Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-05-21 / 21. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. liegjeienik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .............................8-— kor. Fél évre.................................4-— „ Ne gyedévre.........................21—■ „ Eg yes szám.........................—•20 „ Közs égi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Az „Iparosok Lapja“ vezetője: Simkó Géza, főmunkatárs. Schnébli Károly, főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: Sarkad! N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Uj pártalakulás. (—r.) A politikai köröket Kossuth Ferencz pécsi beszéde óta az uj pártalakulás eszméje foglalkoztatja. Hogy az átmeneti időszak letelte után az egyesült pártok igyekeznek együtt maradni, az természetes, mert hiszen egyik párt sem megy szivesen ellenzékbe. De ha a koalitió megalkotása ideiglenesen föltétlenül szükséges volt is, hogy a közösen megállapított programul /megvalósíttassák s elveik fenntartása mellett az egyes pártok a közösen megállapított programm alapján vállalkoztak is a kormányzásra, természetellenes dolog lenne, ha ez a politikai szükségből eredt ideiglenes összeköttetés elvek fenntartásával állandósittatnék. A koaleált pártok, vagy azok egy része csak akkor maradhatnak együtt, ha egy elvi alapon álló kormány-programmban tudnának megállapodni, vagyis kiküszöbölnék azokat az ellentéteket, melyek a pártok között fennforognak. S itt nem lehet szó másról, mint arról, hogy úgy az alkotmánypárt, mint a néppárt belátva azt, hogy a 67-es alap ma már meg nem állhat, tehát a 48-as alapra kell helyezkedniük, hogy Magyarország boldogulását elérhessük, ami azt hiszsziik e hazában lakó minden jóérzésti polgárnak benső óhaja. Hiszen magyar ember nem kívánhatja azt, hogy a függetlenségi és 48-as párt adja fel az ö álláspontját, az ő programmját, melynek czélja Magyar- ország közjogi és közgazdasági önállósága és függetlensége. Legfelebb azt kívánhatják, hogy ez a programm fokozatosan, rázkődtatások lehető elkerülésével és a monarchia másik államával a jó viszony fenntartása és ápolása mellett éressék el. Ezt pedig maga a függetlenségi párt — melynek élén bölcs vezérek állanak — maga is óhajtja. Hiszen a monarchia mindkét állama a közös uralkodó vezetése alatt olyan kell hogy legyen, mint egy családfő két gyermeke, kiknek saját érdekében is támogatni kell a testvérj, mert a testvér ereje neki is előnyére válik s be kellene látni azt, hogy mily nagy öröme van egy apának, ha mindkét gyermeke jólétben van és egymást támogatja, s mily szomorúsága van a családfőnek, ha látja, hogy két gyermeke egymást gyűlöli és egymást megrontani igyekszik. A függetlenségi politika nem óhajt egyebet, mint az ország függetlenségét, önállóságát, a közös ügyek számának lehető minimumra való apasztását s a szükségesekben az egyenlő jogot, az egyenlő kötelességet, vagyis a paritást. Ezért szükségesnek tartjuk 1911-ben az önálló nemzeti bank, 1917-ben az önálló vámterület felállítását, a delegá- tiők eltörlését, az önálló hadsereg létesítését és addig is, mig ez felállítható, a nyelv, czimer, kérdés és a külképviselet paritásos rendezését. Ezeket a koalizált pártoknak el kell fogadniok, mert ezek az összesség, az egész nemzet javára szolgálnak. És ez haladást jelent mindenfelé, a nemzet lekötött erőinek fejlődését, a nemzet boldogulását. Természetes dolog, hogy ez kapcsolatos a nagy belügyi reformokkal is. Az általános, egyenlő, titkos, községenként!, a magyar. Írás és olvasni tudás feltételéhez kötött —- de átmenetileg ettől független — választási jog megvalósítása sürgősen szükséges. Feltétlenül be kell hozni az iskolák államosítását, az ingyen iskoláztatást, •a progresszív adót, elő kell mozdítani a birtokparczellázást, az adóreformmal és szocziálpolitikai törvényekkel köny- nyiteni kell az alsóbb néposztály terhein és elősegíteni annak boldogulását, szóval a jogokból és előnyökből egyformán kell mérni a haza összes polgárainak, kik magukat ilyeneknek tartják és valóban ilyenek. Minden állampolgárnak, ki részt vesz az állam terheiben, igénye van arra, hogy a jogokban is része legyen. A kiváltságok ideje lejáróban van, az egyenlő teherviselés eszméje 60 éve van törvénytárukba beillesztve, ideje tehát, hogy a politikai jogegyenlőség is törvénybe iktattassék. TARCZ A. A szertelenek. Analfabétának nem szol a belü. Nem is tudja, hogy mindenfelé ki van irva a figyelmeztetés. Felöltőt, napernyőt, önálló ítéletet, egyéni Ízlést és annak őszinte nyilvánítását tessék kívül hagyni! Jó szerencse, hogy csak elvétve akad ilyen Írástudatlan. A nagy többség megérti szépen és követi híven az óvást s lesz belőle előkelő, fényes közönség, kitűnő társaság. Bizony hogy kitűnő! Nem hiányzik abból semmi, vagy legfölebb egy némely csekélység: bölcseségéből egy kis józan ész, műveltségéből csak egy kis képzettség,. mulatságából csak egy kis jó Ízlés, beszédéből csak egy kis őszinteség. Azonban hát együtt ülünk s mindnyájan tudva tudjuk, hogy müveit társaságban miről illik csevegni. Ki akarná már ma a barátnője családi életét, a cselédek rosszaságát, a narancs-parfait készítése módját tenni megbeszélés tárgyává. Mindez elavult már! Sőt hihetetlen, de igaz ! elavult még a legújabb tavaszi divat is. Művészet és irodalom ez már a jelszó, melyen a társaság épül és épül. Szép dolog azt meghallgatni, milyen lelkesen tudunk dicsérni egy szobrot, amelyet soha se láttunk, könyvet, amelyet nem olvastunk, zenét, amelyet nem hallottunk. Mindegy is az! Hiszen ha látnok, olvasnék, hallanék, akkor se mérnök ellene vetni a saját egyéni felfogásunkat, ha az netalán ellenkeznék a közízléssel. S itt a csomó. Számtalan iró és művész él abból, hogy kihasználja a szókimondó önállóságnak ezt a nagy hiányát. Ha senki nem mer a maga szemével nézni, végre mindenki a szomszédja szemével fogja látni a dolgokat. Elég, hogy egy jó pajtás kikiáltsa a mélyen járó, uj irányú, symbolikus felfogású legutolsó fényességet, akit meg nem értenek az ósdi és elfogult és vaskalapos emberek, s menten kész a híresség és nagyság. A nagyszerű újság vagy az uj nagyszerűség nagyon senkinek se tetszik, de hát senki se akar ósdi és elfogult és vaskalapos lenni, azért hallgat szépen, sőt gyakran kiáltozza még szebben a hires alak dicsőségét. Amióta a nagy tekintélyek kora lejárt, azóta szerfölött megnőtt az apró tekintélyek uralma. Meghalt az óriás : éljenek a törpék ! Élnek is. Erősen élnek. Művészi hitvallásnak nevezik a maguk szellemi tehetetlenségét és soha együgyű tanítvány nem esküdött úgy a mester szavára, mint ők a maguk csalhatatlanságára. Alaptételük száműzni a művészetből minden qaüvészetet. Elismerés csak annak jár, aki nem tudja a maga mesterségét. Csak az a festő, aki nem tud rajzolni, csak az a muzsikus, aki nem tud zongorázni; csak az a színész, aki nem tud beszélni s csak az a költő, akinek nincs gondolata. Olyan bolondság ez, amiben rendszer van. Ha nagyon sokan ismételnek egy hazugságot, az utoljára igazságnak fog látszani. A modern embernek semmi se imponál többé, de a nyomtatott betű nagyon. Józan emberi ész csak nem tud leszokni arról, hogy ahol szavakat olvas, ott értelmet is keressen benne. S ha értelmet nem talál, se közötte, se mögötte, se alatta, se fölötte, azt mondja-e,
