Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-07 / 6. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE elő és pedig oly tökéletesen, hogy szinte önmagunktól kellett kérdeznünk, vájjon mikép tudták azt egy egyszerű harmonium mellett betanulni ? És ennek sikere nemcsak a bájos szereplők, hanem a rendező: Rónai Margit k. a. érdeme, ki semmi fáradságot nem kiméit a siker érdekében. Volt is oly taps, amelyet nem fognak elfelejteni sem a szereplők, sem a rendező! A műsor után a vendéglőbe vonult a közönség, hol azután kezdetét vette a tánczmulatság, mely a legvidámabb hangulatban kivilágos-kivirradtig tartott. A csanálosi leányok büszkék lehetnek magukra, de büszkék vagyunk mi is reájuk, mert megérdemlik az „egri“ nevet. — A börvelyi ifjúság által e hó 2-án rendezett tánczmulatság minden tekintetben fényesen sikerült s bátran elmondhatjuk, hogy egyike volt a vidék legjobb mulatságainak. A mulatni vágyó intelligens közönség már 8 órakor megtöltötte a csinosan diszi- tett helyiséget s vidám kedvvel járta a ropogós csárdást. Elismerés illeti a figyelmes rendezőséget, kik mindent elkövettek az estét mentül kellemesebbé varázsolni, ami teljes mértékben sikerült is, mert a jelenvoltak szűnni nem akaró jókedv mellett egy felejthetetlen éj eltöltésével távoztak a hajnali órákban. — Bevétel volt jegyekből 161 K, világ-távirdából 27 K 14 f, felülfizetésekből 59 K 68 fillér. Összes bevétel : 247 K 82 f. Kiadás: 102 K 08 fillér. Marad jótékony- czélra 145 K 74 fillér. — Felülfizetni szívesek voltak: Dr. Aáron Sándor (Nagykároly), Börvelyi kendergyár, Bodoky Béla (Kismaj- tény), Bodoky Gyula, Janitzky Albert (Nagykároly), lukacs Bertalan ref. lelkész (Mérk), id. Veres Ferencz (Domahida) 5—5 K, Czut- rin Mózes 3 K 68 f, Kovács Mihály (Érmihály- falva) 3 K, Baranyi Géza (Nagykároly), Bodoky Géza, ifj. Filep István, Kovács Károly (Szentmiklós), Kánya István (Pátroha), Weisz Viktor 2—2 K, Balog Lajosné, id. Filep István (Nagykároly), Havas Gyula, Pap Endre (Nagykároly), Orosz N. (Nagykároly), Schnell Pálné (Nagykároly) 1—1 koronát. — A nagyecsedi „Női kör“ saját pénztára javára 1907. évi február hó 10-én tánczczal egybekötött zártkörű társasestélyt rendez. Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete este 8‘/2 órakor. Felülfize- lések a „Női kör“ javára köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. —: Árlejtés. A helybeli m. kir. honvédzászlóaljnál a kenyérszállitást folyó évi január hó 1-től kezdődőleg a megtartott árlejtés alapján Rosner Jakab helybeli pékmester nyerte el. — A magyarországi épitőmunká- sok országos szövetsége nagykárolyi helyi csoportja 1907. február 11-én este 6 órakor kezdődő felolvasó-estélyt rendez a következő műsorral: 1. Proletárok verseskönyvéből: „Munka népe“. „Anyám mosni jár“. „A tőke“. Előadja: Rész Elemér. 2. Marx és Engels válogatott műveiből: „A magyar forradalom“. Előadja: Kiss János. 3. Parlamenti választójog terjedelméből: „Huszonhetedik leczke“. Előadja: Pelcz Antal. 4. A „Romok“ könyvéből : „Általános okai a régi államok jólétének“. Előadja: Vajda Sándor. 5. Marx Károly gazdasági tanai könyvéből: „A munkaerő“. Előadja : Sopronyi János. 6. Társadalom és osztályharcz ismertetése. Előadja: Lasz- tóczi Ferencz. — Villanytelepünkön a kútfúrás befejezést nyert, még pedig eredmény nélkül annyiban, hogy mély viz nem találtatott. Negyvenhat méter mélységben oly nagy mennyiségű vizet találtak, hogy 24 óra alatt 1500 hektoliter mennyiséget lehet felszínre hozni, de az a viz nem jó, ezért visszatérnek a 95 méter mélységre és 4 czolos csövei próbálják meg a fúrást, hogy kellő és legalább tűrhető minőségű vízre lehessen szert tenni. — Árverés. Nyírbátor község elüljáró- sága a község tulajdonát képező minden heti és 5 országos vásárvám, — illetve piaczi helypénzszedési jogának haszonbérbeadására zárt ajánlati árverést hirdet. A zárt ajánlatok f. hó 19-én délelőtt 10 óráig nyújtandók be, amikor is a képviselőtestületi közgyűlés fog az ajánlatok fölött határozni. Egyéb feltételek a főjegyzői hivatalban tudhatok meg. — Legjobb fajú szőlőoltványok, elismert kitűnő minőségben, szakszerűen és lelkiismeretesen kezelve a legolcsóbb árban kaphatók a „Milleniumtelep“-nél Nagyősz. Torontói megye, mely kívánatra ingyen és bérmentve küldi magyar, német, román vagy szerb nyelvű nagy főárjegyzékét. — A nagykárolyi rom. kath. hitközség és iskolaszék megbizásából f. hó 3-án egy küldöttség tisztelgett Dr. Fetser Antal nagyváradi felszentelt püspöknél, városunk jeles fiánál, hogy püspöki kinevezte- tése alkalmából őt üdvözölje. A küldöttség nevében Dr. Tietz Antal házfőnök üdvözölte lelkes szavakban a kiváló egyházfejedelmet, aki meghatva mondott őszinte köszönetét szülővárosa róm. kath. hitközsége és iskolaszéke részéről tapasztalt jóleső figyelemért. A püspök, ki a küldöttséget nem mint tisztelgőket, hanem mint nagykárolyi vendégeit kívánta fogadni, a vasúti indóháznál várva fogadta őket magyaros barátsággal és fényes ebédet adott tiszteletükre, amelyen részt vettek a püspök szülein kivül Palotay László I ez. püspök és a küldöttség tagjai: Dr. Tietz Antal, Dr. Serly Gusztáv, Schuszteritsch Ferencz, Vetzák Ede, Dr. Vetzák Ede, Rub- leczky Ignácz, Serly György, Strohmájer Ferencz, Holczinger István, Brauneisz Pál. Az ebéden a felköszöntök sorát Dr. Serly Gusztáv nyitotta meg, poharát ürítvén a szives házigazdára, városunk kiváló szülöttjére Dr. Fetser Antal püspökre, ki e felköszöntőre válaszolván Nagykároly város róm. kath. hitközségére ürítette poharát. Beszédében visszaemlékezett arra az időre, amidőn Nagykároly városa Dr. Schlauch Nándor püspököt fáklyásmenettel tisztelte meg és aki az ünnepi szónoknak válaszolva kijelentette, hogy Nagykároly városát tartja püspöki pásztorbotja legékesebb gyémántjának. Kívánja, hogy mindég ez maradjon e város. Sőt idők folyamán, mint a drága kő, folyton nyerjen értékében. Az eszmékben gazdag, magasszárnyalásu beszéd után Dr. Tietz Antal emelkedett szólásra és a püspök Öméltóságára és jelenlevő szüleire ürítette poharát. Végezetül Palotay László szólott, ki a küldöttség tagjait köszöntötte fel. — A püspök az ebéd befejezte után kikisérte a vasúthoz vendégeit, akiket olyan páratlan szeretetreméltósággal, őszinte szívélyességgel és magyaros vendéglátással fogadott, hogy feledhetlen lesz előttük mindenkor e kiváló egyházfejedelemnél töltött kellemes nap. — Itt említjük még meg, hogy a küldöttség által kifejezett jókivánatokhoz többen sürgö- nyileg csatlakoztak. — Nyilvános elszámolás. A nagykárolyi kath. legényegyesület tánczmulatsá- gán bevétel volt jegyekből: 182 K, felülfize- tésekböl 130 K, összesen: 312 K. Lzzel szemben kiadás 180 K 16 fillér, maradvány az egyesület házépítése javára 132 korona. Felülíizettek: lrsik Ferenczné 55 K, Róth Károly 10 K, Liebhauser Lajos 6 K, Péchy Lászlóim, Tivadar József, Kecskés Borbála 4—4 K, Dr. Serly Gusztáv, Papp István 3—3 K, Sarkadi N. Zsigmond, Nyikulás László, Lőrincz György (ács), Dipold Ferencz, Torosa Illés, Kikkel Mátyás, Lőrincz József (ács) 2—2 K, Varjas Endre, Klacskó István, N. N. 1-20—1-20 K, Brugós Péter, Patay Ferencz, Frank Lajos, Birócsák János, Gergely Mihály, Akkermann János, Bolemann János, Bolemann István, Gyerinann Sándor, Kuuk Jenő, Negele Lajos, Riskó József, Steib József, Széchényi Lajos, Tóth László, Wächter Antal, Valácsek Lajos, Héb György, Steib Antal, Kovács Sándor, Wéber József, Kovács György, Horváth Ferencz 1—1 K, Szendrey Viktor 40 fillér. Összesen: 130 korona. Fogadják mindnyájan az egyesület hálás köszönetét. — Nyilvános köszönet. Dr. Boromisza Tibor püspök ur a kath. legényegyesület házépítésének javára 100 koronát adományozott, amely összegért hálás köszönetét fejezi ki az egyesület vezetősége. — A helybeli függetlenségi és 48-as párt végrehajtó-bizottsága múlt hó 31-én a pártelnökség kérdésében ülést tartott, amikor is elhatározta, hogy f. hó 10-én délutánra j a választókerület polgárait szervezkedő nagy- j gyűlésre fogja összehívni s a központi pártelnöki állásra az egyhangúlag jelölt Dr. Adler Adolf ügyvédet, lapunk szerkesztőjét fogja javaslatba hozni. — Tánczvigalom. A nagykárolyi mészáros-iparosok előre hirdetett tánczmulatsá- gukat folyó hó 2-án, szombaton tartották meg a Polgári Olvasókör helyiségében. Ez a mulatság is szép sikerrel járt s azon számosán vettek részt; a négyest 40 pár tánczolta. — Kedélyes, családias jellegű mulatság volt, mely csak a hajnali órákban ért véget. — Megfelebbezett megyebizottsági tag választás. A helybeli lí-ik választó- kerületben múlt hó 15-én megejtett megyebizottsági tag választás ellen, melyen Szaiay! Bálint 92 szavazattal választatott meg Ku- binyi Bertalan 90 szavazatával szemben, felebbezést adtak be. — Köszönetnyilvánitás. A helybeli mészáros-iparosok f. hó 2-án megtartott mulatságán felülfizetni szívesek voltak: Lózen- czig János bőrgyáros Beszterczéröl 10 K, Hajek Ferencz 8 K, Nagy Károly sertéskereskedő 6 K, Asztalos Sándor 2 K 40 fillér, Sarkadi N. Zsigmond, Herman László, Sam- rák János, Friedl István, ifjú Gindele Ignácz 2—2 K, Kovács György, Aczél Ferencz állomás-főnök 1'40—1’40 K, Sallay Lajos, Ha- rász Pál, Tájerling János, Frank Lajosné, Mann Gusztáv, Horváth Ferencz, Steiger János 1—1 K, Fábián Béla, Frik Györgyné, Brugós Péter, Zsurzsa Péter, Torna József, Drágus István 80—80 fillér, Papp György, Szigeti Sándor 60—60 fillér, Csepregi József, Szendrey Jenő, Szécsényi Lajos, ifjú Torna Pál, Kalina Ferencz, N. N., N. N., N. N., Kálnai Gyula 40—40 fill., Grenczel Fülöp 20 fillért. Összesen: 56 korona, ügy a szives felülfizetök, valamint a mulatságon megjelentek fogadják a rendezőség köszönetét. — Vármegyei erdészeti bizottsági ülés lesz f. hó 9-én. — Honvédujonczok eskütétele. A múlt hónap végével bevonult ujonezok f. hó 3-án délelőtt tették le az esküt a honvédlaktanya udvarán, aminek megtörténte után Tanárky Béla őrnagy, zászlóaljparancsnok intézett buzdító beszédet az ujonezokhoz. — Vasúti baleset. Török Sándor vasúti fékező a szilágysági vasút vonalán két kocsi közé esett, minek következtében oldalbordái behorpadtak. Súlyos sérülésével lakásán ápolják. — A vármegyénkben újonnan szervezett községi jegyzőségek betöltéséről eddig a következő értesítéseket vettük: Penészleken Bódy László, Vezenden Becsky Sándor, Sályiban Schwartz Jenő, Ópályiban Németh Lajos, Giródtótfaluban Eperjessy Mihály és Zsadányban Dr. Sauermann István választattak meg. — Váratlan halál. Gnánt János gazdálkodó fényi lakos f. hó 5-én a ládáján ülve meghalva találtatott. Az orvosrendőri szemle megállapította, hogy a hullán kül- erőszak nyomai nincsenek, mert nevezettet erős szeszfogyasztás következtében előállott szivszélhüdés ölte meg, miért is a helybeli járásbíróság a temetési engedélyt megadta. — Lopás gyanúja alatt. Brant Erzsébet vándor mutatványost a csendőrség Fényről előállította, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy múlt hó 28-án Börvelyben Bene Sándor ottani lakos kárára lopott kulcs használata utján 40 koronát eltulajdonított. Minthogy a megejtett nyomozás elegendő bizonyítékot még nem tudott szerezni, a helybeli járásbíróság gyanúsítottat szabadlábra helyezte. — Halálos zúzódás. Sarkadi János Zoltán nevű 2 hónapos gyermeke Genesen a szülői házban a bölcsőben feküdt, egy 3 éves gyerek pedig a bölcsőt felborította, minek következtében a gyermek kiesett és agy- hártya-vóredényrepedés által okozott agyvérzés következtében meghalt. A kis hullát Dr. Czukor Lajos járásorvos és Dr. Rooz Elemér tb.-> járásorvos felbonczolták, a halál okát megállapították, minek megtörténte után a járásbíróság engedélye folytán az eltemette- tett, a vizsgálat pedig annak kiderítése czél- jából, hogy forog-e fenn valaki részéről vétkes gondatlanság — folyamatba tétetett. — Laktanyaépités. Egy lovassági pótkeretnek vármegyénkben való elhelyezése czéijából a lovassági laktanya építés megbeszélése és a helyszíni szemle megtartása ügyében Ilosvay Aladár vármegyei alispán elnöklete alatt f. hó 15-én egy helyi vegyes bizottság ül össze, melyben a vármegyei államépitészeti hivatal részéről Kacsó Károly kir. főmérnök, a város részéről Debreczeni István polgármester és Dr. Schönpflug Béla városi tiszti-orvos fognak részt venni. f — A nagykárolyi földmunkások a csoport-könyvtár javára 1907. február 9-én, szombaton Kun István vendéglőjében táncz- mulatságot rendeznek. Belépődíj személyen- kint 1 konona. Kezdete este 7 órakor. ván a dallamos zenedarabokat. Végül Des Roseaux „Az egérke“ czimü színdarabja került előadásra, melyben Hetey Blanka és Juhász Ernő szerepeltek, ügy fesztelen mozgásukkal. mint szerepük kifogástalan alakításával a közönség elismerését érdemelték ki. — Kinevezés. Feldner Áron helybeli m. kir. adóhivatali szakvizsgás díjtalan gyakornok huszonhárom havi dijtalan szolgálat után 800 korona segélydijjal a szinérváraljai m. kir. adóhivatalhoz kineveztetett. — Adomány. Zanathy Blanka úrnő őnagysága szives volt a népkonyha czéljaira 10 koronát küldeni, mely nemes adományért | hálás köszönetét fejez ki a szegények nevé- | ben Dr. Somossi Ignáczné, az izr. nőegylet alelnöke. Hirdetmény. 938— 1907. K. sz. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1907. évi február hó 3-ik napján tartott közgyűlésén a foglalkozást közvetítő és cselédszerző iparról alkotott szabályrendelet módosítására vonatkozólag hozott 7—1907. kgy. számú véghatározata s a módosított szabály- rendelet, továbbá 939— 1907. K. sz., az átdolgozott közkórházi alapszabályzat megállapítására vonatkozólag hozott 8—1907. kgy. számú véghatározata s a megállapított alapszabályzat, továbbá 940— 1907. K. sz., a főgimnáziumnál az iskolaorvosi és egészségtan-tanári teendők ellátására vonatkozólag hozott 9—1907. kgy. számú véghatározata, 945—1907. K. sz., az óvodáknak városi kezelésbe átvételére vonatkozólag hozott 16—1907. kgy. sz. véghatározata, továbbá 948—1907. K. sz., az anyakönyvi hivatali dijaknak a kiállító anyakönyvvezető (anya- könyvvezető-helyettes) részére leendő átengedésére vonatkozólag hozott 17—1907. kgy. számú véghatározata, továbbá 950—1907. K. sz., az „Első Nagykárolyi Mügőzmalom Részvénytársaság“ által iparvágányán szállított szállítmányai után a városi kövezetvámdijnak átalányösszegben megállapítására vonatkozólag hozott 19—1907. kgy. számú véghatározata, továbbá 952—1907., a népkönyvtár kezeléséért tiszteletdij megállapítására vonatkozólag hozott 20—1907. kgy. számú véghatározata, továbbá 954— 1907. K. sz., Fleisz János fényi- utczai telkéhez csatolt utczarészlet megállapított kártalanítási árának mérséklésére vonatkozólag hozott 25—1907. kgy. számú véghatározata, továbbá 955— 1907. K. sz., ifj. Farkas Sándor i Arpád-utczai telkéből utczaterülethez csatolt telekrészlet kártalanítási dijának megállapítására vonatkozólag hozott 26—1907. kgy. számú véghatározata, továbbá 958—1907. K. szám, a honvédlaktanya törzsépületének s fegyvertár épületének további bérbeadására vonatkozólag hozott 15— 1907. kgy. sz. véghatározata, továbbá — Hangverseny. Ma este 8 órakor lesz Munkácsy János hegedűművészének és Zi- wuska Irén konczert énekesnőnek hangversenye Réthy Janka zongoratanárnő közreműködésével, a megyeháza dísztermében. Műsor : 1. Wienawsky D-moll hegedűverseny. 2. No- seda „Balsors gyanánt“. 3. Liszt „Rigoletto Phanaphrasse“. 4. Paganini „Mózes ábránd“ egy húron. 5. Deura. a) Situ m’ aimes. b) Stojanovics Ninon operából „Bordal“. 6. a) Mozart Menuet. b) Bazzini Rondo des Lutins. Helyárak: 1-ső 7 sor 4 kor., a következő 5 sor 3 kor., a többi sorok 2 kor. Álóhely 1 kor. Jegyek előre válthatók Eigner Simon könyv- kereskedésben és az előadás előtt a pénztárnál. — A vármegyei igazoló választmány f. hó 9-én Vi 12 órakor a vármegye- háza alispáni kistermében ülést tart, melynek tárgyát a megejtett megyebizottsági tag választások igazolása képezi. — Lemondás. Bogscha Ferencz dijtalan közigazgatási gyakornok ezen állásáról lemondott, miért is vármegyénk főispánja őt hivatalától felmentette. — A helybeli oltáregyesület idei cyklusának harmadik felolvasó estjét f hó 3-án délután 6 órakor tartotta meg a Polgári olvasókör nagytermében szép számú közönség jelenlétében. A műsor első száma Kerekes Annuska monológja volt, ki „Bál után“ czimü magánjenetet igen kedvesen és ügyesen adta elő. Azután dr. Wolkenberg Alajos kanonok tartott magas nívójú, hatalmas szárnya- lásu előadást a krisztusi lélekről és szeretet- röl. Majd Vitek Károly karnagy és zenetanár játszotta Reinhard I. és Il-ik sonatináját har- móniumon, teljes precizitással interpretál959— 1907. K. sz., Kalmár Imre illetőségére vonatkozólag hozott 22—1907. kgy. számú véghatározata, valamint 960— 1907. Csúcsai Borbála illetőségére vonatkozólag hozott 23—1907. kgy. számú véghatározata, s végre 961— 1907. K. sz., Brózman János illetőségére vonatkozólag hozott 24—1907. kgy. véghatározata a városházánál a közigazgatási kiadó- hivatalban a mai naptól számítandó 15 napon át közszemlére ki vannak téve s azok a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthetők, s azok ellen netaláni felebbezések 1907. évi február 19-ik napjáig bezárólag beadhatók. Nagykároly, 1907. február 4-én. Debreczeni István, 1—1 polgármester. Kiadó lakás. Egy udvari lakás, mely áll három szobából és mellékhelyiségekből, folyó évi május l-töl kiadó. Értekezhetni Kaufmann Márton háztulajdonossal. i_2