Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)

1908-10-22 / 43. szám

2

szetben kapóit lakást az államtól, vagy megyétől, vagy ha magáéban lakott. Pénzintézeteink, pénzes embereink bérházba nem fektették pénzüket, nem csoda, hogy ily körülmények között nem épült városunk. Pedig mily nagy hely vár beépítésre. Hány szép üres telek kínálkozik házhelynek.

Ha tisztviselőink szép tervüket megtudnák valósítani, a város építkezése, fejlődése szempontjából csak örvendeni lehetne ennek.

Sokat nyerne ezzel városunk ipara is.

Ha nem valósulhatna meg tisztviselőink terve, építsenek pénzintézeteink és egyesek. De hogy az építkezési kedv megjöjjön, javulnia kell a munkásbéreknek is. Olcsóbbnak kell lenni az anyagnak s első sorban a téglának. S ha másként nem, állítson fel a város maga téglaégetö körkemenczét, mert a mai téglaárak mellett sem a tisztviselők, sem mások nem építhetnek olcsó lakásokat.

Színészet.

(§.) A lezajlott színházi hét csak újabb bizonyságát szolgáltatja annak a nemes törekvésnek, hogy Heves direktor s egész társulata nívós előadásokat igyekeznek produkálni. Közönségünk még mindig nem méltányolja érdem szerint e jő szándékot. Pedig a színigazgató áldozatkészségével is rászolgált erre. Újabban Makó Aidát, Kre- csányi társulatának hősnőjét, Szöcs Andrást, a pécsi színház hösszerelme- sét (ki „Bánk-Bán“-ban mutatkozott be) s Lévay Péter komikust szerződtette társulatához. A kiegészített társulat már alig 10 napig fog körünkben játszani, november 1-én bevonul Szatmárra, elhagy bennünket s kis színházunkra ráborul a néma csend, a téli álom. Hacsak az igazgató nem

és a doktor azt javasolta, hogy vigyék mennél előbb Pestre, mert le kell vágni a lábát. Az uraság fölvitette az öreget, fizeti is érte a kórházat, ügy fordul, levágták a lábát és szegény öreg a mankó helyett a koporsót választotta.

A legény az édesanyja felé fordul. Aztán fölvesz az asztalról egy kis darab papirt.

— A tanító ur az este kapta a levelet. Nincs ebben se több, se kevesebb, csak annyi, hogy nem mondja bizony el még a királynak se.

— Hát mi lösz akkor mibelőlünk?

— Mi lösz ? Csak mögélünk azér’ valahogy.

Erre aztán már hangosan sir egy nótát a szegény asszony.

— Pedig mögmondhatná. Láthatja a tanító ur írását, nincs ellene senki gonosz szándékkal. Mi rajtunk mög segíthetne. Úgy is kódisok vagyunk. . . .

Az ispán álmélkodik, bámul, nem érti a dolgot. Gyanakszik is, mondván:

— Pedig becsületes emberek. . . .

Kisvártatva hozzá teszi:

— Valami baj van. No, be kell nézni holnap a birka-akolba.

Gondol egyet az ispán, s aztán azt mondja, menjünk be hozzájuk.

— Jó. . . .

Kopog az ablakon. Az asszony föltekint: nem ijed meg, nem fél itt senki az éjszakától. A legény feltápászkodik és az ablak felé jön. A ködmene ujjával letöröli a jégvirágokat az ablakról, aztán kitekint.

AGYKÁR OLY ÉS VIDÉKE

fogja megkísérelni azt, amit mi jó szívvel tanácsolunk neki s óhajtjuk, hogy kétszer-háromszor hetenként jöjjön át hozzánk a társulatnak Szatrná- ron azon estéken nem müködö része, hogy amikor ott dráma, nálunk Operette legyen előadható és viszont. Kétségtelen, hogy szinházjáró közönségünk, mely most a páros és páratlan estéken megoszlik, minden este megfogja tölteni a színházat s hálával lesz eltelve az igazgató iránt, hogy a hosszú téli esték egyhangúságába egy kis változatosságot hozott. Ez elmondottakat ajánljuk Heves igazgató figyelmébe !

Múlt heti referádánk a következő :

14- én szerdán, Zsíros Istvánnak, a Nemzeti színházban nagy sikert ért „Fátum“ czimü színmüvét mutatták be. A vezető szerepet Fodor (gróf Vajkay László) kreálta nagy sikerrel s mellé sorakoznak Peterdy, Herczegh és Rónai. A női szereplők közül Kendi (Ella) és Várady Jolán (Kovács Margit) emelendők ki. Bár az előadás jó volt, nyomottá tette a hangulatot, hogy kicsiny közönség jutott e darabnak.

15- én csütörtökön, a szüret miatt zónaelöadás volt. Strauss János kedves zenéjü „Czigánybáró“-ja ment Bállá (Czipra) és Tibor (Saffi) gyönyörű éneke, Széchy, Hónai és Boda megfelelő játéka mellett.

16- án pénteken, ugyancsak zónában „Koldusgróf“ Operette, Ascher tetszetős, dallamos zenéje töltötte be a színházat. Élénk tetszést keltett a kis Mar- kovits Piroska, ki az apró Karinsky Bogumil gróf szerepét játszotta értelmesen, kedvesen.

17- én szombaton, „Eleven ördög“ operette került igen jó előadásban színre. Az összes szereplők kivették részüket a sikerből.

18- án vasárnap délután, „Ripp van Winkle“-t ismételték ugyanazon szereposztásban mint a múlt héten. — Este Csepreghy Ferencz „Piros bugyelláris“ eredeti népszínművét játszottak. Bállá Mariska (2sófi) és Érczkövy (Csillag Pál) szépen kidolgozták és ügyesen megjátszották szerepüket. Peterdy (Török Mihály) meg Herczegh (Peták János) kabinetalakitást mutattak. Boda népszínművekben jobb mint salon- darabokban. Somogyi és Rónai meg- nevettették a közönséget.

19- én hétfőn, Millöcker „Koldus- diákiját ismételték. A grófi titkár most Érczkövy volt, szép énekszámait meg- tapolták. A kihívásokból kijutott Baliának és Tibornak is.

20- án kedden, Lindau-Strauss József operettjét „Milliárdos kisasszony“-t hozták színre. A czimszerepet Tibor Lóri énekelte kiváló s tőle már megszokott routinnal Partnere Érczkövy (Véri Ákosj jól illett hozzá. Balia mint Harmat Évi masamódleány igen kedves volt, megnyerőén játszott s énekelte a „Panama kalap“ kupiét. Lévay Péter e darabban mutatkozott be mint uj tag Boleszlav herczeg szerepében. Egyetlen alakítása után még nincs megállapodott véleményünk felöle. Somogyi és Rónai, a két régiségkereskedő sok kaczajt fakasztottak hálás szerepükkel.

21- én szerdán, műsorváltozás folytán nem „Grechen“ tréfát, hanem „A gyermek“ czimü színmüvet játszották.

A további műsor ez: Ma Madách „Ember tragédiája“, dráma, irodalmiunk egyik büszkesége és örökbecsű müve kerül színre. Ádámot Szöcs, Évát Sándor Juiia, Luczifert Peterdi adja. Pénteken Bakonyi-Kacsóh „János vitéz“ operettje megy zónában. Szombaton Rónai Imre a társulat titkára és kitűnő tehetségű komikusa jutalomjáté kául Lehár kedvelt operettjét „Drótostót“-ot adják.

— Az ispán urL. . .

— No, nyisd ki az ajtót ... — sürgeti az anyja.

Kinyitja az ajtót és bemegyünk az alacsony szobába. Az ispán kalapján a tollbok- réta éppen a mestergerendát éri. Az asszony fölkel a kályha mellől (nincs abban egy csöpp tűz sem, csak szokásból ülhet ott) és bólin- gat a fejével, mikor köszön.

— Mi a baj ? — kérdezi az ispán. — Pestről kaptak hirt?

— Onnét, tekintetes ur, onnét ... Az este gyütt mög a levél, a tanító urnák küldték.

— De pár hete jó hirt adtak az öregről...

— Mög is van a nyomorúságában, — szól a számadó fia.

— Hát akkor nincs baj. Majd kigyógyit- ják, ha ma nem, holnap. Kap az öreg olyan lábat, hogy még tánczol is majd a Gyurka lakodalmán.

— Van bizony azér’ baj, tekintetes ur; — panaszkodik Gyurka. — Még hozzá nagy, ki se hevergyük. Itt a levél róla.-— A mécs mellett alig lehet kibetüzni.

| Az ispán megkérdezi, mi van a levélben.

Helyet mutat az asszony és a fia elmondja a bajt.

— Az édesapám talán meg se gyün többet, azt írták az ispitábul. Hát mi bele is törődnénk a veszedelembe, de van még nagyobb bajunk is. A tekintetes ur jó szívvel

! van hozzánk, nem is takargatjuk a dolgot. A Körösztös Pétert, azt tartom ismeri a telcinI tetes ur. Asztagrakó volt itt a nyáron. A lányát, a Viczát el akarom vonni feleségül.

Jómódú, takarékos népek, az édesanyám is azt mondja, hogy egymáshoz ülünk. De most az édesanyám is az én kenyeremen él, hát én akartam számadó lenni az édesapám után.

— Úgy is dukál, — biztatja az ispán — az édesapád az öregapád után lett számadó-juhász.

— De az öregapám adott örökséget az édesapámnak, ami fölér ezer jószággal is. Az édesapám meg nem bízza rám, pedig mögillet engöm.

— Erről szól a levél ?

— Errül. írattunk a tanító úrral az is- pitába a legelső doktornak, hogy kérdözze mög az édösapámtul, mibül csinálta nyíráskor, usztatáskor a birkáknak való orvosságot, amitül mögszünt minden betegség. Az édösapám a levelünkre mög azt mondta, hogy nem bízza ő idegen emberre a titkot. Nem tudja azt az orvosságot még a megyei felcser se. A füvet a reketyésben szedte hozzá, de három patikában is vött hozzá port, a botosnál mög kámfort, mert a patikárus elül is takargatta a mestörségit. így vagyunk most. Pestre én nem möhetek,, másra mög nem bízza az édösapám a titkot. Nem is löszök én számadó itten . . .

Az ispán fölkel a helyéről és valami vigasztaló szót akar mondani.

— Majd elmondja az öreg az orvosságokat.

Megyünk már kifelé, az öregasszony szomorúan motyog.

— Nem ujjan embör az. Nem lőhet azt vallatni ...