Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-04 / 18. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ részére ezekből nagyobb jövedelmet remél, a mostan kért engedély megadása után pedig majd méltányossági szempontból a jogot kérelmezőnek meghagyja már a közgyűlés, mielőtt kérelmező még költséges befektetést eszközölt volna, a kérelem teljesítését ellenzi és e tekintetben a szavazás elrendelését kéri. A szavazás megejtetvén, 42 szavazattal 18 ellen a kérelem elutasittatott. Somkutáfl Juliánná illetősége kérdésében — tekintettel arra, hogy nevezett e városban született, — ez nagykárolyi illetőségűnek elismertetett. A helybeli ág. ev. egyház azt kérte a képviselőtestülettől, hogy a Lövölde kerti bejáró s az egyházi telek közötti mesgyekeritést a város készíttesse el. A jogügyi es pénzügyi bizottság véleményével megegyezőleg a képviselőtestület méltányossági szempontból a kérelem teljesítését határozta el és utasította a tanácsot, hogy a kerítést készíttesse el. Kern Jánosné és társai kérelme folytán elhatározta a képviselőtestület, hogy a gyepsorutcai telkek köze nyúló telkek északi oldalán a telektulajdonosok költségén kőgyalogjárdát készíttet, az utcai világítás létesítése iránti kérelmet pedig a tanácshoz utasította s ezt felhatalmazta egyszersmindenkorra, hogy a közvilágításra vonatkozó ily természetű kérdéseket intézze el. Dimánd József és társai kérelme folytán elhatározta a képviselőtestület, hogy a Terey- utca mezőre nyúló részén 60 cmeter szélességben kőgyalogjárót készíttet, a közvilágítási kérelmet pedig a városi tanácshoz utasította. Uj épitkézés folytán az árpád utcai 103. számú telekből 34'4 m2, az ágoston-utcai 60. számú telekből 7'56 m2 területnek utcaterülethez csatolásánál a város által fizetendő ösz- szeg msenként 1 koronában, a fény-utcai 43. sz. telekhez csatolt 3‘63 m2 telek ára msenként 2 koronában, a temető-utcai 23. sz. telekhez csatolt 1.94 m2 telek ára m2-enkent 1 koronában állapította meg a közgyűlés. A közgyűlésnek egyéb tárgya nem lévén, elnöklő polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Adler Adolf, ifj. Gindele Ignácz, Lu- kácsovits János, Petz János és Sternberg Lipót képviselőtestületi tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezettnek nyilvánította es berekesztette. Közöny és fásultság. De mindenesetre a lenagyobb megdöbbenéssel látjuk a közöny és fásultságának ijesztő terjedését. Ott tartunk már a puszta szenttor- nvai gányó sajátszerü filozófiájánál: Valahogy csak lesz, mert úgy, 'hogy sehogyse legyen, még nem volt. Ez a homályos megnyugvás a jelenben s jövőben és a fatalismus tölthet el csak némi megnyugvással, mert min- j den, amit ez a rohanó jelen felkotor, moz- j gat, ostromol, dönt, gúnyol és nevetségessé | tesz, — a mi eszményeink tárgya, szellemi tartozékunk: nevelés, előítélet, megszokás és I ragaszkodó szeretet növelték meg bennünk. Aztán mi még csak megvagyunk a megvedlett, j régi fényétől megfosztott eszményeinkkel, de J féltjük az uj generációt, az utánna követke- zendőt, melynek az erkölcs nagy talizmánjait az életharcban nem adják meg. Már eddig is rémületesen sokat rontottak a modernség vagy mondjuk tán helyesebben, a modernség firmájával becsempészett eszmei dugáruk a lelkeken ; de hogy ha ez a forrongás tovább tart és a kornak tévedt racionálismusa csakugyan lerombol minden erkölcsi intézményt, mi lesz ami az embert küzdésre es bízva bizvásra ösztönzi, lelkesíti ? Valóban ezt nem is sejthetjük. Közönyünk és fásultságunk pedig akkora, hogy az is egyik életelvünk: utánnam az özönvíz. Mindenkor nagy erőbeli tartalékokat hagy meg az utókorra, mi pedig azt mondjuk, hogy mit törődöm én az utánnam következőkkel, csak én fussam meg minél kellemesebben az élet útját. Csak ez a vágy is sikerülhetne! De mily kevésnek sikerül és akik felé irigykedve tekintgetünk, akiket az élet nektárából állandóan inni látunk, akik az élet illatos rózsáira hajtják fejüket: azokat is megrokkanva látjuk az életnek olykor közbeeső stációján, amint azt hirdetik közönnyel és fásultsággal: hogy bolond az élst. Az élet pedig nem bolond. Rá kell jönni mindenkinek, hogy van az embernek két nagy java: a munka es az erkölcs. Akiben e kettő hiányzik: a munkaszeretet és erkölcsi eszmények, az lehet csak sivárlelkü, unatkozó, az életundor betege. Végső konklúziónk tehát az, hogy a munkaszeretet — ez van ebben a fásult közönyös korban letünőben; sokan azt hiszik, hogy a munka az emberből rabszolgát teremt, pedig az teremti a szabad embert s egyedül véle tűrhető az élet ! (0.) Nem látunk mást a közélet arénájában j közönynél és fásultságnál. Az a kis lendület, j mely az utóbbi években mutatkozott, teljesen, ellapult s ma oly érzéssel járjuk be a közélet tereit, mintha valami kietlen homoksivatagon járnánk. Ami a szemhatár előtt áll, az se hegy, az is csak zátony. Mélabus gondokba borult emberek járnak-kelnek. Rémes, eddig nem ismert gondok tépik a családapa szivét, lelkét. J Az élet annyira megdrágult, a fényűzés oly hatalmat vett rajtunk és olykor esztelen igényeinknek annyira hatalmában vagyunk, hogy idegeink szétpattanásig, az elme elborulásáig nyomja agyunkat a gond s ezt a sötét kortünetet mással, mint a nehéz életgondok vívásával megokolni nem tudjuk. Mi más volt a régi udvarházak erkölcse, szemben ami felmagasztalt, túlértékelt modern vagy hipermodern felfogásunkkal! Rizony anyáink a kartonban vigabban mulattak, mint mi a kreppdesinekben és apáink boldogabbak voltak, mint mi, akik az argentiniai husért sápi- tozunk. Mi lenne a kivezető? Meline azt mondja: Visszatérés a faluhoz, | amia mi gondolatanyagunkra vonatkoztatva ennyit! jelent: visszatérés az egyszerűséghez. A nivel-1 láló kultúra azonban nem engedi. Ma már a j haladás jegyében a falu is imitálja a várost, a kisvárosok nagyvárosi allűrökkel kápráztatják magukat és másokat és itt van a bűnös, a fényes főváros, melybe mint a mohamedánok Mekkájába vágyik az, aki a vidéken jól él és I vágyik az, akinek existenciája lezülött már a vidéken, vagy züllőben van. Egy rettenetesen decomponált társadalmi J fejlődés zűrzavarában élünk s rettegve nézzük, J hogy erkölcsi világunkat hogy döntögeti ez a j zavaros eszmeáramlat, melynek még törekvé sei végcélját se sejtjük, nemhogy azt megtud- J nők állapítani, hogy e célokból mit hajt ke- j resztül? Színház. F. hó elsején vonult be Heves Béla rész ben újjászervezett társulata városi színházunkba s ezzel megnyílik a helyi lapok színi rovata is. A leghálátlanabb, legkellemetlenebb sajtómunka a vidéki színi referens munkája. Uj darabokat ismertetni, talán uj tehetségeket is felfedezni, — ez valóban kiváló szellemi élvezet. Figyelemmel követni az iró eszmemenetét, emelkedni (mostanában inkább sülyedni) a darab hangulatával, elemezni a jellemeket, mindez, ha tudással, odaadással, elfogulatlanul intézi a bíráló, becsületes és tartalmas szellemi munka. Azonban mi hasznát vegye mind ennek a szegény vidéki hirlaptudósitó ? Hiszen a szin- házjáró közönség nagy része sorra olvasta a fővárosi lápokból az uj darabok bírálatát. Egy része meg már magát a darabot is látta. Egyiknek is, másiknak is vagy hiába beszél aztán a helyi tudósitó? Véleményét elfogadják vagy elvetik, helyeslik vagy leszólják, de a darab sorsán se nem lendít, se nem változtat. Fehér holló az a vidéki közönség, amelyik annyira megtartja irodalmi ízlésének önállóságát, hogy külön Ítéletet mond az uj darab fölött, amely már Budapesten vagy esetleg Bécs- ben, Párisban egy pár tucat előadást ért. Amilyen kötelességének tartja a színigazgató szinrehozni az uj darabokat, oly feladatának ismeri a közönség, tetszik nem tetszik, bevenni sőt jónak találni azt, aminek a pesti közönség tapsolt. Ilyen kötelességtudó direktor s ilyen jól nevelt közönség mellett a színi tudósitó is — szegény feje, mi telhetnénk tőle ! — megírja hűségesen a maga kis referádáit. Pontosan, elfogulatlanul, jóakarattal, de saját szemével nézve. Ebben az irányban nyitom meg az ezen idényre szóló színházi rovatot! Hétfőn első előadásul a ,Cigányszerelem“, Lehár mester kevésbbé sikerűit darabja került színre. A túlságosan bonyodalmas, zür-zavaros mese nem volt alkalmas kiváltani a zeneszerző világraszóló tehetségét. Áz etnográfiái egyveleg, melv a darab mozgalmasságát lenne hivatva biztosítani, viszás hatást kelt. — Az előadók teljes sikerrel igyekeztek a telt ház előtt sikerre vinni a darabot. Dénes Ella (Zórika) nehéz szerepében egész énekművészeiét kimutatta. Komáromi Gizi — közönségünk régi kedvence, akinek visszatérését most is szívesen üdvözölte — nem haladt ugyan, de nem is felejtett semmit. Szűk bársony ruhájában is pompásan táncolt, amit Pongrácz Matildnak (Jolán) igen hasznos volna tőle eltanulni. Her- czegnét szívesen látnánk ügyességének megfelelő, nagy szerepben is. Az újonnan szerződtetett Szende Ferenc szép hangjával s ügyes játékával határozott nyereség. A többiek a régi j ismerősök, mind kedvvel játszottak és énekel- | tek. A két primadonna több szép toilettet mutatott. A Zenekar és rendezés kifogástalan. Kedden a „Cigányszerelmet“ ismételték : kisebb közönség előtt hasonló jó előadásban. Dénes Ella, Heltai, Burányi, Roos sok tapsot i kaptak. Szerdán „A millió“ című francia bohó- j zat, ment, amely előadásról jövő számunkban | emlékezünk meg, — terjedvén lapunkra nézve a színházi hét szerdától-szerdáig. Ifj. Somossy. Nyilatkozat. A „hét humora“ cim alatt a „Nagykároly“ azt írja, hogy: a ,,Petöfi- nyomda Részvénytársaság kötbérrel kötelezte magát arra, hogy nyomdájában szociálista munkást nem alkalmaz.“ Unt ez az állítás valótlan, mert a helybeli nyomdák csak arra kötelezték magukat, hogy nem alkalmazzák azokat a nyomdász-segédeket, kik a helybeli i nyomdák ellen a sztrájk alkalmával, terrorismust fejtettek ki és ezeknek nagy kárt okoztak. Ez a határozat az országos sztrájkban résztvevők ellen nem irányult, a mit az is bizonyít, hogy úgy a Manyák és Tóth nyomdájában, mint a Petőfi- nyomdában szervezett nyomdász jelenleg is több van alkatmazva s alkalmazva vannak oly szedők is, kik a sztrájk előtt is itt dolgoztak és a sztrájkban is részt vettek. Beke Zoltán, a Petöfi-nyomda r.-t. művezetője. Egy szép asszonyhoz . . . Tetszett a versem ? na feleljen! Legyen igazságos birám. Szava bár sújtson, bár emeljen A szivem mindent el bir ám. Megérezte e a dalomból, Hogy az tiszta szívből fakadt, Mint a viráydus hegyszorosból Előbukkanó kis patak. Megérezte e a dalomból, Hogy az Magának szólt csupán ; Hogy nem daliok már fájdalomról Csupán örömről ezután ! ?! Örömről, melynek nincs határa, Örömről, amely végtelen, Melynek szivemben van tanyája S a neve : forró szerelem ! Szeretném a tavasz virágát Koszorúba kötözni mind S reá csókolva szivem álmát Lábaihoz lerakni mind! Szeretnék a napsugarából Oyöngyöt fonni nyaka köré
