Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-05 / 49. szám
XXIV. évfolyam «TO* Hl ^ \ jif agy karolj, 1907. de czember 5. V. . fF 49-ik szám. NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. SiSm. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korong. Fé l évre.........................................................4.— , Ne gyedévre.................................................2.— „ Egye s szám.................................................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adlet Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Síinké Géza, főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Néppárti követelések. Már a koalicziú megalakulásakor többen megmondották azt, hogy a koali- czió megalakulása beleütközik egy kissé a politikai erkölcsbe, mert nem lehet szerencsés egy oly összeköttetés, midőn a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdető liberális függetlenségi párt egyesül a (>7-es alapon álló alkotmánypárton kivül a 67-es alapon álló néppárttal, mely egy felekezet érdekében működik a többiek hátrányára, mely párt negatiója az egyenlőségnek tehát negatiója a testvériségnek is. Azonban a helyzet kényszere folytán kénytelen volt a függetlenségi párt ezt a keserű labdacsot is bevenni, mert az ezredéves alkotmány megrontására megjött darabont korszak pusztításait nem lehetett eltűrni és a két rósz közül a kisebbik roszat a koalicziót kellett választani és ebbe a függetlenségi párt szabadelvű része is kénytelen kelletlen megnyugodott. Mióta a koaliczió uralmon van, minden kérdésben érezni lehetett a felekezeti jelszó alatt harczoló néppárt kerékkötő munkáját a kormányzatban, de hogy ma már mire tartja magát jogosítottnak ez a kis párt, az mégis hallatlan. Hogy főispáni állásokat követel magának és ettől akarja függővé tenni a koaliczió által vállalt kiegyezésnek kellő idő alatti keresztülvitelét, ez bár meglehetős szépséghiba, még csak megjárja; de hogy közigazgatási sérelmek czime alatt azt meri követelni, hogy egy aktiv főispán, azért mert nem az ő szekerét tolta a választásnál — állásáról eltávo- volittassék — az már oly merészség, oly elbizakodottság amire csak a követelés visszautasítása lehet a méltó válasz. Mert igaz ugyan, hogy a belügyminiszter nem a függetlenségi elveket vallja s igy reá nézve közömbös dolog az, hogy egy főispán függetlenségi párti-e vagy sem, csak az a kérdés, hogy egy főspán megfelel-e hivatásának, meg- felel-e azon bizalmi állásnak, melyet betölt, tartozzék az a koalitió bármely pártjához, de viszont azon párt előtt, kihez a főispán tartozik, nem lehet közömbös, hogy az ő pártbelije marad-e a főispáni állásban vagy nem és a pártnak erkölcsi kötelessége megvédeni a maga emberét jogtalan támadások ellen, ha az illető állásának megfelel. JLIgy olvastuk a . fővárosi lapokban, hogy a néppárt vagy mondjuk annak csak egyes tagjai Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja távozását állították volna fel a kiegyezés egyhangú megszavazásának egyik feltételéül. Ha Dr. Falussy mint főispán oly hibát követett el, mely miatt távozása szükséges, vagy a belügyminiszter elvesztette volna vele szemben a bizalmat, távozása indokolt lenne. Ugyde úgy tudjuk, hogy Dr. Falussy fáradhatatlanul munkálkodó, dolgozó főispán, ki állásának minden tekintetben kiválóan megfelel s ha van is ellene panasz, az csak egyéni érdekek mellőzéséből vagy onnan is ered, hogy némely kérdésben nem igen szerencsés tanácsadókra hallgatva egyik-másik dolog nein úgy sikerül, hogy ez által barátokat szerzett volna magának, azonban tisztakezüségéhez, becsületességéhez szó sem fér s hogy kevés oly főispán van, aki oly munkabíró és szívós erő lenne mint ő, ez kétségtelen ; ha tehát a néppárt mégis az ö eltávolítását követeli, ez nem egyébért van, minthogy nem tudják elfeledni azt a csúfos bukást, mely a pártot a nagykárolyi képviselőválasztásnál érte s ezt a. kudarezot nagyrészben Dr. Falussy Árpád főispánnak tulajdonítják. Hát hiszen nem egészen úgy áll a dolog. Mert a volt néppárti jelölt sógora Madarassá István központi főszolgabíró ellen tett feljelentés azért lett félre téve, inert a néppárti vádak csak általánosságban voltak tartva, concrét eset fel- n'litése nélkül, amiből kétségtelen, hogy a főszolgabiró a választásnál semmi olyat nem tett, ami törvénybe ütköző lett volna, aminthogy azt a főszolgabiró részéről — épen az. emlitett rokonságnál fogva — feltételezni nem szabad. Ha tehát a főszolgabiró nem pres- sionált, mit és ki által tett a főispán olyat amit tennie nem lett volna szabad ? Avagy hiba az a függetlenségi főispán részéről, hogy a függetlenségi párt győzelmét jóakaró érdeklődéssel várta ? Ez nemcsak nem hiba, hanem kötelessége volt a főispánnak annál inkább, mivel nem a függetlenségi párt támadt a néppárt ellen, hanem a néppárt akart befurakodni egy évtizedek óta független érzelmű többséggel rendelkező kerületbe; már pedig ha a koalitió egyesülésnél poltikai ildomosságról beszélni lehet, a regardirozás azt hozza magával, hogy azon idő alatt, amely alatt az egyesülés tart, egyik párt a másiknak kerületébe be ne furakodjék, hanem az egyesülés idejére tartassék fenn a status-quo. Koalicziós szempontból tehát a főispán politikai hibát nem csinált. Minthogy pedig a főispán tudomásunk szerint a belügyminiszter bizalmát sem veszítette el, Dr. Falussy Árpád távozása semmi esetre sem lenne indokolható. Azonban a függetlenségi párt vezetőségéhez nagyon komoly szavunk van. Minden párt csak addig állhat fenn, mig annak létezése erkölcsi alapokon nyugszik. A függetlenségi párt egyik legnagyobb győzelme az volt, hogy a főispáni állások egynémelyikére a király függetlenségi párti egyéneket nevezett ki. Ezen vívmányt a pártnak jól meg kell becsülni és a maga főispánjait hacsak politikai hibát nem csinálnak, minden támadástól meg kell óvnia, de még ha egy függetlenségi főispán politikai hibát követ is el, annak a helyébe is csak függetlenségi főispán kinevezését kell követelni. Dr. Falussy ellen mi a vád? Az, hogy a függetlenségi eszme előbbre- vitele mellett dolgozott a néppárt ellen! TARCZA Az erkölcsi halott. A tiszta jellem az embert közbecsülés és köztisztelet tárgyává emeli. A tudomány, tekintély és gazdagság tisztelettel hajtja meg zászlaját a jellemes ember elölt, mert az távol tart magától minden szennyet és salakot s a legrosszabb indulat akaratja is sikertelenül harczol ellene. Ha első tekintetre — a rágalmak özöne alatt — folt is látszik rajta, annak csakhamar el kell tűnnie s ismét hófehér tisztaságban jelenik meg előttünk. Az arany, ha sárba tapossák is, arany marad s a reá tapadt szennytől köny- nyen megtisztítható. Mi az tehál, mi az emberi erények között a legszebb, legnemesebb és a legfélté- kenyebben őrzött kincs? A jellem, a becsületesség. Jellem nélkül nem ember az ember. Mert ha valakinek jellemén a társadalom egyik vagy másik tagja foltot vesz észre, az titokban nem marad. Először suttogva — titoktartás mellett — tovább adja, azután szájról- szájra jár, mig közbeszéd tárgyává lesz s a nyilvánosság itélőszéke elé kerül, mely védelmet és enyhítő körülményeket nem ismerve, kérlelhetlenül pálezát tör a megrágalmazott felett, s a jobb társaság kebeléből kizárja. Hálha még a jellemet ért folt nem oly csekély, hogy azt csak a gondosabb figyelő veheti észre, hálha a jellemhez egyszerre oly sötét lolt tapad, mely mindenki elölt nyomban láthatóvá lesz, hátha a társadalomnak ezideig egy előkelő tagja megfeledkezve magáról, állásáról, a körről, melyben mozgott, megfeledkezve családjáról, melynek nevet adott s közbecsülést szerzett — letér a becsület útjáról s oly bünlettet követ el, hogy az igazságszolgáltatás büntető kezének kell reá sújtani: élet-e már annak élete? Nem. Annak élete rosszabb a halálnál. Ö erkölcsi halott. Él ugyan, mert mozog, érez s nem pihen a föld alatt. Élete azonban saját magára nézve is oly teher, melynek súlya alatt csaknem összeroskad. A megvetést és gyalázatot, mely nevéhez és életéhez fűződött, alig bírja vonszolni. Ha túl is éli a földi igazságszolgáltatás büntetését s lelki- ismeretének szavát némileg elnémítani is képes, nyugalma, pihenése sohasem lesz, a társadalomra nézve meghalt örökre, feneketlen sártengerbe sülyedt s erkölcsi feltámadásra még halvány reménye sem lehet. * Ezen gondolatokat a szatmári sikkasztó adótárnok esete idézte elő bennem. Az esetnek első hírét kétkedéssel fogadtam. Nem akartam hinni annak valóságában. Nem, mert aki közelebbről ismerte a sikkasztó adólárnokot, alkalma volt vele többször találkozni, látta bizalomgerjesztő derült arczát, hallgatta humoros ötleteit s élezeit és megfigyelte vidámságra és vig kedélyre hangoló természetét, akaratlanul is hinnie kellett, hogy szivének és lelkének tükrét az arczán hordozza, melyből csak tiszta jellemet, becsületességet, de roszra való hajlamot kiolvasni semmi szin alatt nem lehetett. Ily véleményt tápláltak felőle nemcsak barátai, de a körülötte működött tisztviselő- társai is, kikkel naponként érintkezett. Szomorú példa, hogy az emberismeret mennyire tévedhet s a látszat mennyire csalhat! Mily sajnálatra méltó az a tiszlvi- selőtársa, ki őt ellenőrizni volt hivatva, mily sajnálatraméltók többi tiszttársai, barátai s különösen hitvestársa és gyermekei, kik feltétlenül megbíztak benne. Hányán vannak, kiknek bizalmával rutul visszaélt, megkárosított és gyászbaboritott, bárha testileg még meg nem halt. A sikkasztó adótárnokot sokan mentik s tettének elkövetése okául a hiányos ellenőrzést emlegetik. Én nem találok mellette szóló enyhítő körülményeket, sőt kettős bűntény elkövetését fedezem fel, mert a sikkasztáson kivül csalást is látok fennforogni. Ugyanis nemcsak hütlenül kezelte a reá bízott idegen vagyont, de bizalmat ébresztő modorával és viselkedésével megcsalta környezetét s azokat, kik öt ellenőrizni voltak hivatottak. Lelkét tehát kettős bűn terheli: a sikkasztás és csalás büntette, mert mielőtt az őrzésére bízott idegen vagyont eltulajdonította volna, másokat tévedésbe ejtett, hogy általános bizalmat csalhasson ki a maga részére. A sikkasztót tettének elkövetésében sokan azzal is mentik, hogy nagy családja volt s a gyermekei neveltetésével járó költségek kergették bűnbe. Én ezen okot sem fogadom el s még kevésbé tartom enyhitö körülménynek, már azért sem, mivel gyermekeit — a legkisebbik kivételével — mind elhelyezte, tehát apai gondozást és költséget nem igényeltek. Családja legutóbb csak három tagból állott s azt pénztárnoki fizetéséből — bárha több rendbeli levonásokkal volt is terhelve — tisztességcsen fenntarthatta volna. Mi voll tehát indító oka ama bűntett elkövetésének ? Talán fényesen berendezett lakást tartott s maga és családja ruházta- tásában divathajhászó, fényűző volt? Nem. Ellenkezőleg a külsőségre vajmi keveset adott, e tekintetben semmi feltűnést nem keltett, inkább az egyszerűségre való hajlam nyert kifejezést úgy saját személyére, mint családjának tagjaira és háztartására nézve is. Mi lehetett tehát oka annak, hogy annyira elfelejtkezett magáról ? A könnyelműség, köny- nyüvériiség, éjjeli mulatságokra való hajlam. Kereste a vig társaságot és a költséges I társas összejöveteleket, de már az azokkal járó kiadásokat fizetéséből fedezni nem tudta. Ezért sikkasztott. Nem fogadható el tehát az egyesek ré- j széröl enyhitö körülménynek minősített azon ■ ok, hogy a sikkasztó adótárnokot terhes | családjának fenntartásával járó költségek fe- dezhelése térítette le az igaz útról és sodorta bűnbe. Sőt súlyosító körülménynek tekinthető az érintett valódi ok, t. i. a saját egyéni élvezeteinek kielégítésére irányuló vágy, \ melynek — gyenge jelleménél fogva — ellentállani nem volt elég erkölcsi ereje. Ha nem kereste volna vagyonosabb ba- rátjainak vig társaságát és mulatságát, ha hozzá hasonló sorsban és módban lévő tiszt- viselőtársainak köre és ritkábban előforduló kevésbé költséges szórakozásai kielégítették volna — általános tiszteletnek és becsülésnek örvendene ma is. Nem kellett volna sikkasztania, nem lenne erkölcsi halott s nem okozott volna oly károsodást sem ke- ! nyeret adó gazdájának, sem családjának s az ellenőrzésre hivatott tisztviselőtársainak. Nem szerzett volna szégyenfoltot nevére. iota.
