Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-12 / 15. szám

Melléklet a „Nagykároly és Vidéke“ 1906. április 12. — 15. számához. — Királyi kihallgatás. A király f. hó 9-én az általános kihallgatások során gróf Károlyi György fiumei kormányzót fogadta. — Tisztelgés. Nagy László volt királyi biztosnál a múlt szombaton tisztelgett a kinevezett vármegyei tisztikar, Majos Károly helyettesített főjegyző vezetése alatt. Ezt követőleg a kir. pénzügyigazgatóság tiszti­kara jelent meg a volt királyi biztos előtt, kiknek nevében Kemény Alajos kir. tanácsos pénzügyigazgató hangsúlyozta, hogy a pénz­ügyi tisztikar a király Ő felsége intézkedé­seinek respektálása jeléül megjelenni és a hivatalos szolgálatra késznek nyilatkozni kö­telességüknek tartották. A volt kir. biztos válaszában köszönetét nyilvánította a tiszti­karnak megjelenéséért és kijelentette, hogy a nehéz viszonyok között is a pénzügyi tisztviselők mindenkor a közönség érdekeire tekintettel lojálisán feleltek meg feladatuk­nak és elismerését nyilvánította részükre. Ezzel a tisztelgés véget ért. — A vád képviseletének megtagadása. Demidor Ignácz rendőrkapitány ellen Mercs László, Kirilla Adolf és Simkó Aladár sze­mélyes szabadság megsértésének vétsége miatt tettek bűnvádi feljelentést, azonban a kir. ügyészség a vétség tényálladékát fenn­forogni nem látván, a vád képviseletét meg­tagadta. Feljelentők erre bejelentették, hogy átveszik a vád képviseletét. — A helybeli ügyvédi kar tagjai f. hó 11-én délután a régi kaszinóban értekezletet tartottak, melyen elhatározták, hogy a váro­sunkban felállítandó törvényszék ügyében a legnagyobb tevékenységet fogják kifejteni, továbbá, hogy a mai naptól kezdve az összes beadványokon leróvják a bélyegilletéket. — Politikai párbaj tárgyalása. Tegnap­előtt tárgyalta a szatmári kir. törvényszék mint büntetőbíróság Dr. N. Szabó Albert ügyvédnek Nagy József volt vármegyei köz- igazgatási gyakornokkal való párbajügyét, azonban minthogy ez az ügy más párbaj­ügyekkel kapcsolatos, — minek következté­ben összbüntelés kiszabásának lenne helye, — a törvényszék a négy párbajügynek egyesíté­sét rendelte el és e czélból a mostani tár­gyalást elhalasztotta. — Színészet. Krémer Sándor, a szatmári színház igazgatója, folyó hó 15-én, vasárnap ' kezdi meg negyvenaat előadásra tervezett szini saisonját a Polgári Olvasókör nagy­termében. — Igen helyesen tette, hogy most jött városunkba, mert az április—májusi idő­szak legalkalmasabb nálunk a szini idényre. Társulatának különösen nőtagjai előttünk egyelőre még ismeretlenek, mig a férfi-tagok között több kedves, régi ismerősre akadunk, kik igen jő emléket hagytak hátra nálunk. Bemutató előadásul „Veér Judit rózsája“ czimü történelmi színmüvet választotta. — Az általa kibocsátott előleges jelentés igy szól: Előleges szinházi jelentés. Tisztelettel értesitem Nagykároly város és vidéke nagy­érdemű közönségét, hogy Operette-, dráma-, népszínmű- és vígjátéki színtársulatommal előadásaim sorozatát 1906. évi április hó 15-én a m. kir. 12-ik honvéd-gyalogezred zenekarának közreműködésével megkezdem. Első előadásul színre kerül: Veér Judit ró­zsája. Történelmi énekes szinmü 3 felvonás­ban. Irta: Lamperth Géza. — Társulati név­sor: Művezető, rendező: Peterdi Sándor. Operett-rendező: Tisztái Miksa. Karnagy: Akkerman Zsigmond. Ügyelő: Szabadkai Jó­zsef. Nők: Komáromi Gizella, soubrette- énekesnő. Fábián Linka, coloratur-énekesnő. Ujfalusi Bella, énekesnő. Dörner Irén, segéd­énekesnő. Szilasi Juliska, naiva. Radó Rózsi, drámai hősnő és szende, üti Gizella, anya- szinésznö. Nagy Mari, vígjátéki és operette- komika. Hat karnő és két tánezosnő. F é r- fiak: Peterdi Sándor, jellem-és apaszinész. Varadi Márton, bariton- és népszinmü-énekes. Barna Andor, tenorista. Kardos Andor, hős­szerelmes. Kiss Miklós, lyrai szerelmes. Ti­hanyi Vilmos, siheder-szinész. Tisztái Miksa, komikus és buffó. Krémer Sándor, kedélyes apa. Hat kardalos. Fehér Mátyás, ruhatáros. Szatmári Zsigmond, szertáros két segéddel. Vörös Zsigmond, szinházszolga. Hegyesi Ala­dár, díszmester. — Szinrekerülő darabok: Operettek: Leányka, Bolygó görög, János vitéz, Gül-Baba, Tavasz, Legvitézebb huszár, Aranyvirág, Kültelki herczegnő, Drótostót, Hajdúk hadnagya, Kis szökevény, Koldus gróf stb. — Énekes vígjátékok és népszín­művek: Veér Judit rózsája, Csöppség, Bor, Bajusz, Marcsa, az ezred leánya, Ördög bibliája, Fehér Anna, Kati bácsi, Huszárcsiny, Gymesi vadvirág stb. — Színművek és víg­játékok: Bizáncz, Boszorkány, Három Ajax, Bacsányi, Dr. Klausz, Páholy, Ideges nők, Baccarat, Ifjúságunk, Dorrit kisasszony, Je­rikó falai, Az udvari tanácsos stb. — Bérlet­hirdetés : Egész szini évadra — 46 előadásra — páholy 200 K. Támlásszék 60 K. Támlás- szék-szelvény 18 előadásra 30 korona. — Bérletek eszközlésével Váradi Márton titká­romat bízom meg. Nagykároly, 1906. évi ápril 9. Tisztelettel Krémer Sándor, a szat­mári szinikerület igazgatója. — A Nagykárolyi Kereskedelmi és Ipar­bank ezúton is értesíti a hetibetétcsoport tagjait, hogy a csoport 5 éves cyclusa f. évi ! május hó 23-án lejár és ezen napon fog az utolsó befizetés megtartatni, miért is figyel- I mezteti a csoport Azon tagjait, kik befizeté­seikkel hátralékban vannak, hogy május hó 23-ig ezen hátralékos részleteiket annál is inkább befizessék, mivel ellenesetben a sza­bályzat 9-ik §-a értelmében a hátralékos tagoknak befizetett tőkéik után kamat nem fizettetik. — Tudomásul. Alantirott helybeli fodrá­szok ez utón tudatjuk a mélyen tisztelt kö­zönséggel, hogy üzleteinket hétfőn, azaz ünnep másodnapján tekintettel az akkor nap rendezendő hazafias ünnepélyre, melyen mi is részt óhajtunk venni *— nem fogjuk kinyitni, miért is tisztelettel kérjük a mélyen tisztelt közönséget, hogy ezen elhatározásun­kat tudomásul venni szíveskedjék. Nagykároly, ' 1906. ápril hó 12. Hazafias tisztelettel Patay Ferencz, Luczay János, Kínál János, Wächter János, Merts János, Dapsy Kálmán, Stier Ignácz, Albanézi Gyula, Erdey Endre, Va­liiba Antal, Kupitzky János. — Képviselőjelölés. Mint értesülünk, az egyesült ellenzék nagy része Báró Vécsey László sárközi nagybirtokost az aranyos- megyesi kerületben képviselőjelöltnek óhajtja megnyerni. — Virághullás. Kölesében e hó 6-án dél­után rendkívüli nagy részvét mellett temet­ték el Szutor Szerénát, özv. Szutor Endréné volt ref. papné 18 éves leányát, a kinek hamvai felett az ottani ref. lelkész Kosa Ede prédikált, a sírnál pedig Bortnyik György ev. lelkész imádkozott* — Uj fürdő-orvos. Szentiványi Gyula, a bikszádi gyógyfürdő tulajdonosa, dr. Rotten- biller Ödön budapesti orvost, a „Független Magyarország“ kiváló munkatársát, szerződ­tette fürdőorvosul. — Hivatalos nyugtázás. A „Szatmárvár- megye“ ez. laphoz a Nagykárolyban felállí­tandó Kossuth Lajos szobor alapra Dr. tío- hus János által adományozott 5 koronát, Mészáros Béla által adományozott 32 koro­nát, összesen .37 K azaz harminezhét koro­nát dr. Vetzák Ede, mint a lap szerkesztő­ségének tagja a városi pénztárba befizetett s ezen összeg a szoboralaphoz csatoltatott. Nagykároly, 1906. április 4-én. Debreczeni István, polgármester. — Kinevezés. Fejérváry Géza báró volt miniszterelnök Fejér László dr. miniszteri segédtitkárt, városunk fiát, miniszteri titkárrá nevezte ki. — Állami segély. A szatmárnémeti-i czi- pész ipartársulat részére a debreczeni keres­kedelmi és iparkamara előterjesztésére a kereskedelmi miniszter különféle munkagépe­ket helyezett államsegélyül kilátásba. A ka­mara felhívta az ipartársulatot a megfelelő kötelező nyilatkozat kiállítására. — Hirdetmény. 1969—1906. K. sz. A hadsereg katonai nevelő és képző intézeté­ben a jövő 1906—1907. iskolai év kezde­tén magyar honos ifjak részére össesen 228 hely fog rendelkezésre állani. A fel vételi fel­tételek az érdeklődők által a főjegyzői hiva­talban megtekinthetők. Nagykároly, 1906. márczius 29. Hetey Abrahám, h. polgármester. — Községház-épitós. Érkörtvélyesen a községház építése czéljából f. hó 16-án a községházánál versenytárgyalás tartatik. Elő­irányzat 20,286 korona. — Talált csecsemő-hulla. A múlt héten Kálmándon az árokban egy fadobozban egy gyermekhullát találtak, mely oly régen volt már kitéve, hogy feloszlásnak indult és már a hulla nemét sem lehetett megállapítani. Folyó hó 9-én volt a kis hulla törvényszéki orvosi bonczolása, melynek foganatosítása után az iratokat a helybeli járásbíróság át­tette a kir. ügyészséghez, a hol a nyomozat megindittatott. — Hirdetmény. A tavaszi idő beálltára való tekintettel, felhívom a város lakosságát, hogy a lüzrendészeti szabályrendelet 11. §-a rendelkezésének mégfelelőleg, udvarukon egy legalább 2 hektoliteres űrtartalom edényben vizet, továbbá egy létrát, 3 vizhordó vedret nyílt helyen állandóan készenlétben tartsa­nak, hogy igy a keletkezhető tüzet azonnal elfojthassák. Felhívom továbbá arra is, hogy oly házaknál, hol a kutakban csekély viz van és igy a tüzoltógépekkel való oltás ily helyeken meg van nehezítve, a tűzoltás vé­gett a helyszínén megjelenők nemcsak viz­hordó edénynyel, hanem fedélbontó eszkö­zökkel (csáklya, fejsze, vasvilla) jelenjenek meg, hogy a tűz továbbterjedése ezen mód­szer szerint megakadályozható legyen ; úgy­szintén felhívom a város közönségét arra is, hogy amennyiben a tüzek többnyire a gyer­mekekre való hiányos felügyeletből keletkez­nek, gyermekeikre a legszigorúbb felügyelet­tel legyenek, hogy azok gyújtó eszközökhöz ne juthassanak, elölök a gyufát záros helyre helyezzék el. Végül figyelmeztetem a lakos­ságot, hogy jelen rendelkezésem szigorú be­tartásáról a rendőrségi közegek által meg­győződést fogok szerezni s a hol fentebbi intézkedésemet foganatosítva nem találnám, az illető háztulajdonos vagy lakó a tűzren­dészed szabályrendeletbe ütköző kihágás miatt 40 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel fog büntettetek Nagykároly, 1906. márcz. 2. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. — A hírlapok utczai elárusitása ismét szabad, amennyiben Andrássy Gyula gróf belügyminiszter f. hó 9-én kelt rendeletével az elárusitást betiltó rendeletet visszavonta. — Kereskedelmi- és iparkamarai illetékek a múlt évben. A helybeli adóhivatal területén kamarai illetékekben 1904. év végén hátralék volt 976 K 24 f, 1905. évre kivettetett 1800 K 22 f, összes követelés volt tehát a múlt év folyamán 2776 K 46 f; befolyt 1905. év folyamán 843 K 41 f, töröltetett 3 K 90 f, összes lerovás 847 K 31 f, hátralék maradt 1905. év végén. 1929 K 15 f. — Hirdetmény. 1887—1906. K. sz. Az 1906—1907. iskolai év kezdetén (szeptem­ber 16-án) a fiumei hadtengerészeti akadé­miában előreláthatólag 35 egész ingyenes és féldijmentes kincstári, illetőleg fizetéses és alapítványi hely fog betöltetni. A pályázati feltételek a főjegyzői hivatalban az érdeklő­dők által megtekinthetők. Nagykároly, 1906. márczius 29. Hetey Abrahám, h. polgármester. — Az erdőszádai hidvámszedés. Várme­gyénk közigazgatási bizottsága kérdést inté­zett a debreczeni kereskedelmi- és iparkama­rához, hogy előnyösnek tartja-e a nagy- károly—nagysomkuti h. é. vasút erdőszádai vasuli és közúti hid vámszedési jogának meghosszabbítása alkalmával annak elrende­lését,. hogy vámszedő köteleztessék a vám­bevételek terhére kiadásként elszámolható költségen ellenőrző bárczafüzetek alkalmazá­sára, mire a kamara kijelentette, hogy a | bárczafüzetek használatának elrendelését —- j mint hatályos ellenőrzési eszközt — kívána­tosnak tartja, hozzá kiván azonban szokni úgy a díjtételek mérvéhez, mint a meghosz- 1 szabbitás tartamához, miért is az Összes iratok áttételét kéri. — A helybeli függetlenségi és 48-as párt végrehajtó-bizottsága f. hó 12-én délután 4 órakor az iparlestület nagytermében a kép­viselőjelölés dolgában ülést tart. — Előléptetések illetve kinevezések az államvasutaknál. Elöléptettettek: Aczél Fe­rencz állomás-főnök a IV-ik fizetési rang­fokozat 3-ik osztályából ugyanazon rangfoko­zat 2-ik osztályába. Kineveztettek: Salamon : Ferencz hivatalnok ellenőrré, Gönczy István hivatalnok a VI. fizetési osztály 1. fokozatá­ból az V. fizetési osztály 3. fokozatába hi­vatalnokká, Hunyadi Károly váltóőr végleges áll. felvigyázóvá, Drenyovszky Lajos pálya- felvigyázó gyakornok pályafelvigyázóvá s végül Mezei Sándor és Vida Imre váltóőrök váltó­kezelőkké. Az előléptetések május 1-jétől, a kinevezések április l-jétől érvényesek. — A lovarda —■ mely városunkban f. hó elseje óta működött —■ tegnap este fejezte be előadásait. Innen Szatmárra megy a tár­sulat, a hol 16-án este tartja első előadását. — Lemondás és kinevezés. Rónay László helyettesitett várhagy állásáról f. hó 6-ikán lemondott. Helyébe Nagy László, volt királyi biztos, Bakó Bálint kir. járásbirósági végre­hajtót nevezte ki. — A csendőrségi szolgálat városunk te­rületén a belügyminiszternek távirati rendel­kezésére folyó hó 10-ikén délután 4 órakor megszűnt. A közbiztonsági szolgálatot ezen időtől fogva rendőrségünk látja el. — A helybeli ipartestület segéd-szálló szabályzata. A helybeli ipartestület segéd­szállót és az ott megszállottak elhelyezésére közvetitöt kívánt létesíteni, erre vonatkozó­lag szabályzatot alkotott, melyet az ipar­hatósághoz láttamozásra bemutatott. Az ipar­hatóság azonban ezt nem teljesítette, hanem az ipartestületi alapszabályok módosítását irta elő. Az ipartestület felebbezett, a ka­mara is közbelépett az elsőfokú hatóságnál és utóbb a másodfokú hatóságtól is vélemény- adásra hivatván fel, közlötte, hogy egy ily segédszálló és közvetítő létesítése az ipar­testületek hivatáskörébe és rendes munka­körébe tartozónak tekinthető és tekintve a törekvés közérdekű voltát, az inkább elő­mozdítandó, mint formai akadályokkal gát- landó. Elegendőnek véli a kamara, ha ügy­rendi szabályokat alkotnak, az alapszabályok költséges és hosszadalmas módosítása fölös­! leges. — Kereskedők és iparosok figyelmébe. ' Szállítások a hadsereg részére. A közös hadügyminiszter kibocsátotta azon czikkek jegyzékét, melyek a közös haditengerészet részére cvenkint beszerzendők. Nagyobb mennyiségben szükségeltetnek fa, fém, bronz, réz, szerszám, szövet és kötél, festék és kencze, j olaj-zsir, tüzelőanyag, üveg, ásvány kaucsuk és vegyiipari czikkek. A debreczeni kereske­delmi és iparkamaránál e czikkek és szüksó- j gélt mennyiségük pontos jegyzéke betekint- 1 helő. — Hirdetmény. 2037—1906. K. sz. A m. kir. honvéd föreáliskolában 50, a honvéd Ludovika Akadémiában pedig mintegy 60 részint teljesen díjmentes, részint féldijmen­tes államköltséges illetve alapitványos és fizetéses hely fog az 1906—1907. iskolai év kezdetén a honvéd főreáliskolában szeptem­ber 1-én, a honvéd Ludovika Akadémiában szeptember 21-én közvetlenül a polgári ne­velésből belépő ifjakkal betöltetni. A felvételi feltételek a főjegyzői hivatalban az érdeklő­dők által megtekinthetők. Nagykároly, 1906. J márczius 31. Hetey Ábrahám, h. polgármester. — Változás a „Szatmármegyei Közlöny“- I nól. A „Szatmármegyei Közlöny“ szerkesztő­ségének kötelékéből Rónay László, volt he­lyettesített várnagy, kilépett. — A Ferencz József keserüviz a gyógy- kincsek egyik legértékesebb része és évenkint sok millió palaczkban az egész világba szét­küldetik. Kérjünk határozottan Ferencz József I keserüvizet, nehogy valamely csekély értékű I utánzatot kapjunk. 4. — Tanulmányutazási ösztöndijak a deb­reczeni kereskedelmi- és iparkamaránál. A kamara közgyűlése megbízta az elnökséget, hogy a kereskedelemügyi miniszter által ál­landó jelleggel adományozott 600 koronás és a kamara által rendszeresített négy 300—300 K-ás tanulmányutazási ösztöndíjakra a meg­! állapított feltételek mellett f. évi május hó 1-én való lejárattal pályázatot Írjon ki. A kamara által adományozandó négy ösztön­díjból 2 a kereskedő, 2 az iparos pályán levő törekvő ifjúnak van fentartva, a minisz­ter által adományozandó 600 koronás ösztön­díj iparifjut fog illetni. A kamara közgyűlése a pályázati kérvények elbírálását a közös­bizottságra bízta. — A nagykárolyi kath. legónyegyesület f. hó 8-án, vasárnap tartotta meg felolvasó- estélyét. Elsőnek Diczig Esztike szavalta el Szemlér Ferencz „Könyörület“ ez. költemé­nyét, értelmes és szivhezszóló előadásban. Utána Szolomájer János tornatanitó ült a fel­olvasó-asztalhoz, hogy megtartsa előadását j „A könyelmüségről“. Az igazán nagyon tanul­ságos előadás mindvégig a legnagyobb figyel- j met keltette s felolvasót a megjelent közön- I ség zajos ováczióban részesítette. Bolemann Margit adta ezután elő Inczédy László „A nö- j vér“ ez. költeményét. A költeménynek minden I szépségét kidomborította finomul kidolgozott I élvezetes szavalatában. — Zurzsa Ferencz Petőfi Sándor ,“,Hazámban“-ját szavalta lelke- j sen s tüzesen. Diczig Esztike ezután kellemes hangon egy Mária-dalt adott elő. Ezután Horváth Jenő lépett a pódiumra, ki „A fe­kete hajú angyal“ ez. elbeszélését olvasta fel, melyben egy fiatal leány megtérését rajzolta. Az elbeszélés mély hatást tett, amelynek ; végén vallási kötelességeinek teljesítésére szólította fel az ifjúságot. Végül Janicsek Elza szavalta el Dalmady Győző „Csak ma­gyarok legyünk“ ez. költeményét. Kedvesen s lelkesen hangzottak el egy német anyanyelvű leány ajkáról e szavak s a közönség meg is jutalmazta tapsaival. — Halálos baleset. Riszt István helybeli lakos, 3 kaplonyi munkással Melau Károly csanálosi lakos csűrét vállalta el náddal befedni. Folyó hó 10-én munkába is állottak s délelőtt 11 óra tájban Riszt István munka­közben az egyensúlyt elvesztvén a csűr tete­jéről lezuhant, oly szerencsétlenül, hogy fején és karján zuzódásokat szenvedett. A súlyo­san megsérült embert gyógykezelés végett lakására szállították, orvosi segítségre már azonban nem volt szükség, mert lakása előtt pár lépéssel útközben meghalt. — A „Lövölde“ kerthelyisége folyó hó 15-től kezdve a közönség rendelkezésére áll s a közönség támogatását kéri Bordás Imre, bérlő, — Baleset. Boldog János piskolti nap­számos, az ottani gör. katholikus templom padlásának javítási munkálatánál segédkezett s egyik társával egy zsák homokot húztak fel az állványra, miközben az állványról leesett. A súlyosan megsérült napszámost a helybeli közkórházba szállították be gyógykezelés vé­gett, hol eszméletlen állapotban fekszik. — Ill-ad osztályú személykocsik a Máv. gyorsvonatainál. Kereskedelmi körök régi kívánsága, hogy a gyors utazás előnyeiben a szerényebb viszonyú III. osztályú utasok is részesittessenek. É kívánságot a kereske­delmi miniszter figyelembe venni kívánván elrendelte, hogy a Máv. oly vonalain, a me­lyeken a gyorsvonatok terhelése s a forgalmi ; és menetrendi viszonyok megengedik, a III. osztályú utasok szállítása — az erre alkal­mas gyorsvonatoknál — lehetőleg már folyó évi május hó 1-én a nyári menetrenddel együtt megkezdessék s később a gyakorlati követelményekhez képest fokoztassék. Ezen intézkedés jelentőségének megvilágítására megemlítjük, hogy a Máv. vonalán a III-ik kocsi osztályban az összes utasoknak mint­egy 85%-a utazik s e kocsiosztálynak az 1904. évben több mint 32 millió utasa volt. Ezen intézkedés tehát az utazó közönség igen széles rétegeit érdekli.

Next

/
Thumbnails
Contents