Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)

1908-12-03 / 49. szám

3

ban merül ki. Közutak és vasutak építése alkalmával érdekeik csak akkor s akkor is csak esetleg érvényesülhetnek, ha a sokszor szűkkeblű helyi érdekekből kialakult vármegyei érdekekkel nem ellentétesek, daczára annak, hogy kétségbe nem vontán gócpontjai a gazdasági életnek. A kormánynak egyebekben minden dicséretre méltó kereskedelem és iparferfejlesztési tevékenységéből is hiányzik az a törekvés, hogy a kereskedelmi és ipari szakiskoláknak minden városban való létesítésével azoknak ez irányú fejlődését előmozdítsa s ezzel a bennük már most is meglevő nagy gazdasági erőt ez irányú tevékenysége eredményeinek fokozására használja fel. Sajnosán nélkülözzük azt az irányzatot is, mely az állami támogatással létesülő ipartelepek elhelyezésére azok létfeltételeinek szem előtt tartásával olykép igyekeznék hatni, hogy azok egyúttal a városok gazdasági és társadalmi erejét gyarapítsák.

De a városok és a városi lakosság érdekeinek háttérbe szorítása, az egyenlőtlen, a városi lakosságra hátrányos elbánás — fájdalom — nemcsak a kormányzati tevékenység hiányaiban, de cselekvésében is megnyilatkozik.

A városi lakosság az állami egyenes adók több neménél ugyanazon 100 korona jövedelem után is nagyobb állami adót kénytelen fizetni, mint az ország többi lakosa, holott a városoknak a megélhetés nagyobb költségei mellett ugyanazon 100 korona bevétel kisebb jövedelmet jelent. Ez az igazságtalanság a házadóról szóló uj törvényjavaslatból sem hiányzik. A bélyeg és jogilletékek egyes nemeinél ugyanazon esetben a városi lakos többet kénytelen fizetni. A bor- fogyasztási adó tétele, —■ még a saját termésű bor után is — városokban többszöröse a kisközségekben fizetett fogyasztási adónak. Vagyis az egyenlő teherviselésnek 1848-ban törvénybe iktatott nagy elve a városok lakosságával szemben még ma, 60 év elmúltával, sem érvényesül.

Ugyancsak nem érvényesül a városi lakosság javára a szintén 1848-ban törvénybe iktatott másik nagy elv, a jogegyenlőség elve sem. S épen anyagi kérdésekben nem érvényesül.

A közigazgatási feladatok nagy részét törvényeink szerint a törvényhatóságok és községek látják el. Mivel azonban ezen feladatok egyrésze kétségtelenül állami feladat volna, az alkotmány visszaállítása óta, tehát 4 évtizedet meghaladó időn keresztül, az állam ezen költségek egyrészét a vármegyéknek évről-évre emelkedő összegekben és az egyes vármegyék lakosságának anyagi helyzetére való tekintet nélkül, a reájuk háruló feladatok nagysága arányában minden vármegyének megtérítette. Lassanként ezen feladatok egy részét az állam egészen magára vállalta, mint ez a csendőrség felállításával, az államépitészeti hivatalok szervezésével, stb. történt, sőt a vármegyék területén levő községeket is hasonló megtérítés nyújtásával támogatja. Ma már ennek folytán oda jutottunk, hogy bár az államépitészeti hivatalok kétfelé osztandó költségei, továbbá a vármegyei számvitel és pénzkezelésnek az állam hasonló kiadásaiba beolvadt jelentékeny költségei ezen összegben nem szerepelnek : az 1909. állami költségelőirányzat 45 millió korona olyan költséget tüntet föl, mely a vármegyék területén felmerülő közigazgatási teendőknek állami közegekkel való ellátására vagy az önkormányzati közegekkel ellátott közigazgatási teendők megtérítésére fordittatik. Vagyis legalább 50 millió tehertől mentesittetik 13 milliónyi állampolgár, mig az a másik 3 millió, mely az állam bevételeit nemcsak számarányához, de jövedelméhez képest is fokozott mérték szerint kénytelen gyarapítani: ugyanazon közigazgatásnak

11—12 milliónyi költségét ismét saját zsebéből kénytelen külön községi pótadó s különböző közvetett városi adók és járulékok alakjában megfizetni.

Ezen helyzet igazságtalan volta, a városi polgárság aránytalan megterhelése még jobban szembetűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a városok egészben vagy részben saját erejükből számtalan olyan gazdasági, közegészségügyi, emberbaráti és kulturális inNAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE

tézményt, különösen iskolákat tartanak fenn, melyeket a vármegyék területén élő népesség is állandóan igénybe vesz és hasznára fordít anélkül, hogy terheit viselni segítene. Tehát a városi lakosság — szemben az ország lakosságának többi részével — közérdekből háromszorosan van megterhelve.

Ez a városok fejlődésére hátrányos állapot, az igazság szempontjából nyilvánvalóan semmivel sem indokolható. De nem indokolható meg magasabb állami érdekekkel sem, mert a rohamosan növekedő, a gazdasági és kulturális fejlődésben minden megterheltetés daczára elöljáró, a korszerű haladás csiráit hamarabb befogadó és gyorsabban megérlelő, a magyar faj assimiláló képességét számszerű adatokkal kimutathatólag tízszeresen érvényre juttató városi lakosság a nemzeti államnak is legerősebb, fejlődésre legalkalmasabb eleme, melynek indokolatlan és iránytalan terheit csökkenteni, jogos igényeit kielégíteni, ezzel szabad fejlődésének utjából az ott levő akadályokat eltávolítani' elsőrangú állami érdek, melynek kielégítése minden magyar pártnak egyik legfőbb kötelessége s egyik legfőbb érdeke.

Ez az érdek 40 évtizedet meghaladó idó alatt ismeretlenül és kielégítetlenül rejtőzött.

I Okát abban véljük feltalálni, hogy újabb alkotmányos életünk kezdetén a városok egy része még mindig idegen nyelvű, közülük némelyik idegen érzésű volt. A városok lakossága addig számban csekély, politikai súly nélkül való volt. így az az osztály ragadott magához minden vezetést és irányítást, mely történeti hagyományok alapján a nemzet gerinczének tartatott, mely a vármegyékben az alkotmány bástyáit megalkotta és megőrizte és amely a politikai életben évszázadokon keresztül szerzett gyakorlata alapján erre legerősebb, legképesebb volt. S bár ez az osztály a legutóbbi négy évtized alatt minden irányban meggyengült, az ország egész lakosságához viszonyított számbeli ereje is megcsökkent: a jövőbe nem néző, a megváltozott viszonyokkal nem számoló, a városok nagyarányú fejlődését észre venni és az ország politikai megerősödésére felhasználni nem tudó politikai uralom mindvégig a már megkorhadt oszlopokra támaszkodott, a városok életerejét az ország érdekében nem használta fel és nem fejlesztette, hanem azok elnyomott és elhanyagolt állapotát felhasználva, egyenként és esetenként nyújtott kedvezésekkel igyekezett őket a maga politikai czéljaira felhasználni.

Az országgyűlés képviselőházában többségre jutott függetlenségi és 48-as párttól reméljük, hogy demokratikus elveinek megfelelően a jogegyenlőség és az egyenlő teherviselés nagy elvét a városokkal szemben is érvényre juttatja ; — hogy a városok autonómiájának szükséges és korszerű kiszélesítésével, életérdekeinek a mindenkori kormányok akaratától való függetlenitésével azok szabad fejlődését, megfelelő szabad mozgását és önállóságát biztosítva, bennük úgy a maga magasztos elvei, mint a független magyar állam érdekében folytatandó szívós küzdelem és kitartó nemzeti munka számára, az uj Magyarország kiépítésére és megvédésére uj és korszerű bástyákat alkot.

Ha ezzel szemben a városok táinogatá- ; sára az 1909. évi állami költségelőirányzatba felvett 2 millió koronára történnék hivatkozás, önmagunk, pártunk és hazánk iránti j kötelességünk a kormány iránt érzett teljes bizalmunk daczára annak kijelentését követelni, hogy ez a lépés nemcsak nem kielégítő, hanem teljesen elhibázott.

Ki nem elégitő azért, mert az összeg a jogos kívánalmakkal, de a városok közigazgatási, közegészségügyi, gazdasági és kulturális szükségleteivel szemben is olyan jelentéktelen, hogy sem megnyugvást nem kelthet, sem a városoknak észrevehető anyagi előnyt nem nyújthat. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy átlagos számítás szerint az állam 1867 óta mintegy 500 millió koronát fordított a vármegyei közigazgatásra s mivel — igazság szerint — a városi lakosság közigazgatási költségeihez is ezen összegnek s a népesség arányának megfelelően kellett volna járulnia, a mostoha gyermekek : a városok, már eddig is 120 millió koronányi nem igazságos terhet voltak kénytelenek viselni.

Elhibázott azért, mert a miniszterelnök ur is elismerte, hogy ez az összeg a jövőben emelendő lesz, de az állam pénzügyi helyzetével indokolta az összeg csekély voltát. Ez a hivatkozás igen visszás és elkeseredés keltésére alkalmas, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanazon költségvetésben helyet talált a vármegyei és községi közigazgatás állam- pénztárból fedezett költségeinek 7 millió koronát meghaladó egy évi költségemelkedése s ugyanazon évben, amikor közel 140 város 40 éves igényének kielégítésére csak 2 millió korona jut, — csupán a vármegyei tisztviselők lakáspénzének emelésére közel másfél millió korona fordittatik.

Különösen pedig azért tartjuk a tervezett intézkedést elhibázottnak, mert a 2 millió korona felosztása is a városok között nem a közigazgatás költségei vagy helyesebben a lakosság száma arányában történnék, hanem „a városok szükségletének, a szükséglet minőségének, az alkalmazottak számának, kvalifikácziójának, az illető város teljesítő képességének alapos megbirálása“ alapján. Ez a hosszadalmas és bonyolult vizsgálat | aligha hozza napfényre az igazságot. S ha j még csudakép napfényre hozhatná is : semmi ; esetre sem oszlathatja el azt a gyanút, hogy újra folytatódik a protekcziónak annyi éven át megszokott, de meg is gyűlölt rendszere.

A függetlenségi és 48-as pártnak nem szabad megtűrnie, hogy azzal a kormány- j zattal szemben, — mely ha nem fejezi is ki í az ö akaratát és politikai irányát, ilyen bel- ügyekben kétségtelenül tőle függ, — ez a | gyanú ébredhessen. Sőt a haza, önmaga és elvei iránti kötelessége, hogy amikor a városok négy évtizedes sérelmét elismeri, orvosolni kívánja, ezt ne félig, ne a protekczió gyanúját keltő módon tegye, illetőleg engedje tenni, hanem a felismert egész igazságot gyakorlatilag is juttassa érvényre s ezzel is adja kétségtelen bizonyítékát annak, hogy uralma uj rendszert: az igazság, a demokratikus, de nemzeti irányú haladásnak, a jogok elismerésének és érvényesítésének rendszerét jelenti.

Nemcsak városunk és a városok, de a függetlenségi és 48-as párt és magasztos elvei érdekében is vélünk tehát cselekedni, amikor Kecskemét törv. hat. város mindkét választó kerületének függetlenségi és 48-as pártja nevében azon tiszteletteljes, de komoly kéréssel fordulunk a mélyen tisztelt országos függetlenségi és 48-as párthoz, mél- tóztassék oda hatni, hogy:

1. a városok szervezete mielőbb törvény- hozásilag oly módon szabályoztassék, hogy autonómiájuk teljesebb és valódibb legyen, önkormányzatuk pedig ott, hol igazi érdekek kívánják, a kormány által hatályosan ellenőriztessék ugyan, de ne legyenek érdekeik a mindenkori kormányok jó- vagy rosszindulatának kiszolgáltatva;

2. a városok és a városi lakosság érdekei jövőben demokratikus, kulturális, gazdasági s nemzeti jelentőségüknek megfelelő figyelemben és gondozásban részesüljenek;

3. a városokra és lakosságukra a jövőben olyan terhek ne hárittassanak, melyek jövedelmeikkel és az ország lakosságának többi része által viselt közterhekkel arányban nem állanak;

4. a városok jövedelmei egyes társadalmi osztályoknak nyújtott községi adómentességgel az egyenlő teherviselés elvének megsértésével, közczélokra szolgáló jövedelmüknek kétszeres megadóztatásával ne csökkentessenek, lakosságuk ne legyen kiszolgáltatva az állami pénzügyi közegek csupán az állam anyagi érdekeit szem előtt tartó eljárásának, mint ez például az uj házadó-törvényjavas- latban terveztetik és általában az uj adótörvényjavaslatok tárgyalása alkalmával azok az igazán mérsékelt, jogszerű, sőt szerény kívánalmak teljesittessenek, melyeket e tekintetben Kecskemét törv. hat. város közönsége a képviselőházhoz intézett föliratában előadott;

5. a városoknak részben az állam fentebb elősorolt intézkedései folytán súlyos pénzügyi helyzete rendeztessék, — különösen pedig