Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-20 / 42. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. október 20. 42. szám. NAGYKA LY és VIDÉK Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. lü eljelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................................8-— kor. Fé l évre.....................................4-— „ Ne gyedévre............................2-— „ Egyes szám...................... . — *20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész cvre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcz* 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 üli. Kéziratok nem adatnak vissza. Hol az ellenzék? Magyarország lelkét valami fásult dermedtség üli meg hónapok óta, a közvélemény teljesen enervált, sőt egyáltalán nincs is közvélemény, mert ami annak volna nevezhető, azt vagy megvette, vagy agyonterrorizálta a kormány. Az a szokatlanul erős és nem egyszer igazságtalan kritika, mely a koalíciónak minden tettével szemben felemelte tiltakozó szavát, ma nincs sehol, meglapult, elhallgatott és Jericho riadó kürtjeivel sem lehetne álmából felébreszteni, tettre serkenteni. Az országos közhangulatnak hü kifejezője a parlament ellenzéki pártjai nak magatartása is s amint szinigazság az, hogy ma csak papiros-közvélemény van, úgy kétségtelen valóság, hogy bizony ez az ellenzék sem más gyönge papir- massénál, amely hanggal talán győzné, de cselekvéssel és energiával aligha. Mi ennek a tespedésnek az oka? Hol keressük azokat a motívumokat, amelyek megmagyaráznák ezt a rettenetes közönyt s legalább félig érthetővé tennék ezt a professzionális lemondást és beteges nemtörődömséget? Magyaror.-zág olyan, mint egy magában álló Hamlet- szobor, amely fejét kezébe hajtva, szinte érzés és gondolat nélkül bámul bele a világűrbe. Nincs akarata, vágya, se öröme, se haragja, fásultan és egykedvűen nézi a napok múlását, elfogadja a jelent úgy, mint adva van, s nem vár semmit a jövőtől. Kimerült ez a nemzet gazdaságilag és történetileg egyaránt s elsősorban itt a magyarázata annak, hogy nincsenek izgalmai, lelkűidére nem hat a bántalom, se keserűség, se megaláztatás, tudomásul vesz és elfogad mindent, amin rajta van a nemzeti munkapárt vignettája, s a helyett, hogy felháborodásának titán! erejével semmivé tiporná ezt a bitor kormányzati rendszert, a hátát tartja neki s fedezi minden bűnét, minden kárhozatos ballépését. De ez az áttalános kimerültség nem az egyedüli ok s nem az egyedüli dokumentum a mai Magyarország lélektanához, mert csaknem épp oly végzetes sulylyal esik a mérlegbe az emberek gyöngesége, a közéleti erkölcs mélységes lesülyedése. A közvéleménynélküliség vigasztalan állapota szorosan összefügg a politikai ettika végzetes megromlásával. Ahol egy országot és egy törvényhozó többséget meg lehet venni, össze lehet vásárolni, ott szinte nevetséges és hiábavaló zokogni a társadalom érzéketlenségén a politika dolgai iránt, mert az ilyen nemzet, az ilyen ország nem produkálhat életrevaló, tetterős ellenzéket, az ilyen nép meg kellett hogy tagadja azt a szellemet, mely eddig századok folyamán egyedül volt képes előre lendíteni az állami függetlenség ügyét. Magyarországnak ebben a lelki sötétségben egyetlen egy csillagsugár ragyog, az általános választói jogért való nemes és önzetlen harc. Ennek az eszmének vannak még hü és odaadó katonái, ez a gondolat tud még gyújtani s leolvasztja a szivekről a fásultság jegét. A parlamentben is kizárólag annak az ellenzéki párlnak juthat jelentős szerep, amely legfőbb törekvéséül a választói reform megalkotását tekinti s az alkotmány ki- terjesztését minden másnál égetőbb és halaszthatatlanabb nemzeti szükségletnek tartja. A magyar országgyűlésen a választói jognak csak egy pártja van, és ez a függetlenségi és 48-as párt, mely szilárdan és eltökélten áll a maga programmja mellett. Konstatálnunk kell azonban, hogy bizonyára az általános leiki depresszió nyomása alatt olyan akciót a kormány ellen ez a párt sem fejtett ki a parlament megnyitása óta eltelt hónapok alatt, aminöt az ország méltán elvárhatott volna tőle. Igaz, hogy erre alig kínálkozott eddig mód és alkalom, nézetünk szerint azonban egy intranzingens ellenzéknek még sem lett volna szabad megjegyzés nélkül tudomásul venni a Ház legutóbbi elnapolását, mikor oly hallatlan cinizmussal jelentette be a nemzeti rmunka“ pártja a képviselőháznak, hogy nem tud munkát adni neki s igy kénytelen hazaküldeni. Ez kitűnő alkalom lett volna a kormány pozíciójának erélyes és sikeres megingatására és az ellenzék helyrehozhatatlan mulasztást követett 3l, hogy ezt az alkalmat kellőképen ki nem használta. Reméljük, hogy ilyen larkadtság és bágyadtság nem fogja többé a függetlenségi pártot megbénítani. Nekünk harc és küzdelem kell, mert ebből születnek a tisztitó viharok s csakis igy támadhat fel uj életre a közvélemény. Delegációk után összeül a parlament, lesz tékát mód rá, hogy a függetlenségi párt a maga erejét és elszántságát megmutassa. Semmire sincs olyan nagy szüksége az országnak, mind egy életerős, hivatása magaslatán álló ellenzékre, mely azonban nem elégszik meg a kritika és ellenőrzés jogával, hanem támad és alkot a szerint, amint ezt a nemzet érdeke és a függetlenség elve megkívánja. Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága f. hó 13-án Csaba Adorján főispán elnöklósével élénken látogatott rendes közgyűlést tartott. Elnök, mielőtt a gyűlést megnyitotta volna, rövid visszapillantást vetett a pár hóval előbb végbement pblitikai változásokra. Válságos időkön ment, úgymond, a vármegye is keresztül, de a nehéz napok a megye fölött úgy múltak el, hogy megrázkódtatásokat nem hagytak maguk után. Hangoztatta ezután az együttműködést, mert csak egyesült erővel érhető el siker a közélet terén. Majd kérve az ez irányban való támogatást, üdvözölte a törvény- hatóság tagjait s a gyűlést megnyitotta. A tárgysorozatot az alispáni jelentés vezette be, melyet felolvasottnak tekintettek. E pontnál Szuhányi Ferencz a Tyúkod—porcsal- mai ut miatt felszólalt s helytelenítette, hogy az ott megkezdett munkálatokat félben hagyták s más útvonal építéséhez fogtak hozzá. Dr. Falussy Árpád hosszabb beszédben szólt e tárgyhoz s midőn igazat ad előtte szólónak, rátért a Nagykároly—érendrédi utón konstatált azon sérelmekre, hogy midőn több évi sikertelen kísérlet után végre sikerült kieszközölnie főispánsága idejekor a beruházási alapból államsegélyt, és midőn az úttestnek csaknem fele már ki is épült, az érdekelt 6 község nagy anyagi károsodására ez útról a már odahordott kőanyagot elszállították a ! Domahida—nagymajtényi útvonalra s az utké- szités félben maradt. Utóbbi utat is, valamint minden utat ki kell ugyan építeni, de a már megkezdett egy uj útvonal létesítése miatt megszakítani nem lett volna szabad. Csatlakozik Szuhányi indítványához, mely szerint Írjon fel a közgyűlés a kereskedelmi miniszterhez, hogy a kőszállitást azonnal rendelje el és a munkálatokat minden útvonalon sürgősen fejezzék be. Alispán hozzájárul Falussy indítványához, mig dr. Nagy Sándor és Kovács Sándor az erdődi ut sürgős kiépítése végett szólaltak fel. Kacsó Károly hozzászólása után a gyűlés hozzájárult a kiépítéshez, azonban ennek munkálatait csak tavasszal kezdhetik meg. A törvényhatóság 1911. évi költségelőirányzata jóváhagyatott. E tétel emelkedést mutat, amennyiben egy uj aljegyzői és egy t. orvosi állást kreáltak. A közigazgatási bizottság központi választmány és állandó választmány tagjai választattak meg ezután s a megválasztottak névsorát múlt számunkban közölvén, itt csupán azt jelezzük meg, hogy a folytatólagos választásoknál a Múzeumi bizottság tagjai lettek: Ilosvay Aladár, Kende Zsigmond, Domahidy Elemér, Kölcsey Antal, Récsey Ede, dr. Péchy István,
