Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)

1908-07-23 / 30. szám

4 építve 2 nagy, 4 kisebb, 2 elmebeteg szobá­val, fürdőkkel és egyébb szükséges mellék- helyiségekkel ellátva. Ennek előirányzati ősz- szege 52.000 korona. A régi épület személy­zeti lakásul s hivatalos helyiségekül alakit- tatik át. Az árlejtési hirdetményt lapunk mai számában közöljük. — Cabaret. Oly szó, melyet sokan em­legetnek, de melynek fogalmával tulajdon­képen igen sokan nincsenek tisztában. E kifejezés mibenlétét jobban, érthetőbben senki sem magyarázhatja meg, mint tette ezt az a budapesti cabaret-társulat, mely K. Kelemen Gyula és Bőhm Gyula igazga­tása mellett f. hó 20-án és 21-én este a „Magyar Király“ kávéházi nagytermében mu­lattatta, gyönyörködtette az esős idő folytán bizony nem túlnagy számban megjelent kö­zönséget. „Kedély az élet fűszere“, mondja a közmondás. E rokonszenves fiatal gárda bájos nő- és ügyes férfitagjai — kik csak nemrég kerültek ki a Vigszinház szinész- iskolájából — csak úgy szórták szerte ezt a fűszert. Az a kedves közvetlenség, intim melegség, melylvel a nehány szál deszka­tákolmányon mozogtak, csevegtek, tánczol- tak és énekeltek, ez adja meg a cabaret jellegét. No ineg még egy: a Conferencier szereplése. Ezt a szerepet e társulatnál vár­megyénk szülötte Varjas Antal töltötte be, ki méltán nevezhető rendkívüli tehetségénél és sokoldalúságánál fogva a kis társaság starjának. Augusztus végétől már Nagy Endre fővárosi cabaret-jánál fogja elfoglalni méltó helyét. Művészies hegedüjátéka, kiváló elő­adási módja, remek utánzóképessége, hatásos mimikája, kellemesen csengő hangja feltétlen sikert biztosítanak számára. Paraszt, czigány, zsidó-imitatiói, de meg bonmot-i sok derült­séget keltettek, érzésteljes dalai, pompás hegedüszámai igaz élvezetet szereztek. Kö­zönségünket teljesen megnyerte magának, a taps orkánszerüleg hangzott fel számai után. Kedves jelenség volt Somogyi Nusi, a kecs­keméti színház tagja, kinek még nagy jövőt jósolunk. Igen ügyesen, sikkesen tánczol, kellemesen adja elő a csintalan cabaret- dalokat; pajzánkodása és igen sikerült Fedák utánzata elragadóak. Méltán illik a kis tár­saságba Szűcs Nelly, ki ugyan még nem oly otthonos a színpadon, mint Somogyi, de szintén nagyon kedves. Nehány csinos kis dologgal produkálta magát s mind tetszett. Különösen Molnár Ferencznek „György és a szerelem“ czimü kis meséjét hallottuk tőle finom pointirozásban. Nádor Zsiga rokon­szenves megjelenésű, ügyes couplet-énekes és szavaló. Radó Sándor inkább tánczszá- maival excellált, bárha ő is énekelt nehány tréfás cabaret-dalt, melyekben igen jó komi­kusnak bizonyult. Az egész társaság együtt kellemesen elszórakoztatta két estén át a közönséget, anélkül, hogy frivolitasokkal trak- tálta volna. Igazán kedélyes, kellemes s a mellett fehér esték voltak ezek; az ilyen társulatokat mindig szívesen látjuk kö­rünkben. — Aratási mulatság. A helybeli kath. legenyegyesület augusztus hó 2-án a Polgári Olvasókör összes termeiben aratási mulatsá­got rendez. A meghívók a héten bocsáttat­nak ki. — Helyettesítés. Bodnár György tan- felügyelő jövő hó 1-én kezdi meg 6 hétre terjedő szabadságát; helyettese ezen idő alatt Sprenger Ferencz segédtanfelügyelő lesz. — A városi építészeti bizottság ma délután 3 órakor az újsoron levő ágostai evangélikus iskolához óvodaépület czéljaira való felhasználhatás szempontjából való meg­tekintés czéljából kiszáll. — A városi pénzügyi bizottság ma délután 5 órakor ülést tart azon czélból, hogy véleményt adjon, vájjon az Újsoron levő ágostai evangélikus iskola, avagy az Ilosvay Aladárné-féle ház vétessék-e meg ovoda czéljaira. — Nagy zivatar. Vasárnap d. u. 1/i3 óra tájban nehány perczig tartó borzasztó orkán közepette jégesőben s zivatarban volt részünk. Hatalmas felhők tornyosultak az égen, óriási vihar támadt; az orkán gyöke­restől tépte ki átfoghatatlan törzsű fákat, másokat derékon tört ketté. Háztetőket sze­j dett le, épületeket döntött össze, falakat bo­rított földnek. Amint a vihar elvonult, bené­pesültek az utczák, melyek valóságos ostrom- állapot képét adták. Koronátlan fatörzsek meredtek az égnek, ágaik az utcza sarában tégla és cseréptörmelékek között feküdtek. Rettenetes pusztítás volt látható mindenütt. Különösen Dr. Kovács Dezső ügyvéd házá­nál tett nagy kárt az orkán. Egy melléképü­let fedélszerkezetét szedte le, a főépület egy részét rombolta szét s két vén fát döntött ki az utcza felé, úgy, hogy a Jókai és Köl­csey utczák azon útvonalán a járás veszé­lyes volt. A tűzoltóság nyomban hozzálátott a munkához s eltávolította a forgalmi aka­dályokat. — A villamos vezetékeket is meg­rongálta a szélvihar. Ezek átvizsgálására s a hibák kijavítására azonnal kiküldettek az összes szerelők, ki mind a vonalokat felül­vizsgálták s elvégezték a javitómunkálatokat Debreczeni István polgármester és Illés Jó­zsef városi mérnök személyes felügyelete mel­lett és utasítása szerint. — Felmentés. Dr. Falussy Árpád fő­ispán Pető Károly nagyecsedi anyakönyvve- zető-helyettest ezen tisztétől saját kérelmére felmentette. — Figyelem ! Órák, ékszerek, ezüst- nemüek országszerte elösmert szolid árakon jótállás mellett Löfkovits Arthur és Társa több mint negyedszázad óta fennálló Magyar- ország legnagyobb óra-, ékszer- és ezüstneinü üzletében, Debreczen. — Számos kitüntetés. — Kutatás a lápon. A földmivelés- ügyi miniszter értesítése szerint dr. László Gábor geológus és dr. Emszt Kálmán ve­gyész a vármegye tőzeg és lápterületeit fog­ják átkutatni. — A városi jog-, pénz- és gazda­ságügyi bizottság tegnap d. u. 3 órakor ülést tartott, melyen a f. hó 26-iki képvise­lőtestületi közgyűlés tárgysorozatát készítet­ték elő s tárgyalták a városi építési szabály- rendelet módosítását. — Az ecsediláp lecsapoló társaság f. hó 28-án d. e. 10 órakor a vármegyei székház nagytermében közgyűlést tart. Ennek tárgysorozatában szerepel a többi között el­nöki jelentés, elhalálozás folytán megürese­dett alelnöki és egy választmányi tagsági hely — esetleg az alelnökválasztás folytán megüresedő második választmányi tagsági hely választás utján való betöltése is. — Lovasitott csendőrök. Egyes csen­dőrállomásokon — igv a többi között váro­sunkban is — legközelebb a csendörség le­génység létszámát lovas csendőrökkel sza­porítják.. Ezek "a nyomozások sikerességét, különösen a gyors üldözésnél lényegesen elő­fogják mozdítani. — Az ügyvédi kamara köréből. A szatmárnémeti-i ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Hirsch Gyula ügyvédet Nagy- somkut székhelylyel 1908 évi junius 3-ik nap­jától kezdődő joghatálylyal az ügyvédekről vezetett lajstromába bejegyezte. NAGY KÁROLY ES VIDÉKÉ M. kir. államvasutak igazgatósága. 138,609—1908. sz. Pályázati hirdetmény. A magyar királyi államvasutak igazgató­sága a jövő 1909. évben szükséges ón szál­lítását biztosítani óhajtván, ez iránt nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlatok legkésőbb folyó évi aug. 14-én déli 12 óráig beterjesztendők, a bánat­pénz pedig folyó évi augusztus hó 13-án déli 12 óráig beküldendő. A pályázatra vonatkozó részletezett fel­tételek, valamint ajánlati űrlap, úgyszintén az általános és különleges szállítási feltéte­lek a magyar királyi államvasutak anyag- és leltárbeszerzési szakosztályánál (Budapest, Andrássy-út 73., II. em., 43. ajtószám) meg­tekinthetők. Budapest, 1908. julius havában, i—i Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik). Magyar királyi államvasutak. 163,594. számhoz. PályáZíiti hirdet mé 11y. A magyar királyi államvasutak igazgató­sága központi szertárában ezidő szerint kész­letben levő és a folyó évben még összegyűlő, összesen mintegy 150 métermázsa XVI/147. tételű betétnélküli ócska ruggyantát es 580 métermázsa XVI, 148. tételű betétes ócska ruggyantát eladni óhajtván, e czélból nyil­vános pályázatot hirdet. A vevő köteles a neki eladott mennyi­ségeket, — melyek a tényleges vissznyere- mény szerint a fenti mennyiségeknél 10 (tiz) százalékkal nagyobbak vagy kisebbek is le­hetnek, — a felszólítás vételétől számított tizennégy napon belül okvetlenül átvenni és a szertárból eltávolítani. A jelenlegi készlet a kötlevél megköté­sével egyidejűleg, a deczember hó végével összegyűlő mennyiség pedig 1909. január hó végével fog a vevőnek rendelkezésére bo­csáttatni ; ha pedig a minimális mennyiség utóbb említett határidőig nem gyűlne össze és ha a vevő erre igényt tart és ezt leg­később 1909. évi február 5-ig velünk írásban közli, akkor a még hiányzó mennyiség az 1909. évi vissznyereményböl fog kiszolgál­tatni. Az anyag fentnevezett szertárban veendő át, annak vasúti kocsiba való felrakásáról és továbbszállításáról a vevő tartozik gon­doskodni ; ha pedig a vevő az anyagnak waggonokba való felrakatását a szertár által kívánja végeztetni, akkor tartozik ezért mé­termázsánként 11 (tizenegy) fillért fizetni. A pályázni kívánók felkéretnek, hogy erre vonatkozó és egy koronás magyar okmány­bélyeggel ellátott, sértetlen és lepecsételt borítékba tett ajánlataikat a magyar királyi államvasutak igazgatóságának anyag- és lel­tárbeszerzési szakosztályában (VI., Andrássy- út 37. sz. II. em., 43.J ajtószám a.) követ­kező czimzéssel: „Ajánlat 163,594. számhoz ócska ruggyanta megvételére“. 1907. évi augusztus hó 4-ének déli 12 órájáig benyúj­tani szíveskedjenek, amikor azok ugyanott felbontatni és leiolvastatni fognak. Az aján­lattevők vagy azok igazolt képviselői ezen versenytárgyalásnál jelen lehetnek. Az ajánlatok kizárólag ezen czélra ren­delt és említett anyag- és leltárbeszerzési szakosztályban egy példányban ingyen kap­ható űrlapra ennek rovatainak pontos ki­töltése mellett állitandók ki és pedig az ajánlati áraknak számokban és betűkben való kiírása mellett. Az ajánlattevők az ócska anyagok ela­dására 122,291—1896. szám alatt fenálló általános feltételeket magukra nézve köte­lezőknek elismerni és az erre vonatkozó feltétfüzetet, — mely nyomtatványtárunkban 30 fillérért megszerzendő, — 60 filléres ok­mánybélyeggel ellátni, két tanú előtt saját­kezűig aláírni és ajánlataikhoz csatolni tar­toznak. Ezen feltételek vidékieknek 30 fillér és 20 filléres postabélyegnek a nyomtatvány­tárhoz leendő beküldése után postával kül­detnek meg. Bánatpénzként a megvenni szándékolt anyag ajánlati ár szerinti értékének 5°/0-a az ajánlat benyújtására kitűzött határnap előtt egy nappal déli 12 óráig készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírok­ban teendő le főpénztárunknál. A bánatpénzt az ajánlattal egy boriték- í ban beküldeni nem szabad, annak létété azonban az ajánlaton felemlítendő. A bánat­pénz letételét igazoló jegy nem csatolandó az ajánlathoz, hanem az ajánlattevő birto­kában marad. Nem az előirt űrlapon benyújtott, bánat- ; pénznélküli, elégtelen bánatpénzü, feltétfüzet i nélküli, nem sértetlen borítékban, le nem pecsételt, elkésve vagy távirati utón tett ajánlatok, valamint olyanok, melyek ezen pályázati hirdetményben felsoroltaktól eltérő feltételeket, vakarásokat vagy javításokat tartalmaznak, nem fognak figyelembe vétetni. Pótajánlatok egyáltalában nem bocsáttat­nak tárgyalás alá.

Next

/
Thumbnails
Contents