Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-27 / 17. szám
XXII. évfolyam. Nagykároly, 1905. április 27. 17-ik szám.^CéW^X ' "'yS ,* TV 23 Táisadalrai, szep>ix®d-a.lÄXi és isxxxexetterjeszl:© ixetila.]p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. í MeQjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. jj Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. | Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nein adatnak vissza. Ipari hitelszövetkezet városunkban. Általános a panasz, hogy a kisiparos helyzete végtelenül nehéz, élete csupa küzdelemből és gyötrelemből áll. És ez igaz is. Mert mióta a czéhrendszer megszűnt, mióta a gyáripar lendületet vett, a kisiparossal senki sem törődött s igy az erős elnyomta a gyöngét, a gyáripar elnyomta a kisipart, a gyárosok érdeke, a nagytőke, az 1872. évi ipartörvény által megteremtett korlátlan iparszabadság, a kormányoknak a kisiparral szemben tanúsított nemtörődömsége mind megannyi hátránya volt a kisiparnak. Ehhez járult a kisiparosok tehetetlensége, szervezkedési képtelensége, minek a következménye, hogy az azelőtt virágzó egyes iparágaknál kisiparosaink a harczot és küzdelmet föl sem vették s ha fölvették, ki nem bírták, hanem a gazdasági harczban elestek, iparukkal felhagytak, gyári munkásokká és hivatalszolgákká lettek. Az ipartestületek volnának arra hivatva, hogy nemcsak közigazgatási és bírói teendőket végezzenek, nemcsak iparoktatással és betegsegélyezéssel foglalkozzanak — a mi ugyan mindmegannyi nagyon üdvös dolog — hanem arra is hivatva lennének, hogy tagjaik gazdasági és üzleti érdekeit szervezzék s az ipari munkát és vállalkozást bizonyos czélokra egyesítsék és vezessék. Bárha az 1884. évi ipartörvény az ipartestüleleknek szabadságára bízza, akarják-e tagjaik üzleti és anyagi érdekeit szervezni vagy nem, s bárha az ipartörvény különös czéljául jelöli meg az ipartestületnek, hogy ezek az iparosok érdekeit előmozdítsák és őket haladásra serkentsék és az iparosok anyagi érdekeit szövetkezetek alakítása által előmozdítsák, sőt a testületek által létesített szövetkezeteknek adómentességet is biztosit, a mi ma nem megvetendő kedvezmény, mégis alig történt e tekintetben valami, mert nálunk a szövetkezeti eszme — mely a külföldön oly fényes eredményt idézett elő az iparosoknál és gazdáknál — nem tudott eddig tért hódítani. Csak most, hogy az 1898. évi XXIII-ik t.-cz. értelmében létesült Országos Központi Hitelszövetkezet a nagyközönségtől összejött három millió korona értékű alapítványi üzletrészekkel megalakult, melyet a m. kir. állam- kincstár egy millió koronával egészített ki, midőn ez a hitelszövetkezet nemcsak szervezi a vidéki iparszövetkezeteket, hanem azokat pénzzel és állami segélylyel is ellátja, kezd a szövetkezeti eszme tért hódítani s kezdik belátni az iparosok, hogy a szövetkezeti forma — mely a kölcsönösség alapelvénél fogva az erőket tömöríti, a gyengéket erőssé teszi — lehet egyedül hivatva a kisiparosok érdekének előmozdítására, az iparosok öntudatának és az együvé tartozás érzetének ébrentartására. Ezt belátták helybeli iparosaink is, s már hosszabb idő óta foglalkoztak egyesek az ipari hitelszövetkezet tervének megvalósításával, inig végre az eszme megérett, a tavaszi ipartestületi közgyűlésen az ez iránti indítvány be- adalott, egyhangúlag határozattá emeltetett s az elöljáróság az eszme meg- valősilására felhivatmt. Ünnep másodnapján délután vagy száz iparos gyűlt össze az ipartestület helyiségében, hogy a szövetkezet létesítése ügyében határozzanak. Az értekezleten az ipartestület gyöngélkedő elnöke megbízásából lapunk szerkesztője — mint az ipartestület ügyésze — elnökölt, ki kifejtette azt, hogy a kisiparosoknak hitel kell és munka; az ipari munka éltető eszköze az, hogy az iparos olcsó hitelt és olcsó nyersanyagot kapjon, miért is az ipari hitelszövetkezet üzletköre kiterjed váltó és kötelezvénykölcsönök, — utóbbiaknál egyszerű és törlesztéses kölcsönök, — zálogkölcsönök olcsó kamat melletti nyújtására, számla és egyéb követelések behajtására, értékesítésére, munka- készitö csoportok alakítására és ezek vállalkozásának lehetővé tételére, közhatósági és katonai kiállítások elvállalására, nyers anyag beszerzésére és nyers raktár minden nagyobb iparág részére leendő létesítésére, végül a kisiparosok készítményének értékesítése végett raktár-szövetkezetek és árucsarnokok felállítására és termelő szövetkezetek alakítására. Hosszabb eszmecsere után az értekezlet elhatározta, hogy az ipari hitelszövetkezetnek csakis iparos lehessen tagja s a bemutatott alapszabálytervezet felolvasása és letárgyalása után megkezdették az üzletrészek jegyzését. Rövid idő alatt 22 üzletrész jegyezve volt, nehány napig az üzletrészjegyzés még folytattatik s remélhetőleg a jövő hónap folyamán az alakuló közgyűlés meg fog tartatni s megalakul városunkban az ipari hitelszövetkezet, mely városunk régebben virágzó iparát fellendíteni, a kisiparos boldogulását elö- j segíteni, a kisiparost anyagilag és erkölcsileg fölemelni, a modern kisipart életképessé tenni s ezáltal az iparos osztály jólétét megteremteni lesz hivatva. Hogy ez városunk elöhaladásának is egyik hathatós emeltyűje lesz, az kétségtelen. Üdvözöljük tehát az ipari hitelszövetkezet megalakításán buzgólkodókat és sikert kívánunk működésükhöz! T ARCZ A. A bonne. Olasz lány volt, vagy tán franczia, Hogy honnan jött, én nem tudom, Alátört a czipöje sarka A kavicsos, köves utón. Kalap nem volt szögbarna fején, Lazán omlott le a haja, Úgy fogta át keresztülkötve Egy hagyult, régi szallaga . . . A báróhoz állt bonne-nak ö. A ruhája fekete ripsz volt, Viseltes már, — úgy vette tán, — De arczán nyílt két üde rózsa És szinméz termett ajakán; Szemében a forrongó, nyári, Kéklö égből volt egy darab És hullámzott kebele hóhalma A kikeshedt ó blouse alatt: Szép volt, a legszebb földi lány. Aztán egyszer, — hogy mindig, mindig . Ily bús akkordba fúl dalom . . . — Láttam ismét a franczia lányt Selyembe', kincsesei gazdagon. Ajkán mosoly, de szeme kékje Megtört, mint az ég őszi nap’: Am az újján ékköves gyűrű Pótolta azt a sugarat És arcza lehullt szüzporát. Ismét láttam, — pár év hogy elszállt, — De hol is láttam, Istenem ? . . . Mámoros éj szőtte a fátyolt S káprázat játszott tán velem ? . . . Künt hideg tél viharja hordta A hulló, fagyos hópihét, Bent zongora ujjongó hangján Tánczát ropta a ezéda nép : Es köztük volt a szép bonne is. És sokáig nem láttam aztán, — Feledtem is tán, úgy lehet, — Midőn egy nap kórházba vittek Egy haldokló, nagy beteget, — Fiatal volt, az orvos mondta: A saját bűne ölte meg . . . S hogy kivitték, én kisértem ki A pappal a gyász-szekeret: A szegény bonnet temettük akkor. Szomorú volt s néptelen nagyon A temetés; mind elmaradt, Ki segített tépni a rózsát Egy nehány forró év alatt. S anya, testvér ki tudja merre ? De mégis volt, ki könnyezett, Koszorú is: myrtusz és rózsa, A szalagján pár rövid szócska: „A világ bűne ölte meg“. Váry Ferencs.-►3s 5-tÜnnep a parochián. Irta : G. Diószeghy Mór. Sáros, esős idő volt. Hát a mint kinézek az ablakon, egy nagy ökrös szekeret látok befordulni a kapun. Előbb azt hittem, hogy j jön a vizitáczió s a rósz ut miatt vontatja 1 a mindszenti eklézsia a négy ökörrel a nagy- tiszleletü urakat. De mégis az ünnepek előtt pár nappal csak nem indul ki papi ember az eklézsiából. Aztán olyan kisterjedelmüek- riek látszott a szekéren ülő három alak, pedig hát a nagytiszteletü urak rendesen jól meghízott emberek — különösen vizitáczió idején. Jobban megnézem őket, hát bizony az én három diák fiam volt; a Samu sógor szállította őket a vasúttól az ő fiaival a feneketlen sárba 4 ökörrel. Kikiáltott a feleségének a konyhába: — Feleség, itthon vannak a diákok! Ünnep szombatján megérkezett az öreg édes apám az édes anyámmal együtt és igy esett, hogy az ünnepen egy csomóban volt az egész papi família, a nyolez gyerekkel kereken egy tuczet. Teli volt a kicsi fészek egészen. Régen volt ilyen jó ünnepünk. Nem zavart meg bennünket semmi kellemetlen dolog, nem ért egy hivatalos sem egy hivatalon kivül levő boszuság s még Salamon zsidó is igen jó húst adott. Főzött is a feleségem olyan pompás ebédeket, hogy megirigyelte volna egy kir. tanácsos is. El is gondoltam magamban, mily jó, hogy nem látja a püspök, mert menten elhúzna tőlem minden segítést, gondolván, hogy a kinek igy telik, az csak hazudja a szegénységet. Pedig hát nem is úgy van, mert harapni való csak minden parochián akad, de a piezula az igen ritka vendég. No, de most nem gondoltunk erre, teli volt a lelkünk gyönyörűséggel. A legnagyobbik fiú már legátus számba ment és prédikált a templomban. Külömb az apjánál — mondták a hívek. Legyen is — mondtam én. Az első gimná- zista fiú majd megölt a latin tudománynyal. Én hamar meguntam. Akkor előfogta az édes anyját: — Mama! Tudja mit tesz az: „Amo, amas, amat.“* Az anyja sem sokáig állotta a dicsőséget, mert sok egyéb dolga is volt, akkor aztán kiment és Juliskának a szolgálónak magyarázta, hogy azt a hosszú lábú madarat, a melyik ott kelepei a háztetőn, úgy hívják latinul: ciconia. Az első declináczióra tartozik. Juliska úgy figyelt, hogy a mosogatást is félbe hagyta, a miből aztán baj kerekedett. Utoljára nem akadt más hallgató, csupán a pesztrája ölében ülő Mózes fin a ki AI EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHÁ1TÓSIER.
