Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-17 / 24. szám

I 2 hamarabb, hogy aztán kellő időnk maradjon az önálló bank megalkotá­sára is. Az ellentéteknek mindinkább való kiélesitésével csak az idő fecsér- lödik, pedig ha meg akarjuk teremteni az önálló bankot, nagyon is vigyáz­nunk kell arra, hogy ne fogyjunk ki az időből. Egyetértő, komoly munkára van most szükség, ha sikert akarunk elérni. Az alkotmányt szélesebb alapra kell fektetni, ha azt akarjuk, hogy biz­tos alapon nyugodjék. Jogot kell adni a népnek, hogy az érdemesnek tartsa küzdeni a hazáért, mely minden fiát egyformán részesiti jogokban és köte­lességekben egyaránt. Az általános teherviselés és az ál­talános védkötelezettség elve feltétlenül megköveteli az általános titkos válasz­tói jog megvalósítását. Képviselőtestületi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete vasárnap dél­előtt a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a külön felhívás folytán meglehetős számú képviselőtestületi tag jelent meg. Debreczeni István polgármester délelőtt 1.0 órakor az elnöki széket elfoglalván, üd­vözölte a megjelenteket és hangsúlyozta, hogy a mai közgyűlést gyűlési határozat alapján kellett összehívni, amennyiben mára van kitűzve az állami elemi iskola számára megvásárolandó telekvétel kérdése s ettől függ, hogy az iskola a folyó évben felépít­hető, illetve legalább tető alá hozható lesz-e vagy sem. Áttérve a tárgysorozatra bemutattatott az 1908. évi városi zárszámadás. Minthogy ez számvevőileg felülvizsgáltatott, bizottsági­lag letárgyaltatott, kinyomattatott és a kép­viselőtestületi tagoknak megküldetett, a kép­viselőtestület a zárszámadásokat felolvasott­nak tekintvén, a jogügyi-, pénzügyi-bizottság és a tanács véleményével egyezőleg a zár­számadásokat helyesnek jelentette ki, elfo­gadta, Szolomayer Gusztáv pénztárnoknak és Nők János ellenőrnek a szokásos fenntartás­sal a felmentvényt megadta és a zárszáma­dásokat jóváhagyás végett a belügyminiszté­riumhoz felterjeszteni rendelte. Bemutattatott ezután a vármegyi törvény- hatósági bizottság határozata, mely szerint a szervezeti szabályrendelet módosításától a jóváhagyás megtagadtatott. A módosítás ter­vezete a bizottságok véleményével egyezőleg újból megfontolás alá vétetvén, azzal a vál­Megnyugodtam ! Sehol egy perverz szó, sehol a léha­érzelmek czafrangja! de van benne igazi lira, a hangulatok és érzések festése. Hiszen a költészet feladata nem egyéb, mint az élet igaz rajzolása. Pedig jaj be nehéz feltárni a szivet tollal a kézben! S minő mély filozófusnak kell lennie annak az érző léleknek, aki föl akarja kelteni az érdeklődést énje iránt. De ahol megvan az ihlet ereje, csodás-bűvös hatalma, ott kiapadhatatlan az igaz költészet forrása is. Mit Írjak könyvedről? Azt talán, hogy nyelvezete tele van finom árnyalatokkal, ritmussal s bámulatos jel­zőkkel ? Az még nem érdem! Játszani a szavakkal nem nehéz mester­ség! De igenis, mondhatom azt könyvedről, hogy telistele van szívvel! Ez a Te legnagyobb érdemed! Poéta öcsém, üdvözöllek! A kötet ára 2 korona s úgy szerzőnél Nagybányán, mint szerkesztőségünkben meg­rendelhető. Legközelebb mindkét kötetből mutatványt fogunk közölni. (§•) tozással, hogy az óvodák orvosilag kéthe- tenkint egyszer, az elemiiskolák pedig ha­vonként legalább egyszer a szükséghez képest pedig többször is meglátogatandók, elfogad­tatott, a határozat kihirdettetett és jóváha­gyás végett felterjeszteni rendeltetett. Következett volna az állami elemi iskola elhelyezése czéljaira telekvétel és kölcsön felvételi kérdése; minthogy azonban az ily kérdéseknél való határozathozatalhoz szük­séges számú képviselőtestületi tag jelen nem volt, polgármester indítványára a sorrendtől eltérőleg a tárgysorozat későbbi tárgyai vé­tettek tárgyalás alá. Az építési szabályrendelet módosítása tárgyában hozott képviselőtestületi határozat még jóváhagyva nem lévén, polgármester indítványára a jogügyi-, építészeti-bizottság és a tanács véleményével egyezőleg a kép­viselőtestület elhatározta, hogy azon intéz­kedéstől, miszerint minden épületnél legalább 240 cmtr kapunyilás meghagyandó, különös figyelmet érdemlő esetekben a városi tanács eltekinthet. Ezen szabályrendeletpótlás jó­váhagyás czéljából felterjesztettni rendeltetett. Néhai Zaják Antal a városi szegény alap­nak 1548 K 07 fillért hagyományozván, a jogügyi-, pénzügyi-bizottság és a tanács vé­leményével egyezőleg a képviselőtestület az alapítványt kezelésre elfogadta, utasítván a városi tanácsot, hogy a jelzett összeget Za­ják Antal név alatt vegye kezelés alá és fordítsa annak kamatait városi szegények segélyezésére. A 7—15 évig elhagyatottnak nyilvánított gyermekek segély alapjának deficzitje lévén, a pénzügyi-bizottság és a tanács javaslata az volt, hogy hatalmazza fel a képviselőtes­tület a városi tanácsot, hogy addig is, mig a vármegyéhez az e czélra juttatandó segély megadása iránt benyújtott kérvény kedvező elintézést nyer, a hiányzó összeget a városi házi pénztárból a segélyalapnak utalja át. Ezzel szemben Dr. Vetzák Ede képviselőtes­tületi tag azt indítványozta, hogy adjon be a képviselőtestület a belügyminiszterhez kér­vényt, melyben a ^rmegyét a vármegyebeli községeknek szövetkezetté való alakítására és a segély megadására szorítani kérik. A szavazás elrendeltetvén a többség Dr. Vet­zák Ede indítványát fogadta el s polgár- mester ily értelemben mondotta ki a hatá­rozatot. Minthogy időközileg a képviselőtesLület megjelent tagjainak száma annyira felszapo­rodott, hogy a telekvétel kérdése tárgyal­ható volt, előterjesztetett a telekvétel kér­dése. Polgármester a képviselőtestülettől uta­sítást nyert, hogy a hajduvárosi Kirilla-féle telek és a Fényi-utczán a Mórent-féle telek megvételére vonatkozólag a szerződést kösse meg és azok egyikének jóváhagyása czéljá­ból a szerződéseket mutassa be. Mindkét telekre vonatkozólag a szerződés megköttetvén, azok bemutattattak ; a jogügyi-, pénzügyi- és építészeti-bizottság, valamint a városi tanács a Kirilla-féle telket ajánlják megvételre. Ezek után a szerződés felolvastatván, a képviselőtestület névszerinti szavazás meg- ejtése után 96 szavazattal — egyhangúlag — elhatározta, hogy a hajduvárosi 15. nép- sorszámu beltelket a rajta levő épülettel 16000 korona vételárért megveszi s a szer­ződést jóváhagyta s minthogy az egyik eladó kiskorú, a szerződést gyámhatósági jóváha­gyás alá terjeszteni és annak megtörténte után azt jóváhagyás czéljából a vármegyei törvényhatósághoz felterjeszteni rendelte. Ezzel kapcsolatosan tárgyalás alá véte­tett az iskolalétesités czéljaira 160,000 ko­rona kölcsön felvételének a kérdése. A beérkezett ajánlatok közül a Pesti Hazai Első Takarékpénztár ajánlata a leg­előnyösebb lévén, a képviselőtestület a jog­ügyi és pénzügyi-bizottság, valamint a tanács javaslatának elfogadásával névszerinti sza­vazással 93 szavazattal — egyhangúlag — elhatározta, hogy az állami elemi iskola lé­tesítése czéljából nevezett pénzintézettől 95 és fél koronában kifizetendő záloglevelekben 50 év alatt 100 félévi részletben 5.35°/0 ka­mattal visszafizetendő törlesztéses kölcsönt vesz fel, melyért l°/0 lebonyolítási jutalékot NAGYKÁROLY ES VIDÉK i ' fizet; az idevonatkozó kötelezvény egész ter­jedelmében felolvastatván, felhatalmazta a képviselőtestület Debreczeni István polgár- mestert és Borody György tiszti ügyészt, hogy a kötelezvényt aláírják, a pénzt fel­vegyék és nyugtázzák, abból a felmerülő költségeket, valamint a telek vételárát és építés költségeit fedezzék. Következett ezután a közkórházi jelen­legi férfi beteg osztály elhelyezésére szolgáló épület átalakítása és kerítés készítés költsé­geinek kérdése. Minthogy a kórháznak 11000 koronát meghaladó forgó tőkéje van, a kór­házi bizottság és a tanács azt javasolták, hogy adja meg a képviselőtestület az enge­délyt arra, hogy ezen alapból legfeljebb 6000 korona felhasználásával ezen átalakítások foganatba vétessenek; á névszerinti szava­zás inegejtetvén, 66 szavazattal — egyhan­gúlag — elhatározta a képviselőtestület, hogy a kért felhatalmazást megadja és utasította a városi tanácsot, hogy a határozat jogerőre emelkedése után azt foganatba vegye. Ezután a képviselőtestület a bizottsági javaslatok elfogadásával a közkórházi gond­nok kérelmére ennek lakbérét 1910. évi ja­nuár 1-től kezdve évi 360 koronáról év 460 koronára felemelte. Huszár József városi hagyatékügyi jegyző kérelme folytán ennek fizetését évi 1200 koronáról évi 1600 koronára emelte és a szervezeti szabályrendelet megfelelően mó­dosítani elrendelte. Addig mig a módosítás meglesz f. évi julius 1-től kezdve az évi 400 K többlet személyes pótlék czimén lesz ki­szolgáltatandó. A Nagykároly—csapi, Nagykároly—som- kuti s a szilágysági h. é. vasúti részvény- társaságok közgyűlésén a város képviselésé- vel Debreczeni István polgármestert megbízta kimondva azt, hogy ezen részvénytársaságok közgyűlésén a várost a mindenkori polgár- mester fogja képviselni. Ezt a nevezett rész­vénytársaságokkal és polgármesterrel tudatni rendelte. A megalakulandó önkéntes tüzoltó-egye- sület a várostól külömböző czimeken oly segélyt kér, mely a költségvetést évi 420Ö koronával terhelné, illetve ennyivel emelné a tűzoltás czéljaira eddig fordított összeget. A bizottság és a tanács azt javasolja, hogy az esetben, ha a képviselőtestület hajlandó a többletet elvállalni, akkor inkább fejlessze ezzel a összeggel a hivatásos tűzoltóságot; egyúttal tekintettel arra, hogy egy motor­fecskendő beszerzése első részleteként 4000 K van a folyó évi költségvetésbe felvéve, javasolta, hogy ennek a beszerzése mellőz- tessék, hanem tolólétra és más a tűzoltóság­hoz szükséges eszköz szereztessék be. A képviselőtestület a bizottsági javaslat értel­mében hozta meg a határozatát. A „Lövöldéikért beriete folyó év végé­vel lejár, miért is a képviselőtestület annak 1910. január 1-től 1912. deczember 31-ig 625 K évi bér, mint kikiáltási ár mellett árverésen való bérbeadását elhatározta, a feltételeket megállapította, utasítván a taná­csot, hogy az árverést foganatositassa és a szerződést jóváhagyás czéljából mutassa be. A gazdasági részek és gróf Károlyi Gyu- láné szül: Károlyi Melinda grófnő kérelme folytán a képviselőtestület elhatározta, hogy felterjesztést intéz a nagysziki legelő katasz­teri újbóli osztályozása és a haszonföldek­nek a kataszternél való kitüntetése iránt. A faiskolai volt kertészlakásnak gazda­sági ismétlő iskolai szaktanítói lakássá való átalakítása tárgyában tett előterjesztés foly­tán a bizottságok és a tanács véleményével egyezőleg elhatározta a képviselőtestület a szükséges átalakítások foganatba vételét és megbízta a tanácsot, hogy az átalakítást még az év folyamán eszközöltesse. Elhatározta a képviselőtestület a vágó­hídi jövedelemnek külön alapként leendő kezelését és az esetleges fölöslegnek a vágó­híd átalakítására és fejlesztésére való fordí­tását. Nagy Jenő és társai, valamint Éles Fe- rencz és társai kérelme folytán a képviselő- testület megsürgetni rendelte a múlt évben létesített azon vásári rendszabály jóváhagyá­sát, melybe már felvenni rendelte, hogy a piaczi kereskedéssel és viszontelárusitással

Next

/
Thumbnails
Contents