Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-25 / 12. szám
4 — A szatmárnémeti ügyvédi kamara Nyilván Miklós ügyvédet Nagysomkut székhelylyel, Dr. Németh József ügyvédet Mátészalka székhelylyel az ügyvédekről vezetett lajstromba bejegyezte, Verzár József krasznabélteki ügyvédet pedig elhalálozás okából törölte a kamaránál vezetett ügyvédek névjegyzékéből és gondnokká dr. Láng Gusztáv erdődi ügyvédet rendelte ki. — Eljegyzés. Kovács Samu a „Pannónia“ börvelyi kendergyár hivatalnoka f. hó 17-én eljegyezte Sternberg Mór és neje nevelt leányát Leichtmann Saroltát városunkban. — Halálozás. Varga Károly helybeli czipészmester felesége szül. Ihász Erzsébet f. hó 18-án 85 éves korában elhalt és f. hó 20-án tétetett örök nyugalomra. — Kinevezés. A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank r. t. igazgatósága a f. hó 20-án tartott igazgatósági ülésében hozott határozatával Peiszner Lajos eddigi főkönyvelőt czégjegyzési jogosultsággal ezégveze- tővé, Szegő Ödön helyettes főkönyvelőt pedig főkönyvelővé nevezte ki. — Ügyvédi kamarai közgyűlés. A szatmárnémeti ügyvédi kamara ez évi rendes közgyűlését Szatmárnémetiben a városháza kis tanácstermében f. hó 28-án vasárnap délelőtt 10 órakor tartja meg. — Gyászeset. Friedl István vendéglős helybeli lakos édes anyja özv. Friedl Ven- delné f. hó 18-án Szomolnokhután 87 éves korában rövid szenvedés után elhunyt és f. hó 15-én ugyanott nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. — Nyugalomba vonulás. Leffter Istvánba szatmári törvényszék irodaigazgatója 36 évi buzgó és sikeres szolgálata után nyugalomba vonult. Nevezett tisztviselő elöljárói becsülését, tiszttársai szeretetét érdemelte ki és Szatmár társadalmában is népszerűségre tett szert. — Gondnoksági ülés. A helybeli áll. polg. fiú- és leányiskola gondnoksága f. hó 18-án Nemestóthi Szabó Antal gondnoksági elnök elnöklete alatt a növendékek tandíjmentessége ügyében ülést tartott és 26 növendék kérvényét pártolólag terjesztette a tanfelügyelő illetve a város tanácsa elé. ■—- Tüzoltóügy. Az önkéntes tűzoltóság megalakítása tárgyában a képviselőtestület által kiküldött bizottság Debreczeni István polgármester elnöklésével folyó hó 21-én ülést tartott, mely alkalommal tárgyalás alá vétetett a Demidor Ignácz rendőrkapitány által kidolgozott tűzoltói alapszabálytervezet és az csekély módosítással úgy általánosságban, vaiamint részleteiben is elfogadtatott. szettől, kik az 1848. évi törvényeknek érvényre jutását kivívták jó, jelenleg öreg királyunknál. Ettől kezdve a haza virulni, a nép boldogulni kezd. Az országgyűlésen a latin helyett magyar nyelven tárgyalják és alkotják a törvényeket. A haza minden rangú és rendű polgára egyenjogusittatott. (Vége köv.) Jóslat. — M. I. festőművész barátomnak. — Színek összhangját alkotó ecsettől A durva vászon selymessé leend, Olajfestékre festékfolt tapadva: Érvényesül, mi tiszta eszme, szent. — Palettával kezedben szelleműden A köznapszülte lomha szürkeségen, Miként vezér, Ki czélhoz ér A meghódított sziklaváron., Feletteállsz, István barátom! Gomolygó felhők rojtos peremére Tüzrózsákat midőn kiszór a nap, Ezután a rendőrkapitány által beterjesztett s a tüzoltő-intézmény fejlesztése és a mai kor követelményeinek megfelelő felszerelésekre vonatkozó előterjesztése tárgyaltatott és hosszabb eszmecsere után abban történt megállapodás, miszerint a vízszerzési módszer a székelyhídi tűzoltóságnál gyakorlatban levő rendszer szerint fog meghonosittatni, vagyis szabályrendelettel köteleztetni fog a város lakossága arra, hogy minden telken kora tavasztóL késő őszig egy hordó viz tar- tassék készenlétben, mely vízmennyiség tüzesetek alkalmával egy arra alkalmas szer- - kezetü szekérrel fog a vész helyére szállíttatni ; — továbbá egy őrparancsnoki állás rendszeresítése, valamint a nélkülözhetlenül szükséges mászó- és mentőeszközök beszerzése iránt tétetik javaslat. Végül az összes tűzoltói ügyre vonatkozó iratok azon határozattal adattak ki Demidor rendőrkapitánynak, hogy a tűzoltói szolgálati szabályzatot mielőbb dolgozza ki s annak elkészülte után a tűzoltói szolgálatra eddig önként jelentkezők, valamint az ezután belépni kívánó tagok össze fognak hivatni -és az alap- és szolgálati szabályok felolvasása után — a szabályok szigorú betartására való figyelmeztetéssel — újból felszólittatnak, hogy hajlandók-e a felolvasott szabályokban meghatározott kötelezettséggel önként tűzoltói szolgálatot teljesíteni ? s ha ezen alakuló gyűlésen az önkéntes alapon szervezendő tűzoltói szolgálat iránt a kellő lelkesedés megnyilatkozik s a jelenlevők komoly elhatározással a szolgálat teljesítésére önként vállalkoznak, az esetben a bizottság úgy az egyéni felszerelések, valamint az összes beszerzendő szerek és más dologi követelmények és természetbeni járandóságok megszavazása iránt oly értelmű javaslatot fog a képviselőtestület elé terjeszteni. — Eljegyzés. Blau Sándor helybeli kereskedő f. hó 21-én jegyezte el Herskovits Hermann helybeli fakereskedő leányát, Szidit. — Uj emelvények. A vármegyei székház dísztermében az ideiglenes és oda nem illő emelvény helyére újat készíttet vármegyénk alispánja Meszesi Ferencz helybeli asztalosmesterrel, ugyanazon stylben mint a minő a diszterem oldalfal famunkája készült. Az emelvényen két asztal lesz s azt díszes korlát veszi körül. A hírlapírók részére a terem két sarkán állítottak be egy-egy asztalt. — Uj telekkönyvi betétek vármegyénkben. Lénárdfalu telekkönyvi betétei elkészíttetvén a nyilvánosságnak átadattak. Törlési keresetek, ellentmondások és felszólalások f. évi szeptember hó 30-ik napjáig bezárólag a nagybányai járásbíróság telekkönyvi osztályához adandók be. NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Vagy éji csillagos pályán a hold jár: A festösziv tápot halomra kap. — Palettával kezedben elmerengve Ne is gondolj a kapzsi emberekre; Az életed Csak úgy lehet Varázslatos, szép földi álom, Ha lelkesülsz, István barátom! Milvészlélek virágliimes berekben Üdíti szomjúságát és mxdat, Hol égi láthatatlan szellemeknek Hárfája mellett kél a hangulat. — Palettával kezedben eltűnődve Miért töprengsz? Tekints be a jövőbe! Bár, a lepel Miket fed el, Titok: de én számodra látom A pirkadást, István barátom! Tóth Lajos. — Csendőrségi szemle. Altorjai Al- torjay Imre m. kir. csendőrezredes, az országos csendőrség h. felügyelője a helybeli csendőrség megvizsgálása czéljából f. hó 17-én városunkba érkezett és innen f. hó 20-án utazott el. — Menyasszonyok és vőlegények figyelmébe ajánljuk Magyarország legnagyobb óra, ékszer, ezüstnemü üzletét, hol a legnagyobb bizalommal bámulatos olcsón szerezhetik be szükségletüket Löfkovits Arthur és Társa czégnél Debreczenben. Nagy képes árjegyzék díjtalanul küldetik meg. 4—52 — Hivatalos hirdetmény. 752—1909. ad. sz. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság 12,236 sz. alatt kelt rendelete folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint Nagykároly várost illető s az 1909. évre pénzügyigazgatósági jóváhagyási záradékkal ellátott földadó kivetési lajstromok 1909. évi márcz. hó 25. napjától 1909. évi ápril hó 3. napjáig bezárólag Nagykároly város adóhivatalánál közszemlére kitétetik. Felhivatnak és figyelmeztetik tehát az adófizető közönség, hogy a kivetés ellen netáni felszólamlásait és pedig; a) azon adózók, kik ezen adónemmel már a múlt évben is megvoltak róva ápril hó 3. napjától; b) azon adózók pedig, kik ezen adónemmel a folyó évben először rovattak meg, adótartozásaiknak az adókönyvecskéikben történt bejegyzését követő 15 nap alatt ezen városi elöljárósághoz annyival is inkább adják be, mert az elkésetten beadott felebbezések figyelembe vétetni nem fognak. A lajstromok a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt tekinthetők meg, a felebbezések ugyanott nyújthatók be. Kelt Nagykárolyban, 1909. márcz. hó 16. Nagy Antal, adóügyi tanácsnok. — A népkonyháról. A midőn a népkonyhát három havi működése után az idén bezártuk, hálás köszönetünket fejezzük ki a n. é. közönségnek a kinek támogatása tette lehetővé, hogy ezen a jótékonyság egyik legszebb intézményét, a legszörnyübb inseg — az éhség ■—■ csillapítására fenntarthatjuk. Köszönhetjük ezt még a város m. t. képviselő testületének és a polgármester ur jó- akaratu pártfogásának, dr. Cservenyák Ká- rolyné Tattay Irén úrnő önagysága és a rendőrfőkapitány urnák a kik minket nehéz feladatunkban hathatósan támogatni szivesek voltak. Most is mint eddig minden évben igen sok szegény és iskolás gyermek kereste fel a népkonyhát és igazán megható volt a mint áldották ismeretlen jótevőjüket. Többen a kik betegség vagy más okból eljönni nem tudtak haza vittették ebédjüket. Kiosztatott 5793 adag étel és elfogyott 1601 klgr. kenyér. Utólag nyugtázzuk még a Stein Lina és Csikós Margit kisasszonyok gyűjtését. Plachy Gyuláné 5 K, Vetzák Edéné, dr. Adler Adolfné 4—4 K, dr. Czukor Lajosné 8 K, Papp Béláné, Schiff Józsefné, özv. Ko- vácsné, Schnétli Jánosné, Nagy Tamásné, Pintér Mihályné, dr. Jékelné, dr. Vetzák Ede, Rubleczky Ignáczné, N. N., Norm Jánosné, özv. Gulyásné, dr. Starke Antalné, Kimerné, özv. Baudiszné 2—2 K, özv. Fokné, Deutschné, özv. Fógel Adolfné, Irsik Ferencz, Földes Albertné, Fried Vilmosné, Boros János, Ba- gossy Pálné, Medvey Ernőné, Somossy Mik- lósné, Bagossyné, Kalós Miczi, N. N., Gás- párné 1—1 K, K. M., Nagy Gergelyné 80—80 f, N. N. 50 f, Czaglerné, Schönfeldné, N. N. 40-40 f, Bálintné, X. Y. 30 f Bálintfy Józsefné, Tanererné 20—20 f, összesen 84 K 30 f. Úgy a m. t. adakozók, mint a gyűjtő hölgyek fogadják hálás köszönetünket. Az ízr. nőegylet elnöksége. — Rendőri hir. Csíki Gyula péktanoncz Wessel Manó vendéglőjéből több ezüst evőeszközt és vendéglői felszerelési tárgyat ellopott. A rendőrség nevezett ellen az eljárást megindította. — Mérlegjavitó tanfolyamok. A ke| reskedelemügyi miniszter figyelemmel a kereskedelmi és ipari körök érdekeire, az iparoktatási intézeteken rövid tartamú mérleg- javító tanfolyamokat rendezett, miáltal a fényipari kézmüiparosoknak uj kereseti forrása nyílik. Az idén az aradi és a kolozsvári ipari szakiskoláknál fog ilyen tanfolyam i rendeztetni.