Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-09 / 19. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. talanul űzi mesterségét, az iparhatóság meg­tiltotta a nevezettnek az ipar folytatását és 1 korona pénzbírsággal vagy 3 órai elzárás­sal büntette; a szegény elaggott iparosok segélyezésére alakult asztaltársaság választ­mánya ennélfogva elhatározta, hogy az em­lített iparosért nemcsak a pénzbüntetést ki­fizeti, hanem az ipart is megváltja részére, mert az öreg iparos dolgozni akar, de az ipart megváltani nem képes. Az ügy elinté­zésével a választmány Drágus István alel- nököt bízta meg. Végül elhatározta a vá­lasztmány, hogy a Kún István elnök által használatra díjtalanul átengedett, újonnan épült amerikai rendszer szerint parkettirozott kuglizóján a pünkösdi ünnep alatt dijas jó- tékonyczélu versenykuglizást rendez és ennek rendezésére, valamint három értékes nyere­ménytárgy beszerzésére egy három tagú bi­zottságot küldött ki. — Értesítés. A nagykárolyi lótartó gazdaközönséget értesítem, hogy a kassai 5-ik huszárezred folyó évi szeptember, illető­leg október havában pót-lóvásárt szándékozik tartani. Felkérem a iótartó gazdaközönséget, hogy hozzám f. hó 28-ig jelentsék be azt, hogy kinek-kinek hány lova lenne ez alka­lommal eladásra kerülő. Nagykároly, 1907. April 30. Debreczeni István, polgármester. —■ Helybeli kiállító a pécsi orszá­gos kiállításon. Kún István vendéglős polgártársunk a pécsi országos kiállításon egy általa feltalált és szabadalmazott záros ruhatartó fogast, 20 darab önműködő hordó­tápláló készüléket és 30 darab biztonsági boroshordó-csapot állított ki. Kún István az országos kiállításnak f. hó 15-iki megnyitá­sára Pécsre utazik. — A múlt hónapban tartott nép- gyülés határozata Or. VVekerle Sándor miniszterelnöknek Károlyi István gróf országgyűlési képviselő utján az országgyűlés képviselöházának megküldetett. — A búzaszentelés szertartását a kedvezőtlen idő miatt Szt. Márk napján nem lehetvén megtartani, a szertartást a helybeli róin. kath. templomban múlt vasárnap tar­tották meg. — Csikóvásár. Közhírré teszem, hogy a vármegyében a következő helységekben fog a miskolczi lóavató bizottság a csikó­telepek számára 3 éves Csikóvásárt tartani és pedig: Sándorpusztán május 16-én d. e. 7—9-ig ; Szatmáron junius 19-én d. e. S—10 óra közt. Régia és leszármazási okmányok (Gedigrél) fedoztetési czedula okvetlen szük­séges. Debreczeni István, polgármester. FEBEWC2 JÓZSEF keserüvt* — Kinevezés. A helybeli pénzügyigaz­gatóság Szentgyörgyi Kálmán szatmári adó­hivatali díjtalan gyakornokot a mátészalkai adóhivatalhoz segélydijas gyakornokká ne­vezte ki. — A magy. kir. szab. osztálysors­játék játékterve, mely szerint a XX. sors­játék húzásai május 23. és 25-én kezdődnek meg újra, a világon jelenleg fennálló sors­játékok között a legkedvezőbb. Nincs az a sorsjáték, amely oly rövid időn belül a nye­remények oly tömegét fizetné ki, mint ép az osztálysorsjáték. Habár a különböző sorsjegy­vállalatok sorsolási tervezetükben ki is mu­tatnak nehány millió koronát, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen összeg csak 50—60 év alatt jut kifizetésre, mig ellenben a magy. kir. szab. osztálysorsjáték­nál 16,457.000 korona kerül rövid féléven belül kisorsolásra. — Pályázat. A nagysomkuti járásbíró­ságnál üresedésbe jött járásbirói állásra két hét alatt lejáró pályázat van hirdetve. — A pesti Népszínház karmestere. Dr. Bródy Miklós ismert zeneszerzőt és sakkmestert — Bródy Lajos volt helybeli ügyvéd fiát — a budapesti Népszínház Vig- opera karmesterévé szerződtették. — Közgyűlési tárgyak. A f. hó 14-én délelőtt 11 órakor kezdődő törvényhatósági bizottsági rendes közgyűlés tárgysorozatából kiemeljük a következőket: Alispáni féléves jelentés. A nagykárolyi főszolgabírói, a IV-ed aljegyzői és ezen állások betöltésével esetleg megüresedő állások betöltése. A 7—15 éves hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyerme­kek eltartási költségeire l"/0 vármegyei pót­adó megszavazása. A számonkérőszék ered­ményének bejelentése. Kereskedelemügyi min. leirata a Felsőbánya—kapniki községi köz­lekedési útnak a törvényhatósági útak közé való felvétele tárgyában. Szabolcsvármegye átirata a folyamatban levő kiegyezési tár­gyalásokra tekintettel az országgyűlés kép- viselöházához intézett feliratnak támogatása tárgyában. Dr. Havass Rezső budapesti lakos kérelme Dalmáczia visszacsatolása iránt az országgyűlés képviselőházához intézett kérel­mének felirattal való támogatása tárgyában. Hajdú vármegye közönségének meghívója a hajdúböszörményi Bocskay-szobor leleplezési ünnepélyére. A Petőfi-társaság kérvénye mú­zeumának támogatása iránt. Bereg vármegye átirata a Badaló és Szatmár—Cseke között építendő Tiszahid építési czéljuira állam­segély kieszközlése tárgyában. Vármegyei út- biztosok és útkaparók szolgálati viszonyairól alkotott szabályrendelet. Vármegyei alispán­nak a 3411 K 24 f pótjavadalmazás felhasz­nálásáról, hitelátruházás tekintetében és a hivatalos órák tárgyában való előterjesztései. Vármegyei dijnokok állandósítása és a vár­megyei tisztviselők nyugdíjintézetébe való felvetele iránti kérelme. A Szabolcs vár­megyei helyiérdekű vasút részvénytársaság igazgatóságába egy tag kijelölése. Báthy Lajos tb. szolgabiró felhatalmazása a ki- hágási ügyek önálló elbírálására. Nagykároly varos határozata ingatlan vagyon rendezése és ingatlan kisajátítása ügyében. A bányaadó kivető és adófelszólamlási bizottság tagjainak 1908—1910. évekre való megválasztása. Ezen­kívül több község szervezési szabályrendelete, több alap és község zárszámadása és folyó évi költségvetése, valamint pótköltségvetése kerül tárgyalás alá. — A helybeli ipar kiállítás rendező- bizottságának küldöttsége f. hó 2-án tisztel­gett Dr. Falussy Árpád vármegyei főispánnál, kérve őt a kiállítás támogatásának a kor­mánynál való kieszközlésére. A főispán a küldöttséget jóakaratu támogatásáról bizto­sítva kijelentette, hogy a kereskedelmi mi­nisztériumban igyekezni fog kieszközölni a kiállítás erkölcsi és anyagi támogatását. A rendező-bizottság f. hó 6-án tartott ülésében tudomásul vette a város képviselőtestületé­nek a kiállítás segélyezésére vonatkozó vég­határozatát és több okból a kiállítás meg­nyitását a jövő hó 16-ik napjára elhalasztotta. Az elhalasztás egyik legfőbb indoka az, hogy a kereskedelmi miniszter a főispán közben­járása folytán a kiállítás támogatását kilá­tásba helyezte, de arra, hogy ezen kérdés­ben érdemleges határozatot hozhasson, meg­felelő idő kell, ami — ha a kiállítás e hónapban nyittatott volna meg — nem lett volna elegendő a kellő intézkedések meg­tételére. — Figyelmeztetés. A pénzügyminisz­ter körrendeletben figyelmezteti mindazokat, akik 5 és 50 frtos bankjegyek birtokában vannak, hogy azokat f. év augusztus hó 31-ik napjáig váltsák be, mert azontúl azok érték­telenné válnak. — Figyelmeztetés. A közönség köré­ből a kerékpározók ellen beérkezett több­szörös panasz folytán komolyan figyelmez­tetem a kerékpározókat, miszerint a belügy­minisztérium által 42,159—1897. szám alatt a kerékpározás korlátozására vonatkozó ren­delet azon intézkedését, hogy a kerékpárral való haladás csakis az országúton van meg­engedve s a gyalogjárdán a személyforgalom biztosítása és a nagyközönség testi épségé­nek megóvása szempontjából tiltva van, — szigorúan betartsák, mert ha ily kihágás miatt akár magánfél által, akár hivatalos úton feljelentés tétetik, az illető a legszigo­rúbban büntettetni fog. Nagykároly, 1907. május hó 4. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. — Kiküldetés. A helybeli ipartestület czipész szakosztálya a múlt hó 29-én este tartott ülésében a czipészmestereknek a fő­városban f. hó 19-én és 20-án tartandó kon­gresszusára képviselőjéül Hermann Samu jónevü czipészmestert küldötte ki. — Áthelyezés. A pénzügyminisztérium Drinkál Moldován Antal pécsváradi adó­tisztet hasonminősógben a szatmári adóhiva­talhoz helyezte át. — Uj telefon előfizetők. A helybeli telefonhálózatba Bródy Mihály szállító és fakereskedő 42. szám alatt, Fried Vilmos gabonaügynök 62. szám alatt. Központi szál­loda 63. szám alatt s az Állami erdészeti hivatal 64. szám alatt bekapcsoltattak. — Uj villamosüzemü gyár váro­sunkban. Fried Bernát szódavizgyártulaj- donos gyárát villamos üzemre rendezte be, melyhez az áramot városunk villamos telepe szolgáltatja. Az uj berendezésű gyár üzemét május 1-én kezdette meg. — Árlejtés. A nagysomkuti állami óvoda felépítése 15,726 K erejéig engedélyez­tetvén ezen munkálat kivitelének biztosítása czéljából f. hó 15-én d. e. 9 órakor Szat- márra a vármegyei kir. tanfelügyelőségnél zártajánlati versenytartatik. Bánatpénz 5°/0. j — Hirdetmény. 25,840—1907. B. M. sz. — 15,990—1907. P. M. sz. A cs. és kir. közös központi pénztár által kiadott és 1881. évi január 1-ről keltezett o. é. öt forintos államjegyek, valamint a cs. és kir. közös központi pénztár által kiadott és 1884. évi, január hó 1-ről keltezett o. é. 50 forintos államjegyek beváltási határideje az 1901. évi augusztus 10-én 58,136. szám alatt ki­adott és a „Üudapesti Közlöny“ 1901. évi augusztus hó 13-án megjelent 185. számá­ban közzétett „rendelettel“ folyó 1907. évi augusztus hó 3l-ével állapíttatott meg. Eze­ket az o. é. 5 és 50 forintos államjegyeket tehát más törvényes fizetési eszközökre leendő átváltás végett már csak 1907. augusztus 31-ig fogadják el a pénzváltással megbízott „Osztrák-Magyar Bank“-nál és pedig annak budapesti főintézeténél, valamint a magyar szent-korona országai területén működő fiók- intézeteinél. Ez a körülmény azzal a figyel- j meztetéssel tétetik újból közzé, hogy az 1907. augusztus 31-ike után ezek az o. é. 5 és 50 forintos államj egyek már nem vál­tatnak be és ennek a határidőnek az eltel­tével az államnak az ezen államjegyek beváltására vonatkozó mindennemű kötele­zettsége megszűnik. Budapest, 1907. évi február 23-án. M. kir. pénzügyminisztérium. — Német alaposság. A bécsi Land- strassei (magyarul országúti) járásbíróság egy bécsi könyvkereskedő kérelmére elrendelte egy helybeli lakos ellen a kielégítési végre­hajtás foganatosítását, mely olyformán kére­tett, hogy az „Egyetemes regénytár“ czimü munka a foglalás alól kihagyassék, s mint­hogy az elrendelő bíró nem nézett utána,1 hogy * Nagykároly mely járásbírósághoz tar­tozik, magyarul pedig nem tudott, megkereste az egyetemes regénytár“ nevű járásbíróságot \ a végrehajtás foganatosítása iránt. A postán az ily czim alatt feladott levelet felbontották s látva azt, hogy egy nagykárolyi lakosról van szó, úgy küldték a megkeresést tártál-, mazó levelet a helybeli járásbírósághoz. — A magyar államvasutaknak május 1-én életbeléptetett menetrendje ér­telmében városunk forgalma egy uj személy-1 vonattal gyarapodott. Az uj vonat, mely éjjel 12 óra 20 perczkor indul el Budapest­ről s M.-Szigetig megy, városunkba délelőtt 11 óra 48 perczkor érkezik. Ennek megfele-1 lőleg és M.-Szigetről kiindulva éjjel 11 óra I 22 perczkor ér hozzánk a Budapest felé menő vonat, mely Nagykárolyból 8 pereznyi várakozás után (11 óra 30 perczkor) elindulva reggel 7 óra 50 perczkor ér Budapestre. A többi vonatoknál — egy kivételével — né­hány pereznyi differenczia van. Gilvács I állomás a gyorsvonatokra nézve feltételes megállóhelylyé tétetett. A szilágysági vasút j menete jóval meggyorsittatott. — Az uj menetrend tehát a következő: VASÚTI MENETREND. Érvényes 1907. május hó l-töl. Nagykárolyba érkezik: Debreczen felől gyorsvonat . 1-35 » 77 személyvonat 6-00 n 77 gyorsvonat 8-21 77 77 személyvonat 1-35 7? 77 személyvonat 4-30 7? "77 személyvonat 7-1G 77 77 személyv. tsz. 11-48 Szatmár felől tsz. személyv. 4-23 77 77 személyvonat 8-08 77 77 személyvonat 11-22 77 77 gyorsvonat . . 7-15 77 77 személyvonat 9-16 77 77 gyorsvonat . 3-00 77 77 személyvonat . 3-50 Zilali felől vegyesvonat . . 7-06 77 77 vegyesvonat . 7-05 Csap felől vegyesvonat . 6-58 77 77 vegyesvonat . 3-55 77 77 vegyesvonat . 7-4G Nagykárolyból indul: Debreczen felé tsz. személyv. . i 4-31 77 7? személyvonat . 8-22 77 77 személyvonat U-30 77 77 gyorsvonat . . ■ 7-17 77 77 személyvonat 9-49 77 77 gyorsvonat . 3-01 77 7? személyvonat 4-06 Szatmár felé gyorsvonat . . 1-36 77 77 személyvonat 6-10 77 77 gyorsvonat . 8-23 77 " 77 személyvonat 1-45 77 77 személyvonat 4-44 7? 77 személyvonat 7-29 77 77 személyv. tsz. • ! 11-53 Zilah felé vegyesvonat . 5-10 77 77 vegyesvonat . . 4-00 Csap felé vegyesvonat . 4-58 77 77 vegyesvonat . 1-40 77 77 vegyesvonat . • 4-10 Az éjjeli idő esti 6*22 órától reggeli ű'jjj perczig perczeket jelző számjegyeknek aláhúzásával van ki­tüntetve. 3576—1907. K. sz. Árlejtési hirdetmény. Nagykároly r. t. város állal létesítendő gazdasági ismétlő iskola felépítésére nyilvá­nos árlejtés hirdettetik. A zárt ajánlatok, — melyekben számmal és betűvel kiirandók, hogy az előirányzati költségvetés végösszegéből ajánlattevők hány százalékot engednek, — legkésőbb folyó hó 25-ik napjának d. e. 10 órájáig Nagykároly város polgármesteréhez nyújtandók be, hol is azok azonnal nyilvánosan fognak felbon­tatni. Később érkezett, távirati utón küldött vagy utóajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Ajánlat tehető az összes munkanemekre együttesen, vagy külön egy-egy munkanemre. Tartoznak ajánlattevők bánatpénz gyanánt az ajánlati összeg 5%-át Nagykároly város pénztáránál készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban legkésőbb az ajánlat benyúj­tásakor leteni. A város az ajánlatok fölött szabadon dönt, esetleg újabb árlejtést hirdet. Tartoznak ajánlattevők ajánlatukban vi­lágosan kiírni, hogy a munkálatokra vonat­kozó általános és részletes, valamint pótfel­tételeket ismerik s azokat magukra nézve kötelezőknek elismerik. Az összes munkálatoknak folyó év októ- 1-ére teljesen készen kell lenrii. Ajánlattevők ajánlatuk el- vagy el nem fogadásáról legkésőbb folyó évi junius 10-ig értesittetnek. A munkára vonatkozó általános és rész­letes feltételek, melyek a megállapított pót­lások mellett az állami általános és részle­tes építési feltételekkel azonosak, valamint az építési tervek és előirányzati költségveté­sek Nagykároly város közigazgatási iktató hivatalában naponként a hivatalos órák alatt be tekinthetők. Nagykároly, 1907. május hó 1-én tartott tanácsülésen. Debreczeni István, 1—3 polgármester. ALKALMI VÉTEL! Van szerencsém a helybeli és vidéki n. é. közönségnek becses tudomására juttatni, hogy a közelgő bérmálási ünnepélyre az itt felsorolt tárgyak dús választékban megérkez­tek, úgymint: fülbevalók, nyakkendő-tűk, karpere- czek, lánczok, keresztek, melltük stb. aranyban és ezüstben. Az itt felsorolt tárgyakat felnőttek, fiú- és leány-gyermekek részére bámulatos olcsó árban bocsátom mélyen tisztelt vevőimnek rendelkezésére, melyek megtekintésére becses figyelmüket felhívom. Nagykároly, 1907. május hó. Kiváló tisztelettel 37" E<d_e aranyműves és látszerész 2—3 Piacz-tér Vetzák Ede ur házában. 2143—1907. tk. sz. Árverési hirdetmény kivonata. 1. A nagykárolyi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Rooz Samu ügyvéd által képviselt Leicht- man Izráel végrehajtatónak Dr. Hadady Lajos ügyvéd által képviselt, ismeretlen he­lyen tartózkodó Staub József ellen foly­tatott végrehajtási ügyében 900 korona tőke, ennek 1906. évi január 15-ik napjától járó 6°/okamata, 102 kor. 88 fillér költség kielé­gítése végett Szobovits Antal nagykárolyi lakos árverési vevő veszélyére és költségére s a lefizetett bánatpénznek az újabban be­folyandó vételárhoz való csatolása mellett az 1881. évi LX. t.-cz. 185. §-a alapján ujabbi árverés alá bocsátja a szatmárnémeti-i kir. törvényszék területén fekvő, a nagykárolyi 1837. sz. betétben A. I. 1—2. sorszám a. felvett jószágtest, az 1881. évi LX. t.-cz. 156. §-ának c) pontja alapján egészben 3450 korona kikiáltási árban. 2. Az árverés megtartására határidőül 1907. évi május 31-ik napjának d. e. 9 óráját, helyéül pedig Nagykárolyban a kir. járásbíróság árverési termét tűzi ki, mi­kor a fent körülirt jószágtestek a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánat­pénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jel­zett árfolyammal számított és a 3333—1881. I. M. sz. rendelet 8-ik §-ában kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezéhez le­tenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi ható­ság, valamint a községi elöljáróságok hiva­talos helyiségében a hivatalos órák alatt tekinthetők meg. Nagykároly, 1907. április hó 27-én. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Füzesséry György, kir. albiró,

Next

/
Thumbnails
Contents