Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-07 / 49. szám
— A helybeli status-puo izraelita hitközség képviselőtestülete mult hó 26-án tartott gyűlésében elhatározta, hogy az iskolaépítés kérdésében kérvényt intéz a vallás- és köz- oktatásügyi minisztériumhoz, melyben hangsúlyozva azt, hogy iskolája a tanügyi és egészségügyi kivánalmaknak meg nem felel s hogy saját erejéből az iskolát felállítani nem képes, kéri a minisztert, hogy vagy az izr. iskolaalapból 20.000 koronát segélyképen utalványozzon vagy pedig 40,000 korona kamatmentes állami segélyt adjon, mely összeg letörlesztéséig a tanítók fizetését tárczája terhére vállalja el. Ha ezen kérelmet a miniszter nem teljesiti. minthogy a hitközség az iskolát felépittetni nem tudja s a tanköteles gyermekek száma nagy, vagy az államnak állami iskolát, vagy a városnak községi iskolát kell majd felállítani. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter a kismajtényi anyakönyvi kerületbe Onant Antal okleveles jegyzőt; a hiripi anyakönyvi kerületbe Bojtár Kálmán Sándor jegyzőgyakornokot anyakönyvvezető-helyette- sekké nevezte ki. — Nyugtázás és köszönetnyilvánítás. A nagykárolyi czipész- és csizmadia-munkások és munkásnők szakegyesülete által megtartott tánczmulatságnak összes bevétele 214 korona 44 fillér, kiadása 125 kor. 22 fül. volt. Maradvány, mint tiszta haszon, a szakoktatás részére 89 kor. 22 fillér. Felülfizetni szívesek voltak: Harász Pál, Pénzéi Mihály, Sar- kadi N. Zsigmond 2—2 kor., Mann Gusztáv 1 kor. 60 fillér, Kinzel József 1 kor. 20 fill., Sallay Sajos, Papp László, Vénig György, Horváth J., Herskovics Jenő, Riskó György 1—1 kor., Pásztor József, Tóth József 80—80 fill., Jószép Mártonná, Zimonyi Gyu- láné, ifj. Darabos János, Ferenczi Pál, Be- nyovszky Jánosné, N. N. 60—60 fillér, Tol- nay Ferencz, Morent Gusztáv 40—40 fillér, Torna Pálné 20 fill., Valácsek Lajos 10 fill, ügy a szives felülfizetőknek, valamint a mulatságon közreműködő szereplőknek a leg- hálásabb köszönetét fejezi ki a rendezőség. — Tisztességtelen verseny. Az 0. M. K. E. az iránt kereste meg a debreczeni kereskedelmi- és iparkamarát, hogy a tisztességtelen verseny ügyében nyomozza ki a kerületében tapasztalt visszaéléseket és ezen nyomozás eredményét közölje az O. M. K. E.-tel, mely a tisztességtelen verseny ellen való mozgalom indítását megfelelő törvény- alkotás sürgetése czéljából napirendjére vette. — Tűz volt kedden, múlt hó 28-án este a helybeli szőlőskertben. Leégett özv. Ackermann Mártonná nyulháti szőlősháza. A tűz keletkezésének oka valószínűleg onnan ered, hogy az nap a rigolirozással elfoglalt munkások a szőlősházban levő kandallóban tüzet rakva, szalonnát sütöttek s a kéményből kipattanó szikrától gyulladt meg a nádtető. A helybeli tűzoltóság is kivonult a tűz színhelyére és sikerült a tüzet csakhamar lokalizálnia. — Vonatkisiklás. Múlt hó 28-án Gilvács mellett hibás váltóállítás folytán egy tehervonat kisiklott. Csak a vonatvezető éberségének köszönhető, hogy nagyobb baj nem történt. Délután 2 órától 6 óráig egy kis forgalomzavar volt s az addig közlekedő vonatok egy fél órai késedelmet szenvedtek. — Hirtelen halál. Pakulár György gyepsor- utczai szatócs feleségével múlt hó 28-án este édes anyjához ment disznótorra. A kedélyesen eltöltött torról hajnali 3 óra tájban mentek haza és lefeküdtek. Reggel azonban a feleség szomorú valóságra ébredt, mert férjét az ágyban halva találta. A segítségül hivott orvos constatálta, hogy Pakulárt sziv- szélhüdés érte. A rendőrség is megjelent a helyszínén és megállapította, hogy bűncselekmény esete nem forog fenn. — Hirdetmény-kivonat. A helyben állomásozó m. kir. szatmári 12-ik honvéd gyalogezred 3-ik zászlóaljbeli legénység stb. részére az 1906. évi január hó 1-től deczember hó végéig terjedő időszak alatt szükséglendő marhahús és disznózsír szállítása iránt f. évi deczember hó 12-ikén délélőtti 10 órakor a zászlóalj kezelőtiszti irodában biztosítási tárgyalás fog tartatni. Az ebbeli szállítást elnyerni óhajtók felhivatnak, hogy külön a húsra, külön a zsírra egy koronás bélyeggel és megfelelő bánatpénzzel ellátott ajánlataikat a kitűzött határidőben a zászlóalj közétkezési bizottságához adják be. A szállítás iránti feltételek a zászlóalj kezelőtiszti irodában a rendes hivatalos órák alatt megtudhatók. Nagykároly, 1905. évi november hó. A m. kir. szatmári 12-ik honvéd gyalogezred 3-ik zászlóalj közétkezési bizottsága. — Meglopták a tolvajt. Schramek Brúnó kassai helynélküli esaposlegény múlt hó 20-án Mátészalkán a vasúti állomáson három társával észrevették, hogy egy vidéki ember, ki Károlyba szóló Ilí-ik osztályú vasúti jegyet váltott, egy zacskóban nagyobb mennyiségű pénzt őriz, miért is társaival együtt szintén 111-ad osztályú jegyet váltván, azon vasúti kocsiba szállottak be, a melybe a vidéki Melléklet a „Nagykároly és Vidéke“ 1905. deczember 7. — 49. számához. pénzes ember beszállott. A kocsiban egy tolongást rögtönözve Schramek a kellő pillanatot felhasználta és a pénzes zacskót az illető zsebéből kilopta. Városunkba érkezve, a társaság a helybeli „Korona“-kávéházba ment, ott italt rendeltek és vagy 30 korona értékű italt elfogyasztva kissé berúgtak, mikor is Schramektöl társai a pénzt ellopták és a kávéházból elillantak. Schrameket a helybeli vizsgálóbíró kihallgatta, s a fenti tényállás alapján letartóztatta. A nyomozás folyamatba tétetett és Schram ;k a szatmári kir. ügyészséghez átkisértetett. — Ösztöndíj-pályázat. Herczeg Eszter- házy Miklós által a magyar-óvári gazdasági akadémiánál létesített, két egyenkint és évenként 600 koronával dotált ösztöndijalapit- ványra vonatkozó pályázati kérvények f. évi deczember hó 15-ik napjáig föméltóságu herczeg Eszterházy Miklós úrhoz czimezve Kismartonban (Sopronmegye) székelő her- czegi központi igazgatósághoz nyújtandók be. — Uj vasút megyénkben. Vármegyénkben ismét egy uj vasút létesítésével foglalkoznak az engedményesek. Az uj vasút Mikola esetleg Szatmár állomásról indulna ki s Szárazberek, Méhtelek, Nagyhódos, Kishódos, Tisztaberek, Riese, Csaholcz, stb. községeket érintve Gsekéig haladna. Ezen vonalnak lesz egy mellékágazata is, mely Tisztaberekről indulva ki Magosliget, Farkasfalva és Tivadar községeket fogja érinteni. — Czégállapotok rendezése. A debreczeni kereskedelmi- és iparkamara ez évben is nagyobb munkálatok során folytatja a ezégviszo- nyok rendezését. Ez idő szerint terjedelmes jegyzéket állított össze oly czégekről, melyek már megszűntek, de töröltetésük elmulaszta- tott. A megszűnés bizonyítása czéljából e jegyzék az iparhatóságokhoz tétettek át és visszaérkezésük után a kamara az illetékes törvényszékhez előterjesztéseket tesz az illetők ezégeinek törlése iránt. — Tilos a köpködés. Nálunk ez az intelem csak kevés helyen s csak szerény táblákon van a közönség figyelmébe ajánlva, de már New-Yorkban nagy szigorúsággal küzdenek e veszélyes szokás ellen. Mint egy angol lap írja, New-Yorkban a múlt hónap egyik napján 26 egyént tartóztattak le azért, mert nyilvános helyen köpködésen érték őket. — Iparfelügyelösóg Szatmáron. Folyó évi november 1-jével Szatmáron uj iparfelügyelőség létesült, melynek hatásköre Szatmár- és Szilágy vármegyékre, valamint Szatmárnémeti szab. kir. városra terjed ki s melynek feladata ezen két vármegye mindazon munkás- védelmi, iparfejlesztési és kazánvizsgálati ügyeit ellátni, melyeket eddig a debreczeni, illetve kolozsvári iparfelügyelő intézett. A hivatal vezetője Uray Jenő s. iparfelügyelő, lakása és hivatali helyisége Szatmárnémeti, Kinizsi-utcza 41. szám. Ide intézendők a jövőben a kazánügyekre vonatkozó összes kérvények és bejelentések, ide küldendők az iparban előfordult balesetekről szóló balesetbejelentési űrlapok is. — A budapesti áru és értéktőzsde köréből. — Felhívás — A tiz évig tartott üzlette- lenség folytán felgyülemlett vagyon természetes következetességgel keresi a gyümölcsöző elhelyezést és miután a küszöbön álló köz- gazdasági átalakulás és a nemzeti befektetések a magyar értékek áremelkedését okvetlenül maguk után fogják vonni — Brünauer és Thein törv. bejegyzett jogosított tőzsde- í ügynöki ezég, (Budapest, V. Akadéinia-u. 6.) közzé teszi, hogy ezen tőzsdén a hozzá érkezendő megbízások alapján, a kereskedelmi j törvény, — valamint a tőzsdeszabályzatoknak szigorú betartása mellett és kivétel nélkül csakis föltétlenül szolid ügyleteket, — köz- j vetíteni hajlandó. — Gyümölcsfáinkat permetezzük meg az ősz folyamán, esetleg a tél enyhe napjain erős, 11/2—2"/0-os kénmájoldattal, a vastag ágakat és a fatörzseket pedig ugyancsak 1V,—2°/0-os, de mésszel kevert kénmájoldattal mázoltassuk be. Az erős kénmájoldat ilyenkor a fának nem árt, de a rajta élősködő penészgombákat, mohákat, moszatokat, rovarokat és azok petéit, álezáit vagy bábjait már téli alakjukban biztosan megsemmisíti, úgy, hogy a gyümölcsfáknak ezek az ellenségei a tavasz- szal föl se léphetnek. A gyümölcsfatisztogatásnak most leirt módja a Kecskeméti Gaz-j dasági Egyesület hivatalos lapja a „Homok“ czimü szakfolyóirat révén országszerte el-1 terjedt és méltán, mert a gyümölcsfákat semmiféle más módon nem lehet oly tökéletesen és mégis kevés költséggel megtisztogatni, mint épen a kénmájoldatnak az alkalmazásé- j val. A kénmáj kilónként 64 fillérért postacsomagokban is megrendelhető Kecskeméten, Mayerfi Zoltán permetezőanyaggyárosnál. j — Bábakepzö tanfolyam. Szatmár vármegye alispánja a Mármarosszigeten felállított másodrendű bábaképző tanfolyam tárgyában a következő körrendeletét bocsátotta ki: Az 1906. évi február hó 1-én, valamint ugyan i ez év október hó 1-én Máramorosszigelen hat hétig tartó másodrendű bábatanfolyam fog tartatni, mely tanfolyamra törvényhatóságunk is küldhet 8—10 növendéket. Utasítom ez okból valamennyi községi elöljárót, hogy mindazon 1,000 lakoson alóli községből, hol eddig még okleveles szülésznő nem telepedett le, egy a községi szülésznői állást betölteni képes és arra vállalkozó 20—40 év közötti, lehetőleg Írni és olvasni tudó magyar, esetleg román ajkú, jó erkölcsű s egészséges nőt szemeltessen ki, s jelentse őt be a tanfolyamra való felvétel czéljából a vármegyei központi tiszti főorvosi hivatalnak. A község által beterjesztendő kérvényhez csatolandók 1. születési, 2. hatósági, 3. erkölcsi, 4. orvosi bizonyítvány, 5. kötelező nyilatkozat a folyamodó község részéről, hogy az általa ajánlott növendéket kiképeztetése után a községben mint községi szülésznőt fogja alkalmazni s fizetéséül megadja neki a vármegyei bába ( szabályrendeletben a lakosság számaránya szerint megállapított évi fizetést. Az ezen okmányok alapján felvett növendék a mármarosszigeti bábatanfolyam tartama alatt lakást és teljes ellátást nyernek díjtalanul s a legszükségesebb bába eszközökkel és bábaképesitő bizonyít ványnyal is díjtalanul láttatnak el. A tanfolyamok nyelve magyar és román, esetleg ruthén is. Nagykároly, 1905. november 22. Alispán helyett: Nagy Sándor, vm. tb. főjegyző. — Nyilvános nyugta. Az izr. nöegylet által fentartott népkonyha javára szívesek voltak adakozni: A Blau Kata és Schönfeld Jenny kisasszonyok gyüjtőivén: Nonn Gyuláné 10 K, Ilosvay Aladárné, Lukácsovics Jánosné, Wagner István 5—5 K, Killer Nándorné, Báthory Istvánné, Jeney Gézáné 3—3 K, özv. Fok ! Ignáczné, özv. Gulyás Józsefné, özv. Fógel Adolfné, dr. Starke Antalné, Csipkés And- rásné, Maresch Emilné, Katz Sámuel, Kínál József, Jeney Istvánné, özv. Perkovich L., Wéber Pálné, Aigner Imréné, Sztárekné, Fógel Kálmán 2—2 K, Sepsyné, Pénzéi Mi-' hályné, Mangold István, Taub Ede, Czeigler Györgyné, ifj. Matolcsy Sándor, özv. Matol- csyné, Egy valaki, Lobi Elvira, Egy jó szivü. leány, N. N., Dezső Lajosné, Madák Mihályné, : Bagossy Ferenczné, Kuszka Mihályné, Fried Vilmosné, Zinner István, Boros János, Lieb-1 hauser Lajosné, Schönfeld Herman, Hebe József, Czilli Györgyné, Nők Ferenczné 1—1 K, Tóth Lászlóné 80 fill., Csepka End- réaé, N. N., Sikolya István, ifj. Bérezik Bertalan 60—60 fillér, Albanéziné 50 fillér, Grosz nővérek, Szendrey Irén, Döme Ödönné 40—40 fillér, Orosz Lajos 20 fillér. Összesen : 90 korona és Vadnay Etelka 5 kilogramm rizst. Baján Gizi és Weisz Piroska kisasszonyok ivén : Altmann L. M. Á. V. szállító 10 K, jDebreczeni István 6 K, Csengeri Benjámin 5 K, Lichtschein Lajosné 3 K, Spitz Dé- nesné, Kaufmann Gyuláné, Kálmán Kálmánná, Asztalos György, Józsáné, Márton Sándorné, id. Blau Ignácz, Suránszky Jánosné, Jakabffy Gábor, Schiff Gyuláné, Ros- ner Jakabné, Leichtmann Albertné, Yida István, özv. Balika Sándorné 2—2 K, id. Blum Jakabné, Szabóné, Schönpflug Richárd, Pálos Konrádné, Róth Mór, Rósenberg Zsigmond, Fényes Albertné, özv. Blum Majerné, Ehrenstein Mórné, Pink Ignáczné, Rooz Mórné, N. N., özv. Biró Károlyné, Lukács Mihály, May Edéné, Juhász Lajosné, Mik- Igssyné, Klein Ignáczné, id. Keresztszeghy Mihály, Valaki, Kubinyi Bertalanné, Csőkör István, Hancsics Ulésné, Nagy Antalné, Róth Mátyás, ifj. Nagy Zsigmond, N. N., Elbel Béláné, özv. Patay A.-né, Thanhoffer Pálné, Rosner Lázárné, Klein Ferenczné, Budayné, Róth Viktor, Danka Pálné, Demidor Ignáczné 1—1 K, Csőkör, Grosz Ignáczné 80—80 fill., özv. Görgey Józsefné, Dikker Mihályné, Asz- tayné, Hosszú Imre, Juhász Sámuel, Mar- kovitsné, Gönczyné, Frisch Lázár, ifj. Weinberger Ferencz, Grosz Józsefné, Blum Gyuláné, Andrássyné 60—60 fill., Taub Sámuelné, Keszler Gyula, Fisch B., Komódy Lajosné, Roth Emanuelné, Riesenbach Mórné 50—50 fill., Keresztszeghy Józsefné, Asztalos Feite nezné, Szalay Mihály, Tóth Lajos, Sikolya Bálintné, N. N., özv. Serly Sándorné, özv. Hill Gyuláné, Kovács György, N. N., Csőkör Róza, Krausz Károly, Grosz Mihályné, N. N., Tőtös János, Néma Emma, Strohmájerné 40—40 fill., Kovács Lajosné, Deitschné, N. N., Cs. L., Keresztszeghy Istvánné, Farkas Sándor 30—30 fill., Fátyol Józsefné, Rencz Mihályné, N. N., Steinberger Adolf, Szabó Gyula, Nagy Elekné, Könyves Autal, Vagner János, Valaki, Mikó Ferencz, Farkas Farkas, Imry Mihályné, N. N., N. B., Áron Leopold, Brüderné, Frankné, Csőkör József, Papp Imréné, Ligeti Imre, Weiszné, Turóczy Károlyné, Kabay- Sándor, Daray Lajos, Matesz Endre, Turbucz Sándor, Baráth István, Barak Sándorné 20—20 fillér, N. N. 16 fill., Török Istvánné, özv. Mándy Györgyné, Kiss Gyuláné, Lilienfeld Róza 10—10 fillér. Összesen 114 K 56 fillér. Papp Lajosné 5 liter paszuly, Sternberg Lipótné paszuly. — Mely összeget ezennel hálás szívvel nyugtázza az Izr. Nöegylet elnöksége. — Letartóztatott pónzhamisitó. Tarcsa Albert nagyecsedi lakost, ki Debreczenben hamis tiz- és húsz filléreseket, valamint egy koronás és egy forintos pénzeket akart forgalomba hozni, a csendőrség letartóztatta. Tárcsánál a pénzverő gépeket is megtalálták, azonkívül találtak nála húsz koronás aranylenyomatot is, melyet bronzból, aranynyal befuttatva akart készíteni. Tettét bevallotta, de tagadja, hogy társai volnának. A csendőrség nyomoz. — Kútba esett. Folyó hó 1-én délután fél 3 órakor Gulyás László csomaközi lakos László nevű 3 éves kis fia a Papp János csomaközi lakos tulajdonát képező belsőségen levő bekeritetlen kútba beleesett és megfulladt. A nyomozás folyamatba tétetvén, megállapittatott, hogy vétkes mulasztás esete forog fenn, mert a nyitott kutat nem lett volna szabad bekeritetlenül hagyni, ezért a vizsgálat elrendeltetett, a kis hulla eltemetésére azonban az engedély megadatván, az el is temettetett. — Iparszövetkezetek támogatása. A keresk. minisztérium öt év alatt másfél millió koronát engedélyezett segélyzésképen az ipari szövetkezeteknek. Kapott e segélyből 88 ipari hitelszövetkezet. 25 termelőszövetkezet, 17 értékesítő szövetkezet. Ezen segélyek berendezési, üzemi, kamatmentes kölcsön és gépsegélyezések czimén adattak ki. Legtöbb segélyt kapott 19 bőripari, összesen 162,798 koronát, azután kevesebbet 6 faipari 99,911 koronát, legkevesebbet és pedig 600 koronát az egyetlen kádár- és esztergályos iparos szövetkezet kapott. Az általános ipari szövetkezeteknek jutott 673,700 korona. — A legyek és a kolera. Ghautemesse tanár, a párisi orvosi akadémián előadást tartott a koleráról és ez előadásában rámutatott arra, hogy e veszedelmes járvány legszorgalmasabb terjesztői közé tartoznak a legyek. A madarakban szegény vidékeken a kolera rettenetesen pusztít és épen ezeken a vidékeken irtózatos sok a légy. Ha a légy nagy távolságra nem is viheti el, de városról-városra, házról-házra hurczolhatja a járványt. Télen például, amikor a legyek a hidegtől elpusztulnak, a kolera sem terjed úgy. Mindezekből az a tanulság, hogy a legyek, amelyek amúgy is elég kellemetlenek, veszedelmesek is lehetnek, tehát minden módon pusztitandók. — „Gyermekápolás egészséges és beteg napokban“ czimen igen jeles könyv jelent meg immár 4-ik kiadásban; Kneipp Sebestyén plébános könyve után magyarul Huszár Károly székesfehérvári kanonoktól. A könyv 227 lapon felöleli az összes előforduló bajokat s azok okszerű természetes gyógykezelését. Jó tanácsot ad a szülőknek gyermekeik egészséges nevelésére, miért is nél- külözhetlen tanácsadó minden családban. Ára kötve 1 K 20 fill., mely összeg beküldése ellenében bérmentve küldi meg a kiadó Klökner Péter kir. udvari könyvkereskedő Székesfehérvár. — Eladó borkészleteket nagy mennyiségben tart nyilván a Szatmármegyei Gazdasági Egylet titkári hivatala (Szatmár, Verbőczi- utcza 5. szám); ugyanott mintaüvegek is rendelkezésre állnak. 8389— 1905. K. sz. Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1905. évi deczember hó 3-ik napján tartott közgyűlésén a város 1906. évi költségvetésének végrehajtása tárgyában hozott 163—1905. kgy. sz. véghatározata a városházánál a közigazgatási kiadóhivatalban a mai naptól számítandó 15 napon át közszemlére ki van téve s az a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető, s az ellen netaláni felebbezés 1905. deczember hó 19-ik napjáig bezárólag beadható. Nagykároly, 1905. deczember 4. Debreczeni István, polgármester. 8390- 1905. K. sz. Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1905. évi deczember hó 3-ik napján tartott közgyűlésén az 1905. évi költségvetés keretén belül hitelátruházás engedélyezése tárgyában hozott 162—1905. kgy. sz. véghatározata a városházánál a közigazgatási kiadóhivatalban a mai naptól számítandó 15 napon át közszemlére ki van téve s az a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető, s az ellen netaláni felebbezés 1905. deczember hó 19-ik napjáig bezárólag beadható. Nagykároly, 1905. deczember 4. Debreczeni István, polgármester.