Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-07 / 14. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. április 7. 14. szám. \ 9 IC IV g Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. IPepíelenik minden csiitSHökőn. Előfizetési árak: Egész évre .............................S-— kor. Fé l évre.................................— „ Ne gyedévre..........................2-— „ Egyes szám..........................—-20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Gróf Széchenyi István emléke. Irta: Asztalos György református lelkész. Ötven éve lesz három nap múlva április 8-án, hogy néhai gróf Széchenyi István a legnagyobb magyarnak lelke égbe szállt, porhüvelye a földben nyu- goszik, de halhatatlan érdemei félszázad óta is folyvást élnek a nemzet szivében. A fö- és székvárosban a nemzeti kaszinó elnöke kezébe veszi e napon minden évben a Széchenyiről nevezett aranyserleget s méltányolva az ö halhatatlan érdemeit, kiüríti azt a dicsőültnek emlékezetére. Hálátlanok lennénk mi, ha az ö dicső tetteinek emlékét e nagy napon újabban fel nem idéznök lelkűnkben; hálátlanok lennénk, ha e gyásznap félszázados évfordulóján az utónemzedék előtt Öt, — mint a honszeretet és hazafiul kötelesség legmagasabb példányképét, — fel nem mutatnánk, meg nem ismertetnénk. De, ki bírná ez óriás szellem életküzdelmeinek minden mozzanatát, munkásságának minden gyümölcseit, az önmagát felemésztett szövetnek utolsó fel- lobbanásáig összefoglalva felmutatni? Hiszen ezt megkísérlem éppenugy nem lehet, mint nem lehet megszámlálni a tavasz millióm virágait, vagy az égen a tejut gyémántkoszoruba font milliárd csillagait ! Adunk tehát élettörténetéből annyit, amennyit tőle tanulhattunk, s amennyire emlékezetünk fénye a muliakba bevilágít. A magyar nemzet a közelebb lefolyt háromszáz év alatt csaknem folytonos harczokban vérezvén, a forrongó idők hadi riadója háttérbe szoritá az eszmék harczait, tulszárnyalá a lant szelíden zengő dalait, elzárta a tudományok templomának ajtaját s mig a kard próbálta mestervágásait, művészet, ipar, gazdá- szat és kereskedelem, — a nemzet szellemi és anyagi gyarapodásának emez előfeltételei — mélyen szendergőnek. E viharos kor hullámai egészen más térre sodorták a saját léte megmentéséért küzdő nemzetet, mely hősi küzdelem lángja, sok egyéni életet fölperzselt és semmivé telt; de Istennek legyen hála, — a költő szavaiként „megfogyva bár, de törve nem, él mégis a nemzet e hazán“. A múlt század második tizedében alig hogy kivillant a tartósabb béke első sugara, kezdett magába szállni a nemzet, kezdé számba venni azon anyagi és szellemi erőket és tényezőket, melyeket mozgásba kell hoznia, hogy az átalakulás versenypadján, a többi műveltebb nemzetek által életrevalósága elismertessék s szükségességével a kornak a melyben él, szemébe világoljon. Átlátta a nemzet, hogy a legnagyobb harczi monumentumok is sivár tekintetet nyújtanak, ha körű ríttak fríss szellemi élet nem pezseg, nem virágzik. Átlátta a nemzet, hogy szellemi életének kifejlett összes erejét követelik a népversenyzök, kik róla mint a harczok kemény tüzében megedzett nemzetről gondolkoznak ugyan, de magát a nemzet szellemi életét legfeljebb egy nagy halottnak hiszik. Elöáilának tehát a nemzet apostolai, kitűzték a haladás lobogóját, kezdék az eszmék küzdeni harczaikat, az eszmék e nemes küzdelme megteremtette ama csodás tevékenységet, mely a társadalmi élet szellemi és anyagi fejlődésének, átalakulásának, óriási erővel siettető lökést adott. Tudomány, művészet, ipar, kereskedelem és gazdászat mind a haladás zászlója alá szegődtek a nemzetnek eme tetszhalottnak ujraébredését hirdették. Ha visszaemlékezünk eme mozgalmas időkre, megfogjuk látni mit kezdeményezett szellemi és anyagi áldozatkészsége által s minő eredményhez jutott gróf Széchenyi István e halhatatlan lélek. Átlátta ő, hogy a nemzet nyelvében él, a nemzetnek legerősebb és legtisztább alkotó eleme s fennmaradásának egyedüli feltétele a nyelv, a nemzeti érzelem felélesztése vala tehát legelső irány, mely felé a nagy apostol törhetlen lélekkel küzdött. Értette Ö, hogy oly talpkö ez nemzeti életünk épületében, mely nem porladhat el a nélkül, hogy magát a nemzetet is romjai alá ne temesse: imádott hazájának és nemzetének forró szerelme megteremtette tehát az akaratot lelkében s a magyar nyelv, mely saját nemzeténél eddigelé — úgyszólván — vendég s idegen vala, állandó alapot nyert „a magyar akadémia épületében Széchenyi István 60,000 ft. roppant áldozatkészsége által“. Meg vala mentve a nemzet legdrágább kincse a nyelv, mely bűvös és csodás hatalmával és erejével a nemzet szellemi és anyagi felvirágzását hatalmas léptekkel siettető. Történetének legdrágább kincseit önmaga számára össz^hordta, mely az „Országos nemzeti múzeum“ palotájában állandó helyet nyert. Fennállt tehát már a nemzet szellemi életének s jövő nagyságának két legdi- csöbb oszlopa, a nemzeti nagyság többi oszlopai pedig — mint alaktalan kövek, — még mind a jövő méhében elszórva hevertek. Azonban, az alaktalan kődarabok felett ott ült a nemzet védangyala zöldellö olajággal és a hit fehér lobogójával kezében s a bűbájos nyelv varázsigéjével megkérdező az öntudatra ébredt s a lelkesedés lángjától hevülö nemzetet. Akarjátok-e látni a tudomány és művészet hajdani fölkentjeit, katonai és polgári erényekben tündöklőit nemzetünk jeltísbbjeit, a népek megváltóit, a nemes lelkeket elkárhoztatva, elátkoztatva az áruló az önző gazoktól: „építsetek színházat, emeljétek fel a színművészet csarnokát s meglátjátok azt“. Akarjátok-é hallani a történetet, az ó-világ tündérregéit, látni a letűnt nemzeteket a vándorló népcsordákat s köztük nemzetünk csapatjait miként sajátságos öltözetükben szerepelnek, véres harczokban küzdenek, fel-fel buknak s ismét alámerülnek az idő tengerhullámain ? Építsetek színházat, áldozzatok a színművészet oltárán és megláthatjátok azt“, sőt felébresztitek ezek által a nemzeti önérzetet, társulati közszellemet nemzeti A nagyérdemű közönségnek van szerencsém tudomására hozni, hogy raktáramon lévő Hatóságilag engedélyezett végeladás! ruhaszövet, vászon, kanavász, asztalnemű, chiffon, karton, ágyteritő, függöny, szőnyeg és az összes e szakmába vágó áruimat hatóságilag engedélyezett végeladáson kiárusitom. Tisztelettel Kohn Márkusz.
