Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-26 / 21. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. május 26. 21. szám. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak : A politikai rész szerkesztéséért felelős: Egész évre ...........................8-— kor. Adler Adolf Fé l évre......................................4'— „ szerkesztő. Ne gvedévre....................2'___ „ A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Eg yes szám.............................—'20 „ \ Eaptulajdonos és kiadó: Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. a „Nagykárolyi Petőfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Üldözés. Mióta az alkotmányos élet Magyar- országon helyreállott, talán még sohasem öltött olyan mértéket a képviselő- választási küzdelem, mint most. Valósággal elbámul az ember azon, hogy honnan kerül elő az a temérdek képviselőjelölt, a kiknek fellépéséről a napilapok az ország különböző részeiből hirt adnak. Van olyan kerület, a melyben négyöt jelölt küzd a mandátumért, — de igen kevés az olyan, a hol egyhangú választásra lenne kilátás. El kell ismerni, hogy az alig már hónappal ezelőtt megszületett úgynevezett „munkapárt“ jól működött. Sikerült neki a régi szabadelvű pártot halottaiból teljesen éleire kelteni. Ezek az urak, a kiknek a régi szabadelvű párt harmincz éves koirupcziós uralma alatt olyan nagyon jó dolguk volt és a koaliczió kormányzása alatt vagy háttérbe szorultak, vagy pedig a körülményekhez alkalmazkodva, ök is a nemzeti szinü harsonát fújták, — alig kezdett virradni a munkapartnak, csakhamar seregestül csatlakoztak Héderváry kibontott zászlajához és már mint szervezett párt indulnak a küzdelembe, meghódítani az országot. Ismerünk mi is, nem egy olyant közülök, akik csak pár héttel ezelőtt is buzgó hive volt a nemzeti követelések teljesítésének, — kik nagy garral és hangosan adták le szavazatukat az önálló nemzeti bank és önálló vámterület követelésére, — sőt az általános, titkos választójog kérdésében is meglehetős gavallériát tanúsítottak, s ma legjobban ezek hirdetik a feltétlen meghódolás, a lemondás politikájának szükségességét, melyre kitűnő kortesczél „az ország megzavart közéleti viszonyainak helyreállítása“. A munkapárt hihetetlen erőlködést visz véghez, hogy politikájának az országot megnyerje. Sikerült neki a sajtó legnagyobb részének megnyerése is, hogy mily eszközökkel, — azt csak ök tudják. Alig van az országban oly kerület, a hol ez a párt jelöltet ne állított volna, kár biztat kísérlete sikerrel, — akár nem. És sajtóorgánumai utján a biztos győzelem tényét hirdeti még ott is, ahol talán az a jelölt nem fog három szavazatot sem kapni. Fényes, színes leírások jelennek meg a lapokban arról, hogy a munkapárt jelöltjét itt is, ott is mily lelkesedéssel fogadja a nép, mintha egy-egy újabb megváltó érkeznék körükbe. A helyi érdekeknek annyi istápolása, az ambiczióknuk annyi legyezgetése és az Ígéreteknek oly tömege még sohasem hangzott el, mint most, melyek ha teljesedésbe mehetnének, Magyarország valóban egy boldog, megelégedett ország lehetne, még a Héderváry kormányzása alatt is. Hogy azonban az ígéretek mit érnek, azzal már régen tisztában vagyunk. Maradnak üres ígéretek, melyek a mandátum birtoka után a feledés homályába vesznek el. A választási kü ''elembe azonban soha annyi diszonáns hang még nem vegyült, mint mostan. A gyűlölködésnek akkora foka még nem nyilvánult meg, mint mostan és pedig a függetlenségi és 48-as pártnak Justh Gyula vezérlete alatt álló része ellen. Sem Bánffy, sem Tisza nem hirdették annyira a letörés és üldözés vágyát, mint azt Hédérváry és társai teszik. Izzó gyűlölettől hemzseg minden munkapárti jelölt, de különösen a miniszterek programmbeszédei. S mert maguknak program injuk nincs, a függetlenségi párt ócsárlásában merül ki összes tevékenységük. Lapjaik, úgy a fővárosi napilapok, mint a vidéki hetilapocskák egyedül üdvözítő eszköznek a Justh Gyula és társai lekisebbitését, czéljaiknak, — mely a nemzet vágyaival egyező, — meggyanusitását, egyéni érdekeknek előtérbe tolását hirdetik a nélkül azonban, hogy egyetlen konkrét váddal tudnának fellépni ellenük. Mig a munkapárti korifeusok és fö- atyamesterükre, Tisza Istvánra a csendörök százai vigyáznak, nehogy az általuk annyira meghódított nép szeretete kárt tegyen bennük, addig a küzdő függetlenségiek járhatnak szabadon az országban, csak épen azt nem engedik meg nekik, hogy programtnbeszédeket tarthassanak, vagy népgyülést rendezhessenek. S miért ? Mert a nép izgatott. Nem azért izgatott, mert a függetlenségi párt ellene akar szegülni a kormány törekvéseinek, nem azért, mert a nép minden áron azon törekszik, hogy a munkapártot diadalra juttassa s igy félő, hogy a szegény függetlenségi jelölt testi épsége veszélyeztetve lenne, oh nem, — hanem azért, mert attól félnek, hogy a már jól megdolgozott, agyonpresszionált nép, minden hivatalos hatalom daczára még sem lesz hajlandó Khuenék szekerét tologatni s véletlenül a munkapárti jelölt ur talál furcsán járni. Már pedig Khuennek, a nagy magyar Napóleonnak büszkén kell majd jelentenie illetékes helyen : Magyarország meghódolva már lábainknál fekszik. Hát bizony csúnya játék ez. Ha ezt nevezik nálunk közszabadságnak, ha ezt nevezik a nép szabadakarata megnyilatkozásának és ezt hívják alkotmányos életnek, akkor mindjobban meggyőződünk arról, hogy csakugyan annak az ellenzéknek van igaza, mely a kormány ellen a legkíméletlenebb harczot hirdeti. A most folyó küzdelem nem az elvek harcza, hanem egy kíméletlen üldözés, melynek kétségtelen czélja: a küzdő ellenzéknek kiszorítása a parlamentből. Nem hisszük, hogy ez olyan simán menne, mint azt Khuenék gondoljak. Van a nemzetben annyi józan megfontolás, hogy felismeri annak a csúnya játéknak czétjait és következményeit. És a választásnál majd megmutatja, hogy nem egykönnyen hajol meg az előtt az akarat előtt, mely a feltétlen meghódolás politikáját hirdeti. Azt hisszük, hogy a munkapárt minden erőlködése daczára is szomorú tapasztalatokat fog szerezni ezzel a választással. Justh Gyula. Csak bámulattal és csodálattal adózhatunk annak a hatalmas és szinte minden emberi erőt meghaladó munkának, amelyet Justh Gyula, a függetlenségi és 48-as párt vezére végez párteszméinek diadalra juttatásáért. Az első percztől fogva, ahogy a magyar földön megpendültek a most folyó alkotmányos harcz riadói, Justh Gyula szüntelenül, lankadatlan kitartással és egyre jobban nekihevülő lelkesedéssel jár, fárad, agitál, szóval és tettel egyaránt, csakhogy az a nagy és hatalmas gondolat, amelyben a szabad és önálló Magyar- ország nyert fényes inkarnácziót, minél ragyogóbban vívja meg a maga nagy történeti küzdelmét a hatalommal és a bécsi akar.it, a császári mindenhatóság magyar- országi zsoldosaival. Hónapok óta tart már a harcz és Justh Gyula legalább száz népgyiilésen vett részt, kétszáz beszédet
