Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-19 / 29. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. július 19.. 29-ik szám. VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. .-----------------------: - —-ét—~----ÁG YKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . .......................................................................................8.—• korona. Fé l évre..........................................................4.— „ Ne gyedévre......................................................2.— „ Egyes szám.................................................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelősek: Dr. Adler Adolf és. Papp Béla társszerkesztők. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben.) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. ni« 1.11/''»»* 1/ AfTlílOTA r A sajtóról. (—r.) Mióta az emberek szabadságuk egy részének feláldozásával társultak, hogy államot alkotva szabadságuk megmaradt részét biztosítsák, boldogulásukat és elhaladásukat lehetővé tegyék, azóta folyton megvan a súrlódás és az érdekellentét a hatalom birto-1 kosai és azok között, kik a hatalomnak alá vannak rendelve, mert mig az előbbiek hatalmukat fenntartani, öregbíteni és biztosítani igyekeznek, addig az utóbbiak jogaikat féltve őrzik, szabadságukat fejleszteni igyekeznek. Innen az érdekellentét! Mennél jobban érintkezhetnek az állampolgárok egymással, minél jobban tudják gondolatukat, elhatározásukat egymással közölni, annál nagyobb tevékenységet képesek kifejteni a közös érdek előmozdítása tekintetében s mennél nehezebb és ritkább az érintkezés, annál nagyobb az egyesek isoláltsága, annál kevésbbé van meg az ossz működés lehetősége, annál inkább van a szabadság, az emberi jog veszélyeztetve. A nyomdászat feltalálása adta meg az Írásbeli véleménynyilvánítás nagyobb elterjedésének a lehetőséget, de ezt a hatalom birtokosai sok helyütt megakadályozni igyekeztek a czensurával, mert a kéziratokat azok sokszorosítása előtt be kellett mutatni s csak elöleges rendőri engedély elnyerése után lehetett a sajtóterméket terjeszteni. A hatalom birtokosai annyira féltették hatalmukat, hogy volt hely Európában, a hol nehéz testi fenyítékkel, sőt halálbüntetéssel fenyegették azt, a ki elöleges engedély nélkül egy könyvet nyomatott. Természetes, hogy abban a korban csak azt lehetett Írni és közzétenni, a mit a hatalom akart. Változott ezen állapot a múlt század első felében, mert kevés kivétellel a legtöbb államban behozták a sajtó- szabadságot; nálunk az 1848. évi XVIII. t.-cz. mondja ki, hogy az elővizsgálat eltöröltetvén örökre, a sajtószabadság visszaállittatik s a törvény első szakasza kimondja, hogy gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti. S itt kezdődik a szabadság és az emberi jogok védelmében a tisztességes sajtó áldásdús munkájának története. A sajtó munkásai fáradtságot nem kiméivé, éjjelt nappallá téve, összes tevékenységüket és tudásukat áldozzák munkájuknak. A sajtó fejleszti nyelvünket, felkelti és fenntartja a hazaszeretet érzését, megtanít az állampolgári kötelességek teljesítésére, felebaráti szeretetre oktat, megtanít lelkesülni mindenért, a mi szép, jó és nemes. A sajtó őrködik szabadságunk felett s visszautasítja az ellene intézett támadást. A sajtó féltékenyen őrködik a sajtószabadság testvére, a szólásszabadság felett. A sajtó felügyel személy- és vagyonbiztonságunkra. A sajtó ápolja a múltak emlékeit, tanít megbecsülni a jelent és bizva reménykedni a nemzet jövőjében. A sajtó megtanít bennünket arra, hogy mi a közérdek, a társadalom összérdeke; a tisztességes sajtó meg- rójja azt, ha valakit nemtelen bosszúból üldöznek, elitéli a féktelen párt- szenvedélyt, az önző egyéni gyűlöletet és irigy nyerészkedési vágyat. A sajtó ellene szól a hatalmi lul- tengésnek és vigyáz a hatalmak megoszlására és egyensúlyára, szóval oly missiót teljesít, a mejylyel a világon egyedül áll s ez az oka annak, hogy a sajtót a hetedik nagyhatalomnak nevezik. Hogy mily szolgálatot tett a magyar sajtó, az köztudomású dolog. A nemzeti ellenállás idejében, mikor a nemzet szabadságáért, jogaiért, a magyar népért és szabad alkotmá-1 nyáért kellett küzdeni: a hazafias sajtó teljesített eléggé soha meg nem hálálható szolgálatot a nemzeti ügynek. A hazafias sajtó nélkül a nemzet talán még ina is nyomor és szenvedésnek lenne kitéve. Igaz, hogy a sajtó munkásai között akadnak tisztességtelen elemek is, akadnak olyanok, kik megvesztegethetök, kik botrányokat okoznak és akadnak sajtótermékek, melyek a közérdeket TARCZA. Pengetem a lantot... Pengetem a lantot, pengetem, Föl-fölzendül rajta énekem; Hol szomorú, hol vig, mint az ég : Hol felleges, hol meg tiszta kék. Hogyha bánat fekszik szivemen, Zengő lantom olykor fölveszem, S szól az énék, a bús, bánatos, Mig szememből a könny ár adóz. S hogyha öröm kél a szivembe, Újra a lant akad kezembe S húrjairól oly vig dal repül: Rája még az ég is kiderül. S zengeni fog nálam ez a lant, Mig be nem fed majd a siri hant, S ha a húrja egyszer elszakad : A szivem is, tudom, megszakad. Pengetem a lantot, pengetem, Föl-fölzendül rajta énekem. Hol szomorú, hol vig, mint az ég : Hol felleges, hol meg tiszta kék. Vary Ferencs. Az anyaföld. Ez a czime Géczy István ama modern népszínművének, melynek bemutatója nálunk folyó hó 15-én este a Polgári Olvasókör nagytermében volt nagy közönség jelenlétében a helybeli katholikus legényegyesület műkedvelői által. A mai korszak charakteristikumának bélyegét viseli magán ez a darab, a mennyiben tárgyát a népnek jólétéért való kitartó küzdelme s eme küzdelem erőteljes és hathatós fegyvere, a strike képezi. „Az anyaföld“ cselekvénye nagyon is aktuális, mert az aratás idejében játszik. Erős ellentétbe állitja az idealismust a realismussal, a kon- zervativeket a szoczialistákkal, a higgadtabb elemeket — a melyek a »jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok" elvéből kiindulva inkább hajlandók dolgozni a biztos kevésért, mint tétlenül éhezni — a radikálisokkal, a kik azt vallják: inkább mitsem dolgozzunk, semhogy munkánknak megfelelő bért ne kapjunk. Ez utóbbiak vezérei Gsombók Péter lakatos, prototypusa a mai korbeli mesterlegényeknek és Sólyom András a szoczialis elveket magába szivott s azokat szentül valló földmiveseknek, mig a konzervativek elseje Eröss János, mintaképe az idealistikusan gondolkozó szelid embereknek. És ezen szelíd embert épen idealismusának felhasználásával sikerül ellenfeleinek a munka megkezdésétől eltéríteni s igy az aratást lehetetlenné tenni, a minek következménye aztán a katonaság fegyveres beavatkozása. A munkások ugyan részben ezélt érnek, de a fegyveres erővel való összetűzésnek áldozata lesz az elégedetlenek vezére, Sólyom András és néhány társa. A szocziális eszmékért való küzdelem mellett nagy szerep jut a darabban a világot kormányzó egyik hatalmas erőnek — a szerelemnek is, mely forrásává válik egy nehány jelentősebb epizódnak. Ez hozta létre a házastársi kapcsolatot Eröss János és Sólyom András Eszter leánya között, az apa világos akarata ellenére. Ennek behatása alatt áll a darabnak azon nehány sentimentális jelenete, melyekben a Sólyom kisebbik leánya, Boriska Eröss Mihálylyal, a János öcscsével szövögetik a kedves terveket életük további folyását illetőleg. Röviden, mindazonáltal igen szép és hatásos mondatokban nyilatkozik meg Isten és az „Anyaföld“ szent és magasztos eszméi iránti határtalan tisztelet, különösen a haldokló Sólyom végszavaiban: „ha mindentől megfoszthatnak benneteket, a szent anyaföldtől soha!“ A nemes eszméktől duzzadó szinmü igazán liszta, zamatos nyelvezettel van írva, telve szebbnél-szebb gondolatokkal. Az előadás -— néhány kissé komikus részt leszámítva — meglepően jól sikerült. Az alakítások legnagyobb része — tekintve, hogy nem hivatásos színészekkel, de dilettánsokkal állunk szemben — kitűnő, a szereplők mozgása fesztelen volt. Gergely Mihály (Sólyom András) jól átgondolva és kidolgozva adta elő nehéz szerepét. Deák Sándor (Eröss j János) nagyszerűen alakított, épen úgy, mint veszélyeztetik, azonban ez még nem ok arra, hogy a sajtószabadság elvével össze nem egyeztethető, preventív intézkedések tétessenek, hanem mint Kossuth Ferencz a sajtószabadság kérdésében legutóbb mondotta: „ Gondoskodnunk kell arról —ha kell, törvény- hozás utján is — hogy a sajtó utján elkövetett bűncselekmények a lehető legszigorúbban megtoroltassanak s hogy a megtorlás ne hónapok vagy évek múlva történjék, hanem nyomon kövesse a bűn elkövetését. De előre büntetni s a megtorlást másra, mint az arra hivatott bíróság ítéletére bízni, nem lehet és nem szabad “. A sajtó ellen való preventív intézkedést tehát a magunk részéröl már nemzeti szempontból is helytelennek tartjuk. A sajtó tisztességes munkásainak pedig elengedhetetlen erkölcsi kötelességük a tisztességtelen elemeket megbélyegezni és kebelükből kizárni, mint a hogy kitakarítják a búzából a konkolyt. Azon legyünk tehát, hogy a sajtó szabadsága megóvassek, sőt teljessé tétessék, másfelől pedig a sajtószabadsággal való visszaélés lehetőleg korlá- toztassék, sőt egészben megszüntettes- sék, hogy a magyar sajtó továbbra is magasan lobogtassa a hazafias eszmék és haladás, sok harczban megfordult diadalmas zászlóját. partnere Hágen Mariska (Eszter), ki nehány magyar dalt is adott elő s ki teljesen otthonosan érezte magát a világot jelentő deszkákon. Boleman Margit (Boriska) ugyancsak beletalálta magát a szerelmes leányka s az apjáért aggódó gyermek szerepébe, mig Széchenyi Lajos (Eröss Mihály), kinek lelkében a katonai kötelesség és a szerelem viv elkeseredett tusát, szintén tetszett. Kuuk Jenő (Bencze Miklós főszolgabiró), a népen zsarnokoskodó bürokratát élénken állította elénk; Kovács Sándor (Misi) általános nevetésre fakasztotta a közönséget komikus szerepével, még édes anyja (Bánya Ágnes) Kuuk Mariska is nevetett. Matesz Jozefin jól játszott, bár kiejtése nem magyaros. A többi szereplők is mindannyian hozzájárultak az előadás sikeréhez. A rendezőség a hölgyszereplök buzgóságát csokorral, a közönség az összes közreműködők fáradságát tapsokkal honorálta. — (§.) Czypruslombok Mariska leányom Várady Gyulánó sirhalmára. „Nagy keserűségünk van teéretted, mivel igen kedves voltál minékünk.“ 2 Sámuel I. r. 26. vers. Sírnék, hogyha sírni volna még egy köny- nyem !.. Siratnálak téged kedves leányom, szivemnek egy újabban letört darabját, — de sirni én már nem tudok! .. . Szivem el van már fásulva, meg van fagyva! . . . lelkem rongyokra van tépve!. . . könyhullatás az italom . . .
