Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-21 / 25. szám
XXIII. évfolyam./ 906 Nagykároly, 1906. június 21. 25-ik szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................................................8.— korona. Fél évre .....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Egye s szám.................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelősek: Dr. Adler Adolf ct Papp Bála társszerkesztők. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben.) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Tervezgetések. Az abszolutizmus utolsó szakában megindult tulipánmozgalom oly hatalmas lendületet vett, hogy nagyon megijedtek tőle osztrák szomszédaink. Addig, mig közjogi kérdések bon- czolgatásával igyekeztünk a közöttünk levő testvéries viszonyt lazítani, addig jó szomszédaink mosolyogva nézték a mi küzdelmünket, mert jól tudták, hogy az igazság a mi, — de a hatalom az ö részükön van. Jól tudták, hogy legalább egyelőre meddő küzdelmet folytatunk, mert a közösügyes politikának súlypontja Bécs, lényege az osztrák érdekek ápolgatása. De mikor megindult a lulipánmozga- lom, mikor tudatára jöttünk annak, hogy kapzsi szomszédainknak sokkal jobban fáj, ha azon a téren támadjuk meg őket, mely anyagi érdekeiket érinti, — ha azt a sok-sok milliót, mely ipari czikkek révén vándorolt át hozzájuk, a magyar nemzeti vagyonosodás számára kívánjuk megmenteni, mikor jelszavunk lett az osztrák ipar bojkottja, — egyszerre más hangokat kezdettek pengetni s a henczegö, elbizakodott hősökből — panaszkodó vénasszonyok lettek, kik egy ártatlan virágtól úgy megijedtek, hogy hatalmas iparukat kezdették tőle félteni. Nagy volt a lelkesedés addig, mig a darabont kormány el nem pusztult, mig a nemzeti kormány foglaltáéi helyét. Alig volt magyar ember, kinek szive fölött ott nem virított volna a tulipán, a hazai ipar pártolása kötelezettségének e szép jelvénye. De egy idő óta mintha ez a győzedelmes mozgalom lankadó félben lenne. A tulipán — úgy látszik — befejezte hóditó körútját s nem hangzik többé oly fennen a magyar ipar pártolásának jelszava. A sajtónak egy-két orgánuma ugyan még mindig igyekszik ébren tartani a tulipán kultuszt, de a nagy közönség rétegében nyoma sincsen már annak a lelkesedésnek, melyet a nemzeti küzdelem korszakában tapasztaltunk. Mi az oka ennek? Honnan ez a közönyösség? Talán már be van fejezve a nemzeti küzdelem? Megvan már a szabad, független Magyarország? Fel van már állítva az önálló vámterület sorompója? Füstölögnek már a magyar iparosok gyárainak kéményei? A magyar ipar termékeiből tudjuk már fedezni szükségleteinket? Dehogy. Bizony nincs meg ezek közül egyik sem. És mégis, kereskedőink kirakatából lassanként eltünedeznek a magyar ipar termékeit hirdető reklámtáblák, — tulipános boltajtók megett vígan árulják az osztrák ipari gyártmányokat, a bécsi utazók ékes német beszédei épen oly fennen hangzanak utczáinkon, mint azelőtt s a közönségnek kisebb gondja is nagyobb annál, semhogy törődjék azzal, vájjon magyar-e, vagy osztrák gyártmányokat vásárol? Sőt már a tulipánjelvények is kezdenek a szivek felül eltünedezni. A mi városunkban is nagy lelkesedéssel alakult meg a tulipánszövetség s magyar védöegyesület fiókja. Megalakult, választott egy sok tagból álló választmányt, — de hogy azóta működött is volna — erről semmit sem tudunk. Helyi lapjainkban olvassuk, hogy üdvös mozgalom indult meg az iránt, hogy városunkban is iparvállalatok létesüljenek. Termény- és áruraktár, piuczeszövetkezet, pezsgőgyár, gyufagyár létesítését tervezik. Ha van város, mely reászorult arra, hogy területén iparvállalatok alakuljanak, úgy a mi városunk bizonyára reászorult erre. Legfontosabb érdekeink követelnék meg, hogy adóalap teremtődjék, mely jótékonyan hasson oda, hogy közterheink csökkenjenek, hogy a polgárok vállaira nehezedő gondok ' apadjanak. Nem egyszer hangsúlyoztuk, hogy minden erőnkkel oda kellene hatni, hogy a vállalkozási kedvet fejlesszük és elősegítsük. Őszinte örömmel fogadjuk a kereskedelmi és iparvállalatok létesítésének hírét. De félünk attól, hogy ezek a tervek csak tervek maradnak. Nemrégiben láttuk, hogy a nagy hü-hóval megindult bútorgyár részvénytársaság létesítése, már az alakulás legelső stádiumában meghiúsult. A magyarnak nincs vállalkozási hajlama, nincs üzleti vénája. Ez az oka annak, hogy évszázadok óta az idegen ipari termékek kész prédája vagyunk, hogy a nemzeti vagyonosodás egy lépéssel sem halad előre. És épen ebből a szempontból fáj nekünk a tulipánmozgalom hanyatlása. A mily örömmel láttuk a hirtelen felbuzdulást, az önérzetesen megnyilatkozó nemzeti akaratot, — épen oly megdöbbenéssel szemléljük, hogy ez a felbuzdulás nagyon is pillanatnyi volt. I A kereskedelmi és iparvállalatok! csakis úgy alakulhatnak, ha a közönség támogatására számíthatnak, ha termékeiknek biztos piaczuk van. Senki- sem fogja tőkéjét reszkírozni akkor, ha látja, hogy termékeivel nem képes versenyre kelni. Már pedig mit ér egyesek jóakarata akkor, ha nem tudjuk a nagy közönséget belenevelni a hazai ipar támogatásának eszméjébe. Nem szabad a tulipánmozgalom csökkenését megengedni. A kormány programmjába benne van az önálló vámterület létesítése s ennek megvalósulása ne találjon bennünket készület- lenül. Minden vidéknek legyen meg a maga ipari vagy gyárvállalata, mely hivatva lesz az ország szükségletét saját termékeiből fedezni. — Ezer és ezer munkáskéz nyerjen biztos keresetet s ne legyen a magyar kénytelen vándor- botot venni kezébe, hogy munkabírásával, szorgalmával idegen ország iparát gazdagítsa. Erősítsük a nemzeti érzés öntudatát, keressük azt a módot, melylyel a nép lelkére tudunk hatni és ne elégedjünk meg azzal, hogy csak egyes városokban gyújtsuk lángra a mozgalmat. Tervezgetésekkel nem érünk semmit. Minden meghiúsult eszme csak gyá- ir 41 falaiisá.gunknak egy-egy újabb bizonyítéka s annak igazolása, hogy a magyar mindennek jó, csak kereskedőnek és iparosnak nem. S akkor azután hozzuk az igát továbbra is s legyünk továbbra is hűséges adófizetői annak a Becsnek, melynek területén, saját házunk ormán lebegő nemzeti zászlónkat rendőrök sorfala között kell őriztetni, a mely ugyan gyűlöl bennünket, de annál jobban szereti keservesen megkeresett filléreinket. Támogassunk minden vállalat létesítésére irányuló törekvést teljes erőnkből, de különösen támogassuk a városunk fejlődése érdekében alakuló és tervbe vett vállalatokat, mert ezzel csak magunknak használunk. Ne nézzük összetett kezekkel, mint megy dugába egyik egészséges terv a másik után, hanem társadalmi utón, sőt a kormánynál leendő közbenjárás utján is hassunk oda, hogy végre mi is részesüljünk valami támogatásban. Vegyünk példát más városoktól, melyek nagyon jól meg tudják védeni érdekeiket, mig mi szerénységünkkel, vagy nembánomságunkkal sok olyantól eleshetünk, a mit esetleg egy kis élelmességgel megnyerhettünk volna. Figyelmeztetés. Figyelmeztetem a tulipán-jelvényt vásárló közönséget, hogy e jelvényeket csak oly helyen vásárolják, a hol a Fischer Emil eredeti aláírással ellátott táblák igazolják, hogy ott eredeti Fischer- féle tulipán-jelvények kaphatók, mert csakis e jelvények tiszta jövedelme for- dittatik a nemzeti alap gyarapítására. Gróf Károlyi Gyuláné szül. Károlyi Melinda grófnő. A gimnáziumi érettségi vizsgálat. Egyetlen magasabb kultúralis intézményünk, a gimnázium iránt tartozunk annyi becsüléssel, hogy elfogulatlanul ítéljük meg az ott legközelebb lefolyt eseményeket. Nem akarunk itt állást foglalni sem a tanári kar egyeteme, sem a tanári kar egyik tagja mellett, vagy ellen. Olvasóközönségünknek tartozunk azzal, hogy a való tényekkel ismertessük meg. A dolgok lefolyását a következőkben adjuk. Pécsi Ödön dr. tanár folyó hó 12-én lefolyt magánvizsgálatoknál egyik magántanulóval szemben oly szabálytalanságot követett el, amely nem volt egészen korrekt. Mert csupán egy tanuló kedvéért meg nem engedett kivételt gyakorolni nem helyes. Pécsi Ödön tanártól sajátkezüleg aláirt jegyzőkönyv tanúskodik amellett, hogy a magánvizsgázóknak feladott mennyiségtani tételeket valami ürügy alatt elvitte az őrködő tanár asztaláról, holott ehhez semmi joga nem volt, mert a mennyiségtan nem az ő szaktárgya és nem ő tanította. A tételeket gimnázista diákokkal kidolgoztatta s a kidolgozott tételeket a vizsgázóknak visszajuttatta. Tehát nem jóindulatú útbaigazításról, hanem a tanulóknak meg nem engedett módon való segítségéről van itt szó. A megtörténtek után az érettségi vizsgálatnál is felmerült a kérdés, vájjon szabály- szerüleg járt-e el Pécsi Ödön tanár? S amennyiben a bizottság arról volt meggyőződve, hogy itt is fordulhattak elő szabálytalanságok, szükségesnek látta megfelelőleg intézkedni. A vizsgáló-bizottság elnöke nem függesztette fel Pécsi tanárt, hanem egyszerűen jogával élt, mikor kijelentette, hogy ő maga fogja a kérdéseket a magyar irodalomból feladni. Ez nem tetszett Pécsi tanárnak és a termet elhagyta. A vizsgázásra váró ifjak midőn ezt látták, kijelentették, hogy ők nem hajlandók vizsgálatot tenni. A vizsgáló-bizottság az Írásbeli vizsgálat elfogadása mellett minden ifjút a szóbelire bocsátott. Ezek azonban azon kijelentéssel, hogy nincsenek kellőleg elkészülve, a termet elhagyták. Hiába iparkodott őket helytelen cselekedetükről a főigazgató és igazgató meggyőzni. Sőt midőn az igazgató másodszor is visszahívta őket a terembe és biztosította nemcsak a bizottság különös jóindulatáról, hanem arról is, hogy csakis a Pécsi tanártól Írásban bizonyított minden tanuló részére szánt 2—2, összesen 20 tételből kapnak kérdést. Az ifjak erre kijelentették, hogy ők azt a húsz tételt sem tudják. Van olyan aki tud négy-öt tételt, de a legtöbb csak 1., 2. vagy 3-at tanult meg. A kérdésre, hogy mint akartak ily csekély tudománynyal boldogulni, kijelentették, hogy bíznak szeretett tanáruk jóságában. A bizottság még ezek után sem akarta boldogulásuknak útját állani. Húsz percznyi meggondolási időt adott az ifjaknak, hogy ennek leteltével bárki jelentkezhetik a szóbeli vizsgálatra. Csak midőn senki sem jelentkezett, zárta le a bizottság a jegyzőkönyvet. Ez a való, hivatalos adatokból megállapított tényállás. Regisztrálhatjuk azonban a tényt, hogy a visszalépett ifjak szülei testületileg keresték fel a gimnázium igazgatóját, hogy valamikép a baj orvosoltassék. Midőn értesültek, hogy folyamodniok kell a minisztériumhoz, a folya- ! modványt megírták és kérték, hogy fiaik junius végén vagy szeptember elején helyben
