Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-06 / 36. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. szeptember 6. 36-ik szám NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLŐNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ............................................., 8.— korona. Fé l évre..........................................................4.—- „ Negyedévre.................................................2.—■ „ Eg yes szám.................................................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelősek : Dr. Adler Adelf és Papp Béla társszerkesztők. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-uteza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben.) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Városi költségvetés. (x.) A városi költségvetést tárgyaló czikkeinkben évek hosszú során keresztül sürgettük, hogy valamit tennünk kell a polgárság vállaira nehezedő terhek könnyítése érdekében, mert egy pár év múlva ott leszünk, hogy bevételeink folytonos apadásával szemben, a mindinkább nagyobb mértékben fellépő szükségletek, anyagi erőinket oly mértékben fogják igénybe venni, hogy azokat elviselni képesek többé nem leszünk. Figyelmeztettük a képviselőtestületet is, mint a város érdekeinek leghi- vatottabb védőjét, hogy inig egyrészről a legnagyobb takarékosságot tartva szem előtt, a kiadásoknak a minimumra leendő leszállítására törekedjék, addig másrészről igyekezzék oly bevételi forrásokról gondoskodni, melyek a pótadó rohamos emelkedését legalább némi részben megakadályozzák. De bár a következések nekünk adtak igazat, a képviselőtestület mindez ideig semmit sem tett és ma ott állunk, hogy a város adminisztráczionális költségei 84% községi pótadó kivetését igénylik. Ha az előterjesztett költségvetés tételeit vizsgáljuk, alig tudunk ellenük kifogást emelni, mert hiszen az emelkedést okozó tételek mind a képviselőtestület határozatain nyugosznak. Legnagyobb részét a szükségletnek a személyi járandóságok foglalják le. Készséggel elismerjük, hogy a városi tisztviselők személyi járandóságai még ma sem állanak azon a fokon, melyet az általuk elfoglalt hivatal és a végzett munka igényelne. Elismerjük azt is, hogy még sok rendezni való volna e téren, de mégis elvárjuk úgy a városi tanácstól, mint maguk az érdekelt tisztviselőktől, hogy a folyó évben nyert fizetésjavitásukkal az illetmény kérdését legalább jő időre érintetlenül hagyják s nem járulnak a képviselőtestület elé újabb javítás, vagy személyzetszaporitás kérésével, mert be kell látniok, hogy a város ma már anyagi erején felül a legszélsőbb határig elment a méltányosság tekintetében, de további áldozatokra sem nem képes, sem nem hajlandó. A minden téren való szigorú takarékosságnak még a fillérekre is kell terjednie, mert jól tudjuk, hogy városunk lakosságát nemcsak az a 84% pótadő terheli, de a mellékjáradékok összege mégegyszer annyira rug. A kereseti és megélhetési viszonyok pedig annyira roszakká váltak, hogy különösen az iparos polgárság zöme csak nagy fáradtsággal és körültekintő óvatossággal képes keresményéből megélni. Az utóbbi pár év alatt az iparososztály nagy válságba került. A nagy ipar teljes súlyával nehezedik a kisiparra, a külföldi nagy gyárak termékei elárasztják piaczainkat, s a magyar ipar pártolása érdekében megindult mozgalom, mely még pár hónappal ezelőtt oly sok reménynyel kecsegtetett, mindinkább kezd lankadni. Adófizető polgárságunknak pedig nagy zömét teszi ki az iparos osztály, melynek érdekeit nagyon is szemelött kell tartanunk, ha azt nem akarjuk, hogy rövid pár év alatt teljesen tönkre menjenek. De az élelrniczikkek tekintetében is a drágaság csaknem elviselhetetlen. Az utóbbi 2—3 év alatt piaczunk annyira megdrágult, hogy e miatt általános a panasz. Különösen a Szat- márről, sőt még Debreczenböl is minden héten hozzánk átvándorló baromfi, tojás- és éleliniczikk kereskedők hihetetlen konkurrencziát csinálnak a vásárló közönségnek. A húsdrágaságról pedig jobb nem is szólani. Ez s a város lakosságára háruló terhek nagysága okozza azután azt, hogy nálunk semmiféle vállalkozási kedv és hajlam nincsen. Itt-ott évenként felépül egv-egy magánház, de az ingatlanoknak értéke sem áll sehogy se arányban a befektetett tökével. A lakásmizéria is meglehetős nagy. A lakbérek állandóan emelkednek úgy, hogy 600—800 koronáért alig lehet kapni egy megfelelő, középszerű lakást. Természetes is, mert a háztulajdonosok a reájuk háramló újabb terheket áthárítják lakóikra s minden téren csak a fogyasztó közönség huzza a rövidebbet. A helyzet valóban kezd tarthatatlanná válni. S épen azért, mert jól tudjuk azt, hogy a fejlődő élet, a lépten-nyomon előálló újabb szükségletek újabb áldozatokat fognak kívánni, jól tudjuk, hogy városunkra nézve az elvállalt terhek hosszú időre ma már állandó terhet képeznek, nagyon is elérkezett az ideje annak, hogy Dr. Adler Adolfnak a folyó hó 2-án tartott képviselőtestületi közgyűlésen elhangzott felszólalása végre eredményre is vezessen. Tennünk kell valamit, mert nem nézhetjük összetett kezekkel, mint omlik össze egyik existenczia a másik után, a miről a végrehajtások és árverések nagy száma tudja a legszomo- rubb igazoló adatokat szolgáltatni. Azért elvárjuk a városi tanácstól és a pénzügyi bizottságtól, hogy az előterjesztett inditványnyal behatóan és minél hamarább foglalkozni fog, de elvárjuk azt is, hogy konkrét inditványnyal lépjen a képviselőtestület elé, a mely azután sürgősen tegye meg azt a kötelességét, melyet joggal elvár az adófizető közönség azoktól, kik azért küldték őket a városi tanácsterembe, hogy legfontosabb érdekeiknek hűséges képviselői legyenek. Ne engedjük, hogy egyik egészséges eszme a másik után dűljön dugába. Ha városunknak javát akarjuk, ha terheinken könyiteni akarunk, akkor a vállalkozási kedvet kell fokoznunk, ipari vállalatokat kell létesítenünk és támogatnunk, újabb bevételi forrásokról kell gondoskodnunk, mert igaz TARCZA. Feleségemnek. I. A múltkor a házba Angyal repült s szállott. Rózsát szórva hozott ebbe Üdvöt s boldogságot. Mikor megesküdtünk, Megzendiilt a zsoltár . . . Virágokkal volt behintve, Beszórva az oltár. Téged látva, nézve, Minden szem káprázott . . . Oly széf) voltál, mint egy angyal, Csak szárnyad hiányzott. Messze elszállt innen Az unalom s bánat, Bús és sötét éjszakámban Fényes csillag támadt, Mig az esküt mondtad, Pirultál s reszkettél: Áldom Istent, hogy te nékem Feleségem lettél. (Kölese). Kása Ede. Melynek ragyogása Síromba világit, Ha elhullatja életem Fája — a virágit. Nyugaton és Keleten. — üti rajzok. — S leszek csendes ember Ott a földben mélyen . . . Ez az angyal, ez a csilag Te vagy — feleségem! II. II. A mándi templomban Esküdtem meg véled, Mert oly nagyon, oly forróan Szeretlek én téged! Pár évvel ezelőtt augusztus havában, a midőn a hazafias piaristarend kormánya a szokásos évi áthelyezéseket eszközölte, a nagykárolyi főgimnázium ifjúságának a „Nagykároly és Vidéke“ híreiből tudomására jutóit, hogy a személyi változások folytán Molnár Kálmán tanár urat a kecskeméti rendházból ! Nagykárolyba helyezték át. A behatások során a mikor biztos dolog lett, hogy fentnevezelt tanár ur a negyedik i osztály főnökéül osztatott be, ezen osztály tanulóit lázas félelem fogta el. Csodálatos dolog, hogy habár a diákok Markoni távíróval nincsenek értesítve az egyes tanárok viselt dolgairól és szigoráról, mégis biztos ismereteket tudnak azokról. Eigner és Csókás üzletében, hol az ifjúság könyveit vásárolta és az üzleteken kívül is, a diákok megilletődve és haloványan tárgyalták az uj tanár életrajzát. Egyesek rémregényeket tudtak a tanár ur viselt dolgairól. Az egyik az érdeklődő csoport közepén mesélte, hogy huszonegy fiút buktatott meg Kecskeméten a történelemből, egy másik kegyetlen czimmel titulálta meg, ki képes egyetlen hibáért azonnal szekundát beirni. ; Az előadott mesék azonban valótlannak bizonyultak, mikor Molnár tanár ur megérkezett, mert egész lényéből a jóság és szelidség sugárzott ki. Ezen látszatot csak megerősítette az ifjúsággal való bánásmódja és tanítási modora, mivel benne egy olyan tanárt nyertek, ki lekötelező modorával, atyai bánásmódjával és jóindulatával minden egyes tanulójában szeretetet és csodálatot gerjesztett és tanítványai egész életükön keresztül csak kellemesen emlékezhetnek vissza azon időre, melyet velük töltött. Molnár Kálmán tanár ur tisztelt barátom — miután több kisebb kirándulást tett már meg a főgimnázium ifjúságával, elhatározta, hogy a nyári szünet alkalmával egy nagyobb kirándulást tesz a Balaton vidékére, Zágrábba, Fiúméba, Abbáziába és esetleg Velenczébe, és tekintettel arra a körülményre, hogy ily nagy útra jobb dolog, ha felnőttek is mennek, mert a felügyelet nagyobb, felhívta a kirándulásra az érdeklődők figyelmét. A felhívásnak azonban — sajnos — nagy eredménye nem lett, mert csak Klacskó István tanár ur, Bodnár Károly szatmári mérnök ur, ki tanulmányait a helybeli főgimnáziumban végezte és én ajánlkoztunk az útra. Az elhatározást a tett nyomban követte és 1906. évi junius hó 11-ikén délelőtt a nagykárolyi főgimnázium 19 tanulójával a szülők és az érdeklődők nagy csoportjának kísérete mellett felszálltunk a „Magyar kir. államvasutak Igazgatósága“ által rendelkezésünkre bocsájtott külön kocsiba. A vonat íütyöl, a kendők lobognak és a társaság útra kél a szép Olaszországba. Az útnak Debreczenig eső része eltelt a szép útról való beszélgetéssel és tervek készítésével. Az első étkezés Értnihályfaiván történt, hol a vonat hosszabb ideig időzik és hol az egyik kiránduló ifjúnak édesapja bevag- gonozott, hogy terminus technikussal éljek, a tengeri útra való tekintettel vagy 10 liter jóféle, zamatos vörös bort. Debreczenbeu végre megkezdődtek azon dolgok, melyek az utazás tartama alatt legtöbbször fordultak elő, a képes lapoknak elküldése. Ebédünket utazásunk első napján külön kocsink külön éttermében költöttük el, a hova Ú7 FfiYFnilt Pl ISMFRT KFII FMFS 1711 TFPMFS7FTF<t Uft^UAtWHTb
