Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-23 / 51. szám
NAGYKÁROLY ES VIDÉKE 3 Hiszen nevetséges lenne azt állítani, hogy ez az egyesülés örömet okozott a függetlenségieknél, mikor kénytelenek voltak a párt elvei megvalósulását elodázni és szövetségre lépni azokkal a pártokkal, melyek a függetlenségi eszméket perhorreszkálják. Az egyesülés tehát a viszonyok kényszere folytán szükséges volt, de örömet a függetlenségieknél egyáltalán nem okozhatott, mert előre látható volt, hogy nem a függetlenségi eszme elöhaladása, hanem annak megfogyatkozása — az ellenség megerősödése — lesz annak az egyesülésnek a következménye. Most még csak az a kérdés vár megoldásra, hogy igaz-e, miszerint a függetlenségi párt 3 éven át adta az őszinte szövetségest a néppártnak és csak most mondjuk meg, hogy áldozatnak tekintettük a koalitióban való részvételt? Hát nagyon sokat nem fog kelleni bizonyítanunk azt, hogy mi függetlenségiek nem nagyon rajongtunk ezért a szövetségért és ezt nem is nagyon titkoltuk. Azt hisszük, erre elég bizonyítékot szolgáltatunk a következőkben: 1906. évi ápril hó 8-án következett be a Wekerle-kormány kinevezése, melyet az egész országban örömmel fogadtak, mert még egykét nappal azelőtt az absolutismus legsötétebb fájától féltünk, egyszerre kiderült az ég felettünk. De már egy hónap múlva lapunk május hó 17-én megjelent számában „A mi czé- lunk“ czim alatti vezérczikkünkben hivatkozva arra, hogy a megejtett képviselőválasztások diadalra segítették a függetlenségi lobogót, kijelentettük, hogy az országnak eme megnyilatkozott közhangulatából le kell vonnunk a konzekvensét, le kell vonnunk azt a kövelkeztetést, hogy az ország népe ragaszkodik a függetlenségi elvekhez, meg akarja azokat Valósítani minden vonalon, felakarja építeni a szabad, önálló és független magyar államot az önállóságnak minden feltételével, tehát az önálló jegybankkal, önálló vámterülettel és önálló magyar hadsereggel egyetemben. Kijelentettük azt is, hogy habár ma — az átmeneti korszakban — nem érvényesíthetjük is kívánalmainkat teljes mérvben, de elhatározásunk, czélunk, akaratunk az, hogy emez elveket mielőbb és minden vonalon megvalósítsuk. Két hónap múlva 1906. május 24-én lapunkban a párt részéről ismét hangsúlyoztatok hogy a nemzet többségét képviselő függetlenségi párt követelni fogja a függetlenségi elveknek teljes megvalósítását s ha ezt megakarnák akadályozni, felvesszük a harczot ismét, még nagyobb eréiylyel, még nagyobb elszántsággal, mert a nemzet követelésének a függetlenségi eszmék teljes diadalának előbb vagy utóbb — de meg kell valósulnia. Lapunknak 1906. évi junius hó 14-én megjelent számában ismét kijelentettük, hogy a jelenlegi kormány mint átmeneti kormány alakult meg; hatvanhetes alapon a minisztérium függetlenségi tagjai másképpen nem is vállalkozhattak kormányra. Kijelentettük azt is, hogy az átmenet csakis olyan lehet, amely a függetlenségi politika teljes érvényesülésének útját előkészítse és hivatkoztunk Apponyi Albert grófnak 1906. május hó 17-én tartott beszédében foglalt eme kijelentésére, hogy: „a függetlenségi párt nemcsak föl nem adta elveit, hanem az értük való küzdelmet sem függesztette föl ideigle- lenesen sem, az átmenet idejére sem s nemhogy fatalisztikusán összetett kezekkel várná a dolgok kimenetelét, de éppen eszközt lát az átmeneti állapotban eszmei megvalósitá- sitásának előkészítésére. 1906. évi junius 28-án megjelent lapunk vezérczikkében kijelentettük, hogy habár az átmeneti időre elismerjük a marsruta korlátáit, de a nemzeti jogokból feladni hajlandók nem vagyunk a legcsekélyebbet sem s bárha belenyugszunk is a kötött kéz politikájába, bárhogyan szépítjük is a dolgot, kétségtelen, hogy az ország egyetemében, de különösen a függetlenségi eszme híveinek körében némi elégületlenség tapasztalható, mert a függetlenségi párt abszolút többséggel vonult be a parlamentbe s ennek logikus következménye más nem lehet, minthogy programmját érvényesíteni, megvalósítani törekedjék, bárhogy bele is vagyunk nyugodva a jelenlegi paktumos helyzetbe, mégis indokolt némi részben az elégületlenség. Ezek után noha az alkotmánypárt és a néppárt időközileg folyton szervezkedett, nagy felháborodást keltett ezen pártoknál az, hogy Kossuth Ferencz a függetlenségi párt elnöke és vezére 1906. deczember havában egy körlevelet bocsátott ki, mely a függetlenségi pártot szervezkedésre hívja fel s azzal vádolták pártunkat, miszerint a felhívás lényegében oda czéloz, hogy a nemzeti küzdelem időszakában vállvetve együtt működött többi pártokat a törvényhatósági élet intézőségéből kiszorítsa s azt kizárólag a függetlenségi párt foglalja el. Lapunk 1906. decz. 20-án megjelent számában kijelentettük, hogy „sajnosán kell tapasztalnunk eddig is, hogy éppen a függetlenségi párt szervezetlensége miatt sok oly kérdésben szenvedett vereséget különösen a törvényhatósági életben, melyekben elbuknia nem lett volna szabad és pedig azért, mert a régi erőszakos választási rendszerrel szemben nem tudott a párt oly szervezettséggel fellépni, mely az önkényeskedő és basáskodó főszolgabirákkal szemben is meg tudta volna állani helyét“. Kijelentettük, hogy igenis szervezkednünk kell és szervezkedni is fogunk, mert hiszen szervezkedik az alkotmány- és a néppárt is és ezen szervezkedés ellen a függetlenségi pártnak nincs és nem is volt egy szava sem. (Folyt, köv.) Szeretet. Mily egyszerű szó s mily közönségesnek látszó fogalom : szeretet. S mégis mily szép, mily magasztos jelentősége van. Varázsereje határtalan. Megszünteti a panaszt, zúgolódást és békétlenséget, a fájdalmat enyhíti és a szenvedést elviselhetővé teszi. Mily jóleső édes örömmel szemlélhetjük azt a családi kört, melyben a szó legnemesebb értelmében vett szeretet honol. Ott, hol az apa, anya és gyermekek keblében az egymás iránti gyöngéd szeretet állandó lakhelyet talált, az elégedetlenség távol marad. Ha anyagi hiány, vagy szükség is kopogtat be az ily családhoz, az az eddigi szeretetteljes állapotot meg nem zavarhatja. A családfő, a férj fáradságot, nyugalmat és kényelmet nem ismerve, minden rendelkezésére álló igazságos utat és módot felhasznál és alkalmat megragad azon czélból, hogy a szükségletek kielégítéséhez megkívántaié eszközöket megszerezze. S ha mégis fáradozása kellő sikerre, vagy kielégítő eredményre nem vezet, azt gyöngéd szeretettel adja tudomására nejének, ki azt megértve és belátva, minden zúgolódás nélkül mond le kívánságáról s még a hitvesi hűség és szeretet vigasztaló szavaival kívánja enyhíteni azt a fájdalmat és csalódást, mit a férjnek szivében és lelkében a szükségletek kielégítésére irányuló munkának sikertelensége okozott. Ily zavartalan, egyetértésben és sze- retetben élő család a legékesebb gyöngye a társadalomnak s a társadalmak összeségének : az államnak. Hanem azután annál kisvárosiabb lakóinak szelleme. Az egészséges, tiszta nyárspolgári egyszerűség teszi őket kinek-kinek rokonszenvessé, vagy ellenszenvessé. Hiányzik itt az életnek az a tulfinomult raffinált- sága, mely folyton csak uj élvezetet hajszol. A közönséges, mindennapi életszükségletek kielégítése körül keresik az élvezetet. Szép lakás, lift, jó étkezés. Nincsenek olyan nyerészkedésre berendezett sötét, piszkos, férges lyukak, mint a budapesti diákszobák. A nép — az istenadta — kiválóan előzékeny, figyelmes, barátságos. Felfogják, hogy a folyton növekvő idegen áradat mekkora hasznot hoz s igyekeznek azt biztosítani. Épen most veszekszik ezért a város az egyetemmel, mely újra emelni akarja az igy is horribilis leczkedijakat, mert módfelett kényelmes és fényűző berendezése következtében az államnak, a szász királyságnak, minden egyes egyetemi hallgató 600 márkájába kerül. Az egyetemi ifjúság igazán nemzetközi. Legnagyobb számmal vannak az oroszok: 250-en. Ezek közül 200 zsidó, mért Oroszországban az egyetemek csak 3 százalékot vesznek fel közülök. Vannak japánok, yen- keek, spanyolok, olaszok, osztrákok s ami legcsodálatosabb 3 vagy 4 franczia is. Magyarok inkább a kereskedelmi főiskolán vannak. Az egyetemi élet nekünk sok szokatlan vonást mutat. A tanév megnyitása, amely Budapesten ünnepélyes nagy parádé, itt száraz hivatalos aktus. Az előadásokon a hallgatóság nagyon is csöndesen viselkedik. Az itteni jogász olyan, mint otthon néhány filozopter. (ügy teszek, mint az egyszeri szerkesztő, aki, hogy senki haragját magára ne vonja, azt találta Írni valakiről : Iszik, mint néhány kefekötő!) —■ Annál vissza- tetszőbb az a fura szokás, hogy a belépő tanárt felállás vagy éljenzés helyett a pad alatt végbevitt sürü dobogással üdvözlik, mint, bocsánat! a lovak az istállóban. Minél erősebb a dobogás, annál nagyobb a tiszte- letnyilvánitás. A német különben olyan, mint a naspolya. Ha megérett pompás, de amig éretlen, kellemetlenül fanyar. A benszülött egyetemi ifjúság társadalmilag élvezhetetlen. A hires Burschenschaft egy magát túlélt, haszon nélkül való s amellett igen költséges intézmény, melynek már ma alig van más czélja, mint a sörfogyasztásban való végnélküli vetélkedés. íme! Mégis kicsúszott a toliamból az eddig óvatosan kerültem szó. Féltem kimondani, mert most már addig nem tudok egyébről beszélni, mig ki nem öntöm panaszomat. Az egész világ sörszagu: nincs egy csöpp borize sem. Nincs az a túláradó képzelődés, mely utólérni bírná a hallatlan sörfogyasztást. Mindent elönt, eláraszt, átitat a sör, sör, sör! Vendéglőbe lépve, ahogy a pinczér odahaza siet lesegiteni a téli felsőt, úgy siet itt elébed kezedbe nyomni a félliteres sörös korsót. A Burschenschaftok tagjainak sörbeli hitele elsejétől elsejéig korlátlan; s ők bőségesen élnek és vissza is élnek vele. Nem csoda, hogy lomha, ködös lesz tőle az eszük járása is. De azért a világ legdicsőbb ifjúságának képzeli magát; mélységesen lekicsinyel minden külföldit, a francziát meg épen lesajnálja. — Az aulában egy szép cserkoszorus, zászlós, Germania szobros emlékoszlop dicsőíti névszerint az 1870—-71-ikí porosz—franczia háborúban elesett ifjak emlékét, de az élők mindenike azt hiszi, hogy ő maga az, aki hősi halált halt a német hazáért. Ugyan jó, hogy ebből a keveset Ígérő ifjúságból idővel olyan kitünően derék, tisztes, kedélyes polgár válik. Csalódás azt hinni, hogy Leipzignak kereskedelmi- és gyárváros jellege van. Inkább a tudomány és művészet városa. Csakhogy — a tudományt egyedül az irodalomban, a művészetet meg kizárólag a zenében műveli. 500 éves egyetemén hiába találjuk a jogtudomány és filozófia európai hirü tekintélyeit : előadási, szónoklási képességük oly hiányos, hogy nem bir életet önteni nagy tudományukba. Pápaszemes, ásitozó vén bácsi a legtöbb ! Igen jellemző vonás a mindenféle hatóságok rettenetes gyámkodási hajlama, mely különösen a rengeteg figyelmeztető felírás.
