Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-05-14 / 20. szám
> 9-os V ífc • \ XXV. évfolyam. Nagykároly, 1908. május 14. , iJri 20. szám. x ____________________________________________________________________________________ \v; NA GYKÁROLY ÉS..___ Füg getlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak : A politikai rész szerkesztéséért felelős: Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Egész évre.............................8'— kor. Dr. Adler Adolf Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben). Fé l évre.................................4'— ! szerkesztő. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől Neg yedévre 2‘ A szépirodalmi részt vezeti: Az „Iparosok Lapja“ vezetője: nem fogadunk el. Egyes szám.........................—-20 Simkó Géza, főmunkatárs. Schnébli Károly, főmunkatárs. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Köz ségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Laptulajdonos és kiadó: Sarkadi N. Zsigmond. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A rágalmazás. E napokban régi Írásaim között keresgéltem. Sajátkezüleg irt német feljegyzéseket találtam köztük. Nem tudom, nem-e irtain én már ezekről magyarul is. Lehet, hogy igen, lehet hogy nem. De olyan érdekesek és szinte aktuálisak, hogy nem állhatok ellen azok leírásának. Mindezt csak azért említem meg, hogy ha plágiumot követnék el- akár magam ellen is, ne vétessék az nekem nagyon rósz néven. Beaumarschais annak a százfejü hydrának a minek neve rágalmazás, Baziliának szájába olyan ragyogó leírását adja, hogy erről az utálatos tárgyról még többet is •mondani ^zintervak- merőségnek látszik. Hozzá nagyon kevés ember van a világon, aki sajnos, önmaga ne tapasztalta vonlna, hogy mennyi keserves sebet ejtett már ez a rettenetes ostor. Mert igazat szólva, az emberi nemet két osztályba lehet sorozni: a rágalmazók és rágalmazottak osztályába. Sou lie Frigyes a nagy regényíró és jellemfestő „Az ördög emlékiratai“ czimü könyvében mondja, hogy a polgáriasult világ különböző elemeit összekötő nagy társadalmi kapocs a hízelgés. Szomorú TÁRCZA.-Hí??*Egy szép asszony nah'. Mikor bűbájos lényeden merengek, Belátom, nagy az isteni erő. Nem, mert a semmiből sokat teremtett, De mert ily szép lényt állított elő. A Természetből összeszedve minden, Mi szép, mi drága s kéjt és élvet ad, Ezekből alkotott oly szépnek Isten, Hogy szépséged mindenkit elragad. Isten két csillagot levett az égről 8 azokból alkotá két szép szemed. Nincs férfi-sziv, mely nem gyid fel hevétől, Mikor sugárait felé veted. Vállad s nyakad fehér és sima márvány, Mit csak Kararában találni még. A mosolyod legélénkebb szivárvány, Ha zivatar után derül az ég. Egy már kinyílni kezdő rózsabimbó, Piczi, mosolygó édes ajakad. Olyan nagyon szép, hogy hozzá hasonló Csak Pünkösd-ünnep hajnalán fakad. állítás, de igaz, kétségbe nem vonható. Hanem a nagy regényíró azt is hozzá tehette volna, hogy ha a hízelgés a társadalmi összekötő kapocs, a rágalmazás meg az a pöröly, ami ezt a kapcsot szétzúzza és megoldja. A rágalmazás az,irigység és tehetetlenség sápadt komor leánya, az a vipera, melynek nemzői a gyávaság, az ádáz gyűlölet és az árulás. Azon bűnök között, melyeket a törvény folyton folyvást fenyeget, de ritkán ér utói, a rágalmazás ugyanaz, a mi a méregkeverés azon bűnök között, melyeket a törvénykönyv vasveszszejé- vel sújt. A rágalmazás orgyilkosság, bátorság és küzdelem nélkül, orgyilkosság, mely áldozatát álmában rohanja meg, amely álarezot visel s a brávó tőrével öl. Tovaterjedésének gyorsaságával olyan, mint a villamos szikra. Megrontója az erénynek, a gyalázatos vétek hasznára. Az alávaló gyávaság ólomsulyával nyomja agyon a derékséget és becsületet. Az az ut a rágalmazás, ami gyakran a kétségbeeséshez, sőt az öngyilkossághoz vezet. Kigyó, mely nyálkás gyűrűivel megfojtja az értelmet, a tehetséget, a zsenit. Skorpió, mely annak, aki magasabban áll, legalább a sarkát Fehér alabástromból lett faragva Nagy művészettel gömbölyű karod. Nincs oly férfi, ki ne rohanna abba, Ha azzal öt ölelni akarod. Mély tengerből halászott drága gyöngyből Metszette Isten mindenik fogad. Pazar fénynyel ragyog, mikor örömtől Mosolyra nyílik édes ajakad. Aranybogár által szövött selyemből Es napsugarakból van a hajad. Mikor dúsan leomlik szép fejedről, Piczi lábod csaknem beléakad. A kebleden — mely szintén alabástrom —• Legfehérebb liliomvölgy terül. Piczi kezed fehér és puha bársony, — Érintésétől a vér forr s hévül. Virágtól illatos réten bolyongó Szellő fuvalma a lehelleted. Örömtől és boldogságtól csapongó Vidám fülmiledal az éneked. Sötét éjben fényes villámézikázás S csillaghullás minden tekinteted, Mindenkit elfog érted a rajongás S imádás, hogy ha azt felé veted. Örömtől vagy búbánattól szemedből Kiomló könynyeidnek cseppje mind marja meg, s aztán gyorsan ható mérgét ereibe bocsátja, hogy akit megmart annak megszűnjék a szive verése is. Töviskoszoru a hulla homlokán, féregraj, mely felemeli a koporsó fedelét és megőrli a csontvázat is. Mert a rágalmazásnak nem elegek az élők. mint valami kérlelhetetlen sirásó megtámadja az a holtakat is. S ez a biztosan ölő és elpusztithat- lan méreg, amely ellen nincs ellenméreg s amely ezerszer rombolóbb és alattomosabb, mint minden más méreg, mert azok csak a testet ölik meg, csak az életerőt teszik tönkre, ez meg a lelket, a szellemet gyilkolja meg, gyakran egy-egy szép asszony üde és rózsás szájából, egy-egy hamis barát mosolygó ajkairól szűrődik le. Ha átlapozzuk az emberi romlottság annaleseit, ha mind egymásra halmozzuk is a megtörtént különféle gyilkosságok és gyalázatosságok eseteit, meg sem közelitjük azon sötét bűnök számát, amelyeket sokszor látszólag jó, kedves és becsületes emberek azzal követnek el, hogy egy szóval egy kétértelmű jellel sokkal biztosabban ölik meg áldozataikat, mintha azokat baltával ütötték volna fejbe, gyorsabban mint kék sávval, s keresettebb kínok között Fénylő harmat, mit Isten tiszta égből A kis virágoknak kelyhébe hint. * * * De ki tudná híven megénekelni S lefesteni sok s- nagy szépségedet ?! Olyan nviiyészt nem is lehetne lelni! Nincs oly phantasia, nincs olg ecset! Nagy Tamás. Levél a fiamnak. Szállj, levélke, oda, ahol várnak S ha odaérsz, mondd meg fiacskámnak: Alig várom az aranyos lelkem, Hogy magamhoz, szivemre öleljem! Tudom, tanúi szorgalmasan, kedvvel, Levelében maga mondja ezt el. S gyűjti a sok czeruzát, az írkát, Mert szereti a sok irka-firkáit . . . S mondd meg neki: küldjön választ vissza 6' írja meg, hogy mikor lesz a vizsga! Es ha megjön az a kis levélke: Megcsókolom, ha elmegyek — érte! Sallay Lajos.
