Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-18 / 20. szám
Xáisa-d-alKCLi, szépiroöLalixlí és Isaaca-eretterjeszTő lietilap. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak : Egész évre . . ... 8 kor. Negyedévre ................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. Egyes s zám................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. por. Alig köszöntött be a meleg időjárás, máris kétszeresen érezzük nemcsak azt, hogy porból vagyunk és porrá leszünk, de azt is, hogy városunkban a lakosság egyik legtürhetetlenebb ellensége a por. Sokat irtunk már erről a thémáról és nem akarva ismétlésekbe bocsátkozni, nem soroljuk fel a pornak kellemetlenségeit és egészségtelenségét. Csak azt kívánjuk constatálni, hogy ezen a bajon múlhatatlanul segíteni kell, nem lehet tovább azt megtűrni, hogy 16,000 ember egészsége mindennap veszélyeztetve legyen, mert nem tudjuk, melyik perczben leheljük be azt a port, azt a baczillust, mely életünket megtámadja, életünk fáját elrágja. Nem lehet tovább tűrni ezt az állapotot, bármibe kerüljön is; s ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a port eltávolitsuk egészben, kötelességünk megtenni mindazt, a mit megtenni képesek vagyunk, hogy a nagy port lehetőleg kisebbítsük. Mit lehet tenni az a kérdés? A felelet egyszerű. Meg kell kezdeni a város kikövezését és lassanként ki kell kövezni a föutczákat. íme! ott van a Kálmánd-utcza. Ez az egyetlen utczánk van, a mely egészben koczkakö-burkolattal van kiközve és alig van por ebben az utczában, pedig ez a legfrekventáltabb utczánk. De alig végződik a Kálmánd-utcza, akár nézzük a vasút felöli, akár a Kap- lony-utczai részt, már ha két három szekér megy az utczán, alig lehet az utczán járni. Az embernek a szeme, a szája, a torka teli lesz porral, s azt sem veszi észre az ember, hogy a levegő, melyet magába szív telve van porral, telve lehet a legegészségtelenebb alkatrészekkel, állati hulladékokból eredő baczillusokkal, a miket észrevétlenül vesz magába az emberi szervezet. Már többször constatáltuk azt, hogy inig városunk egészségügye kedvező a tekintetben, hogy járványok egyáltalán kikerülik vagy legalább is igen ritkán és csak kisebb mérvben fordulnak elő nállunk járványos betegségek, addig a tüdövészesek s az ezen betegségben elhaltak száma igen kedvezőtlen arányt tüntet fel, s mi ezt határozottan annak tulajdonítjuk, hogy városunkban az utczákat nem locsolják, s végtelen nagy a por s ebben az egészségtelen anyag, melyet akaratlanul magunkba szedünk. Ha tehát nem vagyunk oly helyzetben, hogy a port locsolás utján lekössük, legalább részletesen kell a port eltávolitanunk a kövezés által. Az állam a róm. kath. templomtól a gencsi-utcza végéig városunkon átvonuló nagykároly—csúcsai állami utat most koczkakö-burkolattal látja el, ugyanezt teszi a város a róm. kath. templomtól a Kálmánd-utczáig terjedő útrészen; nem kellene-e megragadni most a kedvező alkalmat és a Kál- mánd-utczától egyben legalább a Györfy- féle sarokig terjedő részt részben kikövezni, részben parkírozni? Hiszen, ha a mindkét oldalon lakó telektulajdonosok is jó akarattal lennének az eszme iránt és az ez által általuk is elérendő telek értéktöbblet arányában a kövezéshez és parkírozáshoz hozzájárulnának, a városnak ez nem kerülne oly horribilis összegbe, hogy azt a város közúti alapja el ne bírná. Legfeljebb kölcsön utján kellene a szükséges pénzt előteremteni s a pénzt ezen alap lekötése mellett kellenne beszerezni. Nem érdeke-e a város egész lakosságának, hogy legalább egy kis része kiköveztessék s igy városi színezetet kapjon. ? Hiszen hiába van meg a jó asphalt járdánk, hiába van meg a remek villany világításunk, mindaddig mig a jó asphaltjárda mellett térdig érő sarat, vagy iszonyú porfelleget látunk villanyvilágítás mellett, addig nem kívánhatjuk azt, hogy város számba vegyenek bennünket. A kövezést egészségügyi, szépészeti, czélszerüségi és sok más szempontból valahára meg kell kezdeni. Polgármesterünk, ki már eddig közutak, asphaltjárdák és villanyvilágítás létesítésével soha el nem múló érdemeket szerzett magának, bizonyosan szívesen fogja nagy munkabírását, tehetségét és szorgalmát e kérdés megoldásának is j szentelni, ha látja, hogy öt a város közönsége és különösen képviselötes-! tülete teljes odaadással támogatja; tehát a város közönségétől és képviselőtestületétől függ, felfogja-e ezen kérdés nagy horderejét, s ha áldozattal is, teljesíteni akarja-e a város lakossága egészsége s a város elöhaladása érdekében azt a nagy feladatot, hogy a város fö- utczáit ha lassan bár és részlegesen, koczkakö-burkolattal lássa el, s ezáltal a városnak városi színezetet adva, kedvet csináljon a vidékieknek is arra, hogy a városba költözködjenek; mert egy város fejlődése attól függ, hogy bir-e felvevő képességgel, vagyis viszonyai olyanok-e, hogy a vidéki kedvet kapjon az ottlakásra, közegészségügyi tekintetben. Nincs ma városunknak sürgősebb elintézni való kérdése ennél, azért tehát foglalkozzunk e kérdéssel és igyekezzünk a felvetett eszmét megérlelni és megvalósítani. Nem szabad e téren szükkeblüs- ködni s a múlt vasárnapi képviselőtestületi közgyűlés azon határozata, mely szerint a Kálmánd-utcza felső végétől a nagytemplomig terjedő résznek, csak öt méter szélességben leendő | kikövezését rendelte meg, nem mondható megfelelőnek; mert továbbra is megmaradnának a pocsolyák és árkok, megmarad a vastag rétegekben fekvő por, s ha a föutczák kikövezését is a jövő századra hagyjuk, mi, az élő generátió továbbra is élvezhetjük azt a változatosságot, a mit a különböző szélességű méretekben végignyuló árkok, a szemet gyönyörködtető füvek és a szeczessiós stylben készült hidak szemlélése nyújt. Csak kár parlagon hagyni az árkok termését; talán fog akadni képviselőtestületünkben oly takarékos és a város pénzügyei érdekeit szivén hordó városatya azok közzül, kik minden komoly reformot és igy föutczái kikövezését czélzó indítványt is nevetéssel fogadják, a ki indítványozni fogja, hogy T ARCZ A. Feleségemnek. Ki megbecsülsz, ki védesz a világtól, Tenger hibám fel nem hozod soha! Ki elszegődtél egy életre hozzám, Hogg a lelkemnek légy hú gyámola: Nemes szivednek minden dobogása Megnyugvást, békét csak nekem terem . . . Légy áldva érte hitvesem ! Ha vérzik majd a léb'k, irgalommal Te gyógyítod meg mindörökre, te — Megálmodott édes mesevilágom, Te ábrándok mosolygó gyermeke. Panaszszavam ha fel is sima olykor, Te megbocsátod ezt is majd nekem . .. Légy áldva Me hitvesem! Oh undorít a múlt —• a léha, bűnös, Szeplőtlen voltod úgy megszégyenít... Oh káromoltam az Istent, az embert, És rámborulsz te most, mikép a hit! Megtisztulok — b tinim feloldozója Ha tudnád, hogy ki is lettél nekem . .. Légy áldva érte hitvesem! S S az alkony is együtt kell hogy találjon, Ha az a sok d d már mind rég pihen — Ha arezodat belengi az enyészet Es már a sírnak árnya megjelen Oh akkor is ráhárulok kezedre, Amely vezérlőm volt a jóban, vészben... Légy áldva érte feleségem ! Pliesst Henrik. +<-í-+ J égTTrlrá-grolü. Irta: REVICZKY IRMA. A léli esti szürkületben, úgy ült a kényelmes, világos bőr-karosszékben mintha oda lenne festve. Sötéthaju fejecskéje a halvány arczczal és a kék Iris-szemekkel, mint egy camée pihent a drap szinü, préselt bőr alapon. Ruhájának puha selyme, lágyan simult termete plasztikus formáihoz. Apró, fehér kezeit az ölében összekulcsolva tartotta a mi úgy vette ki magát mintha imádkoznék. És e perczben meg is szólalt a falusi kastély tornyában az esti harang. Neki nem szólt, mert ő — zsidónö.... A márvány-kandallóban, pattogva égtek a nagy bükkfa-hasábok és vörös fényt lövel- tek a velenczei tükrök aranyos keretére, a márvány asztalkák aranyozott lábaira, a carrári szobrok fehér talpazatára. Vörös fényben csillogtak az ablakokon a jégvirágok. És olyan pompásak voltak, mintha csak Ti- czián ecsetje oda pingálta volna, a gothikus stylü ablakokra és nempediglen a — fagyos északi szél. A szép Eszter, ábrándos nagy kék sze- ' mét le se vette az átellenében levő ablakról annyira tetszettek néki a vöröses fényben csillgó, fehér kristály arabeszkok a sima átlátszó üvegen. Miért is nézte oly nagyon ? Valamikor régen, mikor ő még a városban a Ghettoban lakott és apja hosszú kaftánban járt, akkor is volt ilyen szigorú tél mint most és pincze-szobácskájának kerek kis ablakán is volt ilyen virág, szakasztott ilyen. Ekkor is nézte csak úgy mint most. Kemény kis ülésen — és a kályhában kevéske parázs, szintén halvány vörös fényt vetett, a kicsike ablakra melyre egy este két izzó fekete szem tapadt. És egy halvány hosszúkás arcz, szája körül sötét pehely szerű árny. Forró volt az ifjú lehelete és lassan- kint olvadozni kezdett tőle a kristály-virág is — és a kéreg Esztike jéghideg szive körül... Ez igy volt minden este a leány odabent ült, az ifjú meg odakint állt és egyéb nem történt. Nem. Mégis történt valami: Az ifjú körmével egyszer rá karczolta az üvegre „Szeretlek!“ És elolvasta az apja is . . . Rá ismert a szegény Ézsi írására, aki csont- szedő volt, karcsú és fekete szemű. És alig 19 éves múlt. Ez nem „Gschäft,“ gondolá az öreg Kóbi és elküldte Esztert, Sára nevű nénjéhez a hetedik dűlőbe. Ott aztán nem látta viszont az ifjút, de őt meglátta a föl- desur. És belészeretett. Őrülten belészeretett, a szép kis zsidólányba. A kinek piros kláris volt az ajka, fehér gyöngyház a foga, kék ibolya a szeme és sötét éj a haja. De puha és ragyogó, mint a selyem, úgy simult az hóvállára . . . Az öreg Kóbi, aki ócska ruhákkal kereskedett, vakarta a tarkóját mikor a földesur négyes-fogata egy nap megállt a kis viskója előtt és a kocsiból ugrott ki előbb a férfi, aztán a leány. A szép kis zsidólány. A z ö lánya. Ez aztán sehogysem tetszett az öregnek. És ha a szegény Ézsi kikaparhatta volna a föld alól, — mert a bánat oda temette — akkor bizonyára Eszti ma nem földesasszony, de a szegény Ézsinek, a csontszedőnek, a felesége. Azért végre nagynehezen mégis engedett az öreg az ur kérésének. És csak azt kötötte ki magának, hogy a lány hitéhez hü maradjon. A lány megígérte. Neki mindegy volt; Ézsi a sírban porlad. Nos akár a földesur akár más... A dúsgazdag Vizteleky Ákos, urat csinált az öreg Kóbiból is. Hintóbán jár és a kenderesi puszta a telekkönyvén az ő nevére van írva. Persze csak haszon- élvezetre. Örökölni fogja az unokája .. . Csak egy baj van: unoka még nincs, tán nem is lesz soha... ez bántja az öreget is. Eszter is eleinte kis baba után vágyott. Most már tiz éves asszony . .. Férjét tiszteli és becsüli. És hálás szeretettel környezi — de érzi, hogy boldog nem lehet az ő oldalán. Nem. Soha!... És most tehát, amint igy ül egymagában, a nagy „nappaliban,“ fénytől és pompától körülvéve, eszébe jut boldog leánykora, a kis pinczeablak, a 19 éves ifjú Ézsi aki csak két évvel volt idősebb nálánál, holott a férje bátran az apja is lehetne — és hirtelen egy gondolat villan fel az agyában: Mostani életem ép olyan, mint ezek a jégvirágok; Milyen szépek; Milyen ragyogók; Milyen pompásak: De milyen - fagyosak ...
