Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-14 / 2. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ 3 nest ellenkezőt bizonyitanak. Bizonyítják, hogy Szatmár és Németi állandóan az egész szabadságharcz tartama alatt a legmegbiz- hatatlanabb, sőt egyenesen ellenséges indu- latu városai voltak Rákóczinak. A vár elrendelt lerombolását, amely Rákóczi taktikájának egyik fontos követelményét képezte, immel- ámmal végezték, daczára Rákóczi és alve- zérei ismételt meghagyásainak. A hadi adókat és subsidiumokat, amelyeket minden város hazafias készséggel szolgáltatott be, Szatmáron és Németiben egzekuczióval is alig lehetett bevenni. Valóságos passziv- rezisztencziát tanúsítottak a nemzeti kormányzat és Rákóczi ellen, amely viselkedésüket élénken tanúsítja Károlyinak Arad alatti táborából 1707. julius 7-én hozzájuk intézett levele, amelyből nem érdektelen némely szemelvényeket közölni. „Elejitől fogva directióm alatt lévő földnek helységeinek lakosai között a városnál se engedetlenebbet, se akik a Haza közönséges szolgálatjában oly nagy idegenségeket mutattak, nem experiáltam“. Eképpen kezdi intő levelét s elmpndja ezután, hogy a várostól követelt csekély subsidiumot (egy igás szekér előállításáról van szó) kénytelen volt másutt beszerezni, holott az egész tüzérség szállító eszközeit a városnak kellett volna kiállítani. Majd igy folytatja: „Én mindazokat nagy fáradsággal má- sonnan kipótolván, ezen bagatellából álló rekviditummal is az Haza szolgálatját segíteni nem akarják és az mi nagyobb Hazánk s nemzetünk mellett telet-nyarat egyaránt szenvedő mezitelenvitézlő Rendek megruhá- zására deputált mondéroknak is appróm- tátiójában is ezernyi ezer exczepcziókat és haszontalan idővontatásra kigondolt csalárd utakat, módokat éjjel-nappal koholnak .. .“ Végül igy fejezi be: „Minthogy azért effélékben gyakorta szokásul vett gonosz indulatját a városnak eléggé tapasztaltam, tovább abszolúte nem szenvedhetem s nem is szenvedem, hanem tudtára legyen az a városnak, hogy legelső alkalmatossággal legkisebb renitencziája com- periáltatván előttem, minek előtte az egész Ország előtt szokott állhatatlanságáról s Hazájához való idegenségéről relátiót tennék, elhitetheti magával az város. Intimátiómnak posthábeáltatásáért prokszime elsőbb tagjai, együtt forralt koholásoknak érdemlett czé- géres büntetését irrenissibiliter fogják magukon tapasztalni... Nem argumentálódhatom én innét oda. Debreczen városának legalább- való tagja többet szolgál egész várostoknál. Nem hiába emésztett meg Isten tűzzel, tovább nincs egyébb hátra, hanem elsülyedtek“. (Folyt, köv.) Kölcsey-estély. Az örökké vidám és pajzánul tomboló Karnevál herczeg csütörtökön kezdette meg időszaki uralmát széles e világban. Beállott a farsangi mulatságok ideje. A jókedv fejedelme muzsikaszó mellett, csörgősapkával fején, tánczrenddel kezében vonult be csillároktól fényes birodalmába, a parkettes táncztermekbe. Udvari személyzete és testőrei, a csintalanság, bohóság felkent papjai s papnői, a fiatal gárda tagjai bostonlépés- ben haladnak utána. A bájos hölgyek, kik tündéri könnyedséggel lejtenek tánczosuk karján, ily módon mutatják be hódolatukat a táncz- és báltermek Urának. A légkört, melyben mindez történik, mámorossá teszik a kábító illatszerek, remek virágok, suttogó szerelem, epedő vonzalom s ki ezt csak egyszer, ha pillanatra is élvezé, Karnevál bűvkörébe jut az. Ott meg kell szűnnie a világ reális küzdelmeire irányuló gondolatnak, eltűnnek az arczról a gondterhes felhők s odavarázsolódik a mosoly, a derű, — a komorságot a vidám jókedv váltja fel. — Üdvözöljük mi is a bohó Karnevál herczeget trónralépése alkalmából! Nálunk ez aktus formális ünneplése, a farsang megnyitása f. hó 10-én fényes keretek között ment végbe, amikor is a Köl- csey-egyesület rendezte nagyszabású felolvasó-estjét. Városunk és környéke egész | intelligentiája töltötte meg a színházat, hogy j a sokat Ígérő műsort végig élvezze. Páho- i lyokban és földszinten egyaránt elegantia, csin és pompa honolt. A függöny felgördültével Papp Béláné i szakavatott rendezésében Ízléses klassikus szoborcsoportozatokat láttunk. A három Grá- j ciát Balázsy Miklósné, Gellért Endréné és Mándy Anna személyesítették, teljesen megfelelve a mythologiai alakok egyéniségének. „Orpheus és Eufrosine“-t Szundy Zoltán és Kerekes Anna állították elénk határozott sikerrel. Sappho (Gellért Endréné) elragadó jelenség, a három párka (Balázsyné, Gellértné és Mándy Anna) ügyes gruppirozás volt. Szintúgy bizonyítéka a rendezők találékonyságának „Ceres és Orpheus“ kép (Kerekes Anna és Szundy), melynek kivitele ép oly kitűnő volt, mint a többié. — Gáspár Anna és Brück Emil Liszt Ferencz II. Rhapszodiá- ját s Brück Parasztlakodalmát négykézre zongorázták. A kifogástalan összhanggal előadott, distingváltan szép játék mindkét szereplő hivatottságára vall. A gyönyörű rhap- í sodia színezése a maga absolut értékében jutott érvényre az interpretatió finomsága s a négykézjáték egybevágósága folytán. — Operánk vendégszereplő baritonistáját, Kör- j nyei Bélát már megjelenésekor hatalmas taps fogadta. A művész Bizet „Carmen“ operájából énekelt egy hatásos részt, felségesen | csengő hangján. Terjedelmes hanganyaga j úgy az alsó, mint középfekvésben, sőt a felsőbb regiszterekben is könnyed éneklését teszi lehetővé s hogy énekbeli stílusa, rutinja J van, azt mutatta minden száma. A zongora- kíséretet hozzáértő gondossággal Rékay Nándor, az Operaház correpetitora látta el. Carmen után „Kakuk-madár“ czimü magyar dalt hallottuk szintoly ékes előadásban, mint amazt, amiről tanúskodtak a frenetikus taps s a lelkes ovatió, amit a művésznek rendeztek. Ezután Bornemissza Malvin és Somossy Miklós joghallgató egy két részre osztott hosszú dialogot adtak elő igen jó betanulással, értelmesen és helyes kidolgozással. Fárasztó munkát végeztek, tehetségük legjavát áldozták a páros jelenet élethű, sikeres eljátszása érdekében s mondhatjuk — nem eredménytelenül. A következő műsorszám Marosjárai Baranyai Béláné, a zeneakadémia növendékének éneke volt. Iskolázott s szélesen szárnyaló hangját Delibes Leo : „Chanson espag- nole“ (Kádiri leány), Mossé : „Air du rosignal“ (Jeanette lakodalma operából) és Dell’Acqua E. „Villanelle“ ez. darabokban csillogtatta. Koloraturája színes, éneke gyönyörködtető, trillái a különben is bájos dalokban szépen zengtek. A klassikus piécek sorát kiváló zeneköltőnk, Dóczy József két magyar dalával: „Temetésre szól az ének“ s egy frissel toldotta meg. A diseréten finom, érzésteli, óvatos zongorakiséret ifj. Andrássy Jenőné érdeme. Molnár Ferencznek, az „Ördög“ világhírű szerzőjének fenntartott programmpontot Holtai Jenő, ugyancsak neves humoristánk töltötte be, de — igazat Írva — nem a közönség megelégedésére. Nehány apró humoreszket mondott el, melyek legtöbbjét ismerjük s melyek közül „Az újságíró“ s „A csontváz“ keltett élénkebb derültséget. Nem tudjuk, hogy a kissé talán hosszúra nyúlt műsorra való tekintettel volt oly igen rövid s bizony gyönge, vagy azt hitte, hogy a provincz közönségnek ez a nehány anekdota is elég, de kétségtelen, hogy Heltaitól többet vártunk. Kallivoda Pannika ügyesen lejtett spanyol táncza — melyet Gáspár Anna megfelelően kisért zongorán — a kezdő fiatal tánezosnő határozott tehetségét dokumentálja. Befejező számul Környei énekelt ismét. Frappáns hatással adta elő a Ninon opera nagy áriáját, a legmagasabb hangokat is kristálytisztasága mellett erőteljesen s biztosan vevén. Különben egész énekbeli készségét erőteljesen jellemzi feltétlenül biztos, tiszta hangvétele. Ráadásul ő is egy Dóczy- dalt adott: „Tisza partján van egy csárda“. A közönség lelkesen éljenezte a művészt s bizony nem szívesen bocsájtotta le a színpadról, mert éneke nagy élvezetet szerzett. Az összes közreműködőitek sok-sok tapsot s a hölgyszereplők díszes virágcsokrokat kaptak fáradozásuk s sikerük jutalmául. A felolvasó-estély végeztével a közönség nagy része a „Magyar Király“ éttermeibe vonult, azokat zsuffolásig megtöltve. A vacsorát táncz követte, mely kedélyes hangulatban csak a reggeli órákban ért véget. Ki kell emelnünk az estélyről való beszámolásunkkal kapcsolatban a Kölcsey- egyesület agilis vezetőségét s különösen Klacskó István főgimn. tanár irod. szakosztályi elnököt, ki nemes ambitióval munkálkodik egyesületünk érdekében. — Itt említjük meg, hogy Heltai Jenő, Környei Béla és Rékay Nándor f. hó 10-én délben érkeztek I városunkba s az állomáson Cseh Lajos főgimn. igazgató) egyleti alelnök, Klacskó István szakosztályi elnök és Kálnay Gyula főispáni titkár fogadták őket. Tiszteletükre főispánunk este 6 órakor teát adott. Az olasz szerencsétlenekért. A délmagyarországi földrengés áldozatainak felsegélyezésére az egész világon megindult a mozgalom; a katasztrófa rettenetes részletei felébresztik az emberek könyörületességét, hogy a földrengés által sújtott vidék és lakosság nyomorúságát enyhíteni igyekezzünk. Hazánkban is megindult a nagyszabású segélyakezió, megalakult az országos segélybizottság Vaszary herczegprimás, Wekerle és Kossuth miniszterek védnöksége alatt és kimondotta, hogy az összes főispánok és vármegyék megkerestetnek a fiókbizottságok megalakítására. Folyó hó 21-én az összes keresztény, 23-án az összes izraelita templomokban gyűjtés lesz. Egyben Herczeg Ferencz elnöklete alatt Írókból alakult albizottságot küldtek ki annak kivitelére, hogy az ország összes színházai egy napon a szerencsétlenül jártak javára előadást tartsanak. Az országos bizottságnak vármegyénk főispánja s alispánja is tagjai lettek felkérés folytán s megyeszerte a városok polgármesterei s járási főszolga- birák utján gyűjtést indítanak. Főispánunk már a f. hó 8-án tartott közigazgatási bizottsági ülésen megkezdette a gyűjtést, amikor is a következő adományok folytak be: Dr. Falussy Árpád 20 K, Ilosvay Aladár, Kacső Károly, Mándy Zoltán, Madarassy Dezső 10—10 K, Dr. Adler Adolf, Dr. Aáron Sándor, Dr. Böszörményi Emil, N. Szabó Antal 6—-6 K, Baudisz Jenő, Czilli György, Dr. Fabó Zoltán, Luby Géza, Dr. Péchy István 5—5 K, Bodnár György 4 K, Kerekes Zsigmond, Luby László, Madarassy László, Mangu Béla, Németh Béla, Szintay Gábor, Zwerdely Andor 2—2 K, összesen 127 K. Városunk polgármestere Kossuth Ferencztől szintén felszólítást kapott az országos bizottságba való részvételre. Debreczeni István polgármester elfogadta a bizottsági tagságot s egy nagyobb értekezletet hiv össze péntek délutánra e tárgyban. A segély-bizottság felhívása a következő : Magyarország szivén kopogtatunk, mely sohasem volt bezárva azok előtt, akik könyörületre szorultak. Zaklatott időkben egymással ádáz tusában, gyilkos versengésben vannak
