Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-12-10 / 50. szám
4 Etude-jét, majd Vitek Károly zenetanár dis- crét és helyes kísérete mellett Goldmark „Air“-jét, Godard „Berceuse“-ét s végül a közóhajnak engedve force-darabját Simonetti „Madrigal“-ját adta elő csodásán, érzésteljesen. A kétszólamok könnyed lejátszása ép úgy nem tévesztette hatását, mint a játék kitűnő színezése. Hálás is volt a közönség, nem fukarkodott a tetszésnyilvánításokban. Befejező számul Csengey Gusztáv „Fogoly lengyel“ czimü költeménye került előadásra melodráma gyanánt. A mi bírálatunkon ma már felülálló költeményhez Borody Béla nagy- tehetségű s ma már hivatásos zenemüvelőnk — kinek remek hegedüjátékát több ízben alkalmunk volt hallani — irt zenét. A melodráma bemutatója s egyben Borodynak, mint zeneszerzőnek debutirozása teszi szükségessé, hogy kissé talán hosszasabban foglalkozzunk ezzel. Mindenekelőtt konstatálni kívánjuk, hogy a költemény megzenésítése sikerült, mert Borody eltalálta a költemény mély értelméhez megfelelő tónust s igy lehetett simulékony, alkalmas zenét teremtenie. A lengyel himnusnak kellő helyen való fel- használása, annak a lengyel hős szavaival való összefüzése kétségtelen bizonysága a nagy talentumnak, melyet megerősít az átokrész erőteljes tenoru dallamának határozottan ügyes applikálása is. A hangszerelés nem árulja el, hogy Borodynak ez első munkája. Kiaknázta a hegedű, cello, zongora és harmonium együttesének szépségeit. A szerző maga dirigált, de kissé tulhevesen, lámpalázzal küzdve, mindazonáltal együtt tartva a közreműködőket, kik mindannyian derekasan munkáltak közre a bemutató sikerén. Dombai Gyula tanár juttatta érvényre a költemény hatását, a zongoránál Kacsó Irénke ült, harmoniumon Dragoner Lajos postatiszt, cellon Brück István Debreczenből, nagybőgőn Klacskó István tanár játszott, a primhegedüt Kovács Béla ügyvédjelölt vitte Braneczky József, dr. Komáromy Károly, Simonyi Gyula tanárok és Taub Mihály szigorló orvos kíséretében. Az estély szép sikere a közreműködőkön kívül Klacskó István irodalmi szakosztályi elnök érdeme, ki fáradság nélkül munkálkodik az egyesület érdekében. Bár az estély tagilletményes volt, mégis 73 korona folyt be belépő-dijban. — A legközelebbi estély január 6-án lesz. HÍREK. — Személyi hir. Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja f. hó 7-én a fővárosból székhelyére visszaérkezett. — Meghívás. 8938—1908. K. szám. Nagykároly r. t. város képviselőtestületi tagjait 1908. évi deczember hó 13-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó alakuló közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1908. deczember 7. Debreczeni István, polgármester. — Tárgy: Az 1909. évre jogosztott tagokkal a képviselőtestület megalakulása. — Kérelem. Felkéretnek a helyi nőegyletek választmányi és rendes tagjai, valamint a gyűjtést és varrást eszközölt hölgyek, úgy a szives adakozók mint az érdeklődők a „Szegény Gyermekek“ téli ruhakiosztásánál f. hó 12-én szombat d. u. 2 órára a városháza nagytermében megjelenni. Özv. Gróf Károlyi Istvánná, védnök. — Pártgyülés. A helybeli függetlenségi és 48-as párt elnöksége múlt vasárnap délután gyűlést tartott, melyen elhatároztatott a párt végrehajtó-bizottságának f. hó 13-án délután fél 3 órakor kezdődő gyűlésre való összehívása és egyúttal előkészítette az elnökség azon ügyeket, melyekről a végrehajtó-bizottsági ülésen szó lesz. — Az uj avasi járás főszolgabírói hivatalánál a rendszeresített főszolgabírói, járásorvosi és irnoki állásra vármegyénk főispánja által f. hó 17-én lejáró pályázat van hirdetve. A főszolgabírói állás a 29-én tartandó közgyűlésen választás utján, ezt köve- tőleg az orvosi és irnoki állások kinevezés utján fognak betöltetni. — Műkedvelői előadás. A helybeli „Protestáns Társaskör“ f. hó 26-án, karácsony másodnapján a városi színházban műkedvelői előadást tart. Ez alkalommal a „Mozgófényképek“ czimü 3 felvonásos bohózat kerül előadásra. — Hölgyszereplők lesznek : Keszi Emma, Nagy Irma tanítónő, Nagy Irma, Szombathy Juliska; férfi-szereplők: Csipkés Jenő, Makay Lajos, Csata Gerzon, Reszler Antal, Nagy Gusztáv, Szabó István. Az előadás kezdete este fél 8 órakor lesz. Helyárak : felső páholy 7 K, alsó páholy 8 K, támlásszék 2 K, körszék 1 K 60 f, zártszék 1 K 20 f. Jegyekre előjegyezhetni Luczay Jánosnál. — Cabaret. A „Magyar Király“ kávéházban f. hó 7-én és 8-án este cabaretelő- adások voltak, melyeket nagy közönség nézett végig. Sem Bérei Conferencier, sem a tagok nem mutattak egyetlen Ízléses, elfogadható számot, csupa trágárság, szellemtelenség volt az egész műsor. — Két indítvány. Dr. Vetzák Ede vármegyei bizottsági tag oly indítványt adott be a vármegyei törvényhatósági bizottsághoz, határozza el a törvényhatósági bizottság, miszerint megkeresi Szatmár város törvény- hatósági bizottságát az iránt, hogy ez a Széchenyi-társulat czéljaira 1 °/0 pótadót szavazzon meg. —- Dr. N. Szabó Albert bizottsági tag azt indítványozta a vármegyei törvényhatósági bizottságnál, hogy ez Őfelségét a királyt a deczember 2-án tartott jubileuma alkalmából üdvözölje. Ez utóbbi indítványra legközelebb visszatérünk. — Gyászeset. Mint lapzártakor nagy részvéttel értesültünk, dr. Horváth Benő szatmári kir. törvényszéki biró, az összes ezég- ügyek, csőd, váltó és kereskedelmi ügyek előadója, tegnap nehány napi szenvedés után 43 éves korábán váratlanul elhunyt. A rokonszenves, előzékeny, képzett, kiváló szorgalmú biró elhunytával a törvényszéket nagy veszteség érte, de veszteség érte Szatmár város társadalmát is, melynek közkedveltségnek örvendő egyik vezetője volt. Temetése ma délután lesz bizonyára óriási részvét mellett. A helybeli ügyvédi kar is koszorút tesz az elhunyt ravatalára, mert dr. Horváth Benő az igazi biró mintaképe volt s mindenki, akivel érintkezett, tisztelte és becsülte. Áldás a jó ember emlékere! — Kinevezés. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság Papp Géza fehérgyarmati lakost a mátészalkai m. kir. adóhivatalhoz segélydijas gyakornokká kinevezte. — Ferencz-est. A helybeli Kossuth- asztaltársaság a múlt héten megünnepelte Ferencz előestéjén Kossuth Ferencz neve- napját és Kossuthot táviratilag üdvözölte. — Vizsgaletétel. Reök Béla gyógyszerész-gyakornok f. hó 2-án a kolozsvári egyetemen az utolsó szigorlatot letevén, a gyógyszerészeti oklevelet elnyerte. — Hivatalvizsgálat. Nagy Tamás pénzügyigazgató-helyettes a múlt napokban a városi adóhivatalnál vizsgálatot tartott az adóbehajtások felett. — Ipartestületi elnökünk betegsége. Kinczel János ipartestületünk elnöke súlyos betegségéről már többször adtunk hirt. Mint most értesülünk, a beteg még mindig a budapesti Pajor-féle szanatóriumban van, de már túl a veszélyen s a javulás utján. — A szatmárnémeti-i ügyvédi kamara az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézethez a kamarai kiküldöttek megválasztására közgyűlését nem folyó hó 22-én, mint hirdetve volt, hanem f. hó 17-én délelőtt 10 órakor tartja Szatmáron. — Társasvacsora. A helybeli kir. adóhivatal tisztikara szeretett főnöke Kimer János kir. adótárnok állami szolgálatának harminezötödik évfordulója alkalmából társasvacsorát rendezett a polgári olvasókör nagytermében, melyen Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató, Nagy Tamás h. pénzügyigazgató, Szabó Pál kir. járásbiró, Kacsó Károly műszaki tanácsos, az állam- épitészeti hivatal főnöke, Debreczeni István polgármester, Csipkés András bankigazgató, Mangu Béla várm. tb. főjegyző, Orosz Árpád vállaji jegyző és többen a közönség köréből, NAGYK AROLY ES VIDEK E a pénzügyigazgatóság, számvevőség, a helybeli és vidéki adóhivatalok tisztviselői vettek részt, számszerint 65-en. Az ünnepeltet küldöttség hívta meg a társasvacsorán leendő részvételre s a teremben történt megjelenésekor számos ováczióban volt része. A vacsora folyamán az első pohárköszöntőt Plachy Gyula kir. tanácsos mondotta, ki meleg elismerését fejezte ki az ünnepelt iránt, ki kötelességének mindenkor megfelelt, pontos ember és kiváló tisztviselő volt. Simkó Géza pü. segédtitkár a fogalmazói kar, Csipkés András a polgárság, Mikcsa János kir. adóhivatali segéd a kir. adóhivatal tisztikara nevében fejezte ki szerencsekivánatait. Az ünnepelt meghatottan mondott köszönetét a kifejezett jókívánságokért és poharát adóhivatali tisztviselőtársaiért ürítette. Majd Nagy Tamás, N. Szabó Albert ügyvéd éltették a jubilánst. Simkó Géza Orosz Árpádért, mint a jegyzői kar illusztris képviselőjéért emelte poharát, mire Orosz Árpád Plachy Gyula kir. tanácsost éltette. A kedélyes társaság zene mellett a hajnali órákig maradt együtt a legjobb kedélyhangulatban. Kimer tárnokot többen sürgönyileg üdvözölték, közöttük a dévai pénzügyigazgatóság is. A jókívánságok tömegéhez csatoljuk a magunkét is, kívánva, hogy a derék tisztviselő még számos éveken keresztül jó egészségben álljon hivatalának élén. — Kinevezés. A vallás és közoktatás- ügyi miniszter Orosz György főgimn. tanárt a nagyszebeni állami főgimnáziumhoz tanárrá nevezte ki. — A Nagykárolyi Zenemükedvelők Egyesülete folyó hó 12-én (szombaton) a városi színházban estélyt rendez. Műsor: 1. Nyitány. „Szerelmi varázsital“ czimü operettből Müller Adolftól. Előadja a zenekar. 2. Melodráma. Petőfi „Szeptember végén“ czimü költeménye. Zenésitette Bihari, szavalja Serly Ferencz, zongorán kiséri Jaka- bovics Juliska. 3. Ima a „Portiéi néma“ czimü operából. Énekli a vegyeskar. 4. „Mária Therézia.“ Gavotte. Král I. N.-től, előadja a zenekar. 5. Szegény Pillicoddy. Bohózat egy felvonásban. Morton M. I.-től. Személyek : John Péter Pillicoddy, kertész — Tarczynski Kázmér. O’Scuttle, hajóskapitány — Juhász Ernő. Mrs. Pillicoddy — Tóth Ilonka. Mrs. O’Scuttle — Janitzky Irma. Sarah Blunt — Juhász Ernőné. Történik: So- uthamptonben, egy tengerparti városban. 6. „Kérdeztem a rózsát.“ Them Károlytól, előadja a vegyeskar. 7. Élőkép: „Zene és a táncz.“ 8. „Kurucz dalok és régi magyar nóták“, összeállította és hangszerelte : Vitek Károly. Tartalom: 1. „Kurucz tábori dal“ (1672). 2. „Patyolat a kurucz“ (1705). 3. „Huszár verbunkos“ (1780) Bihari János. 4. „Lakodalmas táncz“ (1793) Lavolta János. 5. „A csikós tanyán“, alföldi fantázia (1830) Szerdahelyi József. 6. „Bihari nótája, mikor pénze elfogyott“ (1815) Bihari János. 7. „Száz ember verbunkos“ (1808) öreg Bóka András. 8. „Lakodalmas táncz“, lassú (1793) Lavolta János. 9. „Honfi hűség“, friss (1830) Rózsavölgyi Márta. 10. Finale. Helyárak: Alsó vagy felső páholy ára 10 korona. Földszinti ülőhely (tekintet nélkül a sorra) 2 ko róna. Erkélyülés 1 korona 20 fillér. Karzat 60 f. — Jegyek előre válthatók: Jacobovics József-féle üzletben. Esti pénztárnyitás 7 órakor. Az estély kezdete pont fél 8 óra. Előadás után a „Magyar Király“ helyiségeiben tombola és táncz. Külön meghívók nem adatnak ki. — Az Ecsedi láp lecsapoló és Sza- mosbalparti ármentesitő és belvizszabályozó társulat f. hó 12-én délelőtt 10 órakor a vár- megyeháza nagytermében közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata lapunk hirdetései között található. — A helybeli izr. tanulósegélyző egyesület f. hó 5-én a Magyar Király éttermében tea-délutánt rendezett, melyen — bár nem voltak nagyon sokan — a megjelentek igen jól mulattak. A rendezőség a kedélyesség fokozására tréfás tombolával lepte meg az egybegyűlteket, majd a táncz vette kezdetét, úgy hogy az uzsonnának egészen „jour prolongé“ szerüleg a hajnal vetett véget.