Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-10-15 / 42. szám
3 két a legteljesebb mértékben kihasználni. A gyülekezési, kérvényezési jog, a sajtó hatalma, mind oly eszközök, amelyek hathatós elösegitöi a politikai kívánságok és törekvések elérésének, de a terror a megfélemlítés, oly veszélyes fegyverek amelyek igen könnyen visszafelé sülhetnek el és nagyobb ártalmára lehetnek a munkásság érdekeinek s elfordítják tőlük azoknak támogatását is, akik egyébként czéljaikkal rokonszenveznek. Képviselőtestületi közgyűlés. Városunk képviselőtesülete vasárnap meglehetősen látogatott közgyűlést tartott. Sok oly képviselőtestületi tagot láttunk a gyűlés- teremben, kik ritkán szoktak a gyűléseken megjelenni, de a Nagykároly—margittai vasút ügye, mely most másodszor került a képviselőtestület elé, nagyon felkeltette a város közönségének érdeklődését, amennyiben igen sokan belátták, hogy a képviselőtestület nagy hibát követett el akkor, amikor a vasút engedményesének törzsrészvények jegyzése iránti kérvényét ridegen elutasította s azok, kik ezt belátták, keresték az alkalmat reá, hogy az e hiba által ejtett csorbát kiköszö- szörüljék, ami a városunk jól felfogott érdekét szemelött tartó képviselőtestületi tagoknak sikerült is. A gyűlés lefolyása egyébként a következő volt: Debreczeni István polgármester délelőtt 10 órakor a közgyűlést megnyitotta, üdvözölte a megjelenteket s jelezte, hogy a mai rendkívüli közgyűlést néhány fontosabb ügy gyors elintézésénék kívánalma tette szükségessé. Áttérve a tárgysorozatra bemutattatott az óvodák és óvónői lakások czéljaira vonatkozó telkek vétele s épületek emelése czéljából a „Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület“-töl felveendő 86000 koronás kölcsön felvételére vonatkozó előterjesztés. A képviselőtestület névszerinti szavazással a pénzügyi bizottság és a tanács véleményével egyezőleg egyhangúlag elhatározta, hogy a 86000 koronát a nevezett egyesülettől 95 °/<ros árfolyammal leszámítolandó záloglevélbeli 5 és %0 százalékos tőketörlesztési részlet kamat és Viooo'6^ folyósítási jutalék fizetésének kötelezéttsége mellett 50 éven át, 100 egyenlő 2322 koronás félévi részletekben visszaíizetendöleg felveszi, a gyűlésen felolvasott kötelezvény aláírására és a pénz felvételére és nyugtázására Debreczeni István polgármester es tíorsody György tiszti ügyészt felhatalmazta. Egyúttal a felveendő összegnek az óvodatelkek vételére és épitésköltsé- geinek felhasználására a tanácsot megbízta. Ezen határozat a vármegye törvényhatósági bizottságához jóváhagyás czéljából felterjesz- teteni határozatott. Bemutattatott ezután a Nagykároly—margittai h. é. vasút engedményezésének ujabbi kérvénye a Nagykárolytól Peérig vezetendő h. é. vasút építéséhez törzsrészvények ellenében 60.000 koronával leendő hozzájárulás iránt. A pénzügyi bizottság javasolta, hogy 36500 korona értékű törzsrészvény átvetele ellenében a képviselőtestület 10 év alatt ka- matmetesen egyenlő 4500 koronás évi részletekben fizetendő 45000 kor. hozzájárulását szavazzon meg azon kikötéssel azonban, hogy noha e vasút Mezöteremig a szilágysági vasút vonalát fogja használni, a vonatoknak városunkból kell kiindulni és ide kell beérkezni vagyis városunk legyen a csatlakozó állomás és városunk az igazgatóságban egy taggal képviselve legyen. E kérdésnél igen élénk vita indult meg. Rooz Samu képviselőtestületi tag azt hangsúlyozta, hogy amennyiben ezen ügyet a képviselőtestület két hónappal ezelőtt tárgyalta és a kérelmet elutasította, a körülmények pedig azóta nem változtak, nincs is ok a már hozott határozattal ellentétes határozat hozatalára, mert lesznek úgyis nagyobb kiadásaink s akkor szükségünk lesz a polgárság áldozatkészségére. Nemestóthi Szabó Antal szólalt fel ezután és előadta, hogy egyidő óta részint az állásával járt elfogultságainál részint a korral járó nyugalomra vágyásánál fogva kissé tartózkodó volt a város közgyűlésein való megjelenésekben, de midőn tudomást szerzett az ezen ügyben a múltkor hozott határozatról, érezte, hogy kötelessége a város iránt, kötelessége a jövő nemzedék iránt élénken részt venni abban a mozgalomban, amely oda irányul, hogy az ezen kérdésben a múltkor hozott határozat megkorigáltassék. Azok, kik a hozzájárulás ellen vannak jelszavakkal dobálóznak, de elfelejtették azt, hogy a vasút létesítéséhez a vármegyénél 150.000 korona megszavazását sikerült kieszközölnünk, szégyen lenne a város részéről, a hozzájárulást megtagadni annyival is inkább, mivel a mai szocziális gondolkodás mellett épp a nagyobb adófizetőknek kötelességük a kis emberek boldogulását elősegíteni; már pedig amennyiben kétségtelen dolog, hogy a vasúti forgalom emelkedése ép a kis emberek boldogulását segíti elő, a közvélemény iránt becsületbeli kötelességünk e vasút létesítését előmozdítani. Ezután még Csipkés András, dr. Adler Adolf és Kacsó Károly érveltek a vasút mellett, mig Rooz Samu igyekezett a felhozott érveket meggyengiteni, mire még dr. Ve- czák Ede mutatta ki a Rooz Samu által felhozottak tarthatatlanságát, megmagyarázva azt, hogy a jól informált képviselőtestület az előzőleg informátió alapján hozott határozatot megváltoztathatja ; ezután a polgár- mester a vitát berekosztette, a névszerinti szavazást elrendelte s annak foganatosítása után kihirdette a határozatot, mely szerint 59 szavazattal 3 szavazat ellenében a pénzügyi bizottság javaslata elfogadtatott. A határozat enuncziatióját a képviselőtestület éljenzéssel fogadta, mert érezték azt — kevés kivétellel j — az összes megjelentek, hogy egy nagy hiba tétetett jóvá a mai határozattal. Ezután bemutattatott a fögimnáziumi párhuzamos osztály beszüntetése tárgyában tett bejelentés, mely szerint a párhuzamos osztályok két világi tanára állami gimnáziumokhoz kineveztetvén ezek eltávoztak s minthogy a párhuzamos osztályra a folyó évben szükség nem volt, ez beszüutettelett. A képviselőtestület a bejelentést tudomásul vette, azonban a főgimnázium igazgatója azon kérelmének, hogy a két tanár fizetésére előirányzott összeget a főgimnázium szertára gyarapítására engedje át nem teljesítheti, mert ez iránt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez állami segély utalványozása iránt már kérvényt adott be a város és a tánárok fizetésével megtakarított összege ellenértékét képezi a párhuzamos osztály beszüntetésével elmaradt tandíj bevétel csökkenésének. Dr. Veczák Ede képviselőtestületi tag szólalt fel, ezen tárgygyal kapcsolatosan és kimutatta, hogy a parallel osztály felállítása nem volt fölösleges s hogy az anyagilag sem volt káros sőt hasznos a városra nézve, s hogy ha a polgári fiúiskola létesítése ezt fölöslegessé tette, annak a felállítását egyáltalán nincs okunk megbánni. Olvastatott ezután a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a főgimnáziumi udvar kibővítése s a játszótér berendezése ügyében kelt leirata. A képviselőtestület elhatározta, hogy a játszótér jövő tavasszal a foot-ball játékra berendeztessék és tudomásul vette, hogy az udvar kibővítése tekintetében a tárgyalások folyamatban vannak. Ezután a kórházi bizottság és a pénzügyi bizottság valamint a tanács javaslatának elfogadásával a képviselőtestület a közkórház igazgató-főorvos fizetését évi 2400 koronára, az orvos-pénztárnok és másodorvos fizetését pedig évi 1920 koronára felemelni elhatározta és ezen határozatot jogerőre emelkedés után jóváhagyás czéljából a belügyminiszterhez felterjeszteni határozta azért, mert ezen dotátiók a betegápolási alap terhére esnek. A képviselőtestület azon véghatározata, amely szerint a városi alkalmazottak tűzifa szükségletének a városi tűzifa szükséglettel együttesen leendő' beszerzése engedélyezteti N A G YKÁROLY ÉS VIDE KE érvényében meghosszabbittatott és tudomásul vétetett, hogy a következő télre szóló tűzifa is igy szereztetett be. A városi színházra vonatkozó szabályzat megállapittatott, illetve a bemutatott javaslat elfogadtatott. Szatmárnémeti város polgármesterének abbeli megkeresése, hogy a szinielőadásoknál működő 12-ik honvéd gyalogezredbeli zenekarnak a városunkban való működése idejére szóló dijat biztosítsa — a képviselőtestület teljesíthetőnek nem találta, kijelentette azonban, hogy a dijak behajtásánál közreműködni, azokat naponként a színház igazgatójától bevételezni és Szatmár városához eljuttatni s ha az igazgató három napig nem fizet, azt azonnal tudatni hajlandó, azonban anyagi felelősséget ezen dijakért nem vállal. Az elhagyottnak nyilvánított gyermekek segély alapja pénztárában a kiadások fedezésére szükséges pénz rendelkezésre nem állván, a képviselőtestület a pénzügyi bizottság és a tanács javaslatára megengedte, hogy a városi szegényintézeti pénztárból az előbbi alap javára 3700 korona kölcsön vétessék, melyből a szükséges kiadások fedezhetők lesznek. Robinsohn Mihály helybeli fakereskedö kérelme folytán a képviselőtestület nevezettnek honosítása esetére városunk kötelékébe leendő felvételét kilátásba helyezte. Pajtényi Béla nagykárolyi illetőségét a képviselőtestület nem ismerte el. Nagy Mihály Árpád-utczai telkéből utcza- testhez csatolt 15'9 Q2 terület kártalanítási ára Q méterenként 1 koronában állapíttatott meg. A folyó évi szeptember havi pénztárvizsgálat alkalmával felvett jegyzőkönyv bemu- tattatván, tekintettel arra, hogy különös intézkedés szükségessége fenn nem forog, tudomásul vétetett és irattárba elhelyeztetni határoztatott. A tárgysorozat ezzel ki lévén merítve, polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Adler Adolf, Csipkés András, Komódi Lajos, Lukátsevics János és Márián Ferencz képviselőtestületi tagokat felkérvén, közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekesztette. Színészet. (§.) Kezdünk nagyvárosi allűröket ölteni. Elsajátítjuk eme hajlamok árnyoldalait, anélkül, hogy azokat valami jó tulajdonságokkal ellensulyoznók. Újabban a kor betegségének, a lázas sietségnek, izgatottságnak egy nemét viszik be a színház nézőterére, amely nem engedi, hogy a színpadi müvek csattanója, a végjelenet kellőleg kifejezésre jusson, a maga hatáskörében érvényesüljön. Drámánál a tragikus, vígjátéknál a tréfás kifejlés, a művészi kézzel összegabalyított események kibogozása, szalon-, társadalmi vagy iránydaraboknál a tendentia világos megjelenése, operettnél és operánál egy szép karének vagy hangulatos tableau képezik a darab befejezését. Az emberi gyengeség, a pillanatnyi behatások okozzák, hogy a néző a végjelenet hatása alatt hagyva el a színházat abból mond véleményt a darab minőségéről s az előadás jóságáról. A szerzők ezt tudva, záró- jelenetüket mindig nagy gonddal építik fel s a színészek igyekeznek az ebben lefektetett hatást sikerrel kiaknázni. Ámde mit ér a szerző s a színészek buzgó alkotásai, ha a közönség a maga nyugtalanságával lehetetlenné teszi e törekvést s a finálét minden este a publikum mozgolódása és zajongása szolgáltatja. Vessük el az idegességet, melyet a napi fáradságos munka okoz, hagyjuk oda a türelmetlenséget, mikor lelki szórakozást megyünk keresni a színművészet hajlékába ! Heti tudósitásunkafaz alábbiakban adjuk : 8- án, csütörtökön Bernéde „ Herbei in papa“ ez. bohózatát, e borsos, pikantériákkal telt darabot mutatták be csaknem üres ház előtt. A kis közönség azonban jől mulatott az előadáson. 9- én, pénteken Szigethy—Serly énekes bohózatát „Csókonszerzett vőlegény“-t elevenítették fel. Bállá Mariska (Ábrái Irén) ötféle szerepében igen kedvesen játszott,