Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-26 / 52. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE.

Karácsonyi gondolatok.

A legnemesebb, legtisztább emberi érzelem, a szeretet a karácsonyi ünnepeket tette a maga ünnepévé.

A karácsony az Ige megtestesülésének örömünnepe. Az Istenség eme égi ajándékát azzal ünnepli a kereszténység, hogy ajándékot ad a nap emlékére.

A szeretet ünnepén mindenki igyekszik szeretetének külsőleg is kifejezést adni.

Szülő gyermekét, gyermek a szülőt, testvér a testvért, jó barátok, rokonok egymást, a gazdag a szegényt e napon ajándékkal árasztja el.

A szeretet, gyöngédség, figyelem nyer kifejezést az ajándékadásban.

A mai anyagias felfogás daczára is nem az ajándék értékének, hanem azon szeretetnek örvendünk, mely az ajándékot adja.

Az önzetlen szeretet mondatja, hogy az ajándékot a Jézuska hozta.

Az altruismusnak eme szentelt napján megajándékozottnak érzi magát mindenki. Az önzetlen szeretet képes csak arra, hogy az ajándékozó abban leli örömét, hogy adhat. Valóban el lehet mondani, hogy e napon több lelki gyönyört élvez az, aki ad, mint aki kap.

A keresztény társadalom legalább az évnek eme egy napján megvalósítja, vagy legalább megvalósítani akarja ama nagy szocziális problémát, hogy ne legyen szegény e földön. Krisztiéi szeretet kell hozzá, hogy ily magasztos czélt tűzzön ki és meg is valósíthasson.

Ha e nap krisztusi szeretetét, önzetlenségét, állandósítani tudnók, ezen önzetlen szeretettel bizony sok szocziális kérdést tudnánk előbb megoldani, mint az egymás elleni gyűlölet szításával.

A csillogó karácsonyfa fényénél, az ajándék okozta öröm közepett nem érzi magát e napon senki sem szegénynek, pedig mig egyesek megajándékozottan gazdagnak érzik magukat, a nemzet szegényebb lett.

Vájjon gondolkoznak-e a felett és hányán, hogy az a sok drága ajándék honnan került?! Nagyon kevesen. Legtöbben úgy vannak vele, mint a gyermekek, megnyugszanak abban a naiv

hitben: a Jézuska hozta. No ele melyik Jézuska? Bizonyára nem a magyarok Jézuskája.

A Jézuska nevében adott ajándék- tárgyak kevés kivétellel külföldi gyártmányok, melyeknek ára csengő aranyban külföldre vándorol és ugyanany- nyival lesz szegényebb a nemzet.

Az a statisztika, mely arról számol be, hogy a folyó év első kilencz hónapjában 101 millió korona értékűvel többet hoztunk be külföldről, mint amennyit kivittek tőlünk, az év végével még kedvezőtlenebb adatokat fog feltüntetni. A kiviteli többlet millióiban benne lesz a Jézuska karácsonyi ajándéka is.

Hiába, az önzetlen szeretet gyakorlásával is csak idegen érdekeket szolgálunk. Az általános emberszeretet magasztos érzelme mellett sem hallgathatjuk el ezt és fajó szivvel.kell konstatálnunk, hogy a szeretet ünnepén örömünk teljesebb volna, ha a sok-sok ajándéktárgy magyar kéz ügyességéről, magyar szellemről, magyar Ízlésről tenne bizonyságot és ezért a magyar munkást fizettük volna meg.

A közelmúltban lezajlott nemzeti küzdelem a magyar társadalmat oly irányú akczióra késztette, hogy a külföldi áruk beözönlése ellen védekezzék és lehetőleg magyar ipari készítményeket vegyen. A tulipán jegyében megszületett a jelszó, az ige. Az ige azonban ez ideig ige maradt és testet nem öltött. Mint minden felbuzdulásnak, ez is csak szalmaláng volt.

A fővárosban egyes lelkes honleányok által jótékonysági czélból rendezett karácsonyi vásár nagyon keveset lendít azzal, hogy csak magyar gyártmányokat árusít. Az egész magyar társadalomnak tudatára kell ébrednie, hogy a mai viszonyok között csak idegen érdekeket istápolunk.

Minél több ajándékot adunk egymásnak, minél gazdagabb az a karácsonyfa, annál szegényebb a nemzet.

Inkább szegényebb legyen az a karácsonyfa, de a Jézuska ajándéka legyen magyar. Mert ha igy haladunk, a szeretet gyakorlásával fokozatosan a nemzet teljes elszegényedését mozdítjuk elő. Az nem vigasztaló ránk nézve, hogy mindez a Jézuska nevében történik.

Az általános emberszeretet is kötelez arra, hogy első sorban saját nemzetünket szeressük. A karácsony az általános emberszeretet ünnepe, de ez nem zárja ki azt, hogy a magunkét jobban szeressük mint az idegent.

Az általános emberszeretet ünnepét nekünk a szeretet nemzeti ünnepévé kell tennünk, s azzá csak úgy teszszük, ha a karácsonyi vásár árui magyar termékek lesznek.

Boldog karácsonya csak akkor lesz a magyarnak, ha minden karácsonyfán magyar készítmények diszlenek és minden házhoz magyar gyártmányt visz a Jézuska. Ez pedig csak akkor lesz, ha a most Amerikából visszatérő honfitársaink ezrei itthon kapnak munkát.

Schnébli Károly.

Egy üdvös intézményről.

— Sch. Ujfalussy Amadil. —

Hagyjuk el kissé ezt a mi tulipános hazánkat, lépjünk vagy kettőt a nagyvilágban, tekintsünk szét benne.

Nem egy, de számos követni való intézkedésre akadunk túl a bérczen, túl a tengeren. Argus-szem se kell hozzá, hogy észrevegyük, mi mindennek vagyunk még híján.

Megbántani korántsem akarnám a szépséges Hungáriát, de mi tűrés-tagadás benne, még a soknál is többet tanulhatna pl. „Uncle Sam“-tói, aki pedig egy ifjú állam, a messze Amerika képviselője.

A sürü csillagos, piros-fehér csikós zászló hazája nem dicsekedhetik ezer éves múlttal, sőt a viszontagságok bontogató vihara sem kímélte meg, ellenben meglátogatta nem egyszer és mégis milyen rohamosan fejlődött minden téren — vonalon.

Mi mindenben is előbbre van a gyakran önhitt, elbizakodott nyugatnál! Hány üdvös eszmét röpített világgá, amely korántsem országhoz kötött, helyiérdekű, hanem az egyetemes emberiség szempontjából becsülendő meg. Bebizonyította ám azt is, hogy a munka és pénz tömörítése mellett humánus cselekedetekre is van gondja. Megmutatta, hogy noha az anyagi jólét körül forog a yankee igyekezete, a lelki élet és könyö- rületesség gyakorlása sem kerüli el figyelmét.

Igénytelennek látszó, de mégis eléggé nagy horderejű dolgot ragadok most ki a sok közül, az amerikai „perpetum mobile“-ből.

Lapok írtak róla, színtelen fekete belük beszédes, élénk hangon adták hírül az érdeklődőknek, hogy az Egyesült-Államokban már afféle gyermekitélőszékek is vannak.

Elvetemült kis gonosztevők felett bíráskodik a külön e czélra alkalmazott egyén, aki a fejletlen agy és szív útvesztőit minden

egyes esetben melegséggel, türelmes kitartással tanulmányozza, nehogy esetleg vigyázatlanságból, gondatlan nembánomságból helytelenül markoljon bele a roszul indult oktalan lények sorsába.

Paragrafusai nem törvénykönyvben írottak. Tulajdon józan belátása vezeti. A vádlott egyéniségének fiziliogiai, társadalmi szükségleteihez alkalmazza, hacsak lehetséges, ítéletét és ha nem a legszigorúbb eljárásról van szó.

Bármilyen esetben lehetően négyszemközt veszi elő a bűnöst, nehogy a rendes törvény- széki tárgyalások kiváncsi közönsége megfélemlítse s megátalkodottsággal zárulják be vallatására bimbóként feslő nyomorult kis lelke, meg hogy mintegy alkalma ne legyen hőstettként tetszelegni vétkével.

Védőügyvéd természetesen nem szerepel. Tudja maga az a specziálista biró, mit hozhat föl a legalattomosabb, legkörmönfontabb vádlott védelmére.

Börtönbüntetésről szó sem esik. Javító intézetek állanak rendelkezésére. A gonoszabb fajta oda kerül. A jóindujatuakat meg — és akiknek lelkét könnyebb vétség terheli — szabadlábra helyezi. Ámde mégsem egészen. Többé-kevésbbé fölügyelet alatt marad.

A város minden negyedében van egy megbízottja ennek a törvényszéknek. Rendesen fizetett alkalmazott és nő. Havi fizetésük háromszáz koronára is rúg. Ezért aztán kötelesek minden lépését szemmel tartani a szabadonbocsátottnak. Sőt vezetik is őt. Jó szóval oktatják. És aztán apróra beszámolni tartoznak a bírónak, aki mintegy gondnoka a megbotlott gyermeknek, s aki bármelyik perczben, amikor jónak látja, javító iskolába csukattatja.

És az örökös Damokles kardja legtöbb esetben észnél tartja az ilyen felügyeletre rászolgál takat.

Egy tizenöt éves csikágói csatangoló leányt vezettek a biró elé, mint ahogy egy külföldi lap újságolja. Meglopott egy férfit az utczán. De nem kapott mégsem kemény büntetést — megbízták Mrs. Peavy-t, kerítsen neki megfelelő foglalkozást, ügyeljen reá, irányítsa, oktassa, nehogy ismét letérjen az erény nehéz útjáról.

Vannak azonban nem fizetett alkalmazottak is. Egyik-másik helyen mükedvelős- ködnek melegszívű humánisták, s noha kellő lelkiismeretességgel igyekeznek a magukra rótt kötelességnek megfelelni, mégis pontosabbaknak bizonyultak azok, akikkel teljes hatalommal rendelkezik a biró, mert hát ki ne félne elveszíteni az aránylag busásan dotált és kevésbbó fárasztó munkával járó állást?

Hány szegény tisztességes asszonyt juttathatnánk alkalmas foglalkozáshoz mi is, ha követnők az amerikaiakat. De meg hány boldogtalan ifjú lélek térne a helyes ösvényre, a javító intézetben való megbélyegző tartózkodás nélkül.

Felséges intézmény ugyan az 1884-ben

lását lélektanilag a következőképen gondolhatjuk : eredetileg meglévén egyesek testilelki szervezetében a képesség, az emberben érzelmeket, indulatokat, érdeklődést keltő külső benyomásokra hangokkal felelni: kezdetben az ember csak az érzelmek és indulatok kifejezésére talált hangokat, szavakat, később a képzetekre is; mig végre a fejlődés magasabb fokán az elvont fogalmakat és bonyolultabb gondolatmeneteket is ki tudta szavakkal fejezni, E szavak pedig, az ugyanazon körben élők között leszögeztettek, állandósultak ; vagyis létrejött egy-egy nyelv, vagy nyelvjárás.

Nemcsak az ember, hanem sok állat is használja a hangot indulatainak és érzelmeinek kifejezésére, s az állatok ezek nyomán nemcsak egymást értik meg, de sokan közülök megértik az embert is; sőt annak egyes tagolt szavait is.

Állati nyelvről azonban, legalább viszonyítva azt az emberi nyelvhez, beszélni még sem igen lehet; ámbár az is igaz hogy ezen a téren a komoly tanulmányozás csak az újabb időkben, mondhatnék R. L. Gardner angol óta indult meg, kinek a majmok nyelvéről szóló könyve oly nagy feltűnést keltett, s a ki most is tanulmányozás végett az afrikai őserdőkben tartózkodik. Legnehezebb megtanítani mondja Gardner, a majmokat az emberi hangokra, bár hangszerveik sok egyszerű emberi hang utánzására alkalmasak. Ahhoz, hogy Mózes nevű simpanza a franczia feu (tűz) szót, a velejáró fogalommal együtt megtanulja, két hónap kellett.

Noé maradékai — Írja a biblia — idővel nagyon elszaporodván, hogy magoknak nagy hirt és nevet szerezzenek, Szennári mezején Babilonban, oly nagy tornyot akartak építeni, mely az égig érjen. De isten e kevély szándékuk miatt úgy megzavarta nyelvüket, hogy egymást nem érthették. Mi miatt félben kellett hagyniok az építést, s elszé- ledtek a földön.

Ebből a poetikus elbeszéléséből azonban

a tudomány csak az utolsó szót veheti igaznak. Azt hogy az emberek, ha csakugyan egy őstől származtak is, ami megint nem bizonyos, úgy mint az állatok, a földön, csakugyan elszéledtek. Csakhogy ez az elszéle- dés valószínűleg, még akkor történt, a mikor beszélni még nem is tudtak, s azért az ezernyi sok különböző nyelv is egymástól a legtöbbször egészen függetlenül keletkezett.

Mindamellett is s ha más nem is, a bibliai elbeszélés, már régen arra a gondolatim ébresztő a törekvő emberiséget, hogy azt a csodásán szép és kényelmes állapotot, midőn csak egy nyelv volt a földön, visszaki- vánja. Pedig régen, mikor a világ különböző részeiben éLő emberek egymásról úgy szólván tudomással sem birtak, erre korántsem volt akkora szükség, mint van ma, mikor a csodásán könnyűvé vált közlekedés folytán, a legtávolabbi részek lakói is könnyen érintkezhetnek. Ezért nincs is mit csodálkozni rajta, hogy az újabb időkben és különösen a múlt század óta, mindig erőssebbé válik a vágy egy mindenki által érthető, egy világnyelv után, s mind határozottabban törekednek — még pedig nagyon számottevő emberek, ezt a nyelvet meg is teremteni.

Álég kevéssel ezelőtt a Mózes-féle törvényt tartották a legrégibb törvénygyűjteménynek, de 1901. deczember és 1902. január havában a de Morgan vezetése alatt álló franczia expeditió a régi Babylon romjaiból hatalmas dioritkőtáblát hozott napvilágra ékirással borítva, mely sok évszázaddal régebbi törvénygyűjteményt ismertetett meg velünk a Hammurabi király, Krisztus előtt a XX. században kőre vésett törvényeit. Találtak aztán más táblákat is, két párhuzamos felírással. A feliratok szövege ugyanaz, de a nyelv, melyen fogalmazva vannak, egymástól teljesen elütő. Az egyik ős babyloniai vagy assir, sémita, de a másik, amit szumirnak neveznek, még csak nem is abból a nyelvcsaládból való.

Még ma sincs tisztázva, hogy az miféle

Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.

nyelv lehet. Némelyek azt tartják, hogy a régi bahyloni több ezer éves kultúrát egy még régebbi, a szumir előzte meg, s a nyelv mint holt nyelv, arról maradt hátra, olyan formán, mint ahogy reánk maradt a latin nyelv. De Mahler szerint sem lehetetlenség, hogy a szumir csak mesterséges nyelv volt, amit az aszszir-babyloni papság használt szent nyelvként. Olyan, mint a régi javai irodalmi nyelv, melynek szókincse szanszkrit, J nyelvtani szerkezete azonban maláj.

Nálunk nyugaton tudtunkkal Descartes hires franczia filozófus volt az első, aki j 1630. körül a világnyelv kérdéséről véle-: ményt nyilvánított, egy másik nagy gondolkodó pedig a német Leibnitz, s ugyancsak a XVII. században, 18 éves korától fogva egész életén át foglalkozott e kérdéssel. Érdekes, hogy még ma is, nem annyira a nyelvészek, mint inkább a mathematikusok és természettudósok legbuzgőbb apostolai a világnyelvnek. Oka e jelenségnek, megérthető. A nyelvészek mint szakemberek jól tudván, j hogy olyan nyelv nincsen a világon, mely az idők folytán ne változnék, de követelőb- bek is lévén, valamely szabályszerű és állandó nyelv mesterséges megalkotását nem tartják lehetségesnek, inig amazok csak a kérdés gyakorlati oldalát nézik, s a természettudományok rohamos fejlődését látva,; arra vágynak, hogy legyen valami könnyen megtanulható nyelv, amelyen egymást mindjárt megérthetik, s ne kelljen drága idejök nagy részét, a sok mindenféle nyelv tanulásával tölteni.

Ezek nem tartják lehetetlennek a mes-1 terséges nemzetközi nyelv alkotását sem, általános használatát sem. Büszkén mutat- j nak reá az emberi szellem számtalan alkotására, melyeknek lehetőségében mig létre I nem jöttek, hinni sem akartak. Utalnak I egyéb mesterséges nemzetközi gondolatközlő | eszközökre is, amelyek vatóban használatba kerültek és élnek. A szám és algebrai jegyekre, a Morse-féle telegraf jegyekre, a I

zeneirásra, a nemzetközi hajójelbeszédre, a Braille-féle abéczére, vakok számára sat.

Dr. W. Ostwald a nagynevű természet- tudós egyik felolvasásában meggyőzőleg felel azon ellenvetésekre is, hogy 1. a világnyelv veszélyezteti a nemzeti nyelveket, 2. hogy uj világnyelv szerkesztése felesleges, mert ha éppen kell, világnyelvül lehet elfogadni akármelyik európai holt vagy élő nyelvet.

Nem tévesztendő szem elől, hogy a világnyelv csakis közlekedési nyelv akar lenni, tehát a nemzeti nyelvhez kötött számtalan ideális és érzelmi vonatkozásokra már eleve sem tart igényt, s azért annak ápolását, fejlesztését nem akadályozza. Ellenkezőleg, hathatósan védelmezi meg különösen a kisebb nemzetek nyelvét, amelyek ma, ha úgy ahogy érvényesülni akarnak, nem is egy, de több nagy nemzet nyelvét kénytelenek megtanulni. A német kereskedő például megtanulja az angol nyelvet, s ezzel már igen nagy körben mozoghat, de a magyarnak, hogy vele versenyezhessen, az angolt is, a németet is meg kell tanulnia, mig ha lenne egy közös világnyelv, a saját nyelvén kívül elég lenne csupán még azt elsajátítania, s otthon lenne csakúgy mint amaz mindenütt. Amerikában ez már tényleg majdnem úgy van. Ott, ahol annyi mindenféle nyelvű ember él, a közlekedési nyelv az angol és sokan meg sem gondolják, hogy ezen körülmény mennyire mozdította és mozdítja elő Amerika csodás fejlődését.

De azért Európában még sem lehetne, sem az angol, sem más nagy nemzet nyelvét világnyelvül elfogadni. Oka belátható. Nem is szólva a nemzeti érzékenységről, bizonyos, hogy az a nagy nemzet, melynek nyelve világnyelvvé válnék, a többiekre még jobban ráfeküdnék, mint most, s különösen a kisebbeket előbb-utóbb felszívná.

Holt nyelv, például a latin nyelv, sem választható világnyelvül. Már csak azért sem, mert nehéz. Hiszen a közspiskolákban nyolcz éven át az idő felét töltik e nyelv megtanu-