Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-24 / 43. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korona. Fé l évre..........................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Egyes szám....................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A kiegyezés. Mióta Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök a kiegyezésre vonatkozó törvényjavaslatokat az országgyűlés képviselő- házához beterjesztette, az országban egyébről sein lehet hallani, mint a kiegyezésről. Hogy hazánkban a kiegyezéssel senki sincs megelégedve, az természetes dolog. Mert újabb terheket vesz az ország magára megfelelő ellenszolgáltatás nélkül. Részletekről nem beszélünk. Elismerjük azt, hogy közjogi tekintetben van némi vívmány a formát tekintve, de közgazdaságilag nagyon kevés az előny. Szerintünk ez még nem lenne nagy baj. Igaz ugyan, hogy a kvótaemeléssel óriási nagy, újabb teher zudul reánk, de a legnagyobb hibának tartjuk, hogy a függetlenségi párt, mely az országban ma többségben van, nem kezd hozzá prograinmja megvalósításához. Ha már kvótaemelést akar megszavazni, ami már maga ellenkezik a párt elveivel, ha már a paktumnál fogva 1917-ig megint nem beszélhetünk önálló vámterületről, ami a kényszerhelyzettel még megindokolható, de nem indokolható meg az a kishitűség, amit a bankkérdésben tanúsítanak. El van ismerve az, hogy az Önálló nemzeti jegybank felállításához jogunk van ; el van ismerve az, hogy egy önálló jegybank feállitása hazánkra nézve létkérdés; nem fér kétség ahhoz sem, hogy annak felállítása nem tartozik a lehetetlenségek közé, tehát ha a nemzeti bank felállítása nehézségekbe ütközik is, miért tették meg azt az ígéretet, hogy az osztrák-magyar jegybank szabadalmának meghosszabbítása tárgyában tárgyalásokba fognak bocsátkozni ? Miért nem jelenti ki azt a függetlenségi párt már most, hogy az önálló magyar nemzeti banknak 1910-ben való felállításához feltétlenül ragaszkodik és miért nem kíván arra nézve biztosítékot, hogy ez meg is fog történni ? Miért nem utasítja a képviselöház a függetlenségi párt követelése folytán a kormányt arra, hogy az önálló nemzeti bank felállítása tárgyában haladéktalanul kezdje meg az előkészületeket? Vagy megvan a lehetősége annak, hogy a függetlenségi párt e tekintetben tegye meg a kellő lépéseket, vagy nincs. Ha megvan a lehetőség, akkor foganatba kell venni a párt programmja ezen egyik legfőbb pontjának megvalósítását. Vagy a viszonyok olyanok, hogy az ez idő szerint keresztül nem vihető, akkor hagyja ott a párt a koalitiót, hagyja ott a kormányt, menjen ellenzékbe s akkor nagyobb szolgálatot fog tenni a nemzetnek, mint most, mikor nemcsak 67-es alapon kormányozni segít, hanem még megfosztja a nemzetet az 1848-as párt programmjában lefektetett függetlenségi ideáltól is. Ez csak nem tartozik a paktumhoz ! ? S ha mégis meghosszabbítják az osztrák-magyar bank szabadalmát, tehát 1917-ig nem lesz önálló vámterület, nem lesz önálló jegybank, nem lesz önálló hadsereg, akkor ne vegyen részt a párt a kormányzatban, menjen ellenzékbe és küzdjön tovább a 48-as elvek megvalósulásáért, mert különben igazolt lesz azoknak az álláspontja, kik azt tartják, hogy a folytonos közjogi harczoknak — ily eredmény mellett — nincs értelme és a függetlenségi pártnak mostani politikája mellett nincs létjogosultsága. Nincs létjogosultsága, mert vak! Igenis vak. Mert ha vak nem lenne, akkor bekövetkeznék az, a mit boldog emlékű Kossuth Lajos mondott, hogy: „Ha a harcz indulatától, a támadás hevétől, a kiválás erőszakosságától a függetlenségi párt szeme csak egy perezre is felnyílna, ebben az egy perezben megbízhatnánk. Mert ebben az egy perezben meglátná a nemzet csalódottságát és észrevenné, hogy mennyire eltávolodott nemes tiszta proy- rammjátől. Ebben az egy perezben a lelkiismerete megriadna, a kötelességtudata fölébredne és észrevenné azt is, hogy hatalmának vára romokon épült. A politikai erkölcs, a dicsőséges hagyományok s a nagy programm romjain“. Alkotmánybiztositék és kiegyezés. A kiegyezési javaslatok értékét most még csak a Wekerle beszédeiből ismerhetjük, de beszélt már róluk Beck osztrák miniszterelnök is és ő mutatta meg az érem másik oldalát. A mérleget tehát még nem állíthatjuk fel, de már most is szemünkbe ötlenek a következők : Vámszövetség helyett kereskedelmi és forgalmi szerződésünk lett. Nem lesz többé közös vámterület, hanem két állam szabad forgalmi területe „egységes vámhatárral.“ Közös vámterület helyett egységes vámhatár. A szavakkal való játék ez, leleplezése annak a szomorú valónak, hogy 1917-ig tűrni vagyunk kénytelenek a gazdasági közösséget. A szavakkal való játék, hogy közös vámtarifa helyett ezentúl egyesített két külön vámtarifáról lesz szó. A külfölddel való kereskedelmi szerződéseket a közös külügyminiszter fogja kötni, de két államterületre nézve s kivüle az osztrák és a magyar kormány egy-cgy képviselője is alá fogja Írni a szerződést. Ezért ugyan kár volt Szögyén-Marich László nagykövetnek Berlinből Bécsbe fáradni. A „kutséberek“ s a galicziai gyolcsosok szabad házalása megszűnik. Ez az utóbbi iparunkra nézve nagy jelentőségű. A ezukor-kérdésben Ausztriával biztosították az eddigi magyar fogyasztást, a Duna gőzhajós társaságot felmentettük a szállítási adó alól. Ezek különben jelentéktelen dolgok. A közös államadóságokat, ezt az 1867-iki valóságos hadisarezot, amelyet a kiegyezésért kellett eddig fizetnünk évi 60 millió ko-' I róna értékben Ausztriának, megválthatjuk. Az 1867-iki törvény azt mondotta, hogy Magyarország még akkor is tartozik az abszo- j lut korszak államadósságainak kamatterhé- hez hozzájárulni, ha Ausztria ezt az adósságot kifizetné. Most a reánk eső kamatter- ; bet, a hadisarezot, tőkésítve kifizethetjük. I És ne lenne boldog a magyar? Fogyasztási vámsorompónk nem lesz, de a kiegyezéssel járó anyagi terhek könnyebb viselésére behozzuk a szeszárusitás monopóliumát. A vasúti kérdésekben kötött egyezségekből, amelyek szövege nem kerül a parlament elé, nem tűnik ki világosan, hogy szabad-e nekünk önálló vasúti tarifa-politikát csinál- j nunk, pedig a külön vámsorompókat kitünően lehelne helyettesíteni a magyar ipar érdekeit szolgáló külön vasúti tarifákkal. Az annabergi csatlakozást a porosz vasutak felé j nem kaptuk meg, de a könnyebb s nagyobb forgalom a kassa-oderbergi második sínpárjának részleges kiépítésével s egy teschen— I dzidiczei vonalnak az oderbergi vasút részére j való átengedésével kárpótoltattunk. Az önálló bank felállításának lehetőségét Sírva vigadjunk-e, vagy vigadva sírjunk? A múlt héten a képviselőház elé terjesz- j tették a kiegyezési javaslatokat és egyszer-! smind az alkotmánybiztositékokat. Az egymásután való beterjesztés önkénytelenül azt a gondolatot ébreszti fel, hogy a két dolog között junktim van, hogy az al- j kotmánybiztositékokat csak a közgazdasági i | kiegyezés fejében kaptuk meg s hogy az al- kotmánybiztositékok ára: a kiegyezés. Azt lehet ebből a kapcsolatból következtetni, hogy a kiegyezés súlyos, terhes Magyarországra nézve, s a keserű pirula megédesité- í sére valók az Andrássy javaslatai. biztosítja a két kormánynak arról való megállapodása, hogy külön bankok felállításának \ esetére megszabták a kölcsönös fizető esz- j közül szolgáló arany finomsági tartalmát. Közjogi jelentőségű s állami önállóságunk kidomborilása miatt nagy eredmény a szerződés vitás kérdéseire a választott biróság intézményének életbeléptetése a hágai nemzetközi konferenczia szabályai szerint. Eltagadhatlan nagy vívmány, hogy az önálló vámterület 1918-iki életbeléptetésének útjában nem lesz semmi kényszerhelyzet, mert 1917 végével leljesen szabad kereskedelmi politikai helyzetet teremt a szerződés, amit semmiféle osztrák vonakodás meg nem ronthat: Kimondja a szerződés, hogy 1917-en túl a külfölddel semmiféle uj kereskedelnn szerződés nem köthető s meséknek bizonyultak azok a híresztelések, hogy az Ausztriával most kötött kereskedelmi szerződésünk hatálya 1917-en túl, például a felmondás elmulasztásával, meghoszabbitható. Egy uj Fehérváry-kormány sem teremthet 1918-ra uj külkereskedelmi politikai kényszerhelyzetet, sem pedig nem hosszabbíthatja meg a közös vámterület, azaz mondjuk „egységes vámhatár“-szerződést. Megdöbbentő volt Wekerlének az a kijelentése, hogy két százalékkal nagyobb lesz Magyarország közösügyes kvótája. Hagyján, ha ez az emelkedés annak a vagyonosodás- nak lenne a kifejezője, amely anyagi gyarapodásunk az uj kiegyezés következménye lesz. De attól félünk, hogy a nagyobb kvótát a közjogi előnyökért, vagyis jogaink ér- vényesilhetéseért kell fizetnünk. Attól tartunk, hogy a kvótaemelés nem ellenértéke, hanem ára a kiegyezésnek. A Ház nagyon bűvösen fogadta Wekerle előterjesztéseit, az ország pedig aligha fog tapsolni. Színészet. (§) Táblás ház: tipikus pesti színházi kifejezés. Nálunk ez ideig ismeretlen fogalom volt. Inkább a direktort, a financzialis ügyek intézőjét, mint a közönséget, a színművészet passiv művelőit érdekli. Eredetét onnan veszi ez a jellegzetes kitétel, hogy a pénztár fölött kifüggesztik a táblát, melynek felírása: „A mai előadásra minden jegy elkelt“. Azzal a különbséggel, hogy nálunk ilyen szövegű tábla kifüggesztve nem volt, vasárnap estéről táblás házzal számolhatunk be, nemcsak, sőt — amennyire a földszinti nézőtér platteauja megengedte — pótsorokat állítottak be. Örömmel registráljuk ezt a tényt, annál is inkább, mert a múlt héten velünk együtt a sajtó többi orgánumai is a közönség közönyéről panaszkodtak és csak természetesnek fog feltűnni, ha csalódásunkat készséggel látjuk be. Igazolva van ennélfogva a színigazgató azon feltevése, hogy a publikum elidegenedett a színháztól s ahhoz ismét hozzá kell szoktatnia. Ennek más módja, egyéb eszköze, mint az ambitiosus tagokkal jó előadásokat produkálni — nincs és nem is lehet. Ami közönségünk nem olyan, hogy annak reklám imponálna. Ha tudja, hogy elsőrendű előadásokat kap, aminthogy tényleg része is van benne, úgy megtölti a színházat, meglesz a táblás ház. Viszont ez annyi vonatkozásban áll a publikummal, hogy a színészek nagyobb kedvvel, megkétszerezett igyekezettel s igy sikeresebben és nagyobb tetszés mellett játszanak. Ez amolyan eirculus vitiosus, melynél minden előnyös momentum az előadások színvonalának javára szolgál. A lefolyt színházi hétről külömben az alábbiakban számolunk be: F. hó 17-én, csütörtökön, Bernstein „A tolvaj“ cziinü színmüvét ismételték meg telt ház előtt a" női főszerepben Verő Jankával. Voisinné hálás drámai szerepe alkalmul szolgált színtársulatunk két igen sympatikus, nagytehetségii tagjának, hogy művészetük erejét és értékét összemérjék. Szerdán este fejlődik a háziállat GAZDA OROMÉ _i8l 1s CMai 30 ^ Tóth Daniét f ussserheresheUeHehcn, JVayyharoty,
