Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-10 / 6. szám
f XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. február 10. tH---tt>i \ 6. szám. 7 NAGYKÁROLY és VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................................8-— kor. Fél é vre.................................4-— „ Ne gyedévre.........................2•— „ Egyes szám.........................—'20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársasg“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Uj pártaiakulás. Az uj kormány — úgy látszik — minden áron el van tökélve arra, hogy uralmát állandósítsa és pedig a régi szabadelvű- párti rendszer alapján. Mióta a Nemzeti Társaskör bus éji lovagjai az újonnan feltűnt csillag ragyogásában gyönyörködnek, azóta komolyan gondolnak arra, hogy az Istenben boldogult szabadelvű pártot uj életre támasszák. Ennek a feltámasztási kísérletnek azonban kevés sikere ígérkeznék a régi czé- gér alatt, azért az uj kormány és legfőbb patrónusuk gróf Tisza István valamelyes tetszetősebb alakot kívánnának adni neki s e czélból uj politikai párt megalakításán fáradoznak. Hetek óta kürtölik lapjaik, hogy a nemzet boidogitására az egyedüli ut csakis a hatvanhetes pártok tömörülésében rejlik, mert a nemzet megelégelte már a meddő küzdelmet, kiábrándult a jelszavakkal való kísérletezésekből és reálisabb politikát kíván követni. A nemzet vágyik a nyugodt, békés kormányzás áldásai után — mondják — s ez a mostani pártprogrammok keretein belül nem valósítható meg, azért feltétlenül szükséges, hogy egy újabb párt keletkezzék, mely azután az ö nemzetboldogitó programmjával fogja a nemzetet az ígéret földjére bevinni. Ez az uj pártalakulás azonban kissé gyanús. Mert hiszen ebben a vezérszerepet éppen azok akarják játszani, akiknek minden vágyuk a politikai feltámadás s a régi, megszokott szabadelvű rendszernek újabb czégér alatt leendő uralomra jutása. Ebben a pártalakulásban kik kívánnak részt venni? Mindenekelőtt gróf Andrássv Gyulát és az alkotmánypártot szeretnék a maguk részére megnyerni, hogy ennek a pártnak erkölcsi garan- cziaja mellett a nemzet előtt tetszetősebb külsőt nyerjenek. Hogy gróf Andrássy Gyula szavatossága mellett elhigyje nekik a nemzet, hogy az uj pártban a régi oszlopos szabadelvű emberek hajlandók lesznek oly politikát űzni, amelyben nemzeti tartalom is lesz. Andrássy Gyulán kívül azonban még a függetlenségi Kossuthpárt felé is kinyújtják a kezüket, mint amely párt „mérsékelt“ irányzatánál fogva szintén alkalmas az összmüködésre és hajlandó is lesz az ország normális irányzatának helyreállítására. Ezek a pártalakitási kísérletek azonban, úgy látszik, nagyon nehezen lesznek nyélbeüthetök. Andrássy Gyula még mindig habozik ; úgy látszik, nem egy köny- nyen hajlandó eddigi álláspontját elhagyni, bármennyire is kerülgeti öt Tisza István. Tisztában van azzal, hogy ö nem nyújthat segédkezet a szabadelvüpárti uralom visszaállítására; ö, ki egyik hatalmas tényezője volt a megbuktatásban. Hiszen Andrássy épen azért nem vállalta a kormányt, mert nemzeti engedmények nélkül nem tartotta lehetségesnek a válságból való kibontakozást s igy lehetetlennek hisszük, hogy a Khuen vagy Tisza kedvéért most kész lesz minden feltétel nélkül sietni egy oly kormány támogatására, mely kormány az első lépésnél súlyos törvénytelenséget '-ö^etetl el. A függetlenségi Kossuthpártról pedig feltételezni sem lehet, hogy ebben a pártalakulásban akár aktiv, akár passiv szerepet játszani akarna. Hiszen Kossuth a parlament legutolsó ülésén benyújtott határozati javaslatával élesen dokumentálta a párt állásfoglalását az önálló bank kérdésében s igy legfeljebb jámbor óhajtás lehet, de semmiféle komoly alappal nem birhat a függetlenségi Kossuthpárt- nak a komplottban való részvétele. TÁR CZ A. Krisztus és a socialismus. Irta és az érendrédi „Vallásegyenlőségi Szövetség“ VII. estélyén felolvasta: Gy. Kovács József nagykárolyi ref. vallástanár. Mélyen Tisztelt Gyülekezet! Felolvasandó kis munkámnak ezt a czimet adtam Krisztus és a socialismus. És a mikor ezt kimondom talán némelyek megbotrárikoz- nak és bensejükből a tagadás olyan erővel és hirtelen tör ki, mint mikor izzó parázsra vizet öntünk s talán némelyek önkénytelenül taga- dólag rázzák fejüket a fentiek hallatára s mi- nősithetlen merészségnek vagy egyenesen lehetetlenségnek tulajdonítják együtt kimondani ezt a két szót: Krisztus és a socialismus. És mégis úgy van, a legszebben megférnek egymás mellett, sőt a kettő között a legnagyobb összhang uralkodik. De csak egyetlenegy esetben ha tudniillik a socialismusnak szeretet az alapja és szerintem nem is beszélhetünk ott socialismusról, ahol ez a legnagyobb s elengedhetetlen kellék hiányzik. Mert csak helytelen és az alapfogalmak meg nem értéséből, vagy azoknak szándékos, czéltudatos félremagyarázásából származó embernek ajakáról hallhatjuk a socialismusnak ilyetén meghatározását: „A socialismus az egyéni szabadság helyébe lépő és a legrettenetesebb zsarnokká váló állam“. így határozta meg Lebrün Rollin. Lehetnek közöttünk olyanok, a kik elfogadják sőt helyesnek tartják ezt a meghatározást s ennek tudatában — fülükben a legrettenetesebb zsarnok szó még egyre visszhangozva — rettegéssel gondolnak arra az időre, mikor majd szemeikkel is szemlélhetik ennek a nagyhatalomnak mindent gyökerestől felforgató s átalakító munkáit s már is úgy érzik magukat, mint ahogy érezné magát egy a mosakodástól még álmában is rettegő sátoros czigány, ha a zuhany alá kényszeritenők. De előre is me inyugtatom az ilyen bátorszivü teremtményeket, hogy nem kerülnek a fürdő czigány sorsára, mert ez a nagyhatalom csak amolyan mumus-szerű, melynek fekete szőrétől és hosszúra kioltott piros nyelvétől is csak az értelemmel még korlátolt mértékben rendelkező kis gyermekek félnek azok is csak addig, a mig tudatára nem ébrednek annak, hogy hiszen az a mumus se nem rúg se nem harap, a mikor aztán a mumusnak juttatott egy-egy pofonnal vagy földhöz csapással viszonozzák a nekik okozott ideig-óráig tartó félelmet. De hát mi is az a socialismus? ! Elfogadhatónak tartom a sok közül e tekintetben Prudhon meghatározását, ki 1848-ban a törvényszék előtt ekként formuiázta azt: „A socialismus a társadalom javítására való minden igyekvés“. „De hiszen akkor mindf nyáján socialisták vagyunk“, monda a törvényszék elnöke. „Ép ezt gondolom magam is“, válaszold Prudhon. De szerintem tévedett Prudhon, mert a társadalom javítására nem mindenki igyekezik és csakis akkor lehet földi boldogságról beszélni, ha a társadalom javítására kiki Istentől nyert tudása és erejéhez képest közreműködik azaz ha mindenki ilyen értelemben socialistává lesz. De ez utópia, mert ilyen socialistává nem lesznek a föld kerekségének összes lakói s épen ezért nem remélhetjük sohasem, hogy e földön valaha tökéletes boldogság uralkodik. Mert a társadalom javításán csak kevesen, ellenben megrontásán Káintól kezdve igen sokan működnek s közülök sokan czéljaik kivitelére ősapjuktól Káintól tanulva — szükség esetén alkalmas eszköznek látják a dorongot is. De hogy Krisztus valóban a társadalom megjavítására is eljött — figyelmen kivül hagyva ezúttal eljövetelének legjellemzőbb okát a váltság nagy tényét — és hogy a mennyiben az emberi társadalom Krisztus fellépése következtében kibeszélhetetlen javuláson ment át s hogy ez a javulás Krisztusnak s általa a keresztyén vallásnak köszönhető az minden kétséget kizárólag igazolható s igy maga Krisztus volt a legelső socialista a szónak legnemesebb értelmében. És ha valaki ezen állításom igazságában kételkedik, úgy arra fogok törekedni, hogy e szűk terű felolvasás keretében kételkedését ellenállhatatlan erős öntudatos meggyőződéssé változtassam s egy-
