Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-09-24 / 39. szám
vetöleg megállapíthatjuk. Mindenekelőtt azonban konstatálnunk kell, hogy a direktor nemes ambitióval törekszik arra, hogy úgy a műsor változatosságával, mint a diszlelezésben való bőkezűséggel, a rendezés szabatosságával s általában a tetszetős formák betartásával és részbeni meghonosításával az igényeknek megfelelő előadásokat produkáljon. Sajnos, hogy e törekvés ellenértékéül a közönség eleddig nem pártolta a társulatot úgy, amint azt tényleg megérdemli. És ha ennek okát keressük, mi is oda bukkanunk ki, hogy a reportoirt régebbi kedves darabokkal kell élénkíteni, mert a két utóbbi saisonban már zónában is többször lejátszott operettek bizony nem igen tudnak közönséget vonzani. Pedig az egész társulatról, a rendezésről és diszletezésről általában az elismerés hangján szólhatunk, ha egyik-másik tekintetben van is némi megjegyzésünk. A rendezést Follinusz Aurél, a fővárosi Magyar Színház volt főrendezője és Peterdy Sándor — régebbi ismerősünk — nagy szakavatottsággal, igazi műértéssel végzik. Stílszerűen, az előadott darab hangulatának, a helyzetnek szem- meltartására történik ez. Különben erre az uj igazgató megfelelő berendezéssel bir. Ide való bevonulása előtt szerzett be Bródy István a Vígszínház rendezője utján elegáns szobafalakat, plastikus párkányzatokat, csinos villamos kandallót és cachirozott fákat, melyek — valamint a sülyesztők megfelelő használata -— igen alkalmasaknak mutatkoztak a szinielőadásoknál oly fontos illusiókeltésre. Az első előadás egyben a drámai személyzet bemutatkozója volt. Földes Imrének, a Magyar Színházban kiváló sikert ért darabját, a „Császár katonái“-t hozták színre nálunk először. Ezt megelőzte Dr. Fényes Somának ez alkalomra irt prológusa „A reménység“, melyben a majtényi sik történelmi nevezetességéből gyönyörű aforizmák között [ építi fel a szerző a színművészet hivatását. ! Zseniálisán vannak csoportosítva a szereplő személyek, kiknek remek magyarsággal, költői nyelvezettel megirt szerepéből különösen ki- , emelkedik a kritikus (Sipos Zoltán) és a ku- | rucz vitéz (Peterdy) érzésekkel teli, lendületes monológja. A „Császár katonáidnak László Imre szomorú esetét megörökitő tárgyával lapunk tárcza-rovatában szellemes elmefuttatásban foglalkozunk. Maga az előadás oly kifogástalan volt, hogy hisszük, miszerint az igazgató e darabot még egyszer előadatja, mert a dráma szerzetté erkölcsi siker mellett az anyagi siker sem fog elmaradni. Fodor Oszkár (Joasz főhadnagy) kiváló tehetségnek mutatkozott hazafias irányú magatartásánál fogva hálás szerepében. Sipos (Szilassy kapitány) a kötelességismerő katona típusát, de lelki harczokkal rettenetesen küzdő embert jól alakította; kár, hogy | az utolsó felvonás végjelenetében jelentőségteljen egy zászlót, amely nem az ő czimere, kövessen vezéreket, akiknek nevét se tudja, ! elfeledjen hősöket, kik vértanukként haltak, ünnepeljen dicsőséget, mely nekünk gyász, agyondolgozza a napot, amely nemzetünknek évforduló ünnepe, feledje el nyelvét, tagadja meg szülőanyját, ki őt magyarnak szülte. Ez a „mi“ hadseregünk, az a bizonyos „közös“ hadsereg. Közös benne a nyomorúság, a lelketlen- ség, a gyász, a szégyen. Látni benne — ezt már Földes mondja ■— elgermánosodott tótot, elosztrákosodolt lengyelt, elnémetesedett csehet, csak elmagvarosodott magyart nem találni benne. Minden hadsereg vérszivó sárkány, pénzfaló bálvány a nemzet testén. A közös hadsereg torz a sárkányok közt, korcs a bálványok közt. Ennek a könyörtelen szörnyintézménynek a karmai közé esik Szilasy kapitány, a korlátolt elméjű, közönséges stréber és Joasz főhadnagy az erős jellemű, tüzes lelkű, müveit magyar fiú. Mindkettőnek végzete előrelátható: a katonai fegyelem megdolgozza egyiket is, másikat is. Az elsőből csinál besúgó gazembert, a másikból szerencsétlen áldozatot. Ez igy van kér- lelhetlenül. A tények vaslogikája iebirja a költő intentióját. Hasztalan kivánja a hitvány teljes szereplése elveszett. Rónai Imre (Keller hadnagy) és Feleky László (Ferencz szolga) a dráma humoros alakjait sikerrel képviselték. Dicséret illeti Kendi Boriskát (Karádi Erzsi), bárha nem volt eleg tere az érvényesülésre és Somogyi Károlyt (Szedlacsek kadét). 17- én, csütörtökön este, Strausz Oszkár bájos zenéjü operetteje „Varázskeringö“ ment. A színház csaknem üres volt s ezert a színészek némelyike — igy különösen Tibor Lóri (Helena herczegnő), akinek egyébként — különösen a középfekvésben s a mély hangokban kellemesen csengő koloraturája van — egyáltalában nem volt dispotiálva. Niki szerepében Szende Ferencz csillogtatta erőteljes baritonját; tőle még sok szép énekre van kilátásunk. Bállá Mariska (Franczi) a társulat primadonnájának ez volt első fellépte nálunk. Temperamentumos, fesztelenül mozog, kedvesen, behizelgően énekel, de játéka kissé több diserétséget kíván. A Lothárral (Somogyi) előadott Piccolo-duettjét megujráztatták. Borcsainé alt hangját szívesen halljuk. Rónai (XIII. Joachim) kabinet- alakítást mutatott. 18- án,pénteken, Gárdonyi Géza „Annuska“ czimü vigjátékának premierje volt. Nem holmi furcsa franczia pikantériákkal telt, de kedves, romlatlan levegőjű darab, mely a maga naivságával igen jó hatást kelt. A czimsze- repet Váradi Jolán alakította, a zárdában nevelkedett bakfis szerelmes szivének fel- lobbanását ügyesen adván vissza. A mindenképen férjhezmenni akaró Sárit Kendi Boriska kifogástalanul játszotta meg. Sokszor fakasztotta kaczajra a közönséget Rónai (János barát). Aitner Ilka, Peterdy, Sipos és Fodor is hozzájárultak az est sikeréhez. 19- én, szombaton, Bakonyi Kálmánnak a múlt évadban négyszer szinrekerült „Tatárjárás“ operettjét játszották igen jó előadásban. A női főszerep Tibor Lóri (Riza bárónő) kezében volt, ki azt teljes diadalra vitte. „Emlékszel-e ?“ gyönyörű duettje Szendével (Lőrentey), ki csinosan játszott s „Oh holdas est“ dala nagyon tetszett. Bállá Mariska — a kis Mogyoróssy huszárönkéntes — jól festett. Igen nevettető jelenetekben volt részünk Rónai (Lohonyai altábornagy) és Somogyi (Wallerstein) sikerült alakításai folytán. Bódénak nem jutott elég alkalma megismertetni hangját. Kicsiny, de kedves szerepet kapott Várady Jolán (Treszka). Külön is ki kell emelni a rendezés kifogástalan voltát, az első felvonás hangulatos végjelenetét, a tűz köré telepedett bakák éjjeli táborozásának ábrázolását. 20- án, vasárnap délután, Martos-Huszka „Aranyvirág“ operettje került színre. Bállá Mariska egyéniségének megfelelő a czim- szerep, melyet igen rokonszenvesen játszott meg s fessül tánczolt Méltó partnere volt Szende Ferencz (Beppo). Szécsy Emma (Mis NAGYKÁROLY É S_ V 1 D EKE feladót a kötelességtudás rajongójául feltüntetni ; polgári felfogás szerint mindenképen becstelen az. Csakhogy persze! Polgári felfogás ?! Egyéni meggyőződös ? ! A kaszárnya nyelvén mindez Schmarrn ! Czivilbagázs ! Aprólékos részletezés nélkül, nagy vonásokban s mégis megdöbbentő élethüséggel állítja élőnkbe a biztoskezü iró a dicsőséges szervezetnek egész ürességét, minden ferde- ségét, teljes sivárságát. Pompásan jellemző alakokban vonulnak fel: a törtető tehetet- j lenség, az erkölcsi semmiség, a nagyralátó j hülyeség, a szellemi üresség, az ostoba gőgbe oltott szolgalelküség, oh ezeket mind ismerjük. Csak az egyeneslelkü Joasz Gézát nem I ismerjük. De azért szívesen elhiszszük, hogy az iró látott azt is, aki megmaradt —■ katonatiszt létére — utolsónak, Isten csodájának, embernek, magyarnak. A darab tulajdonképen Joász vállán nyugszik. Nem más ő, mint a megsüritett eszme, a testté vált tanulság. Pályatévesztett életének keserű kaczagásában ott zokog a bilincsbe vert ifjúság minden fájdalma. Ez igy lesz, tnig a szegény katona meg nem tanulja a magyar paraszt-bölcsességnek nevezetes szavát: Két vége van a botnak Mig ezt meg nem érti a szerencsétlen lélek, amig csak előre vág és sohase hátrafelé, j Ellen) a délutáni előadás folyamán debuli- rozott, megnyervén a közönséget. Este darab változás folytán „A suhancz“ ! Konti kedves zenéjü, régi jó opereltejének reprize volt. A közönség sokat tapsolt Bal- ; Iának, aki egy valódi gamain-t alakított s Szécsynek is. — Darabváltozás esetén ajánljuk az igazgatónak, hogy egy táblára a szereplő személyeket s darabbeli nevüket Írassa I ki, mivel a publikum még nem ismeri a szi- ! nészeket. 21- én, hétfőn, „Rab Mátyás“ helyett zónában „Vig özvegy“ adatott. Lehár általánosan ismert operettjének jó lefolyásához Tibor, Szende, Bállá és Boda járultak énekbeli készségükkel. 22- én, kedden, egy a fővárosi Vígszínházban sokáig műsoron tartott rettenetes frivol darabot, Hennequin és Véber „Nincs elvámolni valója ?“ ez. bohózatát mutatták be. Egyik fővárosi lap annak idején azt irta, hogy „csak úgy habzsolta az irodalmi disznótorokat kedvelő közönség“ e darabot. Nos ezzel még kevés van mondva. Szellemességnélküli drasztikus dolog az egész, mely azonban zsuffolt házat hozott össze. És ennyiből talán előnyös volt az előadása e bohózatnak, hogy odavonzott a színházba olyanokat, akiket különben egyáltalán nem, vagy csak alig lehet ott látni. Sokat mulatott a közönség a nevetséges bonyodalmakon, de el is komolyodott, látván szinrehozását az élet legbensőbb kulisszatitkainak, hogy ugymond- juk: misteriumainak. Mert a mai kor modernségével talán egyezik a darab themája, de finomsággal nem. Nem akarunk prüdek- nek látszani, pedig ellenünk szól a darab nagy közönsége, de igazság, amit Írunk. — A szereplők jobb ügyhöz méltó igyekezettel játszottak. 23- án, szerdán este, „A baba“ operette került színre. A további műsor ez: Ma „Szókimondó asszonyság“ (Madame sans géné) színmű (páros); 25-én, pénteken, „Császár katonái“, dráma (zóna); 26-án, szombaton, „Szobaleány“, bohózat (páratlan); 27-én, vasárnap délután, „Tatárjárás“, operette, este „Vörös- hajú“, népszínmű (páros); 28-án, hétfőn, „Rab Mátyás“, operette (zóna); 29-én, kedden, „Nincs elvámolni valója ?“ bohózat (páratlan); 30-án, szerdán, „Szentbernáti barátok“, színmű (páros); okt. 1-én, csütörtökön, „Koldusdiák“, operette (páratlan); 2-án, pénteken, „Sulimath“, opera (zóna); 3-án, szombaton, „Csókkirály“, operette-ujdonság (páros) ; 4-én, vasárnap délután, „Zsidó honvéd“, este „Csókkirály“ (páratlan). addig többször is lesznek Pintér István közlegények, akik a Szilasy kapitányok parancsára a népre lőnek és édes apjuk gyilkosává lesznek. Itt és igy keresi a dicsőséget az a hadsereg, mely igazi ellenséggel szemben sohase tudja azt megtalálni. A dráma nyelvezete erőteljesebb is lehetne. De ezt a fogyatkozást kitünően palástolja a darab levegőjével annyira össze- hangzó dualisztikus nyelvezet. Kissé merész eszköz, de jól tette Földes, hogy megkocz- káztatta. Úgyis megérti mindenki, mert hiszen németül van. A magyarok pedig németül beszélnek. Ezt a felvilágosító kijelentést Rómában hallottam egy tapasztalt cziczero- netól. De szerzőnk kitűnő társaságba is jut ez írásbeli sajátsággal. Hasonlót tett valamikor 0 maga: a mester: az egyetlenegy Shakespeare. Már most elég és pont. Abbanhagyom a kemény beszédet. Az eddigiért is bocsánatot kérek szépen s további gondolatomat elle- szem, hogy érjen. Hátha a gondolat is, mint a vaczkor, megpuhul az állásban ? Vagy ha nem, az idő lehet keményebbé. Higyjük és reméljük! Somossy Miklósné.
