Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-24 / 12. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. lentkezzenek. Kelt Nagykárolyban, 1910. évi márczius 10. Balogh Kálmán, küldöttségi elnök. — Mározius 15. Érendréden. Nagy ün­nepségek között ülte meg a szabadság ünnep­napját Érendréd nagyközség polgársága a kü­lönféle egyesületek rendezése mellett. Délelőtt 9 órakor a ref. templomban hálaadó istentisz­teletre gyűlt össze az ünneplő közönség apraja- nagyja. Istentisztelet után az áll. iskola udvarára vonultak az ünneplők, hogy az állami iskola növendékei által előadott hazafias versek és dalok hallgatólagos résztvevői legyenek. Az öntudatos és értelmes szavalások, valamint az összhangra énekelt dalok az anélkül is ünne­pélyes hangulatban levő helybeli és nagyszámú vidéki közönséget a lehető legkellemesebben érintették. Az ünnepi beszédet a gyermekekhez Prunár Mihály áll. tanító tartotta. Délután fél 3 órakor a már összesereglett polgárság a „Gazdakör“-tői zászlókkal s bandaszóval vonult a községházához, hol a Himnusz éneklése után Gellén András szavalta el a Nemzeti dalt. Majd Szaleczki Miklós igazgató-tanitó tartott emlék­beszédet. Fejtegette a márczius 15. jelentőségét, melyek után a mai válságos viszonyok ismer­tetésére tért át s a nemzet fiainak a haladást s kötelességeinek pontos teljesítését szabva elő. Sájerli Gyula műasztalos pedig Ábrányi „Márcz. 15“‘ czimü versét szavalta el hazafias tűzzel, melyre Csutoros Albert ref. lelkész az érendrédi „Vallásegyenlöségi Szövetségi: nevében tartott hazafias beszédet. Szóló előadta, hogy a nem­zet kívánságait kifejező márcziusi 12 pontban benne foglaltatik: a törvény előtti egyenlőség vallási tekintetben. Ámde 62 év múltán is azt látjuk, hogy ez a szép pont nincs megvalósulva, mert az államhatalom részéről a különböző vallásfelekezeteket nem részesítik egyenlő szel­lemi és anyagi támogatásban, nincs meg a felekezetközi viszonosság és méltányosság, ezért dúl mindenfelé az ádáz felekezeti harcz, mely­nek áldozata lett a családi, társadalmi, állami békeség, a régi liberális, nemzeti politika, ál­dozata lett a 48 és függetlenségi Kossuth-párt. A márcziusi 12 pontnak, mint emlékkőnek egyik feliratát: a törvény előtti egyenlőséget vallási tekintetben — mely 6 évtized alatt elmosódott — az emlékkőről szeretnék lekaparni a klerikáli­sok, a hírhedt, de nem rettegett keresztes vi­tézek, máglyagyujtogatók, akik nemcsak az idvezülhetést, de a hazafiságot és hatalmat is kizárólag a keresztviselők részére akarják ki­sajátítani. Az érendrédi vallásegyenlöségi szö­vetség, miként az Országos Vallásegyenlöségi Szövetség az 1848-iki törvényekbe iktatott val­lási tekintetben való egyenlőség megvalósítására törekszik s a felekezeti békeséget munkálja. Az 1848-iki törvények megalkotása, — melyek közt a vallási tekintetben való egyenlőség is ott található — kinek a főérdeme? Annak a demokratikus és radikális Kossuth Lajosnak, akinek nevét szeretnék elhomályosítani, eszméit, elveit szeretnék örökre eltemetni, — ami csak akkor fog megtörténhetni, mikor már az utolsó magyart hántolják el — azok a korcs és té­kozló utódok, akik a lemondás és jogfeladás sikamlós lejtőjén haladva, lassan-lassan, észre­vétlenül prédálták és adták el a dicső ősök drága örökségét. Szóló erről a Kossuth Lajos­ról olvas fel egy esetet, mely 1848-ban történt Bécsben, hogy tanulságul szolgáljon a mostani elvtelen, erkölcstelen, nemzetietlen politikai vi­lágban. Ugyanis 62 évvel ezelőtt épen 1848-ban márczius 15-én egy sajátságos víletlen folytán Bécsben Kossuth Lajos a kezében tartá a Habsburg-dynastia, illetve a mai uralkodóház sorsát. Milyen különös a sors, hogy 62 év múltán az uralkodóház tartja kezében a magyar nemzet és Kossuth fia sorsát! Elmondja szóló, hogy 62 évvel ezelőtt 1848. márczius 15-én Kossuth Lajos egyedül, kiséret nélkül, nemes bátorsággal felment a Burgba s kérte Magyar- ország igazának elismerését. Kossuth a mos­tani uralkodónk apjával, Ferencz Károly fő- herczeggel értekezett, aki kijelenté, hogy V-ik Ferdinánd császár és király atyai szive mindent hajlandó kedvelt magyarjainak megadni, ami igazságos. 3őt meg is adna mindent, ha Bécs nyugodt volna. De igy a lázas időkben oly lát­szata lehetne engedékenységének, mintha a for­radalom nyomása alatt tenné engedményeit. „Adja nekem Fenséged becsületszavát — vi- szonzá Kossuth a főherczegnek — hogy meg is adják, becsületesen, meg is tartják, amivel jog és igazság szerint a magyar nemzetnek tartoz­nak, én nyugalmat szerzek az osztrák háznak Bécsben“, mire Ferencz Károly főherczeg igy felelt: „Az uralkodóház Önnek örök hálára lesz kötelezve“ és szavát adta Kossuthnak s adott szavát meleg kézszoritással kisérte. Kossuth alkudozásba bocsátkozott a bécsi mozgalom vezéreivel és kivitte, amit a főherczegnek ígért: Bécsben csend és nyugalom lett. Másnap már Ferdinánd császár vígan kocsikázhatott Bécs városában, a jó bécsi nép lelkes Aoc/iolással fogadta. Vájjon volna-e ma olyan bátor lelkű hazafi, ki azt mondaná a királynak, főherczeg­nek, osztrák háznak, mint egykor Kossuth Lajos, hogy adja becsület szavát, hogy meg is ad­ják és becsületesen meg is tartják, a mivel jog és igazság szerint a magyar nemzetnek tartoznak ? Aligha akadna, mert hiszen még kérni, sőt mukkani sem mernek ma a magyar nemzet vezérei, nemhogy követelni becsület szó mellett. Kossuth Lajos ha külföldre nem menekül, a többi vértanuk sorsára jut. Midőn már Kossuth Lajoson bosszút nem állhatott in effigie az az arczképileg akasztotta fel az osztrák kamarilla. A Kossuth neve ép úgy ösz- sze van forrva a bécsi márcziusi forradalom­mal, mint a milyen bizonyos, hogy Magyar- ország szerezte meg Ausztriának az alkotmányt. A lelkes beszéd elmondása után a Szózat el- éneklésével a délutáni programm Lefejeztetett. Este 8 órakor Nagy Lajos úri lakának helyisé­geiben az áll. isk. növendékei Tábori Róbert- nek „Márczius 15-én‘ czimü egy felvonásos színmüvét adták elő bámulatot keltő ügyesség­gel s igaz magyar hazafiui érzéssel. A hallga­tóság úgy a szereplőket, mint az áll. isk. tan­testületet hangos tetszésnyilvánítással és a leg­nagyobb elismeréssel honorálta azon fáradha­tatlan buzgó tevékenységükért, melylyel a mai napra a gyermekeket előkészítették. A színmű befejezése után a tánczmulatság vette kezdetét. Úgy a tánczterem, mint három tágas szoba zsuffolásig volt vendégekkel. Ami nem is csoda, mivel nemcsak Szatmár-, de Bihar- és Szilágy­megye több helyiségéből gyűltek össze a sokat ígérő ünnepély és tánczmulatságra. A táncz­mulatság csak a késő reggeli órákban ért veget, mely után a vendégsereg a község és lakosai iránti mély szimpátiával a lehető legkelleme­sebb hangulatban távozott el. Ékszert, órát, ezüstnemüt jótállás mel­lett bámulatos olcsó áron csakis Magyar- ország legnagyobb ékszerüzletében Deb- reczenben a Löfkovits Arthur és Társa czégnél vásárolhatunk. — Örömhír a felekezeti tanítóknak. A kormány kilátásba helyezte, hogy a fele­kezeti tanítóknak — éppen úgy, mint bírják ezt az állami tanítók már régen — megadja a féláru vasutijegy váltásra jogosító igazol­ványok kiadásának kedvezményét. Van szerencsém Nagykároly város és vidéke n. é. közönségének b. tudomására hozni, hogy Nagykárolyban, a Kálmánd- utczai Kispiga niíiiliin kezelő lévén, azt a mai igényeknek meg- felelöleg teljesen ujjáalakiltattam át s azt f. hó 13-án nyitottam meg. Abonenseket elfogadok úgy vendég­lőmben, mint kihordásra. Kitűnő italok és ételekről mindenkor gondoskodva lesz. A nagyérdemű közönség becses párt­fogását kérve, maradtam kiváló tisztelettel Török Imre, 2—3 kezelő. Kiadó lakás. A Széchenyi-utczán a Makai-ház első emeletén két utczai-, egy elő- és fürdőszobából álló kényelmes úri lakás a hozzátartozó mellékhely iség éh­hel elköltözés miatt azonnal, esetleg /. évi május 1-től kiadó. Vízvezeték, villanyvilágítás. 2-3 Tóth DnnieM fűszer- és csemegekereskedése Nagykárolyban, Fényi-ut 19., a csendőrlaktanyával szemben. 1 liter Andrényi szikla vörös bor 1 korona. Szárított úri gomba 100 gr. csomagban 60 fillér. Vérvörös narancs Legszebb csemege-alma Húsvéti tojások 10 f-töl 6 K-ig. Garantált vetemény- és virág - magvak. Legfinomabb rum compositio a legolcsóbb árban. 5—12 Egy jókarban levő kitűnő hangú zongora olcsón ela.d.ó. Eladó ház. Érendréden 953. számú házam, jelenleg csendörlaktanya, 1820 D-öl te­rület, mely áll: 5 szoba, két konyha, pincze, két sertésól stb. szabad kézből örök áron eladó. Bővebb értesités nyerhető Nagykároly­ban a tulajdonos Muska János 2-4 gőzfürdötulajdonosnál. Értesítés. Tasnádhoz mintegy 9 kilométer távol­ságra levő, 270 szál igen szép növésű ! átmérője 26 cmtöl 40 cm.-ig, de legtöbb 130 cm.-tői feljebb, darabonként egyre- ! másra 8 koronáért eladó. Továbbá a zálnoki határon, Tasnádhoz : 12 klméter távolságra, 6V2 katasztrális i hold, 35 éves mely cser- és tölgyfából áll, holdankint 500 koronáért eladó. Venni szándékozók bővebb értesítést nyerhetnek Tasnádon Schvarcz Mór 2—2 vállalkozónál.

Next

/
Thumbnails
Contents