Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-24 / 4. szám
— Kinevezés. Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja, a sárosmagyar-berkeszi állami elemi iskola gondnokságának tagjaivá Kolozsváry József, Fodor József, Fodor Mihály és Magyari András sárosmagyar-berkeszi lakosokat kinevezte. — Hegyközségi közgyűlés. A helybeli hegyközség f. hó 20-án d. u. 2 órakor tartotta meg évi rendes közgyűlését a rendőr- kapitányi hivatal helyiségében, mert a nagyteremben a földmunkások népgyülést tartottak s igy a hegyközség közgyűlését ott megtartani nem lehetett. A közgyűlésen Szabó János hegybíró elnökölt, ki a jegyzőkönyv hitelesítésére Dr. Adler Adolf és Csipkés András birtokosokat kérte fel. Ezután be- mutattatott a múlt évi zárszámadás, mely 327 K 14 f pénztári maradványt tüntet fel s a számvizsgáló-bizottság jelentése alapján pénztárnoknak a felmentvény megadatott. Bemutattatott továbbá a városi tanácsnak egy határozata, mely a hegyközségi közgyűlés azon határozatát, hogy Róth István Lajosnak meghagyta, miszerint ez az elzárt lankáját nyissa meg s az út használatát tűrje — megsemmisíti. A gyűlés a választmány idevonatkozó javaslatát elfogadva, a határozatot tudomásul vette. A nyúlháti útra vonatkozólag a közgyűlés elfogadta az érdekelt birtokos azon ajánlatát, hogy háza háta mögött az átjárást megengedi. Ezután hegybíróvá Szabó Jánost, pénztárnokká Róth Alajost, jegyzővé Balázs Mártont, a választmányban üresedésben levő helyre Csőkör Sándort választották meg; a hegyőröket — minthogy ellenük panasz fel nem merült — újból alkalmazták. A helybeli vadásztársaság abbeli ajánlatát, hogy a szőlőterületen a vadászati idény alatt vadászhassanak, teljesíthetőnek nem találta. — Nagy havazás. Nagybányáról jelentik, hogy az időjárás nehány nap óta teljesen megváltozott és erős tél köszöntött be ismét. Múlt csütörtök óta a havazás szüntelenül lart, aminek következtében a közlekedés sok helyen teljesen megakadt. A viczinálisok forgalmát is csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják fentartani. A Szatmár—nagybánya— felsőbányái vasútvonalon, ha a havazás még tovább is igy tart, a közlekedést kénytelenek lesznek beszüntetni. — Kinevezés. A belügyminiszter Kende Péter vármegyei aljegyzőt főispánunk előterjesztésére a belügyminisztériumhoz segéd- fogalmazóvá kinevezte. — Hangverseny. A helybeli zenemüked- velö egyesület zenekara f. évi márcz. 2-án tartja meg az idei saisonban második hangversenyét a megyeháza nagytermében, melynek műsorát lapunk legközelebbi számában fogjuk közölni. A zenekari próbák javában folynak, a műsor kitűnő. Különösen élvezetesnek Ígérkezik a kvartett, amely Bihary-féle kurucz nótákat fog ismert Ízléssel és készültséggel előadni. A zene-egyesületnek ezidő szerint 23 működő tagja van. — Hangverseny után a Magyar király szálloda éttermében tombola, utána pedig táncz következik. — Külön meghívók nem bocsáttatnak ki. — Mintatelepnek ismeri minden szőlő- birtokos a „Milleniumtelep“-et Nagyőszön, (Torontálmegye) és a legnagyobb bizalommal rendeli ott szőlőoltvány szükségletét, mivel a legjobb és minden tekintetben lelkiismeretes kiszolgálásról meg van győződve. Magyar, német, román vagy szerb nyelvű főárjegyzékét, mümellékletekkel díszítve a kezelő- ség ingyen és bérmentve küld. — A helybeli status-quo izraelita hitközség f. hó 20-án délelőtt tartotta meg évi rendes közgyűlését Rooz Samu választást- vezetö elnök elnöklete alatt. A bemutatott pénztári zárszámadás 27,978 K 32 f bevételt és 26,578 K 36 f kiadást tüntet fel, pénztár- maradvány ennélfogva 1309 K 96 fillér. Az egyenes hitközségi adóbevétel 5521 K 99 f volt. — Az iskola fentartása a múlt évben 5382 K 97 f-be került, templomfentartási és szegények segélyezési kiadása 1899 K 73 f volt. A jövő évi költségelőirányzat szerint a kiadás 22,738 K, ezzel szemben a fedezet 17,180 K, vagyis a kultuszadóval fedezendő hiány 5558 K. A zárszámadás tudomásulvétele és a folyó évi költségelőirányzat megállapítása után Rooz Samu választástvezető elnök az 50-es képviselőtestületet 1907— 1909. évekre mégalakultnak mondván ki, egy hazafias szellemű szép beszédben ecsetelte a képviselőtestületre váró kötelességeket, minek elhangzása után felolvastatott az elöljáróság jelentése, mire a képviselőtestület Spitz Antal hitközségi elnöknek és Bródy Mihály pénztárnoknak tiz évi önzetlen fáradozásukért, valamint Weísz Lajos templomi főgondnoknak és Peiszner Lajos iskolaszéki elnöknek működéséért jegyzőkönyvileg köszönetét szavazott. — Ezután megalakit- tatolt Dr. Adler Adolf elnöklete alatt Ring Mór, Kaufmann Jenő, Kohn Márkusz és Sternberg Mór tagokból a kijelölő bizottság, mely működését befejezvén, a jelölés alapján elnökké Spitz Antal, templomi főgondnokká Weisz Lajos, iskolaszéki elnökké Peiszner Lajos, pénztárnokká Bródy Mihály, első algondnokká Csengeri Benjámin, második NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE algondnokká Rosenthal Jakab, a 18-as választmány tagjaivá pedig: Dr. Adler Adolf, Berger Ármin. id. Blau Ignácz, Czukor Márton, Kaufmann Jakab, Kaufmann Jenő, Kaufmann Márton, Kohn Márkusz, Rooz Samu, Rózenberg Bernát, Schiff József és Sternberg Mór 50-es képviselőtestületi tagok egyhangúlag megválasztattak s ezeket elnök megválasztottaknak kijelentvén, a közgyűlést berekesz- tettnek nyilvánította. — A helybeli „Zeneműkedvelők Egyesülete“ vasárnap tartotta meg évi rendes közgyűlését a rórr kath. elemi iskola földszinti termében. O^i.olczer Gyula pénzügyi számtanácsos elnök üdvözölvén a megjelenteket, Andrássy Jenő titkár felolvasta az elnöki jelentést; eszerint az egyesületnek 3 alapitó, 37 pártoló és 20 működő tagja van. A múlt évi zárszámadás 788 K 74 f bevételt és 528 K 33 f kiadást tüntet fel s igy a pénztári maradvány 260 K 41 fillér. A pénztárnoknak a felmentvény megadatott. A jövő évi költségelőirányzat 1160 K bevétellel és 950 K kiadással állapíttatott meg. Ezután a tisztikar mandátuma lejárta folytán a tisztikar és választmány a következőkép választatott meg: Elnökké Obholczer Gyula pénzügyi számtanácsos, -—- díszelnökké Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja, alel- nökké Kacsó Károly államépitészeti hivatalfőnök, pénztárnokká Dr. Cservényük Károly orvos, szertárnokká Klacskó István főgimn. tanár, ügyészszé Dr. Tóth Zoltán ügyvéd, a választmány rendes tagjaivá Dr. Ádler Adolf ügyvéd, Demidor Ignácz rendőrkapitány, Dr. Jékel László orvos,, Péchy László műszaki tanácsos, Dr. Serly Gusztáv nyug. vármegyei főorvos, N. Szabó Antal kir. közjegyző, Szolomájer János főgimn. tornatanár és Dr. Tietz Antal kegyesrendi házfőnök, póttagokká pedig Csipkés Károly banki könyvelő és Lukács Mihály ev. ref. iskolai igaz- gató-tanitó választattak meg. Ezzel Obholczer Gyula elnök megköszönve a megjelentek érdeklődését, a közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekesztette. — Tánczmulatság Börvelyben. A börvelyi intelligens ifjúság folyó évi február hó 2-án, szombaton, az ev. ref. leányiskola termeiben — az iskola javára — táncz! estélyt rendez. A rendező-bizottság élén állaT nak : Havas Gyula és Bodoky Gyula elnökök, Bodoky Zoltán pénztárnok, Bodoky Géza és Gócy Lajos ellenőrök. A tánczmulatság kezdete este 7 órakor, belépődíj: személyjegy 2 kor., családjegy 5 korona. — A meghívók szétküldése most van folyamatban. — Köszönetnyilvánítás. Egy magát megnevezni nem akaró jótékony ur volt szives népkonyhánk czéljaira 50 koronát hozzám juttatni. Fogadja a nemesszivü adakozó az egylet hálás köszönetét. Kaufmann Mártonné, elnök. — Eljegyzés. Dr. Üdényi Nándor ügy-' véd, törvényszéki albiró, debreczeni lakos j eljegyezte Győrffy Katinkát, Győrlfy József ! helybeli vaskereskedő leányát. — Népgyülés. A magyarországi földmunkások helybeli csoportja f. hó 20-án, délután 2 órakor a városháza nagytermében népgyülést tartott, melyben körülbelül 100 munkás jelent meg. A gyűlés tárgya az általános köz- ségenkénti titkos választói jog. A gyűlésen Derezsnyák József iparos-segéd volt a szónok. — A Nagykárolyi Önsegélyző-Népbank Részvénytársaság f. hó 27-én d. e. 10 órakor saját helyiségében tartja meg XXVI-ik évi rendes közgyűlését, melynek a rendes tárgyakon kívül tárgyát képezi 3 felügyelő-bizottsági rendes és 3 felügyelő-bizottsági póttagnak három évre leendő megválasztása. Az igazgatóság jelentése szerint az üzletkör minden egyes ágában emelkedés mutatkozik. A betétállomány a múlt év lezárásakor 2.158,226 K 35 f, a tartalék- és veszteség-alapok az ez évi dotátióval együtt 240,296 K 44 fillérre emelkedett. A tiszta nyeremény 3935 K kétes követelés leírása után 43,093 K 35 f, melyből osztalékra 550 részvény után 48 koronájával 26,000 K, a 1 tartalékalapra 4400 K, az igazgatóság juta- j lékára 10°/p, vagyis 4309 K 33 f, a tisztviselőknek jutalékra 1769 K 33 f, a ház értékéből való leírása 1000 K, ingó felszerelésből való leírásra 500 K fordittatik, betét- j kamatadó tartalékába helyeztetik 4500 K és jótékonyczélra fordittatik 224 K 69 f. Az esedékes szelvények január hó 30-ik napjával fognak baváltatni. Az intézet értékpapír- állománya 537,457 K 70 f. Az igazgatóság javaslatba hozza a közgyűlésnek, hogy öt tisztviselőjének 1000 K drágasági pótlékot j szavazzon meg. — Pénzintézeti közgyűlés. A Nagykárolyi Takarékpénztár-Egyesület Részvény- j társaság jövő hó 10-ikén d. e. 9 órakor; hivatalos helyiségében tartja meg XXXVIII-ik ; évi rendes közgyűlését, melynek tárgysorozatában a szokott tárgyakon kívül az alapszabályok hét szakaszának módosítása is fel van véve. Az igazgatóság jelentése szerint a tiszta nyeremény 56,851 K 74 f, mire rézve az igazgatóság javaslata az. hogy az előirt 5% he yelt a vereség tartalékalaphoz csatoltassék 27,296 K 34 f, osztalékul — részvényenként 30 koronával számítva — kiosztassék 18,000 K, 20°/n jutalékra 11,370 K 34 f, jótékonyczélra pedig adassék 185 K 06 f. Ezek szerint az intézet tartalékalapjai 180,000 koronára emelkedtek. Az igazgatóság az alapszabályok oly megváltoztatását javasolja, hogy az igazgatósági elnök, a vezérigazgató-helyettes, az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagjai ezután ne pótlékot, hanem fix fizetést kapjanak, melyet a közgyűlés mindenkor 3 évre előzetesen állapítson meg, továbbá, hogy egy részvényes 20 szavazatnál többet ne gyakorolhasson, hogy a vezérigazgató egyúttal elnök is lehessen, de ezért külön fizetést ne élvezzen. A jutalék helyett fizetés megállapítása folytán a részvénytársaság adó tekintetében igen jelentékeny összeget fog megtakarítani. — Az egyesület betétállománya az év végén 3.418,059 kor. 62 fill., értékpapír-állománya 469,671 K értékű volt. — Sorompóház javítására Szatmárnémetiben 1171 K előirányzattal február hó 1-én, a városi gazdasági hivatalban árlejtés lesz.. Feltételek Bartha Kálmán gazdasági tanácsosnál tudhatok meg. ÜGYVÉDI, esetleg üzleti irodába ajánlkozik a délutáni órákra * kitűnő i r á s u intelligens fiatal hivatalnok. i_? Czim a kiadóhivatalban. egy ház ntán való hajdú- városi fordulósföld, ugyszintón egy s v á b r é s z i fordulósföld házzal együtt. Hol? Megmondja a kiadóhivatal. .2-3 ELAPÓ TELEK. A nagykárolyi 2075. számú betétben foglalt néhai Dutka Ignácz örökösei tulajdonát képező Kálmánd-utczai üres háztelek szabad kézből örök áron eladó. Értekezhetni lehet 19ciin IsiiácKiiéval. Árpád-utcza 91. szám. 2—3 NIRPETMENY. A Nagykárolyi Kerületi Betegsegélyző- pénztár közgyűlési kiküldötteinek megbízatása 1906. év végén lejárván s az ipari alkalmazottak (iparos- és kereskedősegédek, gyári munkások stb. a tanonczok és gyakornokok kivételével) — csoportjából Nagykároly városban 62 közgyűlési kiküldöttnek •— az 1907—1912. évekre terjedő hat évi megbízatással — leendő választása elrendeltetvén, a választás határidejéül 1907. évi február hó 17-ik napjának délelőtti 9 órája a városháza tanácstermébe kitüze- tett, amely helyen és időben az iparhatóság kiküldöttjének vezetése mellett fog a választás a biztosított alkalmazottak közgyűlésén megejtetni. Szavazati jogot gyakorolhat és megválasztható minden Nagykárolyban lakó ipari, kereskedelmi és gyári alkalmazott — kivévén a tanonczokat és gyakornokokat — ha a nagykárolyi kerületi betegsegélyző-pénztár- nak tagja. A tagsági jog a szavazásnál tagkönyvvel, vagy a pénztár elismervényével igazolandó. A választás szavazatlapok utján történik s a beadandó szavazat-lapra azon 62 biztosított alkalmazott neve és foglalkozása Írandó, i akiket az illető szavazó közgyűlési kiküldöt- \ tekül megválasztani óhajt. Ezen választási czélból tartandó gyűlésre a biztosított ipari alkalmazottak — kivévén a gyakornokokat és tanonczokat — a kitüntetett helyre és időre azzal hivatnak meg, hogy a választás bármily csekély számú választó jelenlétében meg fog tartatni s a szavazásnak szavazók nem jelentkezése miatti megszakítása esetén a szavazatszedés öt percznyi zárhatáridő kitűzése mellett be fog rekesztetni. Nagykároly, 1907. január 18-án. A városi I-ső fokú iparhatóság. Debreczeni István, 1—1 polgármester. Közgyűlési meghívó. Nagykároly rend. tan. város ujvárosrészi legelőbirtokos osztálya 1907. január hó 27-ikén délután 2 órakor a városháza tanácstermében rendes közgyűlését tartja, melyre a részelöljáróság az érdeklődő tulajdonosokat tisztelettel ez utón is meghívja. A közgyűlés tárgyai: 1. Az elnök jelentése. 2. A felső kerités dróttal való elkészítéséért felmerült költségek kifizetése. 3. A folyó 1907. évi legeltetési díjnak megállapitása. 4. Jegyzőválasztás. 5. Esetleges indítvány. Ha a fenti napon tartott közgyűlés határozatképes nem volna, a következő közgyűlés — tekintet nélkül a megjelentek számára — 1907. február 3-án d. u. 2 órakor ugyanazon helyen és tárgysorozattal meg fog tartatni. Nagykároly, 1907. január 21. elxn-ölszségr-