Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-11 / 45. szám

Szilágyi és Sipos pedig mint a két Duval, elsőrangú alakítást produkáltak s úgy ők, mint a többi szereplők hozzájárullak a régi jó darab élvezetes előadásához.

Pénteken, 5-én zónában került színre Martos-Huszka „Gül-Baba“ operettje. Leilát Dénes Ella adta s e szerepben is sikerrel érvényesítette kiváló hangját, melyet üde tisztaságában mindig szívesen hallgatunk. Bállá (Gábor-diák) hü maradt önmagához és előbbi feltétlen sikereihez. Ali basát Burányi szépen énekelte, Herczeg (Gül-Baba) jól játszott.

Szombaton, 6-án H. Bállá Mariska jutalomjátékául „Bob herczeg“ operett, Martos- Bakonyi regényes daljátéka volt műsoron. Nem volt telt ház, amit pedig a közönség kedvencze méltán megérdemelt volna. Ennek oka abban keresendő, hogy úgy a darab, mint a szubrettnek ebbeli alakítása már általánosan ismert. De azért a tapsból s az óvácziókból kijutott bőségesen Bob herczeg — Baliának, no meg egy szép csokor is. A szereplők direktornéjuk jutalomjátékán mind a legnagyobb kedvvel és odaadással játszottak.

Vasárnap, 7-én délután „Erdészleány“-t, este „Elvált asszonyát, Fali bájos operettjét ismételték. A délutáni előadás czimszerepét Bállá játszotta s igy nem csoda, ha esti fárasztó szerepe folyamán berekedt. Az elvált asszony ismét Dénes volt — sikerrel.

Hétfőn, 8-án, Bródy Sándor falusi életképe „A tanítónő“ reprize volt. Igazán kitűnő előadást láttunk a czimszerepben Mar- kovits Margittal. Ambitió és szerepkidolgozás tekintetében méltán tartozik az elsők közé Markovits, ki Tóth Flórát úgy játszotta meg, mint vidéki színpadon talán senki. Ifj. Nagy István szerepébe Sipos ugrott be, de oly jól adta, mintha készült volna rá. Szintúgy volt Inke (Tuza Zsolt tanító) is, kinek kifogástalan alakítása rászolgál a dicséretre. Herczeg kivált a four szerepében. Aitner már sokkal jobb is volt.

Kedden, 9-én, műsorváltozással Sipos Zoltán jutalomjátókául Abonyi Árpád színmüve „A gyermek“ ment. A jutalmazott — ki maga rendezte is az előadást .-— egyike társulatunk legszimpatikusabb és tehetségesebb tagjainak. György kadétot adta s teljes elismerést aratott. Számos kihívás, még több csokor volt jutalma. Szilágyi mint Badák őrnagy kitűnő volt. Gömöry (Janka) és Aitner (Újlakyné) szintén kifogástalanok voltak. Herczeg intrikus szerepében (Kindermann kapitány) megállotta helyét. Elsőrangú volt Wirth Sári mint Leontin; végtelen kedvességgel és sok temperamentummal játszott.

homlokán, mintha lelhargiájából akarna felébredni s azután megint elmélyedt. Mikor kijött a színházból és kocsira ült, felsóhajtott s mint mikor egy mártírt a vérpadra visznek, olyan fájdalmas kifejezés ült arczán.

Midőn a kapunál leszállt, már határozottabb volt és mielőtt szobájába érne, szobaleányát elbocsátotta.

György pedig az uraskodásban ezalatt úgy elmélyedt, hogy nem hagyta magát álmában a kocsizörgés által sem konfundál- tatni s lelki megnyugvással tovább szendergett.

E foglalatosságban lepte meg őt Banda- házyné és megpillantva, elhalaványodott. Lassan odalépett a karosszékhez s belenézett a György kezében levő könyvbe.

Hosszasan nézte aztán Györgyöt; ezután az ajtóhoz ment, mindig csak lábujjhegyen lépdegélve, kinyitotta azt s kinézett rajta ... Senkit sem látott. .. Visszajött. .. Összeszedte magát s hangosan, igen határozottan mondotta:

— Uram!

György felnyitotta szemeit, ránézett úrnőjére, a kezében levő könyvet betette és az asztalra helyezte. Mindezt gyönyörű nyugodt lassúsággal. Aztán a széket hátratolta s felállott.

— Bocsánat nagyságos asszonyom ... jó éjt!

Menni akart, mialatt szüntelenül édesen nézett Bandaházyné szemébe, aki ezt hasonlóval viszonozta.

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ

Szerdán, 10-én, kettős jutalomjáték volt. Hervé bájos zenéjü „Lili“-je Dénes Ella a társulat csalogánya és Somogyi Károly komikus jutalmazására szolgált. Előbbi a czim- szerepet énekelte a tőle már megszokott precizitással s legtöbb számát ismételni kellett a hálás közönség tapsviharának engedve. Sok virágot is kapott emlékül. Somogyi elemében volt; mint Saint Hypothese vicomte általános derültséget fakasztott. Nem túlzott, mégis kihasználta a szerepébe lefektetett komikumot. Virágból s tapsból neki is jutott. Antonin Plinchard Inke volt, tehetsége legjavát adván. Szépen énekelték Dénessel a trombita-kupiét.

Ma este Rónai Imre jutalmazására kaba- ret-előadás lesz, mig holnapi utolsó előadásul „Elvált asszony“ megy negyedszer.

HÍREK.

— Személyi hir. Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja, f. hó 6-án a fővárosba utazott, ott résztvett a Kossuth Ferencz tiszteletére az Országos Kaszinóban rendezett ebéden, a fővárosból hétfőn délután SzatJ márra érkezett, ahol elnökölt a közgyűlésen, [ a Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület jubileumát előkészítő bizottság ülésén, ezenfelül számonkéröszéket tartott és este hazaérkezett székhelyére. —* Papp Béla, választó- kerületünk országgyűlési képviselője, vasárnap résztvett Justh Gyula képviselőházi I elnöknek Makón tartott beszámolóján és vasárnap éjjel képviselőtársaival Budapestre utazott, onnan pedig hétfőn érkezett vissza.

— Kitüntetés. A király Zichy Aladár gróf személye körüli miniszter előterjesztésére gyömörői Áldor Lajos dr. ismert karlsz- bádi orvosnak, városunk fiának, a királyi tanácsosi czimet díjmentesen adományozta. Áldor dr. mint a gyomor- és bélbetegségek szakorvosa, aránylag fiatalon nagy hírnévre tett szert. Számos tudományos közleményeivel sikerült nevét a tudományos világ széles rétegeiben ismertté tenni. A magyar királyi államvasutaknak gyomorbeteg alkalmazottai részére berendezett karlszbádi gyógyító telepe évek óta Áldor dr. vezetése alatt van, igy a királyi kitüntetés azoknak az érdemeknek is szól, amelyeket Áldor dr. ezen jóléti intézmény mintaszerű vezetésével szerzett.

— Eljegyzés. Dienes Dezső mátészalkai szolgabiró a napokban tartotta eljegyzését Reök Gyula nyug. kir. járásbiró, a „Központi Takarékpénztár részvénytársaság“ elnöke és neje leányával Margittal, városunkban.

Mikor György már az ajtónál volt, mondotta csak az asszony: — Jó éjt!

György kiment.

Bandaházyné meredten az ajtóra nézett — várva, nem jön-e vissza?

Elmúlt két — öt perez. György nem jött. Bandaházyné sebesen kezdett a szobában le s fel járkálni. Szemei olykor nagyokat villámlottak. Szép homloka még büszkén, magasan állt. ügy látszik, valami hatalmas szenvedély és kötelességérzett vittak benne, mert a szép homlok mindig jobban vesztett büszkeségéből s mindinkább hajlott a — föld felé.

Furcsa lett volna, ha a párttusában a kötelességérzet győzött volna. Mentül büszkébb a homlok, annál nagyobb a szenvedély ereje.

Egyszercsak a szép fehér homlok büszkesége a porba esett, s ahol előbb Minerva állt büszkén, szilárdan, csatázva: ott most egy kipirult arczu, fénylő szemű, lihegő keblű szép hölgy állott.

— Nem, vén kártyás, te talán nem voltál fiatal soha ? ! ...

Aztán az ajtóhoz ment, kinyitotta s úgy látszik, bizonyos volt benne, hogy valaki várakozik künn — mert halkan mondotta:

— Jöjjön be, uram!

György belépett.

Arczán semmi büszkeség, sem öröm nem tükröződött. Bejött úgy, mint ahogy kiment volt. De én tudom, hogy haragudott. — Óh!

3

— Arczképleleplezés. Annak a tiszteletnek, melyet a szatmári kath. legényegyei sülét érezett volt elnöke Zahoránszky István, jelenleg mezőpetri-i plébános iránt, ki az egylet ügyeit 6 éven át vezette ritka ügy- buzgósággal, élénk megnyilatkozása az az í ünnepség, melyet vasárnap délután rendezett egyleti helyiségében. Az egyesület Scherling Antal festő által megfesttette volt elnökének arczképét, melynek ünnepélyes leleplezése e hó T-én d. u. 4 órakor volt, amikor az alkalmi beszédet Kertész Pál alapitv. pénztári könyvelő, a kör jelenlegi elnöke tartotta. A leleplező ünnepséget társasvacsora követte.

— Vármegyénk egészségügyi bizottsága ma délelőtt 11 és fél órakor az alispáni kisteremben ülést tart, melynek tárgyai lesznek: 1. a körorvosok helyi pótlékának megállapítása, 2. a községi fertőtele- nitő egyének ingyenes kiképeztetése kérdése.

— Esküvő. Pollák Annának, Pollák Mór érmihályfalvai kereskedő leányának folyó hó

21-én esküszik örök hűséget Csendes Béla

i szatmári lakos Érmihályfalván.

— Uj állás városunk rendőrségénél. Az 1907. évi XX. t.-cz. 13—22. § aiban körülirt rendőri büntető bíráskodás a kiadott miniszteri rendeletek értelmében 1910. évi

I január hó 1-én lépnek életbe, minek követ- i keztében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt összes kihágási ügyekre kiterjedő egységes eljárási szabályzat értelmében a bíráskodást a rendőri osztály látja el; minthogy rendőrségünk mostani személyzetében I e teendőket ellátni nem tudja, a jogügyi | bizottság egy rendőrtanácsosi állás szerve- j zését fogja a közgyűlésnek javaslatba hozni, mely állás jogvégzett egyénnel lenne betöltendő 2000 K fizetés és 300 K lakbérrel dotálva. Ezen ügy képezte tárgyát a városi jogügyi bizottságnak f. hó 7-én délelőtt 10 órakor tartott ülésének.

— Kinevezés. A helybeli pénzügyigazgatóság Holczinger Imre nagykárolyi díjtalan adóhivatali gyakornokot a mátészalkai kir. adóhivatalhoz díjas gyakornokká nevezte ki.

— Kereszt felszentelés. F. hó 1-én

szentelte fel Csanáloson a vármegyei közgyűlésen is több vihart látott keresztet Nassa Viktor kaplonyi házfőnök. A kereszt czélja- ira egy névtelen adakozó 1000 koronát adományozott s ugyancsak egy névtelen 300 koronát adott a kerítésre, a község pedig díjtalanul engedte át a helyet, amelyen a keresztet felállították. Ezt a határozatot Szabó Dezső jegyző megfelebbezte s a közgyűlés azt meg is semmisítette, de később sem tett kifogást az ellen, hogy a keresztet felállítsák.

nagyon haragudott — azért, hogy Bandaházyné kitalálta, hogy nem ment még le szobájába, hogy milyen régen várta ezt a pillanatot.

Még jobban mogakarta hát alázni a megtört nőt és kérdezte:

— Parancsol nagyságod ?

Bandaházyné meghökkent egy pillanatra,

azután egy székre mutatott.

György leült...

Bandaházy, az ősz férj, ki nem tudván aludni, most is börtöne ágya szélén ül — homlokán a mély redővel, arról gondolkozva, hogy nemsokára otthon leend és . . .

— Parancsol nagyságod? — kérdé újra György.

— Uram! — felelt határozottan az asz- szony, — engem csak’ úgy kényszeritettek Bandaházyhoz, én őt mindig gyűlöltem . ..

Mily ellentét! Amaz kimért, lassú, hideg udvariassággal, emez sebesen hadarva ; amaz minden mozdulatra vigyázva, emez már semmit nem látva, megvakulva, szemei előtt a tárgyak összefutva.

— Én az illemért mindig vittam, — beszélt tovább a nő, anélkül, hogy maga is tudná mit, — és biztosíthatom, hogy Györgyöt, az inast, észre sem vettem volna, még ha ön lett volna se. De mikor György lassanként átváltozott azzá, aki: Etelváry Sándorrá, akkor az illem korlátái is lassanként kitágultak.

Etelváry arcza most se mutatott semmit,