Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-24 / 8. szám

3

NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ

kötelességének ismeri elsősorban elismerésének kifejezést adni az egész vármegye részéről ta- j pasztáit támogatásért. Régi összeköttetések fűzik a vármegyéhez, mert a régiekhez mint a ragaszkodást kifejező tisztelője, a fiatalabbakhoz pedig, mint újabb barátság fűzi.

Megemlékezett arról, hogy állását nehéz körülmények és bizonytalan politikai viszonyok közben foglalta el, de midőn ezt megtette, csakis a vármegye felvirágzása lebegett szemei előtt.

Különösen kiemelte a tisztviselői-kar odaadó munkásságát, valamint, hogy a létező nemzetiségi és politikai pártok között igyekezett a harmóniát megteremteni, ami némileg sikerült is.

Ezután azt jelentette ki, hogy ő ezután csak mint közkatona, de mint lelkes küzdő, akar részt venni a vármegyei közéletben. Nagyon elismerjük azon kijelentését is, hogy ő nem mint rendzavaró, hanem mint munkás békességet akaró egyén jött a vármegyébe és igyekezett ez akaratának meg is felelni.

„Midőn pedig köszönetemet fejezem ki a m. t. törvényhatóságnak a velem szemben tanúsított támogatásért, egyszersmind kijelentem, hogy nem végleg válók meg a vármegyétől, hanem a társadalom iránti adóslevelet hűségesen törleszteni fogom.“

Ezek voltak rövid szóban előadva Dr. Fa- lussy Árpád szavai, amelyeket óriási taps és éljenzés követett. Az elhangzott beszédeket egész terjedelmükben jegyzőkönyvbe iktatják.

A közgyűlés befejezése után néhány percz- czel a vármegyei tisztikar Ilosvay Aladár vármegyei alispán vezetése alatt jelent meg a volt főispánnál, hogy búcsút vegyen volt főnökétől. A legöszintébb és legtisztább érzéssel jött, úgymond az alispán, hogy búcsút vegyen, de nem tud szabadulni az elérzékenyedéstől, mely erőt vett rajta, mert ő olyan ember, ki nem képes megküzdeni az érzékekkel. Ugyanis a főispán 4 éven át megmutatta, hogy barátja volt a tisztikarnak, aki nem szűnt meg küzdeni ennek a karnak existentialis érdekeiért s ha megkívánta a munkát, azt meg is tudta becsülni. Arra kéri, tartsa meg baráti érzelmeit a tisztikar tagjai iránt továbbra is. Dr. Falussy nagyon meg volt hatva, mikor válaszához fogott. E perczben érzi azt, — úgymond —- hogy nehéz feladatra vállalkozott, amikor személyesen akar elbúcsúzni a tisztikartól. Ő nem mint idegen jött a tisztikar tagjai közé, hanem barátai közé, akik között élete egy részét már eltöltötte, de a tisztikar részéről a szeretetnek annyi jelével találkozott, hogy ez sarkalta őt a munkára, a tisztikar érdekeinek istápolására és nem csalódott, mert érezte, hogy intentióit megértették s öt minden téren a legteljesebb odaadással segítették és a bizalom és barátság, melyet érzett, oly mértékben lekötelezte és megerősítette őt, hogy ez kötelességévé tette mindent elkövetni arra, hogy a tisztikar érdekeit előbbre vigye. A vármegye lelke a tisztikar, ha a lélek gyengül, akkor a test elsenyved, ha a lélek erős, akkor a test fejlődik s virágzik. Szatmár vármegyének lelke, tisztikara erős, hivatása magaslatán áll, ennek a vármegyének tehát fejlődni kell, ez a tisztikar mindenkor meg fogja állani a helyét, mert egész férfiakból és magyar emberekből áll, kik hasznára lesznek a hazának és a vármegyének s ha fájdalmas is az az érzése, hogy nem tud ezután közöttük lenni, a polgári társaságból fogja figyelemmel kisérni működésűket, de abban a szerény körben, melyben működni fog, támogatni fogja a tisztikart, kérve, hogy tartsák meg őt barátságos jóindulatukban. A főispán beszédét lelkesen megéljenezték, minek megtörténte után a tisztikar minden tagjával kezet szorítva búcsúzott el.

Ezután Nagykároly város tanácsa Debre- czeni István polgármester vezetése alatt jelent meg, hogy őszinte sajnálatának adjon kifejezést a főispán távozása felett s ha a viszonyok miatt nem sikerült is beváltani mindazon ígéreteket, melyeket székfoglalója alkalmával a városnak megígért, a polgári fiúiskola létesítésének ügyével minden esetre nagy szolgálatot tett. Kérte a polgármester, hogy további működésében is legyen városunknak egyik támogatója. Dr. Falussy hálásan megköszönte a tanács megjelenését; érzi, — úgymond — hogy kötelességei vannak Nagykároly várossal

szemben, igyekezett is ebbeli kötelességének megfelelni, de ha a viszonyok miatt nem is sikerült azon terveket, melyekkel foglalkozott megvalósitani, nemesek voltak intencziói, mert hiszen ifjúkori emlékei bizonyos kötelességet rónak rája a várossal szemben — s be fogja azt bizonyítani azzal, hogy amit e város érdekeben, annak javára, felvirágoztatására tehetni fog, azt megteszi ; jó emléket visz magával, hogy a városi tanács öt működésében támogatta, a midőn azt megköszöni, kéri, hogy tartsák meg őt jóindulatú barátságukban.

Ezután Nagybánya város képviseletében Dr. Makray Mihály, Felsőbánya város képviseletében Farkas Jenő polgármesterek képviselőtestületük megbízásából vettek búcsút a volt főispántól és köszönték meg támogatását és a városok iránti jóindulatát, mit a főispán azzal köszönt meg, hogy sohse fogja elfelejteni azt a szives barátságot, azt a szeretetet, amellyel őt Nagy-' bányán és Felsőbányán mindenkor fogadták, mert minden egyes útja után azt érezte, hogy lelke megfürdött az igaz szeretetben és barátságban, minek emlékét mint legértékesebbet viszi magával, a képviselőtestületeknek pedig 'meleg üdvözletét küldi.

Közben igen sok vármegyei bizottsági tag egyenként kereste fel Dr. Falussy Árpádot, hogy tőle, mint főispántól, búcsút vegyenek, majd Luby Géza országgyűlési képviselő vezetése alatt Luby Béla országgyűlési képviselő, Jármy András, Jékey Zsigmond, Jékey Sándor, Madarassy Dezső, Madarassy Zsigmond, Dr. Adler Adolf, Rácz Elemér, Péchy László főszolgabíró, Kállai Szabolcs szolgabiró, Kossuth István, Szarka Andor és Sárközy Andor a vármegyei függetlenségi párt képviseletében vettek búcsút a függetlenségi főispántól. Luby Géza hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetnek az az oka, hogy roszui választottuk meg a politikai barátainkat, 'azért most olyanok jönnek, akik rendet akarnak csinálni, még pedig olyan rendet, hogy letörjék a nemzet aspiratióit, mi azonban, kik Kossuth Lajos politikájának vagyunk hívei, nem félünk a rendcsinálóktó), felvesszük a harczot, -felhívja Falussyt, hogy álljon a har- czosok közé s megvan győződve róla, hogy a függetlenségi politikának előbb-utóbb győznie kell.

Dr. Falussy válaszában kijelentette, hogy nekünk függetlenségieknek meg kell tanulnunk a magunk lábán járni, a magunk elvei megvalósítására törekedni; az uj korszak emberei abban a téves hitben és reményben vannak, hogy ki lehet irtani a függetlenségi eszméket a magyar nemzetből, de látva azt a nagy sivárságot, amely az ő programmjukban megnyilatkozik, a mostani diadalukban ott látja a halál csiráját is. A függetlenségi eszme olyan, mint Antheus, ki midőn földre tepertők, a földtől kapta az uj erőt és úgy győzte le ellenségét. A függetlenségi párt is, mely most le van verve, erőt fog meríteni a nemzetből és a tiszta függetlenségi lobogót diadalra fogja juttatni. Ne adjuk fel ezt a tudatot, ezt a reményt s ha a függetlenségi pártban a tiszta hazafiasság lángja lobogni fog, ha a vármegye, úgy mint eddig, ezután is kitart, győzni fogunk, ebben a munkában, mint egyszerű harczos, ő is részt kér magának. Köszöni a megjelenteknek a párt kifejezett vonzalmát és kéri, tartsák meg öt jó emlékben.

A párt tagjai aztán együtt maradtak és elkísérték Dr. Falussyt a „Magyar Király“ vendéglőbe, ahol előzetes összebeszélés folytán a tisztikar tagjai is megjelentek, hogy a távozó főispán tiszteletére egy kis rögtönzött búcsúbanketten résztvegyenek.

Mintegy 60 vármegyei bizottsági tag és tisztviselő vett részt a közös ebéden, s mikor Dr. Falussy megjelent, a zenekar a Rákóczi-induló- val, a jelenlevők pedig tapssal és éljenzéssel fogadták őt.

A második fogásnál Luby Géza emelt poharat a volt főispánért, ki első volt mint függetlenségi főispán, de 1867. óta abban is első, hogy a vármegye tanácstermében vett búcsút a vármegyétől és nem bujkálva hagyta ott a főispáni széket; ez biztosíték arra nézve is, hogy Falussy a függetlenségi lobogót elejteni nem fogja s amint vezér volt a megyei életben, úgy elől fog menni a függetlenségi eszmékért való küzdelemben.

Jékey Zsigmond — ki installátiója alkalmával a vármegyei törvényhatósági bizottság nevében üdvözölte a főispánt — büszkén con- statálja azt, hogy abban a reményben, amiben volt akkor, nem csalatkozott; az őszinte barátság érzetével tőle mint baráttól — a visszatérés reményében vesz búcsút. Szálkái Sándor a Nyír nevében vesz búcsút a főispántól, Béréi József poharat emelve a főispánért, azt hangoztatta, hogy hajdan a búcsúzó főispánok nem léteztek, mert mint ilyenek születtek és haltak meg s igy csak utóbbi alkalommal vettek búcsút a főispánoktól, az ujabbkori főispánok pedig rendszerint a kapufélfától búcsúztak el, nem a vármegyétől, mig a most búcsúzó főispánt a szeretet és tisztelet fogja körülvenni ezután is.

Ezután Dr. Falussy szólalt fel. Négy év alatt a mai nap volt reá nézve a legnehezebb — úgymond, — mert akik a Jeikek rugóit ismerik, azok tudni fogják, hogy az örömnek is van fájdalma; mikor távozik, azt kell látnia, hogy a vármegye nagy része, de különösen a tisztikar igy veszi körül, ez örömet okoz neki, mert azt látja, hogy megtartotta ezek emlékében a szeretet és ragaszkodás egy részét, annál inkább kötelességének ismerendi a vármegye érdekeiért tovább küzdeni és munkálkodni abban a szerény körben, amelybe most visszajut. Mikor jött, aggodalommal töltötte el az a tudat, hogy e nagy vármegyében, ahol annyi különböző rétegek vannak, a feladatokat képes lesz-e teljesíteni, de az csak egy perczig tartott, mert ő is részt vett a küzdelemben, melyben győztesek lettünk a nemzeti ellentállás alatt s azt tapasztalta, hogy a győzelmet megérdemeltük, mert a küzdők között egész férfiak voltak s azok élén oly férfiú állott, aki nem törődött a j következményekkel és megaczélozott lélekkel szolgálta a vármegyét; példaként állott előtte e férfiú Ilosvay Aladár alispán s gondolta, hogy lehet-e neki rósz útra térni, mikor az ő vezetője Ilosvay ? Mikor ma öröme van, elmondhatja, hogy a barátság és együttgondoikozás hatása alatt szivük összeforrott, lelkűk egygyé nőtt, együtt dolgoztak s ha némi eredménye volt az ö működésének, azt nagyrészben Ilosvay Aladárnak köszönheti. Abban a meggyőződésben van, hogy nehéz és súlyos idők következnek s midőn a hazafiak szive meg fog dobbanni, hogy nem engedjük alkotmányunkat megsemmisíteni és az eddigi fejlődést lerombolni, nem fél, mert e vármegye élén oly férfiú áll, ki tudni fogja hazafias kötelességét, amint azt megmutatta a múltban és akkor ő hűséges munkatársa lesz Ilosvay Aladár alispánnak, akit a magyarok Istene soká éltessen!

Ilosvay Aladár alispán szólalt fel azután, a következőket mondván : Ha valahol, hát nagyon természetes, búcsúzás alkalmával van alkalom a túlzásra, mert olyankor szebb világításban látjuk a történteket; ily világításban mutatta be őt a távozó főispán. Igazságos a törvény- hatósági bizottság mai határozata, mert az a lelkesedés, az a nemes hazafias buzgalom, a mivel Dr. Falussy jött, megmaradt benne a . mai napig s igY természetes, hogy a főispán ebbeli minőségében nem szolgál tovább. Az az egyetértés és összinüködés, amiben a távozó főispán a tisztikarral volt, eredményeket produkált, ha abból a munkából szólónak is jutott némi érdem, azt visszahárítja Dr. Falussyra, akiben olyan munka- és elvtársa volt, akinek fájlalja a távozását a rendes munka és a közönség érdekéből. Mikor a távozás feletti sajnálkozását kifejezi, egy örvendetes momentumot is talál, tudniillik azt, hogy ha változik a helyzet, — ami nincs kizárva, —- ismét meglelik egymást. Azt kívánja, hogy a távozó főispánt Isten éltesse soká s tartsa meg buzgó érdeklődését a közügyek iránt továbbra is.

Jékey István szolgabiró hangsúlyozta azt, hogy a tisztelet, elismerés és nagyrabecsülés érzetével többen méltatták a főispán működését, de egy férfi, hogy helyét megállja, hogy a közbizalomnak meg tudjon felelni, arra a legfontosabb az édes, boldog családi tűzhely. Nagy tettekre, nagy feladatok megvalósítására csak az képes, kinek a homlokáról a hitvesi hűség törüli le a redőt. Ilyen hitves a távozó főispán édes, boldog családi tűzhelyének őrangyala, a főispánná s annak boldogságára ürítette poharát.

Rácz Elemér a vármegyei függetlenségi párt jövendőbeli társelnökeként éltetté Dr. Falussyt.

Rónay István, csanálosi plébános, a távozó főispánt mint a függetlenségi eszmék megvalósulásának egyik bajnokát éltette, hangsúlyozva