Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-05 / 1. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE fővárosunk fejjődését, melyet örömmel szemlélt. Édes, zengzetes nyelvünkön olvasta fel a megnyitó trónbeszédet, tanúságot tevén arról, hogy a magyar nyelvet érdemesnek tartotta jól megtanulni s abban teljesen járatos. Magyar urakkal magyarul társalgóit a nélkül, hogy a szavakat keresnie kellett volna. Leplezetlen örömmel vettünk tudomást a budavári fényes királyi palotában történtekről. íme tehát megtörtént az eRö közeledés közöttünk. íme nem ifeaz, hogy a trónörökös nem tud magyarul ; nem igaz, hogy gyűlöl bennünket és nem akar látni minket. Nem igaz, hogy Budapest csak egy mostoha gyermek s a fényes királyi lakosztály a jövőre nézve csak egy holt épület, hová a királyi ház eljönni nem szándékozik, Reménységgel és büszkeséggel telt el szivünk. De alig hagyta el a ti ónörökös a szőke Dunának partjait, máris gondoskodtak arról, hogy örömünk lelohadjon, reményeink illúziói szertefoszoljanak. Csakhamar kikürtölték a világnak, hogy a trónörökös nemcsak azért jóit hozzánk, hogy a delegac/ió ülését megnyissa, hogy a trón beszédet felolvassa, hanem azért is, hogy súlyos kritikát mondjon rólunk. Kifejezze abbeli óhaját, hogy a nemzet áldozatkészségével azokat a súlyos terheket elválalja, a melyeket a had vezetőség köveíel tőle, hogy helyreállíthassa az össz- monarchiának azt a presztízsét, melyet viselkedése az utóbbi években meggyön g.teti. Hát bizony elég hideg zuhany részünkre. Akár ebben a formában történt, akár má« szavakkal hangzott el a kritika fölöttünk, — mindegy. Tény azonban az, hogy a fenséges ur nincs megelégedve velünk és csak akkor leszünk helyes ma- gaviseletüek, ha azt a sok sok milliót szó nélkül szállíthatjuk, a melyet a nagyhatalmi hóbort fentartására, tőlünk követelnek. A magyar nemzet áldozatkészsége határtalan. Számtalan bizonyítékát szolgáltatta már ennek. Hiszen .csak a közel múltban ke l utalnunk, a hol a milliók olvasatlanul vándoroltak a soha ki nem elégíthető moloch, a hadsereg zsebébe. De, — engedelmet kérünk, — honnan és miből, fizessünk mindig és szüntelenül? Hiszen nekünk nincs önálló vámunk, sem kereskedelmünk, sem iparunk. — Nincs tőke forrásunk, s az osztrák ipar kiöl belőlünk minden vállalkozó kedvet és hajlamot. A drágaság és szegétlység oly nagy, hogy megélni is alig tudunk. Egy ilyen országnak nagyon meg kell gondolnia, hogy hová teszi keserves filléreit. S mig a békéiét lerén ezer és ezer seb vérzik, mig az államfenntartó polgárság napról-nappa szegényedik, — s nincs módunk arra. hogy a vérző sebeket begyógyítsuk, az elszegényedést megakadályozzuk, — ne méltóztassék rossz néven venni tőlünk, ha legalább egy kicsit fennakadunk, kuniczkodunk és ellerízékes- kedünk. — Azért á milliók • mégis csak meg lesznek szavazva, mert hiszen a delegácziőban a többség a munkapártból került ki, a munkapárt pedig úgy is meg fogja szavazni a követeiteket. Hanem azok, a kik a trónörökös szájába adták ezeket a szavakat higyjék meg, igen-igen rossz szolgálatot tettek ennek a szegény nemzetnek. Megfosztották egy oly illúziótól, a melynek széthullása fájdalmas, pedig nekünk minden egyes füstbe ment reménység kétszeresen fáj, — mert olyan-olyan kevés reménységünk van. Törvényszékünk tanácsai és ülésrendje. A szatmárnémetii kir. törvényszék tanácsai és azok ülésrendje az 1911. évre a következőleg állíttatott össze : I. Első polgári tanács. Kedden d. e. 9. órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Kölcsey János, ki egyúttal a pertár feletti közvetlen felügyeletet is gyakorolja. Bírák : Kölcsey János, Knoll Béla. Kisegítő bíró : Dr. Paál István. Jegyző : Teinpich Jakab. II. Második polgári tanács (bánya, úrbéri, hitb\zományi). Szombaton d. e. 9 órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Kölcsey János. Bírák : Honyor Ödön, Balás János, Dr. Paál István. Jegyző : Dr. Székely Ede. III. Váltó és kereskedelmi tanács. Csütörtökön d. e. 9 órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Morvay Károly. Bírák : Riedl Gyula albiró. Kereskedelmi ülnökök felváltva és pedig : Rooz Sámuel január. május, szept. Páskuj Imre : február, június, okt. Fekete József: márczius, julius, november és Wallon Alajos : április, augusztus, és deezember. Jegyző : ltj. Dr. Papolczy Gyula. IV. Csödtanács. Csütörtökön d. e. 11 órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Morvay Károly. Bírák : Riedl Gyula albiró előadó, Morvay Károly szavazó — elnöklése vagy akadályoztatása esetén Balás János. Jegyző : Ifj. Dr. Papolczy Gyula. V. Semmás polgári felebbezési tanács. Kedden, csütörtökön és szonbaton d. e. 9 órakor. Elnök : Balogh József, helyettese Szarukán Zoltán. Bírák : Hegedűs Gyula, Szűcs Lajos. Pótbirák : a kir. törvényszék többi bírái. Jegyző : Kókay Lajos. VI. Kisegítő sommás polgári felebbezési tanács. Hélfön és pénteken d. e. 9 órakor. Elnök : Szarukán Zoltán. Bírák : Balás János. Hétfőn : Dr. Paál István, penteken : Knoii Béla. megtörése és a szabadság visszaszerzése ügyében felveendő harcz vezereül mintegy kiszemelni látszott, egy férfiú, akinek neve maga felért egy hadsereggel, aki buzgó katholikus létére érzékkel bírt a más vallásunk jogai iránt is, akinek családi szent emlékei, fájdalmai, örömei az ország alkotmányos küzdelmeihez voltak kötve és aki mindezeknél fogva úgy tűnt fel, mint egy élő zászló, amely ala bizodalom- mal gyűltek össze a hazafiak. A férfi II. Rákóczy Ferencz volt, tüneményes idők, tüneményes vezére. A katholikus unoka nem felejtette el a református ősapa dicső tetteit; az a keserv, amely a nemzet szivét szoritottat az a békó, amely nemzetre rakatott, az a „száz sérelem, amely mint jajkiáltás hullámzott végig az országban, elsősorban őt erte, a nagy elvek és feladatok örökösét. A protestánsok teljes reménnyel fordultak feléje. Tömegesen siettek táborába, ama zászló alá, amelyen Istenért és szabadságért volt ol- vasaató. Remélték, hogy vallási sérelmeik most már gyökeresen orvosoitatnak, hogy vége szakad annak a sok szenvedésnek, amelyek sújtották egyházukat másfél század óta. Reményeikben Rákóczyt illetőleg nem is csalódtak. Megtett mindent, amit az ő helyzetében megtehetett. A melléje csatlakozott vármegyék protestáns rendei azt kívánták tőle, hogy a békekötésekkel és országos törvényekkel biztosított vallásszabadságot állitsa vissza, az 1647. vita elfoglalt templomokat, egyházi középületeket, jövedelmeket, alapítványokat a törvény értelme és utasítása szerint szolgáltassa ki s a jezsuitákat mint minden baj titkos és nyilvános okozóit az ország területéről száműzze. Feltárták elötle az amúgy is, ismerés üldözések rémségeit (melynek élethü leírását, az 1681-iki soproni országgyűlés alkalmával I. Leopoldhoz beadott folyamodásban olvashatjuk,)_ melyet azért a hitért kellett és kell szenvedni, amely hitet a fejedelem dicső őse is követett és oltalmazott. A fejedelem a protestánsok kívánságait teljesen méltányolta. Átlátta, hogy lehetetlen meg-j maradniok ily helyzetben, nemes szabadságérzete pedig egyenesen ösztönözte, hogy mihamarabb országgyülésiieg biztosítsa őket. Az 1705. szeptember 12-én megnyitott széesényi! országgyűlésén a protestáns rendek bizonyította sérelmeiket, hogy a linci bétekötés pontjait hajtsa vegre s az ott feltünteti 90 templomot. adja vissza. Az országgyűlés úgy határozottl hogy barátságos egyezkedés utjtn intézzék el I az ügyet, s igy s protestánsok csak azt kívánták, hogy amely valláson többségben vannak valamely helységben, annak adassék a templom együttes javadalmával. Így aztán aváltozott viszonyos is tekintetbe vétettek s miután a fennálló törvények teljes mértékben kiterjesztettek a válás ügyben, az 1608. 1647. és 1659-iki törvéiyek, hitlevelek, ! értelmében a protestáns válás szabadsága | \isszaállittatott, a templomok és jövedelmek, j összeírására, elintézésére vármegyénként biz-! ; tosok küldettek ki. A fejedelem minden erejévjl arra munkált, hogy a pápista egyház csorbihsa nélkül a pro- J testánsokat teljesen kielégítse. A kiküldött biztosoknak lelkűkre kötötte, hogy mindenütt a méltánycsság, a szeretet; mértékét tartsák szem előtt, hogy a jó egyetértés és atyafiságos szerete. megerősödjék, a viszfilykodás pedig teljesen kirtassék. Utasította őket, hogy amely tél elveszti templomát, iskoláját, pap lakját, annak szamara alkalmas helyeken területek jelöltessenek ki, hogy újat építhessenek. Azután intézkedik a gyakorlati életet illetőleg is, mindenütt a méltányosságot, a jogot es a jelen viszonyok alakultat tartva szem előtt. Röviden a protestáns egyház a széesényi gyűlés határozata altat visszanyerte teljes szabadsagát, a fejedelem pedig a törvénynek tökéletes ervenyi akart szerezni. Végre elmondhatlak, hogy a törvények áldását elvezik, or- szágduló háború közepette. Ám mindegy II. Rákóczy Ferencz érvényt tádott szerezni a törvényeknek, emberszerető szive társat, honfit látott minden magyarban, nemes lelket nem korlátozták szűk egyházi békék, fenkölt gondolkodása nem engedte, ho gy milliók szenvedjenek igaz meggyőződésükért. A kálvinista Rákóczy unokája volt ő. De az államférfim belátás, tapintat- és ből- cseség is azt javasolta, hogy a protestánsok jogos kívánságát minden egy^s emberre. Mi lett volna a küzdelemből, ha a fejedelem épugy tett volna, mint a felkent királyok ! Vájjon tapasztalta volna-e akkor is, hogy seregeinek nagyobb részét protestáns katonák tették. Bajosan. Az általa tartott többi országgyűléseken a vallásra vonatkozó intézkedések mind a szé- csényi végzések körül forogtak. Az esetleg felmerült bonyodalmakat, sérelmeket intézték el. A kiküldött biztosok, mindazon vármegyékben, melyek Rákóczy szövetségebe léptek, igyekeztek a végzések intencióinak eleget tenni s általába szólva, a felmerült sérelmeket meg is orvosolták, az eltulajdonított templomokat, jövedelmeket és egyéb épületeket jogos tulajdonosaiknak vissza is adatták.
