Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-22 / 51. szám

Ezzel a tárgysorozat ki lévén merítve, polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére Alba- nézy Mihály, Ember László, Griszháber Albert, Lochmájer Márton és Magyar Károly képviselőtestületi tagokat felkérvén, a gyűlést befejezettnek nyilvánította és berekesztette.

Válasz a válaszra.

A „Szamos“ laptársunk a „Nagykárolyban felállítandó törvényszék kérdéséhez“ cim alatt válaszol lapunk 49-ik számában a törvényszék dolgában irt cikkünkre.

Ebben egyáltalán nem cáfolj i meg a törvényszék felállítása mellett felhozott érveinket, hanem csak két érvvel foglalkozik és ezeket igyekszik meggvengiteni.

Az egyik érvve az a megjegyzése, hogy: „az a körülmény, miszerint egy ily nagy törvényszéket mint a szatmári nem lehet kellőleg administrálni, még nem elég ok arra, hogy a szatmári törvényszék területéből két járás kiszakittassék csupán azért, hogy négy megye területének megcsonkításával Nagykárolynak törvényszék alkottassák.“

Hát hacsak azért kellene két járást kiszakítani a szatmári kir. törvényszék területéből, hogy Nagykárolynak törvényszék alkottassák, akkor laptársunknak igaza lenne; de fordítva áll a dolog, vagyis azért kéll Nagykárolynak törvényszéket alkotni, mert sem a szatmári, sem a nagyváradi törvényszék nem fogja tudni hivatását megfelelöleg teljesíteni az uj perrendtariás életbeléptetésekor megfelelő személyszapo/'itás nélkül. Minthogy az administrate pedig már a mostani bírói és kezelői személyzet mellett is rendkívül nehéz és személyszaporitás melleit még nehezebb lenne, czélszerübb és a jogkereső közönség érdekéből is kívánatos a két törvényszék között egy harmadikat felállítani úgy, kogy területre nézve nemcsak négy megye nem, de egy sem lesz megcsonkítva, csak igazságszolgáltatás tekintetében lesz ugyanoly kapcsolat létrehozva, mint a minő Bihar és

Ugocsavármegyék egyrészére nézve a szatmári törvényszékkel szemben ma fennáll anélkül, hogy ez valakinek fájna.

Laptársunk acceptálja azon érvünket, hogy a jogkereső közönség érdeke az, hogy mennél közelebb, minél kevesebb költséggel találja meg igazát, azonban hozzá teszi, hogy ha a jogkereső közönség kényelmi érdekéből megkellene osztani a mostani törvényszék területét, azt inkábk egy Nagybányán felállítandó törvényszék területének kiszállításával kellene kezdeni s ezt indokoltabb tenné az is, hogy a nagy magyar értelmiségi! Nagybánya a nemzeti kultúra tekintetében nagyobb hivatásos pont, mint Nagykároly.

Hát anélkül, hogy mi Nagybánya érdekét sérteni akarnók, kijelentjük, hogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Mert bár concedáljuk azt, hogy a Nagybánya vidékén lakó jogkereső közönség érdeke is azt hozza magával, hogy igazát mennél közelebb és mennél kevesebb költséggel találja meg, de a törvényszék felállítása kérdésében nagy különbség vau Nagykároly és Nagybánya között, mert itt nem tisztán magukról e városokról van szó, hanem Nagykároly mellett harcol az, hogy Érmihályfalva, mely Nagyváradtól 00, Nagykárolytól pedig 31 kilométerre fekszik s mely Nagyváradot csak 2 óra 130 perez alatt Nagy- i karolyi pedig 31 perez alatt közelíti meg, i tisztán Nagykároly felé gravitál s járásim óságért áhítozik, amit ha kap, termé- ! szeti fekvésénél fogva is inkább húz igazságszolgáltatási tekintetben Nagykárolyhoz, mint Váradhoz, továbbá hogy Tasnád, mely Zilahtól 64, Nagykárolytól pedig 28 kilométerre fekszik s mely I Zilahi 2 óra 51 perc alatt, Nagykárolyt pedig 1 óra 05 perc alatt közelíti meg, szintén Nagykároly felé gravitál és már két Ízben kérie Szatmárvármegyéhez való átcsatolását.

Roszakarat kell tehát hozzá Nagy- | károly és Nagybánya közölt e tekintetNAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ.

ben oly összehasonlítást tenni, a milyet a „Szamos“ telt.

Conczedáljuk azt, hogy az esetben, ha igazságügyi érdekek megengedik, Nagybányának is lehetnek igényei egy törvényszékhez, aminthogy volt is egy időben törvényszéke, de ;izt mondani, hogy ezt inkább Nagybányán kell felállítani, azt csakis az mondhatja, aki nem tárgyi- i lagosan bírálja meg a helyzetet.

Az, hogy Nagybánya kultúra tekintetében nagy pont, azt elismerjük, de í azt, hogy nagyobb lenne Nagykárolynál, azt nem. Sőt merjük állítani, hogy a nemzeti kultúra terén Nagykároly sokkal nagyobb szolgálatot tett nemcsak Nagybányánál, de Szatmárnál is.

Mert nézzünk csak széjjel a nagykárolyi járásban! Mit látunk? Látjuk azt, hogy az összes svábság, mely állami : szempontból minden tekintetben kiváló ! emberanyag, teljesen megmagyarosodott, ezen népből a legjobb hazafiak leltek, belőlük ma már igen sok értékes ember, orvos, ügyvéd, pap és tanár, bíró és közigazgatási tisztviselő, tanító és tanítónő kerül ki, sőt amit első helyen kellett volna említeni, már a főpapságnak is van sváb eredetű tagja.

Látjuk továbbá, hogy Nagykároly város románjai is mind megmagyarosod- tak és kevés kivétellel jó hazafiak és ! ezek hatással voltak a vidék románjaira is úgy, hogy kevés kivétellel ezek is megmugvarosodtak. Akad ugyan egy-két községben nehány románajku magyar, aki nem tud magyarul, de ezek ma már nagyon kevesen vannak, inig a szatmári és különösen a nagybányai járásokban e tekintetben nem nagyon jól állanak a dolgok. Amidőn tehát Nagykároly Bihar és Szilágy megyék közvetlen szomszédságában ily eredményt tudott produkálni,

! elmondhatni, hogy Nagykároly erős vára a magyar kultúrának és ezt még jobban megerősíteni a kormánynak erkölcsi kötelessége.

De ez nem zárja ki azt, hogy Nagv3

— Akarja-e házastársul venni . . . ?

— Akarom.

— Akar-e házastársul menni . . . ?

— Akarok.

— Ez egybehangzó kijelentés alapján, a törvény nevében, házastársaknak nyilvánítom önöket.

Kicsit zajos, de annál igazibb szerencse- kivánatok Margitka még azt is elfogadja szépen. Csak akkor rezzen meg, akkor kezd el kételkedve szemre-főre tekintgetni, mikor nagynénje az asztalfőre tessékeli.

— De ... de hát... igazán komoly dolog ez ?

Az anyakönyvvezető úgy tesz, mintha most

mindjárt meg akarna neheztelni : — Meghiszem azt! Szoktam-e én a hivatalos eljárással tréfát űzni ?! Nézzék, még mit nem gondol felőlem a doktornő őnagvsága.

Doktornő ő nagysága azt se tudja boldog zavarában, sirjon-e, vagy nevessen, inig az öreg doktor kérő-násznagy szerepében poharat emel az uj párért. Tiszta, lelkes s jó szivének egész melegével invokálja a boldog házasság minden üdvét a szép ifjú párra. Azok pedig meghatva, e)érzékenyülve összesúgnak: „ . . . s aki ezt a frigyet ilyen kedves hirtelenséggel megkötötte, azt is bizony áldja meg az Isten !“

Áldja is meg mind a két kezevel!

Somossy Miklósné.

Havasok közt.*

Irta: Hinta.

Az öreg Juon nagy zsörtölődéssel fordult oda leányához, Aniczához. — Hol van már

* Mutatvány szerzőnek márcziusban megjelenendő „Koldusmesék“ czimíi kötetéből.

a tejem, tán már nem is főztél, annyira el-1 vette eszedet az a bolond Nikuláj ? Én nem I is tudom, mi van azon szeretni való ? Már j én különb legény voltam, mikor ideje volt, j nem úgy, mint ez a nem tóm mi. Csak a j fejit lógatja, a ködbe bámul, addig a bárá- j nyokat akár a dráku viheti el. Mikor ide jön ! ahelyett, hogy megölelgetne, megcsókolgatna, mint a többi legény a szeretőjét, csak bolond meséket mond virágokról, a kis házikójáról, az anyjáról. Örökké csak beszél . .. Hej bolond leány va,gy te Anicza!

Többet nem beszélt, odavitte néki Anicza | a tejet fehér csuporban. Az öreg szürcsölve | kanalazgatta, nagyokat szusszanva közbe.

I Egy párszor kinézett az ablakon s fejét csa-; vargatta.

Anicza, az oláh havasok friss levegőjén nőtt kékszemü fáta a kőből rakott füstös tűzhelyen babrált valamin. Szép leány volt, gazdag, apjának sok juha, a multkro, mikor vadászni jártak az urak a hegyek közt, még az egyik ur meg is csipte az arczát s valami érthetetlen nyelven mondott is valamit. De! ki érti a nagy urak beszédét ?! Ha akarná, még tán városi legény is elvenné. Csak ez j a Nikuláj ne volna Aki a túlsó hegyen lakik az anyjával. Igen, igen, az a sárgaképü Ni- j kuláj, az az oka, hogy azt mondta Anicza I az apjának, hogy meghal, ha a Nikulájé nem lesz. Ha meg nem engedi az apja, hogy oda menjen ő is lakni abba a csúnya sárga kis házba a szomszéd hegyen. Hát mit csináljon az öreg Juon ? Nem ért ő a leány dologhoz, ; A felesége meg ott fönn van már régen a

domne előtt. A domne zeu s -tán a felesége is megharagszik, ha megengedi halni Ani- czát. S hátha a dráku akarja ezt, nem is a zeu ? Hátha ő vette el az Anicza eszét, hogy a Nikuláj után törje magát? S ő nem engedi majd. Jaj inkább elviszi maga a leányt. Igenigen még ma mennek a túlsó hegyre, ház- tüznézőbe. Úgy is nagy a hó, a bárányokat kibocsátani úgy sem lehet.

Az öreg a csupor fenekére ért. Aztán felkelt a pádról s báránybőrös bundáját akasztotta le a gerendáról csendes mormolás közben. Lopva egy párszor Aniczára nézett. A leány gyorsan öltözködött. Apjával egyszerre lett készen. Kiléptek a házikóból. Anicza keresztet húzott ujjával az ajtóra s előre húzta a reteszt. Az öreg a juhakolba nézett be.

Megindultak. Nem is volt olyan messze az a szomszédhegy. Másfél óra múltán már ott álltak a Nikuláj anyja háza előtt.

— Hej Nikuláj, ide jöttünk, hol vagy! — Kiabált az öreg. Hangjára semmi szó sem jött. Vártak egy kis ideig. Az öreg az ajtóhoz lépett s öklével döngetett.

— Hej Nikuláj, nyitsd ki már. Én vagyok. Anicza is itt van. — Az ajtón egy kéz bab- rálása hallszik, a retesz pattan s a félig nyitott ajtón egy törpe, piros képű asszony dugja ki fejét.

— Te vagy-e Juon? Hát ez a leányod ugy-e ? A házunkat jöttetek nézni ? No jertek be, mindjárt hivom Nikulájt is — azzal kilépett az ajtón, s meg sem várva, mig amazok belépnek, házát megkerülve gyorsan elszaladt.