Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-21 / 12. szám
tehát, mert az szent kötelességünk, de kötelezettségünk ebben ki nem merül. A szabadság fája folytonos ápolást, gondozást igényel. Voltak idők — épen tavaly ilyenkor is — amidőn az absolutistikus uralom zord, fagyos szele végveszélylyel fenyegette dédelgetett fánkat, megsemmisíteni, megdermeszteni igyekezett annak hajtásait, virágait. Cselekednünk, dolgoznunk, munkálkodnunk kell!! i Minden lehető eszközt és módot fel kell használnunk arra, hogy a szabadság fáját minél erősebbé, szivósabbá, életreképesebbé tegyük, hogy igy bármily hatalmas közéleti vihar se legyen annak ártalmára. Eképen vonhatjuk le az ünneplés tanulságait, igy leszünk méltó letéteményesei az ősi tradiczióknak. Mint mindenkor, úgy az idén is lelkesen ünnepelte Márczius Idusának évfordulóját az egész ország. Városunk is méltóan vette ki részét az ünneplésből. Az egész város zászlódíszt öltött; középületeinken is büszkén lengett diadalmas trikolorunk. Részletes tudósításunk a mai nap lefolyásáról különben a következő: Az istenitiszteletek. A vármegyeháza főispáni termében már reggel fél 9 óra tájban gyülekeztek a vármegyei, városi, pénzügyigazgatósági, állam- épitészeti és adóhivatali tisztviselők, ahonnan Dr. Falussy Árpád főispán vezetésével impozáns menetben vonultak a római katholikus templomba. A járásbíróság tagjai N. Szabó Pál járásbiró vezetésével mentek. A nagy- közönség és a tanuló-ifjuság zsuffolásig megtöltötte a templomot, amelyben a szabadság ünnepére megtartott díszmisét Dr. Tietz Antal házfőnök celebrálta Boros Antal és Horváth Jenő lelkészek segédkezése mellett. Feltűnt1 a katonaság távolléte. Mise végeztével a közönség állva énekelte a karral együtt a Hym- nust. Innen a jelenvoltak nagyrésze, a tisztviselői kar ugyancsak Dr. F'alussy Árpád főispán vezetése alatt az ev. ref. templom ünnepi istentiszteletére vonult, ahol a Hym-! nusnak a kar és az ünneplő közönség együttes éneklésével vette kezdetét az ünnepség, majd Gy. Kovács József ev. ref. segédlelkész ! ment fel a szószékre ß ott előbb imát mondott, aztán összehasonlítva márczius 15-ét a j zsidó népnek az Egyptomi fogságból való j kivonulásával, lendületes, szép és költői be-1 szédben méltatta Márczius Idusának jelentőségét. Majd elmondotta a Mi Atyánk-ot és a templomot szorongásig megtöltött közönség a Szózatot énekelte el, mire az ünnepség véget ért. A főgimnázium ünnepsége. A róm. kath. templombeli istentisztelet után vette kezdetét a városi tornacsarnokban a főgimnáziumi ifjúság ünnepélye igen szépszámú közönség jelenlétében. Az iskola énekkara nyitotta meg a műsort a Hymnus prae- ciz eléneklésével, miután Jármy András I. o. t. csinosan szavalta el Pósa Lajosnak „A haza“ NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. czimü költeményét. Szépen és összhangzóan ! adtak elő egy szerenád duettet Mangu Gyula VII. o. t. hegedűn és Pintér Nándor V. o. t. zongorán. Értelmesen olvasta fel ügyes dől-! gozatát 1848. márczius 15-ről Bállá Antal ] VIII. o. t. A fögimnáziumi zenekar magyar népdalegyvelege után — mely nagyon tét- \ szett — Nonn Gyula VI. o. t. szavalta el helyes hanghordozással „A mariselli czigá- nyok“-at Bartók Lajostól, majd az énekkar kellő harmóniával Rákóczi kesergőjét énekelte. A programm legkiemelkedőbb száma ! Sróff Gábor főgimn. tanár ünnepi beszéde volt, aki nemes pathossal és nagy hévvel j ecsetelte Márczius Idusának nemzettörténeti jelentőségét. A lelkesen előadott rendkivül tanulságos beszédet feszült figyelemmel hall-1 gáttá a közönség. (A szép beszédet — tér- szűke miatt — csak lapunk jövő számában közölhetjük). Az ifjúsági zenekar által előadott Rákóczi-induló zárta be a nagysikerű ünnepélyt. A Protestáns Társaskörben. Délután 4 órakor a Protestáns Társaskör j tartotta szokásos ünnepségét saját helyiségében, nagyszámú közönség előtt. Az egybe-: gyűlt ünneplő közönség nagy lelkesedéssel j énekelte a magyarok imáját, a „Hymnus“-t, mely után Nagy Elek a „Talpra magyar“-t j szavalta a tőle megszokott páratlan hévvel.! Az ünnepi emlékbeszédet Lukács Mihály ref. tanító tartotta. Eszmékben dús, tartalmas és! hazafias beszéd volt ez, melyben vázolta az 1848. márczius 15. előzményeit, eseményeit és vívmányait. A közönség mindvégig figyelemmel hallgatta azt s tapsviharral fejezte ki tetszését a valóban gyújtó hatású lelkes előadásért. Ezután Janitschek Elza k. a. Inczédy Lászlónak „1848. márczius 15.“ czimü szép költeményét adta elő sok érzéssel és nagy hatással. Az ünnepély a közönség által elénekelt „Szózat“-tál ért véget. A Polgári Olvasókörben. Este 7 óra tájban a Polgári Olvasókör nagytermében gyűltek össze vagy négyszázan, ezek között Ilosvay Aladár alispán, Debreczeni István polgármester és igen sok nő. A dalárda a „Hymnus“ szabatos és érzelemteljes eléneklésével nyitotta meg az ünnepélyt. — Ezután Luczay János igen csinosan szavalta el a „Talpra magyar“-t, minek megtörténte után Csutoros Albert érendrédi ev. ref. lelkész tartotta meg igazán hazafias szellemű, a mai kort nagyon is jellemző, éljenzéssel többször félbeszakított felolvasását, majd ismét a dalárda a „Talpra magyarét énekelte el csinosan, ezután pedig Veres Gusztáv ilki ev. ref. lelkész az ő különösen kellemes hangján igen szépen szavalta el Ábrányi Emil „Márczius 15-én“ czimü szép költeményét, melynek végeztével a dalárda a „Szózat“-ot énekelte el nagy szabatossággal. A hálás közönség a műsor minden számát frenetikus tapssal jutalmazta. A műsor után az ott maradt férfiak társasvacsorához ültek, mely alatt Jónás Gyuri bandája szolgáltatta a zenét. A második fogásnál Debreczeni István polgármester emelkedett szólásra s jelezve azt, hogy Dr. Falussy Árpád főispán megbetegedett s igy az estélyre el nem jöhetett, ennek helyetteseként az első pohárköszöntőben a legelső magyar embert, Ö Felségét a királyt éltette. A pohárköszöntöt a közönség állva hallgatta meg. A második pohárköszöntőt Ilosvay Aladár alispán tartotta és a 48-as eszmékért ürítvén poharat, körülbelül a következőket mondotta : Márczius 15-ik napja 1848. óta sohse volt oly nagy, mint a mai, mert ha annak a napnak az eszméi nem is érték el még teljes diadalukat, de elérte a magyar nemzet meg- hamisithatlan többsége azt, hogy nem kell az államhatalommal szemben állani, amikor nemzeti eszményekért kell harczolni, hanem a kormánynyal együtt küzdhet támadói, ellenségei ellen, mert a kormány vezérférfiai ebben a harczban előljárnak. Hitet, reményt kelt ez, mert a történelem azt tanítja, hogy csak az a nemzet érte el czélját, amely eszményei mellett kitartott. A népek múló életében be van jegyezve, hogy csak addig éltek, mig az eszményekért éltek és azokért küzdöttek s a legnagyobb hatalom is eltűnt a föld színéről, mihelyt eszményét elvesztette, eltűnt a sötétségbe s nem maradt egyéb belőle, mint a fenti tanulság. Eszményeiben él és eszményeivel hal a nemzet, előbbiből reményt és vigaszt nyer, ha elvesztette ezeket, elpusztul. Újult erővel adta meg ezen eszményeket az 1848-ik év, százados örök dicsőséget hozó szabadságharczunkból uj élet fakadt és ez tartani fog mindaddig, mig a Kossuth Lajos által nemzetünk hitvallásává tett ezen eszméket megtartjuk és követjük. A szép beszédet lelkesen megéljenezték. Ezután lapunk szerkesztője Dr. Adler Adolf, a függetlenségi párt elnöke Kossuth Lajos érdemeit méltatván, Kossuth Lajos szelleme fenmaradásáért és terjedéséért ürített poharat. Utána Lukács Mihály tanító szép beszédben a sajtószabadságot, mint minden emberi jog őrzőjét aposztrofálta és a szabadsajtot, továbbá annak munkásait éltette. Majd Veres Gusztáv lelkész szép beszédben arra utalva, hogy a máreziusi ifjak dalban és zenében adtak kifejezést érzelmeiknek és lelkesedésüknek s hogy az örök életű igét és eszmét, szivük és lelkűk harmóniáját tették az oltárra s hogy ugyanazt tette ma a dalárda, a dalárda egészségéért ürített poharat. Csutoros Albert lelkész az elvhűségről mondott hatásos pohárköszöntőt, kifejtve azt, hogy hit nélkül nincs vallás, vallásos hit nélkül nincs elv, enélkül pedig valódi embert nem ismer, mert a meggyőződés és elv emberében ott található a becsületesség és jellem is. Ezért azt kívánva, hogy legyen minden ember Kossuth Lajos elveinek a követője, a függetlenségi és 48-as párt további felvirágzásáért ürített poharat. A szép pohárköszöntöt a közönség hangos tetszésnyilvánításokkal fogadta. Ezután ismét Veres Gusztáv Ilosvay Aladár alispánt, Kubinyi Bertalan Debreczeni István polgármestert köszöntötte, majd Szabó Miklós kir. daróczi ev. ref. lelkész az igazi szabadelvüséget éltetve mondott szép pohár- köszöntőt, melyre Ilosvay Aladár alispán reflektált, hangsúlyozva azt, hogy a fejlődő kultúra és fejlődő igények folytán uj har- czosok jönnek a csatatérre s ezt ő nem tartja károsnak, mert ez csak a politikai élet cor- ruptiójának megszűnését fogja előidézni. — Schnébly Károly pénzügyi fogalmazó Asztalos Györgyért, Kubinyi Bertalan Károlyi István grófért, a választókerület képviselőjéért ürített poharat, Kún István a Kossuth-asztal- társaság elnöke lapunk szerkesztőjét, mint a függetlenségi és 48-as párt elnökét éltette, majd utóbbi a rendező-bizottság nevében a mai ünnepély közreműködőinek, Dr. Tietz Antal házfőnöknek és a misénél segédkező lelkészeknek, Gy. Kovács József ev. ref. segédlelkésznek, Csutoros Albert, Veres Gusztáv lelkészeknek és Luczay Jánosnak mondott köszönetét és ezeket éltette. Bemutatta a fővárosban betegen fekvő Kerekes Bertalan táviratát, mely igy szól: „Szent Szabadságunk 59-ik évfordultával betegen fekve is veletek érzek. Isten óvja édes hazánkat!“ A társasvacsora 11 órakor ért véget és a jelenvoltak lelkes hangulatban hagyták el az ünnepély és a társasvacsora színhelyét. Egyéb ünnepségek. Ünnepélyt rendezett még csinos műsorral az ág. hitv. ev. iskola, hol a nap jelentőségét Mangu Jenő tanítójelölt méltatta, továbbá a gör. kath. magyar iskola, ahol Fedorka István tanító magyarázta a tanulóknak a márczius 15-iki eseményeket. A status-quo izr. iskolában ének és szavalatokból összeállított műsor keretében Liszer Jakab igazgató-tanitó és Fürth Ferencz főrabbi ismertették a nagy nap eseményeit. A polgári leányiskola nem rendezett ünnepélyt, mivel erre — mint mondják — utasítás nincs. Kellő helyen intézkedés fog történni az iránt, hogy a vezetőség utasit- tassék márczius 15-nek méltó módon való megünneplésére. A nagy nap emlékének f. hó 17-ikén áldoztak a kath. legényegyesület s a Kossuth- asztal társaság. Előbbi ünnepségét saját helyiségében este 6 órakor izzó lelkesedéssel s páratlan érdeklődés közepette tartotta meg, úgy, hogy a terem nem tudta mind befogadni a vendégeket. Gergely Mihály a Talpra magyart szavalta el tüzes lelkesedéssel, Hágen Annuska pedig Jakab Ödön „A két örökös“ czimü költeményét adta elő természetes élénkséggel s jól kidolgozva. Ezután Horváth Jenő lépett az emelvényre, hogy megtartsa emlék- beszédét. Költői lendülettel s hazafias tűzzel előadott szavai nagy hatást tettek. Festette márczius idusának bűvös hatását, amelyen lelkesedés, áldozatkészség, honszeretet, bátorság született s melynek megbecsülhetetlen eredménye a jobbágyság felszabadítása volt. Mig a honszeretet lángja lobog a sziveinkben, addig megbecsülhetetlen lesz e nap, s Tudjuk, hogy a kő- és bronzkorszak embere, nagy előszeretettel tanyázott patakok, folyók, tavak és mocsarak mentén, oly helyeken, melyeket a viz már nem önthet el, de azért nem voltak tulmagasak, mert ily helyeken, a hal és vizivad bőségben lévén, legkönnyebben megtalálta az életfentartásához szükséges feltételeket, nem tekintve azt, hogy e viz bizonyos mértékig, legalább az egyik oldalról, megvédte tanyáját a támadók ellen. Biztosan számítottam tehát arra, hogy e terület őslakói az ecsedi-láp felé gravitáltak, mert nem hittem a hagyományban, hogy a lápot a Báthoriak mesterségesen állították elő, hogy az ecsedi várukat megvédjék. Ebből csak annyi igaz, hogy mivel a vár kissé magasan feküdt és a viz nem mindenkor volt elég, hogy a várat megvédje, ennek következtében, a Kraszna vizének bevezetésével csak nagyobbitották a viz területét. Hogy erről meggyőződést szerezzek, nem is ásattam a láp partján Ecsednél, hanem bementem messze majdnem a láp közepére, az u. n. Sárvár dombig s ott, kb. oly magasságban, melyet számításom szerint a láp vize hajdan már el nem ért, de azért közel az általam oda képzelt víztükörhöz, ásatni kezdtem. Nem tévedtem, mert az általam húzott árok vonalban, egymástól mintegy két méternyi távolságban, öt kőkort tüzelőpadra bukkantunk, melyeknek a környéke tele volt kő- bronz- és népvándorláskorabeli cseréptöredékekkel és a kő korszakból való, agyagból készült és nyílt tűzön égetett, otromba hálónehezékekkel a mely leletek tehát minden kétséget kizáróan azt bizonyítják, hogy ott már kb. 6000 évvel ezelőtt is viz volt. Az ecsedi lápot megkerülve Csenger vidékén akartam folytatni kutatásaimat, de úgy látszik, hogy ezt a területet, a Szamostól egész a lápig az őskorban folyton a viz járta, azért itt nem találtam oly nyomokat, melyek eredménynyel biztattak volna. Csak Tyúkod határában találtam meg a kőkorszak nyomait és hiszem, hogy Csengerbagos vidékén és lejebb szintén érdemes volna kutatni. Bör- vely határában is szerettem volna ásatni, de különféle körülmények meggátolták szándékomat. Átjöttem azután a Szamos innenső oldalára, a hol azonban a szeptember derekán beállott esőzések gátolták az ásatásokat. Nem tehettem egyebet, mint utazásom közben figyelemmel kisérni a telepviszonyokat, miközben meggyőződtem arról, hogy e területen a Tiszától a Szamosig, le egész Szatmár vidékéig és oldalt a Paládokig az úgynevezett Kunhalmoknak (őrhalmok) egész rendszeres lánczolata vonul végig itt-ott, egyik másik nagyobb örhalom tájékán, mesterségesen emelt de laposabb dombokkal, tehát tanyahelyekkel, mind meg annyi bizonyítéka J annak, hogy e területek az ősidőkben megült helyek voltak. Homokon ismét alkalmam volt ásatni, csakhogy — sajnos — rigolirozott, tehát már feldúlt területen, egy kiszáradt ér partján, 1 Homok és Mikola között. Mindazonáltal az : eredmény kielégítő volt, mert itt is három korszaknak, a kő-, bronz- és népvándorlás i korának nyomait állapíthattam meg. Egy innen előkerült teljesen ép népvándorlás-korabeli kis füles csésze, egyike a legszebbeknek a maga nemében. Darnón a La Taine-korszakot állapíthattam meg, több már előbb itt talált és a korszakot (Krisztus előtt 1000—1500 év) jellemző díszes, színes gyöngyben. Porczelánszerü anyaguk minőségét a tudósoknak még máig sem sikerült pontosan megállapítani. E mo- gyorónagyságu gyöngyök kivitele és díszítési módja, a színek beolvasztásával, már előrehaladott kultúrára vall. A legérdekesebb leletek egyike kétségkívül az aranyosmedgyesi. Itt az Aranyosmed- gyestöl Patóháza felé vonuló ut baloldalán ásattam, a Szinér patakon átvezető kőhid melletti emelkedésen. Itt is mind a három korszakot megtaláltam és nem tudnám meghatározni, hogy melyik korszak mutatkozott a legérdekesebbnek ? A kőkorszakból ősszarvas agancsaiból készült balták, fejszék, csá- kányszerü eszközök, kővésők, stb. kerültek elő és egy óriási gabonatartó cserépedény törmelékei között, nagymenyiségü pörkölt búza, melynek minden egyes szeme tisztán felismerhető. A bronzkorszakból és a nép- vándorlás korából számos érdekes, jellemző alakú és díszítésű cserépedény stb. Kisebb eredménynyel folytattam az ásatást Sárközön, a báró Vecsey-féle uradalom u. n. dinnyésén a Margit hídnál, ahol kővésők és kőgyaluk kerültek felszínre. Találtak azonban más területen bronzkarpereczet és kőbuzogáuyt is. Azután Apán ásattam, a hol több kő- és bronzkori telepre bukkantam, de érdekesebb lelet nem került elő, egy nagyon szép, teljesen ép szerpentinből készült kövésőt kivéve, melyet az egyik munkás elcsent, de később mégis megkerült. Itt veszett el két ökölnyi nagyságú nucleus, vagyis kőmag, obsidiából, melyből a kőkori ember nyíl- és dárdahegyét, sőt kését is pattogtatta. A Szinérváralja határában végzett ásatások nehány, e vármegyében szokatlan alakú gömbölyű, kb. ludtojás nagyságú hálónehezéket hoztak felszínre. Itt különösen a kő- és bronzkor volt képviselve. Lényegesebb lelet nem került elő. A hegyek között nem ásattam. Felsőbányán azonban megtudtam, hogy ott a római bányászat nyomaira bukkantak. Biztos, hogy a közeli Erdély római telepesei vetettek ki egy bányász rajt. Somkut vidékén meddőnek látszott az ez irányú kutatás és igy csak Hosszufalu, illetőleg Kisfentős határában ásattam, a hol tartós és erős zápor gátolta meg az ásatások folytatását. A kb. fél napig tartott ásatás azonban két ritka szép és érdekes, sgarfitto- módon díszített cseréptöredéken kívül, egy rendkivül ritka darabot eredményezett. Ez egy cserépedénynek a füle. Egy ember felső testét ábrázolja, kezdetleges kidolgozásban, de nagyon érdekesen díszítve. Ehhez hasonló, de kevésbé szép edény fület talált Schlieman tanár, a hires régész, Trója ásatása alkalmával és azt ez ásatásokról irt munkájában közli is. Innen kezdve Pribékfalván, Erdőszádán, Barlafalun át egész Pettyénig, az ősembernek minden nyoma megszűnik ezen a vonalon melyet a Bükk hegységtől át, egész a Bánya felé nyúló hegyekig, hajdan állandóan a viz járt és igy letelepülésre alkalmatlanná lett. Erdőd határában már feldúlt területen állapítottam meg a kő- és bronz korszakot. Mivel pedig Krasznabélteken már korábban is kerültek elő kő- és bronzkori leletek, világos, hogy e vidék is az ősember tanyája volt. Nagykároly határában fejeztem be kutatásaimat. Itt a gencsi és a majtényi országutak között, fekvő, u. n. bobádi dombot ásattam meg, mely egyike a legérdekesebb és legfontosabb őskori telepeknek. Ez lehetett a középpontja az ecsedi lápon végig és a Szamos innenső oldalán elvonuló őrhalmoknak. Valóságos földvár, nagykiterjedésű fensik,- melyet hajdan minden oldalról viz vett körül. Sajnos ezt a területet is évszázados kultúra rontotta el a régészet nagy veszteségére, mert számításom szerint az eke mintegy 75 czentiméternyire nivellálta vagyis szállította le a felszint és az e mélységig talált tárgyakat tönkretette. E telep gazdagságát legjobban bizonyítja, hogy itt több
