Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-02 / 35. szám

2

NAGYKÁROLY ES VIDÉKE.

A költségvetés végeredménye szerint összes szükséglet 350009 K 98 f.

„ fedezet. . 164400 „ 05 „ fedezendő hiány . . . 185599 K 93 f.

Szomorú költségvetés bizony ez és pedig annál szomorúbb, mert a bevételek közé már egy újabb jövedelmi forrás: az ingatlan forgalmi illeték után szedendő pótilleték czimén is már 10000 K be van állítva.

Tehát ennek a nagy nehezen létesített újabb bevételi forrásnak daczára nemhogy csökkenne a pótadónk, hanem még aránytalan módon növekszik.

Nem tudjuk, vájjon feltétlenül szükséges-e az, hogy az elhagyott gyermekek segélyalapja javára okvetlen egy évi költségvetésbe kell a 14000 koronát felvenni; nem tudjuk, hogy a dologi kiadásoknál mutatkozó nagyobb szerű emelkedést nem lehetne-e leszállítani, mert az ezekre vonatkozó szükségleti kimutatásokat nem láttuk; nem tudjuk vájjon az állami iskolák létesítése esetén okvetlen szükséges-e a felekezeti iskoláknak eddig élvezett segélyét teljes összegében meghagyni; nem tudjuk, hogy a kintlevö hátralékok milyenek, nem lehetne-e azokból bizonyos összeget behajtani s igy a behájthatót bevételként a költségvetésben előirányozni, — azt azonban tudjuk, hogy a személyi járandóságok czimén követelt összeget a rendes bevételekből megadnunk lehetetlen.

Nem azért szólalunk fel ez ellen a mértéktelen emelkedés ellen, mintha sajnálnék a város tisztviselőitől azt a pár száz koronát a mi egyre-egyre jut, hanem azért, mert a város adózó polgársága képtelen ennek a követelésnek teljesítésére. Elismerjük, hogy a városi tisztikarnak is küzdenie kell a megélhetés nehézségeivel, de ha figyelembe vesszük, hogy a tisztikar legtöbb tagjának egyik vagy másik alapból külön díjazása van, ha figyelembe veszszük, hogy a városok segítése czi- mére a törvényhozás által már megszavazott két millió korona csakhamar kiosztásra kerül, melyből városunknak is tekintélyes összeghez kell jutnia, a mely ismét a tisztikar dotácziójának javítására lesz fordítva és akkor nem vehetik rossz néven tisztviselőink, ha őket kissé türelemre kérjük és a képviselőtestülettől megkívánjuk, hogy ezt a nagy összegű követelést ne szavazza meg és a költségvetéssel szemben a legridegebb álláspontra helyezkedve, a legnagyobb takarékosságot tartsa szem előtt. Ezt okvetlenül megkívánja a polgárság jól felfogott érdeke.

Mert ez a 112°/0 még csak csekélység ahoz képest, a mit egyéb mellékjárulékok, mint: asfalt, villamos, közmunka, kövezetvám stb. czimén fizetünk, a nélkül, hogy legalább élet és vagyonbiztonságunk a kellő védelemben részesülne, anélkül, hogy a horribilis módon megszaporodott szükségletekkel szemben megfelelő ellenértéket nyernénk.

Nem a szükségletek aránytalan fokozásában kell a városi hatóság és képviselőtestület tevékenységének kimerülni, hanem tessék a város jövedelmeinek fokozására törekedni. A „városatyai“ czim ne csak czim maradjon, hanem legyen oly hivatás, a mely minden egyes viselőjét arra ösztönözze, hogy ennek a szegény város még szegényebb lakóinak helyzetén könnyítsen.

Hová fogunk jutni, ha igy megy továbbra is és mikor fognak már egyszer megállapodni a pótadó fokozásában ?

Pedig már nagyon ideje volna, mert már is tulmentünk azon a korláton, a meddig elmenni szabad lett volna.

Mert a környezet is szokatlan volt. Itt volt minden legbölcsebben kigondolt, legpompásabb, legsuhogóbb, leggyorsabb, legragyogóbb kincse a világnak. A gyönyörű utcza, amint egyik vagy másik irányába tekintettünk, végig tele volt pompás fogatokkal, villámgyorsan száguldó lovasokkal, biciklikkel, melyek könnyebbek voltak, mint a madár, a gőz és villamosság által hajtott kocsik seregével, amelyek nehezebbek voltak, mint az őskori állatok.

Itt magas paloták, a lábaik előtt pedig olvasztott smaragd-tavakhoz hasonló pázsitdarabok ; e tavak fölött krisztálysugarakban feltörő szökőkutak ontottak brilliáns-záport a smaragd tükörre. Amott az óriási üvegtáblák megszámlálhatatlan serege, s az üvegtáblák mögött — csodák, melyeket a hegyek méhé- ből, az óczeánok fenekéről, a föld minden tájékáról hordtak ide össze. Fémek, szövetek, ételek, italok, a kis és nagy ipar remekei, a külömböző művészetek alkotta müvek és remekművek.

Az üvegtáblák s az azok mögött emelkedő csodák hegyei és halmai előtt kimeríthetetlen folyó, szüntelen árja a férfi és női, színes, ragyogó, csillogó, vidám, gőgös emberi alakoknak.

Mindez együttvéve zug, lármázik, csenget, tülköl, siet, tolakodik, rohan, nevet, beszél érczet, ruhát, emberi szemeket csillogtatva és villogtatva. A vihar és égiháboru hatalma ez. Valahol a közelben vizmorajlás hallik. A távolból idehatolnak a zene hangjai. A lemenő nap fényében villámözönt szórnak

az üvegek, a fémek, a különböző anyagok s az emberi szemek.

A lemenő nap sugarai már haldokoltak és a pompás Wilhelmstrasse lassanként köd- szerü homályba burkolózott, midőn társam levette tekintetét a minket körülvevő látképről, szemeit a földre sütötte és mint a hogy az elgondolkozott ember rendesen beszélni szokott, halk vonatott hangon, lassan beszélni kezdett:

— Milyen nagynak kell lenni a föld ama teremtményének, aki képes volt hatalma alá kényszeríteni minden más teremtett lényt és dolgot! íme; a föld minden tájáról ösz- szesereglettek ide az emberek és nem akadályozta őket sem az idő, sem a távolság, mert hiszen az időt és a távolságot szárnyaikra ragadták a természet erői, melyeket viszont az ember győzött le és fogott kocsija elé. Nagynak kell lennie annak a lénynek, amely jármot tett a természet erőire s markába szorította az időt és a távolságot, hogy azok most úgy húzódnak össze és úgy kisebbednek, ahogy neki tetszik .... Nagy az ember!

Elhallgatott és én tekintetemet, mint ő, a földre szögezve, olyan halk, vontatott hangon, mint amilyen az övé volt, megismételtem :

— Nagy az ember!

— De a távolsággal és az idővel még nincs befejezve a győzelmi hadjárat. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a kocsik, melyek ló nélkül szaladgálnak itt előttünk, utolsó fokát képezik annak a gyorsaságnak, melyet az ember elérhet. Már utánozzák a madár

Vármegyei közgyűlés.

Vármegyénk törvényhatósági bizottsága múlt csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartott a vármegyei székház nagytermében.

Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja d. e. fél 11 órakor a gyéren látogatott közgyűlést megnyitván, a megjelentek üdvözlése után áttért a tárgysorozatra.

A 240 ügyet egy félóra alatt intézte el a közgyűlés, melyen — a tisztviselőket beleszámítva — összesen 43 egyén vett részt.

Érdeklődést egyedül egy tárgy keltett, még pedig Hajdú vármegyének az egyházi javak világiakká alakítása tárgyában kelt átirata. Az állandó választmány javaslata igy szólott:

Hajdú vármegyének az országgyűlés képviselőházához a papi javak szekulárizácziója tárgyában intézett feliratának történelmi igazságát és jogosságát Szatmár vármegye elismeri, tekintettel azonban arra, hogy ezen nagyfontosságu országos kérdés jelenleg nem időszerű s kellően előkészítve sincsen, az indítványt tudomásul veszi és azt irattárba helyezi.

Ezzel szemben Dr. Vetzák Ede törvény- hatósági bizottsági tag azt indítványozta, hogy a törvényhatósági bizottság minden érdemleges nyilatkozat tétele nélkül az átiratot tegye irattárba.

Minthogy más felszólaló nem jelentkezett, a főispán az indítványokra elrendelte a szavazást, mely felállással foganatosíttatván, 39 szavazattal 11 ellenében az állandó választmány javaslata fogadtatott el és a főispán ily értelemben enuncziálta a határozatot.

Városunk képviselőtestületének a nagykárolyi vasúti állomásnak a városi villamosmű által leendő világítása, — továbbá a Deák Ferencz-téren eszközölt utczaszabályozás folytán utczaterületek átengedése, — a városunkban felállítandó állami iskola, — a kórházgondnok lakpénze tárgyában kelt határozata helybenhagyatott, ellenben Dr. Schön- pflug Richárd vármegyei t. főügyész feleb- bezése folytán városunk képviselőtestületének a 7—15 éves elhagyott gyermekek tartásdijainak megtérítése tárgyában a következő határozatot hozta:

A törvényhatósági bizottság Nagykároly város képviselőtestületének 101—1909. sz. alatt hozott azon határozatát, melylyel a

7—15 éves elhagyott gyermekek gondozási költségei fedezéséről a gondoskodást megtagadta és annak a vármegyei segélyalapból való megtérítését kérelmezte — feloldja és

repülését és napról-napra közelebb vannak titkának felfedezéséhez, a léghajózás percz- ről-perczre érik, a hatalmas földi lény nemsokára a felhők alá és fölé emeli kocsijait, hogy légi utakon repüljenek, egészen a megritkult aetherig, vagy talán valaha a tejut fogja őket a teremtett nagy mindenségen át a végtelenségbe vezetni! Ö! Nagy az ember !

— 0, nagy az ember! — mondottam utána.

— És most, barátom, mondá, nézzen végig azokon az ablaktáblákon, melyek mögött a világ minden gazdasága pompázik. Ezek a kincsek szintén a hegyekből és azok mögül, az óczeánok mélyéből futottak itt össze, hogy földi paradicsomot alkossanak az emberek számára, akik itt összejöttek. A föld mélyéből szedte ki, ezer meg ezer szövőszéken szőtte meg, ezer meg ezer vésővel alakította és faragta ki, ezer meg ezer üstben főzte, kotyvasztotta, ezer meg ezer színnel, szaggal, ízzel készítette el mindezt — az emberi elme. Ez a lángelme aztán körülveszi, beczézi, dédelgeti, .simogatja magát az emberi lényt, megad neki tetőtől-talpig mindent, ami innycsiklandó és kedves a testnek, megad minden láthatatlan érzést a léleknek, amit csak kívánhat a legizzóbb képzelet. A kényelemnek és jólétnek olyan tömegét teremti meg és dobja szét az egész világ, mint ez a kis földdarab itt és nincs többé könny ebben a földi paradicsomban, amelyből az arkangyal lángpallossal kiűzte az első embert, mert Ádám dédunokája hatalmas és okos, megtudta önmaga teremteni