Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-08 / 32. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HI VATALO S HIRDETÉS EI NEK KÖZLÖN YE. Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ......................................8.— korona. Fé l évre.......................................................4.— „ Negyedévre...................................................2.— „ Egyes szám.................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond.------------- Sz erkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A kaplonyi sírboltban alussza immár örök álmát a legmagyarabb föur, gróf Károlyi István. Megtért ősei mellé, hogy egy példás, szép élet után nemzetéért izzó, hazafias lelke a Mindenható zsámolya előtt esedezzék a magyar nemzet jövő boldogulásáért, felvirágzásáért. Bezárultak a sírbolt ajtai, elhangzottak az örök búcsú igaz, őszinte hangjai s nekünk nem maradt hátra más, mint a megemlékezés, a pótolhatatlan csapás felett való keserű fájdalom. De e fájdalomban osztozik az egész nemzet, mert hiszen elhunyta alkalmából megnyilatkozó általános megdöbbenés és részvét Kárpátoktól Adriáig visszhangzott s a nemzet ezen őszinte fájdalmában résztvesznek az uralkodó családnak tagjai is, kik siettek együttérzésüknek kifejezést adni. Impozáns volt a temetés alkalmával mindenfelől kifejezett mély gyász, melyben a magyar kormány járt legelöl. Hivatalos képviselőjén kívül még Appo- nyi Albert és Andrássy Gyula grófok is megjelentek, hogy a hü, igaz hazafinak, a főurak elsejének, a kormány egyik leglelkesebb hivének s a felejthetetlen jó barátnak megadják a végtisztességet. Az ország törvényhozási tényezői, a mágnás világ tagjai állták körül ravatalát, de ott voltak a városnak polgárai is, hogy megjelenésükkel igazolják, hogy Károlyi István gróf nemcsak four, nemcsak igaz hazafi, de Nagykároly városának általánosan szeretett és igaz polgára volt, kinek emléke mindenkor kegyeletes lesz mindnyájunk szivében. Adjon az Egek ura erőt a mélyen sújtott családnak a csapás elviselésére s vigasztalja őket az tudat, hogy az ő gyászuk egyszersmint az egész magyar nemzet gyásza! Áldás emlékére! * * * A temetés lefolyásáról részletes tudósításunkat a kővetkezőkben adjuk: Julius hó 31-én délután 3 órakor hunyta le örök álomra szemeit Károlyi István gróf, választókerületünk országgyűlési képviselője. Mély gyászt és igaz részvétet keltett a hir mindenütt, ahová eljutott. A templomokban megszólaltak a harangok. A középületeken és magánházakon megjelentek a gyászlobogók. A hatóságok és egyesületek intézkedést tettek a részvétnek minél impozánsabb módon való kifejezésére. Városunk közönsége szakadatlan menetben vonult a kastélyba, hogy ilyképen rója le kegyeletét nagy halottunk iránt. Százával hozták a koszorúkat. Egymásután érkeztek a részvéttáviratok s a temetésre jövőket bejelentő sürgönyök. A vonatok mindenikével számos vendég érkezett, hogy résztvegyenek Károlyi István gróf temetésén, melynek ideje f. hó 2-án pénteken délután fél 4 órára állapíttatott meg. A ravatal. Az elhunyt grófot az elhalálozás napján a kastély kápolnájában helyezték ideiglenes ravatalra, onnan szállították át péntek reggel a vár átriumába. A grófi család czime- reivel díszített hatalmas hall hátsó középrészén felállított katafalkon — melyre bal- dachinszerüen délszaki növények borultak és melyet óriási kandeláberek szegélyeztek — bi?anczi stilü sarkofágban nyugodott a fekete ruhába öltöztetett holttest, letakarva fekete csipkével diszitett fehér selyem térítővel ; a koporsóban feküdt — a halott kívánságához képest — Klapka legióbeli kardja és piros sapkája. Az elhunyt gróf bebalzsa- mozása — éltében többször kifejezett óhajához híven — mellöztetett. A ravatalt, — melynek lépcsőzetét fekete posztó s a koszorúk özöne borította, — két városi és két megyei díszhajdu őrizte; mellette két apácza imádkozott. A koporsón volt az özvegy krizantemum koszorúja, melynek fekete szalagján „Emlékedben is hű Margit“ felírás van. Közvetlen a ravatal mellett fehérrózsa koszorú, kék szalagján „Szeretett atyámnak — Melinda“ felírással. Továbbá Károlyi Gyula gróf és gyermekei, valamint György gróf koszorúja. A részvét. A ravatalt valósággal elárasztották virágokkal és koszorúkkal. A Budapestről küldött koszorúk egyrésze a temetés idejére érkezett vonatokról lemaradt s igy csak később érkezett ide. A legtöbb koszorút péntek délelőtt tették le a ravatalra. A kondoleáló küldöttségeket az özvegy grófnő fogadta az átriumban. — Délelőtt 11 órakor jelent meg Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának küldöttsége és tisztikara Dr. Falussy Árpád főispán vezetésével, ki — miután kifejezést adott a vármegye közönsége részvétének — e szavakkal helyezte el az élővirágkoszorut, melynek piros-sötétkék szalagján „gróf Károlyi Istvánnak — Szatmár vármegye közönsége“ szavak állottak: „Nehéz idők nagy harczaiban vármegyénk vezére voltál. A békében nemes lelked sze- retetével támogattad vármegyénk, a mi szü- kebb hazánk érdekeit. Erős jellemed a hazaszeretetben és tiszteletben nem ismert megalkuvást. Minden szépért és nemesért lángoló lelked világitó fényként lebegett előttünk, amely irányított, vezetett és megjelölte a mi útjainkat. A mi szivünkben te nem haltál meg soha. Emlékezeted örökké fog élni leikeinkben. Isten veled! Szatmár vármegye közönsége nevében letesszük, ime, ravatalodra a hála, kegyelet és elismerés koszorúját“. Nagykároly város képyiselütestületének küldöttségét és tisztikarát Debreczeni István polgármester vezette s ö tette le a város hatalmas pálmakoszoruját, melynek fehérvilágoskék szalagjára „gróf Károlyi Istvánnak — Nagykároly város közönsége“ volt Írva. A nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt fekete tüllel átvont nemzetiszinü szalagu koszorúját a párt elnöksége élén Csipkés András alelnök helyezte el. A szalagon „Felejthetetlen díszelnökének — a nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt“ szavak állottak. A Kölcsey-egyesület fehér szalagu „Nagyérdemű díszelnökének — a nagykárolyi Kölcsey-egyesület“ feliratú rózsakoszoruját Dr. Falussy Árpád elnök, a vöröskereszt-egylet helybeli fiókjának „Feledhetetlen pártfogójának —- Nagykárolyi vöröskereszt-egyesület“ TARCZ A. Makai Emil halálának évfordulójára. Én édes poétám, néma csalogányom, Milyen a te sorsod ott a másvilágon .. . ? Oh csak édes lehet anyád, apád mellett Elálmodni mindent, álmokat, szerelmet. Oh de régen volt az, hogy úgy elszakadtál, Egy pár árva fiút annyi gyászba hagytál... Csókos dalaidat mindhiába várjuk, Meredten, kihűltén porlad csalogányuk. Oh de — amint zengted — csöndes, hosszú este Elő alakoddal elszállsz mcssze-messze. Felkeresed holdas, bűvös éjszakákon, Kiért a szemedet nem csókolta álom ! S ott zokog ajkadon reszkctön a dal, hit.. . Szebb a zsolozsmánál az a szócska: Margit.. S bolyongó utadon, palotája mellett Siratod az üdvöt, ami sírba ejtett! Vájjon gondol rád még — vagy talán azóta Más ajakra tapad lelke édes csókja . .. S néha unalmában felüti a könyved, S talán kineveti érte hullott könnyed ? Süppedt sírod felett nem nyit ma se rózsa, Tán el is feledtek álmok álmodója . .. S amilyen keserű volt itt a világod, Olyan gyötrelmes lenn most is árvaságod? Oh én jó poétám .. . ábrándos, szent lelked Egy dalos embernél pihenést is lelhet... Gyere hozzám titkos, csöndes éjszakákon, Suhanó szellemed meglátom, megáldom. S rímelő tolladat, azt is hozd magaddal, Töltsed meg a lelkem sóvárgással, dallal, A te nótád nélkül tenger sok az átkom, Hiszen a te nótád volt az imádságom! Fliesz Hennk. ♦3Í&+ A szerkesztői üzenetek. ügy a fővárosi, mint a vidéki napi és heti, politikai és társadalmi, komoly és viczcz- lapok ölnyi betűkkel jelzett, vastagon nyomott rovatai mellett feltűnés nélkül, szerényen húzódik meg a „szerkesztői üzenetek“ rovata. Az újságolvasók legtöbbnyire figyelemre sem méltatják az ott közreadott, petit betűkkel szedett rövid levélkéket, melyeknek pedig gyakran nagy jelentőségük van. Eltekintve ugyanis azon szerkesztői üzenetektől, melyekben a szerkesztőség a hozzá í minden oldalról különböző irányú felvilágosításért folyamodóknak ad utasítást, válaszol különböző tudományos és az életben felmerült kérdésekre, dönt továbbá fogadás tárgyát képező vitás ügyekben, azokról kivánok most szólani, melyek a redak- cziókba bekerült s kinyomatásra váró irói müvek megbirálására vonatkoznak. — Tulajdonképen ez a szerkesztői üzeneteknek legérdekesebb válfaja. És a legfontosabb is, hatását tekintve. Mert mily felemelő, önbizalmat keltő egy kezdő Íróra avagy poétára egy buzdító, rokonszenves szó, mely hozzá czimezve adatik közre. Mikor a szerkesztőség nyilvánosan adja tudtul, hogy a beérkezett czikk avagy versike a bírálatot kiállotta, megütötte a közölhetőség mértékét és igy küldeményét máskor is szívesen fogadják, j Az első termékét félve beküldött iró a re- ! dakczió üzenete után büszkeségtől dagadó kebellel ragadja meg újból a tollat, hogy sikeres debutje után tovább eredménynyel munkálkodjék. És minő lesújtó, elkedvetlenítő az az Ítélet, amely egy szellemi terméket papírkosárba vetendőnek (újságírói nyelven : halálra) itél. Hát még ha az Ítélet hangja szatirikus, mint például: Lapunk nívója nem oly magas, hogy érdemeseknek Ítélnénk magunkat ily művek leközlésére. Vagy: Kísérletei tehetséget árulnak el. Csak folytassa. Nemos nascitur doctus. A jövő században már tökéletesek lesznek talentumának szülöttei. Az ilyen üzenet rettenetesen hat. — Ismertem egy fiatalembert, akinek egyszer azt Írták: Verseit megkaptuk, de lapunk csodabogarak leközlésével nem foglalkozik. Az őszinte, nyílt bírálat nem vette el kedvét a további költéstől. Kettőzött erővel fogott az újbóli Íráshoz, de a legközelebbi szerkesztői üzenet után rezignál- tan tette le a tollat. A levélke, mely öt erre késztette, igy hangzott: „Nehezen bírom háborgó szivemet lecsillapítani“, — irja Ön egyik versében. Mi is észleljük ezt termékeiből. De ha már bennünket kerülgetett e szivháborgás vészes árja s mi szerencsésen kikerültük a bajt, kivánhatja-e, hogy a versek közreadásával még több szivet korbácsoljunk fel, hogy ezek is kevesebb ellenállási erejük lévén, a rimfaragás örvényébe sodortassanak ?! Nagyon szeretem a szerkesztői üzeneteket. Állandóan figyelemmel kisérem azokat, mert igen gyakran rendkívül sok szellemesség van bennük. De meg aztán a hangból lehet következtetni is. Egy öreg, nyugtalan természetű bácsi példának okáért igy ir kritikát a neki kiosztott versről: A papír türelmes jószág, de nem csodálkoznánk, ha fellázadt volna. Vagy: Verseiből hitbuzgóság látszik. Miért kisért hát Isten s embert ily munkákkal ? Egy nyugodt, megállapodott gondolkodású kritikus ilyképen birál: Mivel tudjuk, hogy a legszigorúbb bírálat is könyebben eltűrhető, mint az észre nem vétetés, mert ez utóbbi öl, — nem akarván lelki furdalást érezni egy emberélet semmivététele miatt, — kimondjuk lakonikus rövidséggel véleményünket: Hallgatni arany. A komoly és egyhangú szerkesztőségi életben a kritika alá kerülő csodabogarak képezik a vig epizódokat. Csak az a kár, hogy ezeket nem lehet az olvasóközönség elé hozni. Meg kell elégedni a jellegzetes üzenetekkel, melyeket a szerzők kapnak s melyekből munkáik minőségére következtetni lehet. Vádolják gyakran a szerkesztőségek tagjait azzal, hogy nem alaposan bírálnak, avagy papírkosárba vetik a dolgozatokat átolvasás nélkül. Ez a vád alaptalan, mert azok, akik valamely szerkesztőség tagjai vagyunk, látjuk és tudjuk, hogy a bírálat mily alapossággal történik; természetes azonban, hogy mindenki egyéniségének megfelelő stílusban és hangon irja meg kritikáját a szerkesztői üzenetekben. Justus. ■♦SS*
