Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-28 / 4. szám

f) A nagykárolyi izr. hitköz­ség tulajdonát képező Széchenyi-utczai 39. számú házban következő lakások és Üzlethelyiségek folyó évi február hó 7-én d. e. 11 órakor a Szentegylet kis­termében 3 évre nyilvános árverésen fognak kiadatni: 1. Rózenberg Bernát által birt föld­szinti és emeleti helyiségek; 2. Fried Bernát által birt helyiségek, egy sütöde nyitott helyiséggel s több hétsastoll-utczai szobával; 3. Juhász Lajos és Böhm Károly által birt üzleti helyiségek; 4. a templom mellett levő rituális fürdő teljes berendezéssel, két szobás lakással, konyhával és fáskamrával; 5. a Honvéd-utczában levő, több szobából álló lakás (a főrabbi lakása mellett levő épületben). Megjegyzendő, hogy az eddigi bér­összegen aluli ajánlat figyelmen kívül hagyatik, egyenlő ajánlatok mellett pedig a hitközség a rendelkezési jogot magá­nak fentartja. Nagykároly, 1909. január 26. A nagykárolyi izr. hitközség 1—1 elöljárósága. 251—1909. rend. sz. Pályázati hirdetmény. Nagykároly rend. tan. városnál le­mondás folytán megüresedett 2 próba­idős rendőri állásra ezennel pályázat hirdette tik. Javadalmazás: készpénzfizetés egy évre 520 K, drágasági pótlék havonként 5 K, teljes egyenruházat és 6 hónap eltelte után egy évre lakbérpótlék 80 korona. Felhivatnak mindazok, kik a fent- jelzett állást elnyerni óhajtják, hogy fedhetetlen előéletüket igazoló okmány­nyal és katonai igazolványnyal felszerelt kérvényüket alólirott rendőrhatósághoz adják be. Nagykároly, 1909. január 26. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ. Eladó füszerüzlel. Egy 16 év óta fennálló, jóforgalmu fűszer és vegyes 4 utczára nyíló sarokhelyen, erős ital- és dohány elárusitással egybekötve — bárkinek biztos meg­élhetést nyújt — más vállalat miatt @la-cLó_ Hol? Megmondja a kiadóhivatal. [MvtTLSl jcíívTlS] fSfvfTIS, Hj icn>N.ijg| icn>*vypil gj A GILVACSI fűrésztelepen 12 méteres s használt tölgyfa, fenyő gerendák, deszkák, háznak vagy csűr­nek való anyagok jutányos árért eladók. Bővebb értesítést nyújt Matter András Gilvácson. 2—3 y v y SSBIIBI yweiiwi nyivtrüílcn/ivr HOT) ül pl fSjvzii n sk\ ralizd huy:\ffiij IErii•'W Pályázati hirdetmény. A magy arcsaliol y i ref. egyház temploma kijavítására 10,000 koronájnyi költségvetéssel újabb nyílt árlejtési pályázatot hirdet. A nyilvános árlejtés 1909. február 1-én d. e. 10 órakor tartatik meg a ref. iskola termében, melyen az 1884. évi XVII. t.-cz. értel­mében jogosultsággal biró iparosok és vállalkozók vehetnek részt. Tervek és hivatalos költségvetések hivatalos órák alatt a lelkészt hivatalban megtekinthetők. Mayyarcsalioly (Szilágymegye), 1909. január 19. A ref. egyháztancics. w ;o,rmTT t ttttt. i í?" NAUFFEL SÁMUEL ruhafestö és vegyi ruhatisztító Nagykárolyban, Kölcsey-utcza I. sz. o & :oj o ö n r> to; o; tol 0 fe lO íof b; o. o! 1 i Mindennemű szinehagyott ruhanemüek fejtetlen állapotban festetnek bármily kivihető színre. |o Fehér vagy világos szinből lehet divatos szinüt festeni. j| Bármily kényes szinti és gazdag díszítésű ff •- és fjyertneliruhákf ’o! £1 selymek, báli toalettek, férfiöltönyök, tiszti egyenruhák, papi öltönyök, dísz­letek, hímzett futók vegyileg tisztítva sem színe, sem alakja nem változik. (Ö1 Plüsch és bársonyok gőzölésre elfogadtatnak és moly ellen dezinficziáltatnak. Borkabátok, keztyük feketére sikeresen festetnek. — Vidéki megrendelések gondosan eszközöltetnek. ,Sj 4—52 1-2

Next

/
Thumbnails
Contents