Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-31 / 13. szám

hiányában, az utczákat olyan tisztán nem tart­hatja, amint az kívánatos volna, azonban mi­dőn ezt kényszerűségből tűrnünk keli, nem helyes, hogy az egyes háztulajdonosok nem kényszerittetnek szigorú bírságolás terhe alatt legalább a nyilvános használatra bocsátott illemhelyek kellő tisztántartására. Vannak bér­házak, es pedig sajnos igen számos ilyen van, ahol említett helyek minden kritikán aluliak. Hogy pedig ez igy van, nem más az oka, mint a hiányos közegészségügyi ellenőrzés. Elvárjuk tehát a város orvosától, hogy tartsa szem előtt a nagyközönség legfőbb kincsének: egészségé­nek érdekét :s, amelyet ez elvégre is 105°/,-os pótadó mellett joggal meg is követelhet. (Be­küldetett.) — Gyógyszertárvétel. Nonn Gyula hely­beli téglagyáros a napokban unokaöcscse ifj. Nonn János dipl. gyógyszerész számára a Báthory-féle előnyösen ismert gyógyszertárt teljes felszerelésével együtt 100,000 koronáért megvásárolta. — Czigányverekedés. A Danó, Gáti és Rézműves sátoros czigánycsaládok, bár egy városrészben szívják a Somos-erdő üde leve­gőjét, még pedig egymás szomszédságában, sehogyse tudnak összeférni. Napirenden van náluk az összekülömbözés, ami sokszor rut tettlegességgé fajul. így volt ez csak a múlt vasárnap is, amikor olyan parázs verekedést rendeztek otthon-telepükön, hogy sokáig meg fogják azt emlegetni még a rajkók is. Danó István és Ferenez kerültek ki a rendőrség karjaiba a háborúból, de olyan állapotban, hogy he' kellett őket szállítani a helybeli köz­kórházba. A többi vitézt letartóztatták. — Korszakalkotó uj szűrő-találmány a kereskedők figyelmébe. A folyadék el- árusitással foglalkozó kereskedőink tudják a legjobban, milyen sok nehézségbe ütközött ed­dig a zavaros bor, pálinka, olaj stb. tisztitása. Egy debreczeni kereskedő korszakalkotó uj ta­lálmánynyal lépett fel ezen a téren, amennyiben az; általa készített szűrő készülék, a „Filtron“ akármilyen nagy mennyiségű és akármilyen zavaros folyadékot nehány perez alatt kristály- tisztává filtrál. A ^Filtron“ kapható a készítő és feltaláló Jakab István füszerkereskedőnél (törv. bejegy.) Debreczenben. Egy darab ára 7 kor. 50 fillér. — Nyilvános nyugtázás. Néhai Jónás György közkedvelt városunkbeli zenekari prí­más temetkezési költségeinek pótlására Nagy István városi végrehajtó gyűjtői vén a követ­kezők részéről történt adományozás: Vida István 2 K, Nagy István, Bencz Lajos, Szűcs Béla, Schnell Károly, Steib Márton, Néma Károly, Sallay Lajos, N. N., Csorba János, ifj. Griszháber Albert, Blum József, Kern János. Pólyák István, Hágen János, Kiszely Géza, ilj. Schnell József, Meszessy Ferenez, Rácz János, Rikor Gyula, Riskó György, Fejes Fe­renez, Ernetz László, Lang Samu, Róth Károly, Havas Izidor, Székelyhídi Bálint, Tóth József, N. és társai, Szilágyi József 1—1 K, Kindris József 60 f, Kurtyán Mihály, Pénzéi Mihály, Helmeczy József, Bárth Gyula, Szeleszky Sán­dor, Schnell Imre 50—50 f, Kovács József, N. N., Török István, Szendrey Jenő, Szalay Mihály, Kincs István, Makranczy Ignácz 40—-40 f, N. N.,.H. S., N. N., Nagy Károly, Szabó Ist­ván, Haján József, Felber János, Katz Emil, Barabás Ernő, Papp Sándor 30—30 f, 12 N. N., továbbá Tömpe Károly, Túri Bálint, Bor­dás István 20—20 f. A szives adományokat Nagy István gyűjtő átadta id. Griszháber Al­bert temetkezési vállalkozónak. Ékszert, órát, ezüstnemüt jótállás mel­lett bámulatos olcsó áron csakis Magyar- ország legnagyobb ékszerüzletében Deb­reczenben a Löfkovits Arthur és Társa czégnél vásárolhatunk. — Bosszú a kosár miatt. Mérk köz­ségben a minap tánczmulatság volt, amelyen Pintye Juliska leányzó — ki különben egész este tánczolt — Klein Bálintnak kosarat adott. Mikor a bálnak vége volt, a kikosarazott legény nyolez bepálinkázott legénytársával ostrom alá vették a Pintye Juliskáék házát, nekiestek a házi bútornak és mindent összetörtek, össze­zúztak. A csendőrség a kilencz legény ellen megindította a nyomozást és az esetet beje­lentették az ügyészségnek. — Hamis ötkoronások. Nagyecseden és környékén utóbbi időben igen sok hamis ötkoronás került forgalomba. Hosszas meg­figyelés után sikerült a csendőrségnek a ha­mis pénz forgalomba hozóit Erdei József nagyecsedi és Fábián Imre és neje tyukodi lakosok személyében letartóztatni. Erélyes vizsgálat folyik. — A postacsomag titka. A nyircsaholyi postára a napokban titokzatos csomag érkezett, mely azért keltett gyanút, mert egy teljesen ösineretlen ember rendelte, aki pár nap óta gyanút keltő módon bujdos a községben. Még jobban növelte a gyanút, hogy a titokzatos ember egy nyircsaholyi lakos czimére rendelte a csomagot. A nyircsaholyi postáról jelentést tettek a titokzatos csomagról a postaigazgató­ságnak, a honnan viszont a csendőrséget érte­sítették. A hatóság ilyenformán elrendelte, hogy a csomag hivatalosan bontassék fel. A (elbon­tásnál kiderült, hogy a gyanú nem volt alap­talan, mert a csomagban csupa modern betörő szerszám volt. A titokzatos idegent a csendőr­ség azonnal letartóztatta, de ez nem akarja megmondani nevét s igy most erélyesen nyo­mozzák kilétét. — Tudorrá avatott kocsigyáros. Ries Károly debreczeni kocsigyártót a kolozsvári tudományegyetemen a jogtudományok tudorává avatta fel. Azt hisszük, hogy ez az első eset Magyarországon, hogy egy kocsigyártó iparos amellett, hogy iparának dicsőséget szerez, ezt még azzal tetőzze, hogy tudori oklevélre is tegyen szert. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE fü ll R*nii7i Á cn’ÍD rí rí vese- és hólyagbájoknál, a veseme- dencze idült hurutjainál, hugykő- és fövényképződésnél, a légutak és kivá­lasztószervek hurütos bántalmainál ki­tűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag ajánlva. — Főraktár: 22—10 Kerekes Ödön tíiszerkereskedö czégnál Nagykároly, Nagypiacztér. — Birtokváltozás. Hamzsa Janos szat- márcsekei lakosnak a nagykárolyi 2251. sz. betétben I. 1—7. sorszám alatt foglalt 78 cat. hold 1164 Q-öl terjedelmű ingatlanát, melyet ) január hó 22-én önkéntes bírói árverésen 71026 koronáért Nonn Gyula helybeli lakos megvett, tegnap a beadott utóajánlat folytán megtartott bírói árverésen ugyancsak Nonn Gyula 80,000 koronáért vette meg. — Czukorgyár létesítése. Négy és fél millió korona alaptőkével akarna egy konzor- tium Szatmáron egy ezukorgyárat létesíteni, ha a jövő hó közepéig 5000 hold föld leköt­tetnék répatermelésre a földbirtokosok részé­ről, ha ez nem sikerülne, a gyár létesítése 1912. évi április 15-ig elhalasztatnék, de csak akkor, ha addig 6000 holdnyi területen len­nének hajlandók a tulajdonosok ezukorrépát termelni. — Egy egész üdvÖ3 rendelet. A keres­kedelemügyi miniszter erélyes rendeletben uta­sította a posta- táviró- és távbeszélő hivatalok vezetőit és a postamestereket, hogy a felvé­teli szolgálatot teljesítő alkalmazottakat sürgős, mellékes munkák végzésével ne bízzák meg, a felvevő közegeket pedig a miniszter rende­letében figyelmezteti, hogy az elodázható más munkát •— ha féi jelentkezik — tartoznak azonnal abbahagyni és elsősorban a közön­séget kötelesek kiszolgálni. !-— Bstöréses lopás. Vig Erzsébet bör- velyi lakos házát e hó 17-én, mig a tulaj do- nospő távol volt, ismeretlen tettes feltörte és abból nagy mennyiségű élelmiszeren kívül ruha- és ágynemüeket ellopott. A kár több mint 200 K. A csendőrség erélyesen nyomoz a szarkatermészetü egyén után. — Bírtokváltozás. Iklady Mihály ács­mester és neje helybeli lakosok megvették Ernetz László pékmester és nejétől a nagy- károlyi 588. sz. betétben a 1—2. 2682. és 2683. sz. Árpáp-utczai 277. Q-öl terjedelmű házas belsőséget 4200 koronáért. j Répamagvak: 4 Mammuth, hosszú vörös óriás 4 Olajbogyó-alakú, sárga 4 Eckenclorfi, sárga, továbbá 4 Réti komócsin 4 Angol perje 6-12 4 4 4 4 4 4 J Tóth Daniét í fűszer- és csemegekereskedésében I y|i Nagykárolyban, ^Fényi-ut 19 , a csendőrlaktanyával szemben. Heremagvak államilag ólomzárolt arankamentes, zsákokban. Lóhere- és luczernamagvak a legolcsóbb napi árban kaphatók 4 Egy jókarban levő I kitűnő hangú zongora 4 olcsón. elad.ó. Kiadó lakás. A Széchenyi-utczán a Makai-ház első emeletén két utczai-, egy elő- és H fürdőszobából álló kényelmes úri lakás a hozzátartozó mellékhelyiségek­kel elköltözés miatt azonnal, esetleg /. évi május 1-től kiadó. Vízvezeték, villanyvilágítás. 3-3 Értesítés. Van szerencsém Nagykároly város és vidéke n. é. közönségének b. tudomására hozni, hogy Nagykárolyban, a Kálmánd- utczai Kiipa leiiben kezelő lévén, azt a mai igényeknek meg- felelöleg teljesen ujjáalakittattam át s azt f. hó 13-án nyitottam meg. Abonenseket elfogadok úgy vendég­lőmben, mint kihordásra. Kitűnő italok és ételekről mindenkor gondoskodva lesz. A nagyérdemű közönség becses párt­fogását kérve, maradtam kiváló tisztelettel Török Imre, 3_3 kezelő. Eladó házak. Árpád-utcza és Gál József-utczán lévő újonnan épült modern úri lakházak, melyek 10 évig adómentesek, jutányos áron eladók. Bővebb értesítés lapunk kiadóhivata­lában nyerhető. 3—3

Next

/
Thumbnails
Contents