Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-26 / 39. szám
Nagykároly, 1907. szeptember 26. 39-ik szám XXIV. évfolyam HAGYKAROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KŐZLŐNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ........................................8.— korona. Fél évre..........................................................4.— „ Negyedévre......................................................2.— „ Egyes s zám....................................................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egy kérvény. A „Pesti Hírlap“ valamelyik számában olvastam a múlt héten, hogy a postatakarékpénztár tisztviselökara egy kérvényt nyújtott be Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszterhez, melyben azt kérik, hogy a legközelebb várható előléptetéseknél ne a protekcziős egyének léptettessenek elő, hanem azok, kik hosszú szolgálati idejük és elért ranghelyük szerint az előléptetésre már nagyon reászolgáltak. Ez a kérvény nagyon sajnosán, de a valóságnak megfelelöleg jellemzi azokat az állapotokat, melyek nálunk a köztisztviselői pályán uralkodnak. Sajnos, hogy azoknak a szegény állami tisztviselőknek félni kell attól, hogy nem azok, akik megérdemlik lesznek előléptetve, hanem azok, akiknek a háta mögött valamely befolyásos egyén áll, akinek kedvéért száz és száz tisztviselőnek legvitálisabb érdekeit kell mellőzni, mert a miniszter vagy államtitkár ki nem térhet a protegáló egyén sürgetése és kérelme elől. Pedig a laikus közönség nem is tudja azt, hogy sokszor mekkora sérelem esik egy egész nagy tisztviselőkar érdekein, ha a protekcziónak helyt engedve, oly egyéneket neveznek ki, vagy léptetnek elő, akik azt sem meg nem érdemelték, sem pedig arra reá nem szolgáltak. A közönség nagy része nem is [ tudja azt, hogy az állami tisztviselőkarnak van egy úgynevezett „rangsorozati névjegyzékbe, a melyben a tisztviselők fizetési osztály és kinevezésük, esetleg véglegesítésük sorrendjében vannak felsorolva. Ez a rangsorozati névjegyzék az állami tisztviselők Kálváriája. Ezt lesi minden tisztviselő, ezt javítgatja, ennek az alapján örvend annak, ha egy kinevezés történik, mely közelebb hozza [ őt az előléptetéshez, a magasabb fize- I téshez. Ezt kell neki végig böjtölni, mig végre annyira előre jut, hogy megkezdheti pályázatát a magasabb rang és fizetés elérhetése végett, s odajut, hogy 30—40 sőt van eset reá, hogy 100 sikertelen kísérlet után kinevezik. Már most elképzelhetjük, hogy milyen elégedetlenséget sőt elkeseredést okoz az a tisztviselők körében, ha lát- niok kell, hogy daczára szorgalmuknak, képességeiknek, kiváló magaviseletüknek, hosszú szolgálati idejüknek, daczára annak, hogyha rangsorozati névjegyzék Kálváriáját is végig járták, még sem őket nevezik ki, vagy léptetik elő, hanem a kevésbé érdemeset, a rangban sokkal hátrább álló egyént, sőt gyakran egész idegeneket, csak azért, mert ennek érdekeit, családi, vagy más j összeköttetések istápolják, mig annak a másik tisztviselőnek nincsen egyéb támogatója csak tehetsége, kifogástalan magaviseleté és rátermettsége. Egy-egy ilyen érdemtelen kinevezés láttára azután annak a szegény mellőzött tisztviselőnek legelső gondolata az, hogy bizonyára igen erős protekcziónak kellett közreműködni a másik érdekében és sóhajtva nyugszik bele sorsába, huzza az igát tovább, mert hát mit is tegyen egyebet, neki és családjának élni kell. Azok a nagy urak odafent, kik a miniszteri bürokban végig kilincselik pártfogoltjaik érdekében a miniszteri tanácsosok, államtitkárok, sőt magának a miniszternek ajtait is, mit törődnek azzal, hogy hány szegény tisztviselőnek okoznak meg nem érdemelt bánatot és szomorúságot, elkedvetlenedést és elkeseredést, a fő az, hogy az ö kívánságuk teljesüljön. Azoknak a szegény postatakarékpénztári tisztviselőknek igen-igen szomorú tapasztalatokat kellett szerezni, hogy kérvényük beadására bátorságot vettek maguknak. Mert az ilyen renitens tisztviselők azután nagyon meglesznek ám bélyegezve. A tisztviselőknek, különösen akik az államot szolgálják, legtöbb joguk az hogy „Maul halten und veiter dienen“. Amit ott fent elhatároztak, az ellen nincs további felebbezés. Nem mondom vannak arra esetek, hogy egy-egy kinevezés, mely soron kivid történik, teljesen jogos és méltányos. Mindig vannak olyan méltánylandó körülmények, melyek esetleg a tisztviselők tömege előtt ismeretlenek, de amelyeket figyelembe kell venni. De bizony az ily kinevezéseknek 907o-a kizárólag a protekczió müve. Az a nagy, intelligens és képzett tisztikar, mely munkakörét, tehetségét és erejét az állam érdekeinek előmozdítására szenteli, megérdemelné már végre, hogy előmeneteli viszonyai is törvényileg szabályoztassanak. Megérdemelné, hogy úgy mint a katonaságnál ő is majdnem napi biztossággal tudja megmondani, hogy mikor fog előlépni. Ki kellene küszöbölni a protekcziős előléptetéseknek még a lehetőségét is. Mert az a tisztviselő vagy megfelel feladatának, vagy nem. Vagy kifogástalanul ellátja teendőit, vagy nem. Ha igen, úgy nemcsak a legnagyobb méltánytalanság, de a legkirívóbb igazságtalanság az ilyeneknek mellőzése, ha pedig nem felel meg a kivánalmaknak, akkor csapja el az állam, mert ingyenélőkre az államnak szüksége nincsen. Az utóbbi időben is, például a Ma- jos esetnél, mivel érdemelte meg az a sok hazafias pénzügyi tisztviselő, hogy épen a darabontok készséges szolgáját egy oly előkelő állásba nevezték ki, mint a pénzügyi tanácsosság, s mellőztek sok olyan jogos érdeket és érdemes egyéneket, akik bizony ismét leshetik, mig a sor reájuk kerül. Vájjon mikor lesz már abból a sokat emlegetett tisztviselői pragmatikából valami ? Mert addig, mig a tisztviselői pragT ARCZ A. Falusi tapasztalatok. Városi ember, ha teheti, nyári időben szívesen rándul ki falura, hogy ott friss és egészséges levegőt szívhasson, a mezőgazda- sági terményeket szemlélhesse s alkalmat szerezzen magának az erdei és mezei virágok gazdag szinpompájában gyönyörködni. Ezen szempontból tekintve a falusi életet, kétségtelen, hogy a városinál kellemesebb. De legyen az embernek kötelességévé téve, hogy a falu lakosaival nap-nap mellett érintkezni kell; legyen kötelessége, hogy naponként 20—30 emberrel egy szűk s mindenféle kellemetlen gőzzel és szaggal telitett levegőjű szobában tárgyalni kell s hallgatni azokat a szóáradatokat, melyeket egyesek a szájukból kigözölgő alkohol hatása alatt ügyes-bajos dolgaiknak tényállásaként megszűnni nem akaró szóbőséggel adnak elő, — a lehető leggyorsabban menekülni szeretne az ember az egyszerű falusi élet ezen csendes otthonából. Hát vájjon a tárgyaló szoba falain kívül a falu főutczáján végig menve, lehet-e szemlélni oly kedves kis falusi idylleket, milyeneket egyes Íróink oly megkapóan s oly gyönyörködtetően írnak le, hogy ilyeneket I olvasva, igazán kedvet kap az ember a maga természetes eredeti egyszerűségében láthatni ? Ilyent itt ne keress városi ember, mert keserűen fogsz csalódni, miként jó magam. Itt a népnek — mondhatni — egyedüli szórakozása a korcsmázás. A napnak minden szakában, tekintet nélkül arra, hogy vájjon munkanap van-e, vagy ünnepnap, az italmérési helyiségek telve vannak mulato- zókkal. Öregebb emberek és ifjabbak egyaránt, sőt asszonyok közül is többen, a korcsmákban ülnek legszívesebben; a duhaj- i kodás és rikoltozás messzire hangzik ki azokból; az utczán — kivált estenként — nagy távolságra kell kikerülni a járó-kelőket, mert messziről láthatni, hogy járásuk ingadozó, tántorognak s közvetlenül mellettük | elhaladva, kellemetlen támadásoknak teheti ki magát az ember. Igazán botrányos és igen elszomorító az I ilyen életmód. Szorgalomról, munkakedvről és munkásságról nem igen lehet beszélni. A szántóföldeknek kellő gonddal való műveléséről szó sincs, tehát a termés is rend- | szerint kevés s minősége is gyenge. — Sze- j gények, nyomorultak az emberek ; étkezésük ’ oly silány és fogyatékos, hogy aki nem látta I és nem észlelte, el nem hiheti, hogy oly minőségű és annyi étel emberi élet fenntartására elegendő tápanyagot nyújt. Az aratás eredménye oly csekély volt, hogy alig látható valami nyoma. Hála a Gondviselésnek, mindez nem igy szokott lenni magyar és sváb községekben s hiszem, hogy oláh községekben sem, mint itten X. községben. Kérdezősködtem egyes józanabb gondol- kozásu itteni lakostól, hogy ezt az iszákos- ságra hajló s minden haszonhajtó foglalkozást és munkásságot nélkülöző életmódot már régóta folytatják-e ? Bizony uram — feleié a kérdezett — csak egy pár évtizeddel is ezelőtt egészen másképpen volt. Csak elvétve akadt egy-egy ember, ki a szorgos munkanapokon is felkereste a korcsmát. De a rósz példa ragadós lévén, sikerült ama nehány rosznak hovatovább mind több embert magához hasonlóvá tenni s ma már — sajnos — azoknak a száma kevés, kik az áldást, jóllétet és megelégedést biztositó munkásságot többre becsülik, mint az anyagi és erkölcsi romlást okozó iszákosságot. Hányán vannak közöttünk — folytatá emberem — olyanok, kiknek csak 8—10 évvel is ezelőtt szép kiterjedésű külső birtokuk, tekintélyes marhaállományuk, belső telkükön csinos házuk s jókarban lévő gazdasági épületeik voltak. Ma azonban földbirtokaik jó része a helybeli uzsorások tulajdonában van, vagy a hitelező takarékpénztár üttette dobra; marhaállományuk egészen eltűnt ; gazdasági udvarukon csak nehány liba vagy rucza és tyuk ténfereg ; a telkükön lévő gazdasági épületek roskadoznak, a falazat és fedélzet hiányos; sőt a lakóház is már messziről elárulja, hogy gazdája már régen megfeledkezett kellő gondozásáról. Az egész belsőség a pusztulás és romlás szomorú jeleit mutatja. Ha még nehány tizedévig haladunk igy a lejtőn lefelé, melyen elindultunk — folytatá tovább emberem — birtokaink az uzsorások kezébe jutnak s azon nehány kapzsi ember kezébe, kik a mi szerencsétlen szenvedélyünket fokozva, illetve azt saját önző érdekükben előnyükre kihasználva, potom áron ka- paritják magukhoz összes javainkat. Bizony szomorú állapot! És ezt csakis a szeszesitalok mértéktelen élvezete idézte elő. A tapasztalat bizonyítja, hogy nemcsak anyagi romlást és tönkremenést von maga után az iszákosság, hanem erkölcsi sülyedést is. Aina szerencsétlen szenvedély rabja az idegen vagyont sem tiszteli; a vagyonbiztonságot veszélyezteti; nem igyekszik arra, hogy tisztességes munka által szerezzen pénzt. Otthon talán egy falat kenyere nincsen, gyermekei éheznek és nyomorognak, de azért a munkát kerüli, napszámba nem megy, vagy napibér fejében oly magas árt kér, hogy a gazda meg nem adhatja. Mit tegyen tehát, Pártoljuk a magyar ipart! mr MEGÉRKEZTEK = Hazai gyártmány! tw raktáramba az ŐSZI szezonra hölgyek és kisleányok részére kabátok, raglanok és gallérok. —- Férfiak és gyermekek részére szöretöltönyök, felöltök, köpenyek, téli kabátok, bundák és öltönyökhöz szövet és minden hozzávalók mérték szerint nayy rúfascíékbait és Jutányos úrban kap hatók Üzlethelyiség; Központi kávéház szomszédságában. Szabó Kálmán üzletében. Mérték szerint polgári, papi és egyenruhák, úgyszintén nöikabátok jutányos árban készíttetnek.
