Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-06-18 / 25. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE elfogadtatott végül az az előterjesztés, hogy a városi pénztár megvizsgálása alkalmával a rendörkapitányi hivatal pénzkezelése is rendszeresen megvizsgáltassák és ezen előterjesztések folytán előálló változásokat a szervezeti szabályrendeletben kitüntettetni határoztatok. Tárgyalás alá vétetett ezután a Gó- zson-utcza megnyitási ügye. A múltkor idevonatkozólag hozott határozat értelmében a polgármester az érdekelteket meghallgatta arra nézve, beleegyeznek-e abba, hogy a gencsi ut- czáról a Gózsonba nyilő sikátor elzá- rassék s ha igen, kérnek-e ezek valami kártalanítást. Fried Vilmos 80,000 K, Weiszné pedig 20,000 K kártalanítást kérnek, enélkül pedig a sikátor elzárása ellen tiltakoznak. Ezek alapján a pénzügyi-bizottság és a tanács az egész ügynek a napirendről való levételét javasolták, mert ennek az utczá- nak a megnyitása nem oly nagy érdeke a városnak, hogy ily nagy áldozat meghozatalát megérdemelné. Ezzel szemben Papp Béla egy közvetítő indítványt tett, hogy a kisajátítási eljárás mellöz- tessék, a gencsi-utczai sikátor ne zárassák el, hanem e nélkül vétessék meg az a ház, a mely az utczanyitás foganatosítása czéljából lebontandó lenne és a város a magánosok által felajánlott összegnek 6000 koronával való kiegészítéséről a költségvetés tárgyalása alkalmával gondoskodjék, illetve a tanács e tekintetben akkor tegyen előterjesztést. Dr. Adler Adolf és Csipkés András a Papp Béla javaslata mellett, Némethy Sándor a tanács javaslata mellett érveltek, mire a szavazás elrendeltetvén, 40 szavazattal 24 ellen a Papp Béla indítványa értelmében hozatott meg a határozat. Ezután elhatározta a képviselőtestület, hogy a József kir. herczeg szanatórium egyesületbe pártoló tagul belép, és e czimen 5 éven át 20—20 koronát, összesen 100 koronát befizet. A városi közkórházi igazgatóság előterjesztésére 900 K évi fizetéssel és 120 K évi lakbérrel díjazandó egy közkórházi irnoki állás szervezését a közgyűlés elhatározta. Horváth István volt városi Írnok jutalmaztatása iránti kérelmét, minthogy nevezett állásáról önként lemondott, megfelelő alap hiányában is teljesíthetőnek nem találta. Mangu Irma Mária menhelyvezetö- nönek abbeli kérelmét, hogy fizetése havonkénti 20 koronával felemeltessék, tekintettel arra, hogy az ovoda és menházaknak állami kezelésbe adása iránti tárgyalások folyamatban vannak, teljesíthetőnek nem találta, azonban Csipkés András, Somossy Miklós és Dr. Vetzák Ede hozzászólása után kérelmezőnek f. évi julius hó 1-töl ugyanezen év végéig drágasági pótlék czimén havonként 20 koronát engedélyezett. A városi közkórházi felügyelő fizetés felemelése iránti kérvénye alapján nevezettnek fizetését a kórházi alap- terhére 280 K-ról 500 K-ra felemelte. A honvédségi laktanya főépületénél a kiküldött bizottság előterjesztése folytán egy tűzifái húzását s a kéményajtóknak a padlás űrben való beraka- tását a képviselőtestület elhatározta. Szoták Miklós és kiskorú gyermekei, Harmat István, Kovács Anna és László Zsuzsánna nagykárolyi illetőségét a képviselőtestület nem ismerte el. Hágen György Luby-sori, Rész Albert Árpád-utczai és Fábián György Nagyhajduváros-utczai telkéből utcza- területhez csatolt telekrészlet kisajátítási kártalanítási árát □ ölenként 50 fillérben, illetőleg egy és hat koronában állapította meg a képviselőtestület. A f. évi április és május havi pénztárvizsgálatok alkalmával felvett jegyzőkönyvek bemutattatván, tekintettel arra, hogy különös intézkedés szükségessége fenn nem forog, a jegyzőkönyvek tartalma tudomásul vétetett és azokat irattárba helyezni rendeltettett. Ezután polgármester az elnöklést Hetey Ábrahám főjegyző, helyettes polgármesternek adta át s tárgyalás alá vétetett azon kérdés, hogy azon tisztviselők részére, kik valamely részvény- társaság vagy szövetkezet igazgatósága vagy felügyelő-bizottsága tagjai, ezen állások megtarthatására az engedély megadassék-e? A képviselőtestület kimondotta, hogy tudomásul veszi miszerint Debreczeni István polgármester a Nagykároly—somkuti vasútnál felügyelő-bizottsági, a Nagykároly—Mátészalka— csapi vasútnál és a „Nagykárolyi Takarékpénztár-Egyesület "-nél igazgatósági tag, hogy Demidor Ignácz rendőrkapitány a „Központi Takarékpénztár“ részvény- társaságnál felügyelő-bizottsági tag, Illés József mérnök a „Nagykárolyi Hitelbankinál felügyelőségi tag, Feifer Ede számvevő a „Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank“-nál felügyelő-bizottsági s a „Birtokossági malom r. t.-nál“ igazgatósági tag, végül hogy Lutz György városi gazdasági tanácsos a „Birtokossági malom“ r. t.-nál és a „Fillér-bank“ szövetkezetnél igazgatósági tag s nemcsak megengedte, hogy a nevezett tisztviselők a jelzett állásokat megtarthassák, hanem kimondotta azt, hogy a polgár- mestertől megköveteli, miszerint a vasutaknál a város képviseletében elfoglalt felügyelő-bizottsági és igazgatósági tagsági állásokat feltétlenül megtartsa, mert a város ezen intézményeknél pénzügyileg nagyon érdekelve van 's igy ott a város befolyásának érvényesítése kívánatos. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata ki lévén merítve, h. elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére ugyanazokat kérte fel, kiket az elnöklő alispán s ezzel a közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekesztette. Leleplezés után. Mi károlyvidéki románok úgy vagyunk Nagykároly városával — mint az egész ország hazánk szivével a szép és mesés Budapesttel ! Valamint minden jó hazafinak szent kötelessége meleg érdeklődéssel viseltetni dicső székvárosunk fejlődésének minden egyes nevezetesebb mozzanata iránt, úgy nekünk károlyvidékieknek odaadó szeretettel s hálás elismeréssel kell adóznunk eme rohamosan fejlődő vidéki metropolis iránt! Mert nemcsak a kereskedelem, ipar és megélhetés terén kötelez szerető hálára, hanem — és különösen — a kultúra ékes mezején is: hathatósan kioktatva s előkészítve ifjú nemzedékünket az élet küzdelmeire, a sok valóban modern és hasznos iskolában, melyeket nagy áldozatok árán fenntart, de meg halhatatlanaink dicső és fenséges szobrainak felállitásával. A kultur mozgalmak e legújabb terén mondhatom a legszebb eredményeket éri el. Mióta a Kölcsey-szobor fennáll, ha esetleg mi károlyvidéki román papok — gyarlóságaink közepette — elhanyagoltuk apostolkodásunkat a magyar kultúra terén, úgy maga a tudatlan köznép tudakozódott s érdekkel kérdezősködött: Ugyan kérem mi érdeme volt annak a „nagy magyarnak“, hogy szobrot állítottak számára ? S ime megadatott mindannyiszor a jó és kedves alkalom a „Kölcsey-kultusz“ terjesztésére, szépirodalmunk istápolására! Most „Kossuth atyánk“ dicső szobrának felállítása által erösbülni s hatalmas méretekben terjedni fog a „ Kossuth-kultusz“ üdvözítő tana, mely annyi áldásos fényt és ünnepélyes érzelmeket áraszt a rósz nyelvek által félrevezetett falusi román nép szivében ! Látván e nép megtestesülve politikai hitelvének üdvözítőjét, nem hisz többé a megfizetett zsoldosoknak, hanem hűen ragaszkodik a hazai röghöz! Véghetetlen megnyugvást és örömteli elismerést nyújtana bárkinek, ki érdeklődik a köznép érzelmei iránt, ha fültanuja lenne egy tanulatlan, de tiszta szivü „román ember“ kérdezősködéseinek a szobor fennállása körül ? S a kellő felvilágosítások után tett ama valóban rajongó nyilatkozatainak, melyek mind arról szólnak : Kossuth atyánk szelleme nemcsak él, de élni fog, mig magyar földön magyar szív dobog! Szobrot emelni tehát a halhatatlanoknak nemcsak dicső és hálás kötelesség, de nagyon üdvös is. Mert amint hitigazságainkban való gyakorlatunkhoz is nagy szükségünk van a külső jelvényekre, éppúgy a hazafiság, a szin- magyar kultúra terjesztésére az iskolán, sajtón és apostolkodáson kívül nagy s mondhatom leghathatósabb előnynyel a szobrok működnek ! Ahol Kossuth-szobor áll, ott nem beszélnek Jánkuról, mert tapasztalatból állítom, a román nép véghetetlen nagy tisztelettel s tántorithatlan vallásos kegyelettel viseltetik a szobrok iránt, tudva, hogy érdem nélkül senkinek szobrot nem emelnek! Adja tehát az Ég Ura, hogy minél több nagy és halhatlan emlék hirdesse szép hazánkban a honfiúi erények diadalát s hogy mint egy nagy hazafi a minap mondá: „Ä szél kavarja fel a szobrok alatti megszentelt föld porát s szemünkbe szórva könnyeket fakasszon, mert ama porszemeket is az önzetlen hősök vére itatta át“! Oh de szép, de fenséges szavak, melyek bezugva hazánk rögeit, életet s reményt hirdetnek. Igen, kavarja fel az életet adó léget, hadd leheljünk a dicső szellem sugallatából mindannyian, hogy szivünk minden dobbanása „szinmagyar“ legyen. Károlyvidéki román pap. Színészet. (§.) Finita la comedia. A függöny legör- gült. Befejeződött a színi szezon. Nekünk csak őszig zárultak be színházunk kapui, Kré- mernek talán örökre. Most ugyan még társulatának megmaradt tagjaival Beszterczére utazott s ott — a szatmári szinikerület e kisebb állomásán — folytatja előadásait, de azzal aztán búcsút is mond e szinikerülétnek, melynek hat esztendőn át volt színigazgatója. Őszintén mondva sajnáljuk távozását. Mert akkor, amidőn a czigánysátorszerü nyári színkörnek nevezett tákolmányban, no meg a még rosszabb illetve kevésbbé megfelelő kaszinói nagyteremben volt kénytelen igen gyakran üres ház mellett játszani, ő igazi ambitióval azon volt, hogy városunk közönségének minden rétegét megnyerje a színművészeinek. És ma, amikor fáradságos munkája sikerteljes eredményét, működése jól megérdemelt gyümölcsét élvezhette volna,
