Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-20 / 16. szám

Tbtss^ a.1 -r-r-s i , szépáxoö-alxxxi ®s israeretterjesztő jn.stila.io.

NAGYKÁROLY VÁROS HI VATALO S HIR DETÉS El N E K KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

' ii"

16-ik szám.

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

A feltámadás hite.

Az egész keresztény világ legszebb, legdicsöbb ünnepe a húsvét. A leg- magasztosabb eszme ekkor ült diadalt. A feltámadás hite megvalósult, testet öltött az által, hogy Jézus meghalt, de harmadnapra feltámadott. Jézus halálával és feltámadásával példát mutatott és bizonyítékot szolgáltatott minden igaz keresztény előtt arra nézve, hogy a sir nem a megsemmisülés helye, hanem csak átmenet a megdicsőülés hazájába.

A legközönségesebb, talán a mivelt- ségnek legalsó fokán álló ember is abban a tudatban él, hogy ö és neme a teremtés koronája; mert a teremtés története szerint Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette, felruházva okossággal és halhatatlan lélekkel. De nemcsak ezen isteni tulajdonság által emelkedik ki az ember a többi teremtmények közül, hanem a testalkata is megkülönbözteti amazoktól, mert egyenes irányban ég felé, magasra tör s okossága és találékonysága folytán oly eszközök birtokába jut, melyeknek segélyével az összes többi teremtmények felett uralkodni tud s bizonyos határig az elemeket is hatalmába keríti és saját czéljaira felhasználja.

Ha nem is hirdette volna Jézus az örökéletet, midőn mondá: „É n vágy ok a feltámadás és az élet, a ki én bennem hiszen, ha meghal is él“, ha nem is mutatott volna nekünk példát a saját halála és feltámadása által, hogy az ember örökéletre van hivatva, — már a Gondviseléstől nyert különleges isteni adományok és tulajdonságokból következtetnünk lehet, hogy a sir csak porrészeinknek nyugvóhelye; a test porrá lesz, melyből alkottatott, de a bennünk levő isteni erő meg nem semmisülhet, annak vissza kell térni Istenhez, kitől eredt.

Ha nem élne bennünk a feltámadás hite, életünk nem lenne egyéb egy czélnélküli küzdelemnél, egy olyan kérdőjelnél, mely után a feleletet hiába várjuk. Az isteni gondviselés által belénk oltott okosság és igazságérzet ezen lehetőségnek határozottan ellentmond. El nem képzelhető ugyanis, hogy a bűntett büntetlenül, a jótett jutalom nélkül és az érdem elismerés nélkül maradjon. Pedig az életben hány esettel találkozunk, hogy a földi igazságszolgáltatás kezét a bűnös kikerüli, a jótétemény rút hálátlansággal fizettetik s az elismerésreméltó érdem gúnynak, megvettetésnek van kitéve és pellengére állittatik.

Nem, ez nem lehetséges! A halál után lenni kell egy más életnek, a mikor a legigazságosabb Biró Ítélkezik, ki mindent lát, mindent hall s mindenről tudomása van, ki elöl a bűnös el nem rejtözhetik s a jótétemény és érdem igazságos mérték szerinti jutalmazásban és elismerésben részesül.

De nemcsak ezen okoskodás vezet az örökélet hitéhez, hanem a természet és természeti változások behatóbb megfigyelése is.

A ki gondolkozási körét nem akarja túlterjeszteni ama határnál, melyet testi szemeivel áttekinthet s annak keretében tapasztalhat, — figyelje meg az évenként újjászülető természetet. Minden évben a telet a tavasz váltja fel. A tél kérlelhetlen hidege és vastag hótakarója egyaránt megsemmisíteni látszik az egész növényvilágot. Fűnek, virágnak nyoma sincsen ; a fák is csupaszon, komoran terjesztik szét ágaikat, mintha kihalt volna belőlük minden életerő. Sivárság, pusztulás látható mindenütt, mindenfelé. De ime megérkezik az életrehivó tavasz ; szétárasztja a nap melegítő sugarait; termékenyítő eső hull a földre s aztán lassanként az egész természet — mintha halottaiból támadna fel — életre ébred. Kertek, mezők kizöldülnek, a fákon rügyek s levelek fakadnak s aztán virágokkal lesznek behintve.

Mire figyelmeztet minket a tél dermesztő hatása és a tavasz életrehivó ■reje? Nem-e a növényvilág halálára és feltámadására ? A természetben tehát a halált a feltámadás követi.

A kicsiny magocska, mely a tél fagyos lehelletétöl a vastag hótakaró alatt meg nem semmisült, hanem a benne lévő csiránál fogva a tavasz megérkezésekor feltámadt, uj életre ébredt, hogy belőle uj növény fejlődjék s rendeltetését tovább folytassa, — nem-e arra tanít minket is, hogy a bennünk lévő isteni erőt a sir, földi életünknek tele meg nem semmisítheti? Ha a Gondviselés egy kicsiny magocs- kának feltámadásáról is gondoskodott,

hogyne gondoskodott volna az embernek, a teremtés koronájának feltámadásáról ?!

Ünnepeljük tehát a húsvétot, a feltámadás ünnepét a legtisztább örömmel és azon boldogító hittel, hogy életünk a sírnál nem nyer befejezést, hanem feltámadunk.

Ezt a hitet erősíti meg bennünk emberi méltóságunk tudata és Istentől nyert legdrágább kincsünk, halhatatlan lel k-ü n k. Ezen hit mellett tanúskodik a természetben minden évben előforduló tavasz, de leginkább a mi Megváltónknak, Jézusnak feltámadása.

N. G.

Válasz

a Nagykároly—Somkuti helyiérdekű vasút Részvénytársaság igazgatóságától a lapunk múlt számában közölt vezérczikkben foglaltakra.

Tekintetes Szerkesztőség ! *

Becses lapjának múlt heti számában megjelent „Városunk sérelme“ felirásu czikk azon intézkedésünket, hogy üzletvezetőségünket Nagykárolyból Gilvácsra helyeztük át, a város érdekei szempontjából mérlegelvén, azt a városra nézve sérelmesnek találja.

A hozzánk intézett felhívásnak szívesen engedve, legyen szabad a szóbanforgó intézkedésünket röviden megindokolni és a czikk egyes téves feltevését helyreigazítani.

Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy üzlet- vezetőségünknél alkalmazott tisztviselőinket nemcsak hogy nem kényszerítjük arra — mi* Az „audiatur et altera pars“ elvénél fogva szívesen adunk helyt e soroknak.

T ARCZ A.

Húsvéti gondolatok.

Örök rejtély marad-e a sir titka ?

Vagy megoldódik az is egykoron ?

Ki leszállt oda, fölkelhet valaha Es átrepül-e a világokon ?

Vagy úgy van az, hogy ha napunk lenyugodt, Nem jő fel többé soha keleten:

De ott marad ama nagy éjszakában, Melynek sötété örök — végtelen ?

.4 holtak közül nem jött tússzá senki Hírt mondani, hogy mily világ van ott; Van élet-e, van. boklogság-e ottan,

Vagy csak pihen, ki itt elfáradott ? . . . Pihen, de nincsen álma . . . s igy nem érzi, T agy ha van álma: szép és édes-e ?

S ha már aludni kell idön-idökön:

Ad-e gyönyört ez álom Édenc?

Oh! nem tudunk mi semmit e világról, Mert túl van értelmünk határain . . .

S ha visszajönne is valamely halott,

Ki lenne bölcsebb annak szavain?!

Az élet számtalan szórakozási Nem mosnák-e hatását gyorsan el ?

Mig nemsokára végkép elfelednénk S igy nem lennénk előbbre — semmivel.

Jobb hát remélni, hinni rendületlen S követve a hit oktatásait;

Azokkal szőni öröm s fájdalom közt A halhatatlan élet álmait . . .

Szebb ez, de jobb is minden ismeretnél, Mely csak bizonytalan s félszeg lehet: Kételyt támaszt, de megnyugvást nem adhat, Mert arra egyedül a hit vezet.

Szép égi hit! ki drágább vagy mindennél, Ne is tűnj el lelkem elöl soha !

Akár betelnek álmaim, akár nem;

Légy életem vezérlő csillaga.

Mert igy tudom, hogy mig a földön járok, Van bátorítom, van vigasztalóm;

De nálad nélkül oly nyomorult lennék,

Mint a koldus — bár volna millióm! . . .

Dénes József.

Wesselényi a pozsonyi országgyűléseken.*

1830. és 1832—36.

„Nagy emberek jellemzik a nagy korszakokat. Bennük jut kifejezésre a kor összes iránya. Egyéniségükben tömörül össze az egész nemzet. Szelleme, géniuszok a nemzet géniusza. Szivükben dobban a nemzet minden érzése, minden vágya.

Ezek ama egyszerű, de fenséges és éppen azért örökké igaz szavak, melyekkel Beksics Gusztáv: báró Kemény Zsigmond: „A forradalom és a kiegyezés“ czimü örökbecsű politikai tanulmányát bevezeti.

Mutatvány Dr. Kardos Samu debreczeni ügyvédnek „Báró Wesselényi Miklós élete és munkái“ czimü nagyszabású művéből. Szerk.

Nincsen a magyar nemzet évezredes történelmének egyetlen olyan korszaka sem, a nagy szellemek, kipróbált jellemek és nemes szivek tekintetében fényesebb, gazdagabb és tanulságosabb lenne, mint az a korszak, melyet a XIX. század reformkor- szakának ösmerünk és nevezünk.

Mint csendes nyári éjszakán a tiszta égbolton az örök időktől fogva égő és örök időkig ragyogó csillagok, úgy támadnak fel a százados elnyomatás sötét korszaka után a magyar irodalmi és politikai élet egén a tündöklő szellemek. Egész serege az Íróknak, a költőknek, a szónokoknak, az államférfiaknak kél útra, tudásával felkutatván a múltat, szavával fölrázván a jelent, tetteivel biztosítván a jövendőt. Kazinczy és Berzsenyi, Kölcsey és a két Kisfaludy, Bajza, Gzuczor és Vörösmarty, ezek a nemzeti nyelvnek és irodalomnak nemcsak úttörői, de igazi nagyjai. Széchenyi és Kossuth, Deák és Vesselényi pedig az a négy hatalmas oszlop, melyen az uj Magyarország fölépült és máiglan is nyugszik.

Nélkülök — az irók, a költők, a szónokok és államférfiak eme serege nélkül — nemcsakhogy készületlenül talált volna bennünket, de bizonyára el is sodort volna az időnek sem gátat, sem maradiságot nem ismerő, mindent eltipró folyama.

Magyarországon 1812 óta 1825-ig nem volt országgyűlés. Erdélyben még hosszabb ideig szünetelt a törvényhozó testület, mert az 1811-ben hazaküldött rendek csak 1834- ben lettek újra összehiva Kolozsvárra. A pozsonyi 1825—27. évi országgyűléseken Wesselényi sem mint született törvényhozó, sem mint vármegyei vagy városi követ nem

vett részt, Magyarországon ő akkor még ingatlan birtokkal és igy polgárjoggal nem bírván. De azért ott volt 1825 szeptember 11-én Pozsonyban barátjával, Széchenyivel együtt, ki még mindig aktiv katona, de azért a fölső táblának tagja, az országgyűlés megnyitásán. Ezt onnét tudom, mert Ouzmics Izidor naplójában föl van jegyezve, hogy a királyné 1825 szeptember 25-én tartott koronázási ünnepélyén a confectet gróf Csáky, báró Wesselényi és báró Vay, mint királyi asztalnokok szolgálták fel. Magyarországon teljes 13 évig országgyűlés nem tartatván, úgy a főrendek, mint a követek tábláján, úgy a meghívottak, mint a megválasztottak majdnem teljes számmal jelentek meg.*

A főrendek tábláján az érdemekben gazdag, ritka klasszikus műveltséggel biró, a magyar nemzettel, annak érzelmeivel és törekvéseivel rokonszenvező királyi herczeg, József nádor elnökölt. A karok és rendek táblájának elnöke előbb Szögyény Miklós, majd Majláth György volt. A főrendek tábláján a vezérszerepet az egyházi főrendek és az ország zászlós urai vitték; maguk a született főnemesek, ha egyébként hivatalt nem viseltek, nagyon alárendelt szerepet játszottak, pedig közöttük nem egy nagytehetségü és nagymüveltségü férfiú volt, de ez idő szerint a főrendi táblán ellenzéki hangon nemcsak beszélni, de gondolkozni sem mert senki. A nagy vagyonnal és tekintélylyel biró

* Lásd Guzraics Izidor Vaszary Kolos által Győrött 1883-ban kiadott naplójának: 35-ik lapját. Vaszary azt is mondja, hogy Kossuth már 1825-ben mint „absentium ablegatus* szintén jelen lett volna az országgyűlésen, de ez Vukovics Sebő emlékirataival meg van czáfolva.