Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-07-16 / 29. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága f. hó 10-én délelőtt fél 11 órakor kezdődöleg Dr. Falussy Árpád főispán elnöklete mellett rendkívüli közgyűlést tartott. A tárgysorozaton 159 pont szerepelt — leginkább administrativ természetű ügyek — melyek legtöbbje az állandó választmány s a szakbizottságok javaslatának megfelelőleg intézteiéit el, úgy, hogy a gyűlés az egész napirendet 1 órára letárgyalta. Elnöklő főispán a gyűlés megnyitása után kegyeletes szavakkal paren- tálta el Dienes Lajos volt vármegyei bizottsági tagot, aki kipróbált hazafi - sága folytán jelentős szerepet játszott a , vármegyei közéletben. Napirend előtt Luby Géza sürgős interpellátiót terjesztett be a kémény- seprési dijaknak a munkaidőben is kíméletlen behajtása miatt. A főispán és alispán megnyugtató válaszát úgy az interpelláló, mint a közgyűlés tudomásul vette. Áttérve a tárgysorozatra, olvastatott a belügyminiszternek a vármegye 1908. évi költségelőirányzatára vonatkozó leirata. Úgy ez, valamint a 700,000 koronás kölcsönre vonatkozólag a Pesti Hazai Első Takarékpénztár részéről kiadott engedélyező határozat s a kölcsönügyletre vonatkozó kötelezvény, dr. Böszörményi Emil hozzászólása és alispán válasza után — jóváhagyólag tudomásul vétetett, a kötvény aláírására és a pénz felvételére alispán és Dr. Schönpflug Richárd t. főügyész küldettek ki. Bácsbodrog vármegyének a magyar jegybank ügyében kelt átiratánál Dr. Adler Adolf biz. tag szólalt fel, következőket mondván: Méltósárjos Főispán Or! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Azt hiszem, nincs e teremben oly férfi, aki szeretett hazánk közjogi és pénzügyi önállóságát ne óhajtaná, csakhogy mig az egyik lassan és fokozatosan véli ezen eredményeket elérni és fél a változásoktól, a zását látom én a mai fényes hazafias ünnepnapon, midőn Kossuth Lajos lángszelle- rnétől ihleteit Nagykároly városa, Szatmár- vármegye, sőt az egész ország a honszerelem érzelmében egy táborrá egyesülve nemzeti Megváltónk remekművű érczszobrát leleplezte s az elismerés, tisztelet és hála hódolatával hajolt meg egykori díszpolgára s a nemzeti szabadságharcz vezérének fönséges szelleme előtt. Társadalmunknak a honszerelemben történt eme teljes összeolvadásában találom én Nagykároly városára nézve a „nagy idők eljövetelét, amidőn senki sem olyan nagy, mint a hazaszeretetben egygyéforrt mindenki“. Ez a benső egyesülés azonban nem gátolja meg, sőt kötelességünkké teszi, hogy a jelen ünnepies pillanatokban megemlékezzünk a Kossuth-szobor eszméjének megpenditőjéről: Nagykároly városa hazafias érzésű tanácsáról s képviselőtestületéről s az érczemléknek nagy részben megvalósitójáról; megboldogult fenkölt szellemű képviselőnkről, Károlyi István grófról s megemlékezzünk Nagykároly városa és Szatmárvármegye lelkes közönségének nemes szivü adakozásáról a remek- alkotásu érczemlékre, amely városunkban is némán ugyan, de annál maradandóbban, ékesebben és jelentősebben hirdeti immár Kossuth Lajos szellemének s ezzel együtt a magyar nemzet újjászületésének fönséges diadalát. Örömáradatban úszik a mai napon egész rázkódtatásoktól, addig a másik pártárnya- latbeli ember nem riad vissza az esetleges kisebb kellemetlenségtől és áldozattól sem, csakhogy a gyökeres orvoslás megkezdődjék. Magyarország pénzügyi és közjogi önállóságának legelső és legfőbb életfeltétele az önálló nemzeti jegybank, mert ez nemcsak a belföldön dirigálja a kamatlábat, a hitelt, az értékpapír árfolyamokat, hanem nagy befolyással van a hazánkban elhelyezkedést kereső külföldi tőkére s igy az iparra, a kereskedelemre. — Hiszen láttuk, hogy mielőtt a legújabb kiegyezkedés létrejött Ausztriával, a pénz drágaságával, értékpapírjainknak Ausztriából és a külföldről való vissza- özönlésével akartak bennünket a kiegyezés megkötésére kényszeríteni és láttuk, hogy a kamatláb horribilis magassága és a hitel megszorítás majdnem katasztrófát idézett elő. Nem kell tehát továbbra bizonyítanom, hogy az önálló nemzeti bank felállítása az első és legfontosabb lépés a pénzügyi önállóság s igy közvetve a közjogi önállóság felé. Ha tehát ez igy van, ha senki kétségbe nem vonja az önálló nemzeti bank felállításához való jogunkat, ha a legutóbbi időben a parlamenti bizottság által kihallgatott bankszakértők legnagyobb része az önálló nemzeti bank felállítása mellett foglalt állást, nincs ok ezen kérdés megoldásának további elodázására, mert a bankot 1911-re okvetlenül fel kell állítani. Az a 150—200 millió korona részvénytöke nehány hét alatt összehozható, mert az ország összes pénzintézetei szívesen fogják tőkéik egy részét ezen bank papírjaiba befektetni, mely meghozza a 6—-7 százalékot s melynél a veszteség ki van zárva s mely intézet nekik is nagy hasznukra fog válni, mert mindennemű nehézségben támogatni fogja a hazai intézeteket. Indítványom ennélfogva az: „Mondja ki Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága az állandó választmány véleményével egye- zőleg, hogy a magyar nemzeti jegybanknak 1911-ben leendő felállítása iránt az országgyűlés képviselőházához feliratot intéz és hasonszellemü felirat intézése iránt az ösz- szes társtörvényhatóságokat megkeresi.“ Dr. N. Szabó Albert e kérdést is felhasználta arra, hogy pártjának nyomdokain haladva megvádolja a függetlenségi pártot, hogy nem törekszik komolyan az önálló bank megvalósítására. Szerinte a függetlenségi párt vakon követi a kormányt és kevésbbé viseli szivén a haza sorsát, mint a néppárt. Luby Géza verte vissza a pártot ért támadást azzal, hogy a kormányban bízik, mert az fel fogja állítani a magyar nemzeti jegybankot, Dr. Adler pedig kijelentette, hogy a függetlenségi pártnak elvész létjogosultsága, ha az önálló bank 1911-re felállítva nem lesz. Ezek után kimondatott, hogy a vármegye törvényhatósága külön feliratot intéz a képviselőházhoz az önálló magyar nemzeti jegybank felállítása iránt s a feliratot hasonló eljárás czéljából a társtörvényhatóságoknak megküldi. Trencsénvármegye átirata a képviselőválasztói reformnak a törvényhatósági bizottságok magyarságának biztosításával leendő létesítése tárgyában — mint most már időszerűtlen, tudomásul vétetett. Dr. Domahidy Pál szolgabiró lemondása elfogadtatott, a vármegyei tisztviselői nyugdíjalap javasolt kölcsönének felvétele a tulkiadások fedezésére — kimondatott. Nagykároly város utczáinak kikövezése ügyében kelt határozat ellen beadott felebbezés elutasittatott; ugyancsak Nagykároly városnak határozata a Verbőczy-utcza nyugoti oldalán a szabályozási vonal megállapítása s gyalogjáró építése tárgyában jóváhagyatott, il- I letve kimondatott, hogy asphaltburkolat csak az esetben készíthető, ha az utcza azon oldala csatornával láttatik el. Megalkottatott a vármegyei fegyver- tartási szabályrendelet. A tárgysorozat többi pontja csaknem mind hozzászólás nélkül tárgyaltatott le, gyenge érdeklődés mellett. HÍREK. — Személyi hírek. Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja, f. hó 14-én ér- endrédi birtokára ment, onnan 17-én tér vissza s még ugyanaznap Szatmárra s onnan két heti tartózkodásra Bikszádra utazik. — Dr. Péchy István, vármegyénk főjegyzője, f. hó 20-án kezdi meg szabadságidejét, melyet nagy részben Lovranában fog eltölteni. —- Dr. Sternberg Gésa, kórházi igazgató-főorvos, nehány heti tartózkodásra Svájczba utazott. — Dr. Adler Adolf, lapunk szerkesztője, városunk, ünneplésre gyűltünk össze mi is: a Kossuth szellemében fogamzott asztaltársaság, hogy hálát adjunk a magyarok Istenének, ki a múlt nagy század hajnalán „Rákóczinak égből kitört lelkét“ lehelte Kos- suthba. A század közepén a költő az Isten második fiának nevezte Kossuthot, akire 300 évig várt nemzete. Lelke a szabadság kinyílt egének gyermeke. És akikbe átszállóit a lelke, akik a haza hivó szózatára „a dicsőség sugármezébe öltözködtenek“, „a névtelen félistenek“, úgy sorakoznak utána, mint Perseus csillagképe mögé a Hadak utjának (a Tejutnak) millió csillagból szőtt ezüstös öve. Halavány fényeik rezgése még erősebbé teszi a középen álló csillagzat ragyogását. De vájjon mit jelent Kossuth Lajos neve a magyar nép szemében, szivében és emlékezetében ? Azt, hogy ő nemzeti szabadságunk védelmében olyan titáni küzdelmet fejtett ki, mely őt örökre a nemzeti akarat, erő s önérzet megszemélyesítőjévé avatja. Hiszen az ö jövendőbe tekintő sasszeme egyszerre felismerte az európai eseményekben : az 1848. februári párisi s a márcziusi bécsi forradalomban az idők jelét s elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a miért a nemzetnek legnemesebb szivü fiai 300 év óta harczoltak mindig leveretve s újra fölkelve, mint a hitregei Anteus, azt most mind egy csapásra megvalósítsa. Ki tudja, ad-e másik ilyen alkalmat a Gondviselés? Már- czius 3-án mondott hatalmas beszédében „fölemeli politikánkat az események színvonalára“. Néhány hét múlva sok, sok nemzedéknek, sok millió szívnek óhaját, imádságát váltja valóra: megalkotja és szente- sitteti az 1848. évi törvénykönyvet, mely nélkül a kor kívánalmai s a fejlődő eszmék hatalma a magyar alkotmányt rég elsöpörte I volna magával. És e törvényhozásnak különösen 7 alkotása az, melyet 60 év múlva j is korszakalkotónak mondunk, megteremtőjét pedig mindenha a nemzet hálájára és kegyeletére méltónak nyilvánítjuk: az alkotmányos jogoknak a nemzet minden osztályára történt kiterjesztése, a képviseleti alapon nyugvó felelős kormány rendszer megteremtése, a közteherviselés általánosítása, a földbirtok felszabadítása, a sajtószabadság, a jogegyenlőség s általában a politikai és polgári szabadság magasztos elveinek érvényre juttatása. Sehol a világon szebben nem bontakozott ki évszázados békóiból, sehol szebben nem derült, nem virradt föl a szabadság és nemzeti függetlenség hajnala, mint nálunk az 1848. év kezdetén. Mig máshol trónok inogtak meg s dőltek romba s a felbőszült nép szétzúzott bilincseiből kardot kovácsolt, addig nálunk véráldozat nélkül örömkönyek közt született meg a nemzeti föltámadás. (Folyt, köv.)
