Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-30 / 48. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. kortesek eszén. Kikérnek a nőktől még egy meghatalmazást s azt is bemutatják s igy két meghatalmazás lévén bemutatva, az a szavazat semmis és érvénytelen s az eljárás nagyobb dicsőségére, a tapasztalatlan és járatlan nők tényleg megúsztatnak szavazati joguktól. Hogy pedig mindezek megtörténnek közismert dolgok. A legutóbb lefolyt képviselőtestületi tagok választásánál -— mint már lapunk múlt számában is említettük — két érdekes jelszót hallottunk hangoztatni, melyek a választást megelőző szükebbkörü úgynevezett „értekezletek“ eredménye lett és pedig, hogy „csak függetlenségi embereket válasszunk“, a másik pedig „hogy tisztviselő nem kell!“ Az egyik jelszónak, hogy t. i. csak függetlenségi embereket kell választani, hangoztatását a mai politikai viszonyok érthetővé teszik. S a választások eredménye azt igazolja, hogy nagyrészben tényleg a független elem lett beválasztva. A városi ügyekhez a politikának édes-kevés köze van. A mai kivételes helyzet nem lehet irányadó. De hogy független elemek kerüljenek be a képviselőtestületbe, azt őszintén helyeselni tudjuk, mert az a független elem a maga független gondolkodását bele viszi a közgyűlésit erembe, szabadabb, értékesebb eszméknek nyit teret. De ám van még egy kis bökkenő is! A köz- igazgatás szövevényes szálai nagyon messzire elnyúlnak, s az élet ezerféle változatai oly kérdéseket vetnek felszínre, melyek egy bizonyos fokú tudást és szakképzettséget is igényelnek. A városi képviselőtestület elbírálása alá oly lényeges és nagyfontosságu ügyek kerülnek, melyek okvetlenül megkövetelik, hogy azok, kik ezen kérdések felett dönteni hivatvák, a törvények és rendeletekben legalább is annyira járatosak legyenek, hogy a lényeg tekintetében lelkiismeretes birás- kodók lehessenek. Városunk anyagi ügyei megkövetelik, hogy újabb, egészséges eszmék felszínre vetésével, azok megvalósításával közállapotainkon segítsünk, jövedelmi forrásokról gondoskodjunk, nem pedig a mai helyzetbe teljesen belenyugodva, adófizető polgárságunkra újabb és újabb terhek átvállalásával, az adózó alanyokat bénítsuk meg. Eleget tesz-e kötelességének az a megválasztott egyén, ha egyszerűen szavazógéppé lesz, ki igen, vagy nem szavazatával s a „városi képviselő“ czim viselésével teljesen megelégszik? Javára, boldogulására válik-e a városnak, ha épen a független elem hat éven keresztül egyebet sem tesz, mint hogy a közgyűléseken egy-két órán keresztül hallgat és szavaz, de nem igyekszik tanulni, a felmerült kérdések : mélyébe hatolni, hogy a polgárság bizalmából viselt állását önmaga és a köz javára hasznosítsa? Pedig a mi szürke, egyhangú képviselőtestületi üléseinken évek hosszú során keresztül ugyanazon két-három egyén felszóllalásait halljuk, mig a többi mélységesen hallgat és — szavaz, ha ott van. A mi pedig a tisztviselők kizárását illeti, ez igen ferde felfogás. Azért például, mert mint városunk egyik előkelő polgára mondotta, hogy a tisztviselők függő emberek, mert a föispáni instal- láczió alkalmával elvitték őket tisztelegni, elegendő ok arra, hogy ne legyenek megválaszthatok? Mi köze van a városi ügyeknek a tisztviselő hivatalos állásához? Nincs-e szüksége a városi képviselőtestületnek a tisztviselők szakképzettségére és tudására? Az a tisztviselő nem épen olyan polgára-e a városnak, mint más ? Az a tisztviselő, ki egész jövedelmét itt e város falai között költi el, ki közvetve a város polgárainak anyagi' érdekeit mozdítja elő, nem érdemes-e a polgárság bizalmára? Az a tisztviselő, ki a választói névjegyzékbe benne van, nem épen úgy járul-e filléreivel a város közterheinek viseléséhez, mint más polgár? Nem azt tapasztaljuk-e, hogy a város több közintézményének épen a tisztviselők a legbuzgőbb támogatói? Vagy tudja-e a polgárság egy oly tisztviselő példáját felmutatni, | ki állásából folyólag a városi ügyekben szolgalelküséget tanúsított volna ? Hiszen nálunk alig van tisztviselő, ki dicsekedhetnék azzal, hogy képviselőtestületi tagnak megválasztották! Ez a felvetett jelszó nem egyéb, mint bizonyítéka annak, hogy épen a tisztviselői kar keveset törődik saját érdekével, bizonyítéka annak a véghetet- len közönynek, melylyel az intelligeu- czia városunk mindenféle közügyei iránt tanúsít. Az is igaz, hogy nálunk kevés tisztviselő hajlandó arra, hogy a választással járó költséget viselje, a mely pedig bizony egyes kerületekben szép kis összegre rúg, — már pedig alkotmányos költség nélkül nincsen bizalom ! Az „értekezletek“, fiakkerek, kortesek költséggel járnak s őszintén szólva, nálunk oly nagy a konkurrenczia, mini kevés helyen, mert a „városi képviselő“ czim sem utolsó dolog. És most, hogy a polgárság akarata fényes győzelemre segítette jelöltjeit és a tisztviselők tényleg kizárattak, érdeklődéssel várjuk azokat az üdvös, városunkra nézve előnyös tetteket és eszméket, melyeket megvalósítani fognak. Alfa. függ, melynek alá van vetve. Ha a nyomás nagyobbodik, az egy kilogramm levegő térfogata kisebb lesz, ha a nyomás ellenben kisebbedik, a térfogat nagyobbodni fog. Az is ismeretes, hogy légkörünk a Föld felszínét nyomja, még pedig a tenger szintáján nagyobb erővel, mint valamely hegy tetején, mert hiszen ott már egy hatalmas légréteg van alattunk. A levegő nyomása tehát függőleges irányban lefelé mindinkább csökkenvén, a bármely okból felemelkedő légtömeg folytonosan tágulni s ennek következtében szükségkép hülni is fog, aminek azután a párák megsürüsödése, felhőképződés lehet az eredménye. Lássuk már most közelebbről, hogyan képződnek a felhők és az eső? Szóljunk először is a legközönségesebb felhőről: a gomolyfelhőröl, vagyis a kumulusról. A tiszta levegő könnyen átbocsátja a meleget, azaz a nap sugarai áthatolnak rajta anélkül, hogy magát a levegőt észrevehetö- leg megmelegitenék. De annál jobban megmelegszik a talaj, amelytől azután a vele érintkező, szomszédos légrétegek meleget vesznek át. A levegőnek alsó rétegei tehát melegebbek mint a felsők és amidőn a hö- mérsék eme különbsége 99 méterenkint eléri az 1 fokot, az alsó meleg réteg emelkedni kezd és lehűl mindaddig, mig hömérséke egyenlővé nem válik a környezet hömérséké- vel. A hidegebb levegő természetesen leszáll. A meleg áramlat párát szállit a magasba, mert a talajjal érintkező levegő mindig dúsan meg van rakva párával. Ez a kétféle áramlás egyre feljebb terjeszkedik, mig végre éléri azt a magasságot, ahol a felemelt nedves levegő hömérséke a harmatpontig siilyed, amikor azután goiiiolyfelhő kezd képződni. Ennek alja csendes időben majdnem egészen sik. (Folvt. köv.) A tisztviselők deczember havi fizetése fejében 15,741 K 07 f a tegnapi napon az erre kiküldött bizottság által már kiutaltatott. %— Gyászünnepély. Néhai Erzsébet királynénk dicső emlékének áldozott a' polgári leányiskola vezetősége a folyó hó 26-ikán délután 3 órakor tartott megható ünnepéllyel. Az iskola dísztermében szépszámú közönség jelent meg, hogy végig hallgassa a gyászünnepség ügyesen összeállított műsorát, melyet Souppé egy „Quvertur“-jével nyitottak meg Gyurovits Erzsébet III. és Gáspár Magda km. o„ tanulók. Ügyes és egyöntetű négykezes játékukat Nikkel Irma tanárnő felolvasása követte. Az ünnepély rendezője érzésteljes szavakkal ecsetelte azt a mérhetetlen veszteséget, mely hazánkat megdicsőült Nagyasszonyunk kimúlásával érte. Hangsúlyozta, hogy minden jó magyarnak kötelessége kegyeletét leróni szerencsétlen véget ért királynénkkal szemben. A kellemes hangú felolvasó előadásának hatásos részleteivel köny- nyekig megindította a hallgatóságot, mely zajos lapsokkal tüntette ki a buzgó tanárnőt. Toóth Margit I. oszt. tanuló szavalta ezután Farkas Imre „Erzsébet“ czimü költeményét értelmesen és csinosan. Majd az énekkar egy gyászdalt adott elő teljes harmóniával és kellő prcczizitással Lang Margit tanárnő vezetésével, kit a kar jóságáért az elismerés illet. Fosának „A királyné álma“ czimü költeményét adta elő a következő szám gyanánt Földessy Maliid III. o. t. kellő hanglejtéssel, majd Juhász Mária kézimunka oszt. tanuló játszott zongorán igen szépen. Ezt követte Jékel Anna II. o. t. szavalata, ki ügyesen és megfelelő hangsúlyozással Ábrányi Emil „Nyolczadik tőr“ czimü költeményét adta elő. Az énekkar egy igen szép dalt énekelt ezután Fülöp Ilona kellemes szólójával kapcsolatban, majd Rosner Rezsin 111. o. t. Pósának „A gödöllői erdő“ czimü megható költeményét szavalta feltűnő értel- mességgel. A „Regina Coeli“ czimü (Várady- Czobor) melodrámát Patay Jolán IV. o. t. szavalta s a szükséges zongorakiséretet Gáspár Anna látta el. A sikerült szavalat, valamint a helyes és precziz zongorakiséret jól illettek egybe. A gyászünnepély egyik legszebb pontját Váczi Jolán km. o. t. zongorajátéka képezte. Kaffka „ Idyll“-jét adta elő nagy technikával, rendkívüli ügyességgel. Játéka határozott bizonysága annak, hogy nem kis tehetség rejlik a jelenleg még dilettánsban. Tóth Margit IV. o. t. szavalata után — ki Hullának „Erzsébet királyné“ czimü költeményét adta elő, helyesen adván vissza a költeményben kifejezett érzelmeket — a Hyinnust énekelte az énekkar, melyet a közönség mély áhítattal, állva hallgatott végig s a publicum egy része maga is együtt énekelt a növendékekkel. Méltó befejezése volt a gyászünnepségnek a nemzeti fohász elzen- gése. A hallgatóság minden egyes szereplőt tapsaival honorált. A szatmári uj püspök felszenteléset a jövő hó 2l-én maga X. Pius pápa fogja eszközölni Városy Gyula kalocsai érsek és gróf Majláth Gusztáv erdélyi püspök segéd- kezésével. — Esküdtbirósági elnökök. A debreezeni ítélőtábla elnöke 1906. évre a szatmárnémetii kir. törvényszéknél szervezett esküdlbiróság elnökévé Papolczy Gyula dr. itélőtáblabirói czimmel és jeléggel felruházott törvényszéki bírót, helyettesévé pedig Szabó József törvényszéki bírót nevezte ki. — Villanytelepünk vegleyes átvétele. E héten hétfőn, kedden és szerdán vizsgálta felül Hollós József kir. főmérnök, városunk szakértője, a Ganz-gyár részvénytársaság megbízottja jelenlétében villanytelepünket és annak berendezését s minthogy az minden tekintetben kifogástalannak találtatott, a jótállási év letelte folytán polgármesterünk a telepet végleg átvette és átvettnek elismerte. — Elitéit párbajozök. Tegnapelőtt állottak törvény előtt Nagy Sándor vármegyei tb. főjegyző és Dr. Nemestóthi Szabó Albert helybeli ügyvéd, kik az e hó elején vívott pisztoly párbaj miatt felelősségre vonattak; minthogy a felek és a tanuk a tényállást mindannyian egybehangzólag adták elő és minthogy sebesülés nem történt, Dr. Serly Jenő kir. aljárasbiró, Dr. Gózner Elek ügyészi megbízott indítványa alapján a büntető törvény 296. §-ába ütköző párbaj vétsége miatt Dr. N. Szabó Albertet két napi, Nagy Sándort pedig egy napi államfogházra Ítélte, mely Ítéletben ugv a felek, mint az ügyészi megbízott megnyugodjak s igy az Ítélet jogerős. — Közgyűlés. A helybeli régi kaszinó- ; egyesület folyó hó 26-án, vasárnap délután 4^órakor, saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgyát a vezetőség lemondása folytán megüresedett tiszti állások betöltése képezte. A közgyűlésen Papp Béla igazgató elnökölt, ki megemlítvén, hogy a vezető tisztviselők visszavonhatlanul ragaszkodnak lemondásukhoz, elrendelte az alapszabályok által kívánt titkos szavazást s a jegyzőkönyv vezetésére Dr. Rooz Elemért kérte fel. A titkos szavazás eredménye az lelt, hogy megválasztattak: elnöknek: Péchy László műszaki tanácsos; igazgatónak: Dr. Adler Adolf ügyvéd, lapunk szerkesztője; pénztárnoknak: Dr. Cservényük Károly és jegyzőnek: Sztárek Dezső. A közgyűlésnek egyéb tárgya nem lévén, elnöklő igazgató az uj tisztikar üdvözlése után a gyűlést berekesztette. — Emlékoszlop Vasvári Pálnak. Nyirvasvári község képviselőtestülete a múlt hó 30-án tartott rendkívüli közgyűlésében elhatározta, hogy a község szülöttének és büszkeségének, a szabadságharcz dicső mar- tyrjának országos közadakozásból Vasváriban emlékoszlopot állít, miért is az országos gyűjtési engedély kieszközlése czéljából a szükséges intézkedéseket megtette és a bizottságot megválasztotta. Az emlékoszlopalapra szóló adományok a Mátészalkai Iparés Kereskedelmi bankhoz fizetendők be. — Helyreigazítás. Szatmári laptársaink nyomán lapunk is közölte, hogy az igazságügyminiszter dr. Galánffy János debreezeni ügyészt törvényszéki birói minőségben a szatmárnémetii törvényszékhez helyezte át. E hir nem bizonyult valónak, mert a hivatalos lap szerint a király dr. Galánffy János debreezeni ügyészt a kalocsai törvényszékhez nevezte ki bíróvá. — Megfelebbezett határozat. A városi képviselőtestületnek 165—1905. kgy. számú, a színkörnek a Strósz-féle telekre leendő építése és a Báthory Bertalan és Jelűnek Rozália-féle utczanyitási alapoknak az építkezés czéljaira leendő felhasználása tárgyában hozott határozatát Papp Béla képviselő- testületi tag és 36 társa megfelebbezték. — Tanítónő választás. A helybeli ev. ref. egyháztanács, a Szabó Matild lemondása folytán megüresedett tanítónői állásra folyó hó 26-án tartott ülésében egyhangúlag Keszi Emma gencsi tanítónőt választotta meg. — Telekvetel a népkonyha számára. A helybeli izr. nőegylet a népkonyha részére állandó lakhelyet óhajtván biztosítani, megvette Szalay Bálint és neje Asztay Ágnes helybeli lakosoktól a nagykárolyi 1708. sz. tkvi betétben 1826/2. hr. sz. alatt „kert a Pe- tőfi-utezában“ név alatt felvett beltelket 1200 korona vételárért. Eladók — minthogy a telek ára 1300 kor. lett volna — 100 koronát a népkonyha javára szántak s a telket annyival olcsóbban adták, miért is hálás köszönetét nyilvánítja az izr. nöegylet elnöksége. — Társas-vacsora. A városunkban megalakult „Első Kossuth Lajos asztaltársaság“ deczember hó 3-án este 8 órakor Kun István vendéglőjében Kossuth Ferencz tiszteletére „Ferencz-esti“ vacsorát rendez. A társasvacsorára szóló meghívást lapunk más helyén közöljük. Mint értesülünk városunk polgárai nagy számban vesznek részt a társasvacsorán. — A kibocsátott meghívó következőleg szól: Meghívás. A helybeli „Első Kossuth Lajos asztaltársaság“ által deczember hó 3-án vasárnap este 8 órakor Kun István vendéglőjében Kossuth Fercncz tiszteletére társas „Ferencz-esti“ vacsorára úgy az asztal- társaság tagjai, mint nem tagjai tisztelettel meghivatnak. Egy teríték ára 1 kor 20 fillér. Azok. kik a társas-vacsorán részt venni óhajtanak, ebbeli szándékukat legkésőbb vasárnap délig alulírottal közölni szíveskedjenek. Kun István, elnök. — A helybeli kath. legényegyesület f. évi deczember 3-án, vasárnap d. u. 4 órakor | saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az egyesület valamenynyi tagját tisztelettel meghívja az elnökség. — Hangverseny. Dalegyesületünk ez idei első hangversenyét szombaton, deczember hó 2-án fogja a polgári olvasókör nagytermében megtartani, érdekes és változatos műsorral. Azt hisszük, nem szükséges közönségünknek figyelmét felhívni erre a hangversenyre, mert anélkül is meg vagyunk győződve arról, hogy az minden tekintetben élvezetes lesz s alig van oly egyesület, mely jobban megérdemelné a közönség jóakarata támogatását, mint épen a dalegyesület. Reméljük is, hogy a szombati estély, mely bevezetője az idei mulatságoknak fényesen fog sikerülni. A kibocsátott meghívó igy szól: A nagykárolyi Dalegyesület gróf Lubinski János zenetanár és karnagy vezetése mellett 1905. deczember hó 2-án, szombaton a Polgári Olvasókör dísztermében Feifer Erzsiké és Filep Margit urhölgyek és Újlaki Miklós ur szives közreműködése mellett hangversenyt rendez, melyre a n. é. közönséget tisztelettel meghívja a dalegyesület. — Helyárak: Páholy 6 korona. Oldalszék és I—III. sor 1 kor. 60 fillér. A többi sorok 1 kor. Állóhely 80 fillér. Karzat 1 korona. Kezdete este 8 órakor. A tiszta jövedelem a dalegyesületi zongora-alap javára fordittatik. Feliilfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek előre válthatók : Kovács György, Nőim János és Pucser Károly urak üzletében. — Műsor: 1. Nyitány: Költő és Paraszt. Suppé Ferenczlöl. Négykézre zongorán előadják Feifer Erzsiké urhölgy és gróf Lubinski János ur. 2. Legkedvesebb tanyám. Maugoidlól. Énekli a dalárda. 3. Szavalat. Előadja Ujlaky Miklós ur. 4. Népdalok. Énekli Filep Margit urhölgy. 5. Zokog, zokog.. . HÍREK. — Meghívás. 8227—1905. K. sz. Nagykároly r. t. város képviselőtestületi tagjait 1905. év cleczember hó 3-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendes közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1905. november 27-én. Hetey Abrahám, h polgármester.—- T árgv- sorozat: 1. Számvevő előterjesztése az 1905. évi költségvetés keretén belül hitel- átruházás engedélyezése iránt. (7887—1905. k. szám; kj.) 2. Az 1906. évi költségvetés végrehajtása iránti intézkedés. (7-140—1905. k. szám ; kj.) 3. A gazdasági részek kérelme, birtokuk tulajdonjogának rendezése tárgyában. (6210—1905. k. szám; kj.) 4. Az 19Ó5. év november hónapi pénztárvizsgálati jegyzőkönyv bemutatása. (8187—1905. k. szám : hj.) 5. A közgyűlés idejét megelőzőleg legalább 24 órával beadandó indítványok tárgyalása. — Gróf Károlyi István folyószámlájára a Nagy károlyi Önsegélyző Népbankba a tegnapi napig a felajánlott és már ismertetett összegeken kívül 10.000 korona fizettetett be. —