Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-27 / 30. szám

Társa-cLshlir»!, sz@;pix©<á-eil:no.i és isineretterjesztő 3n.@tila^.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

................8 kor. Negyedévre..................2 kor.

Fé

lévre.........................4 kor. jj Egyes szám..................20 fill.

Kö

zségi jegyzék és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Széchenyi-utcza 37. szám.

(A Zárdával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Krémer kérelme.

Krémer Sándor, szinikerületünk igazgatója, azon kérelemmel fordult városunk képviselőtestületéhez, hogy részére folyó évi augusztus hó 20-tól szeptember hó 29-ig terjedő időre szini- elöadások tarthatása végett engedje át a városháza nagytermét.

Ezen kérelem a jövő vasárnap tartandó képviselőtestületi gyűlésen kerül tárgyalás alá.

A képviselőtestület a múlt évben Krémer hasonló irányú kérelmét megtagadta, habár épenséggel nem tudott semmiféle oly elfogadható komoly okot felhozni, a mely ezt a merev álláspontot igazolni tudná.

Nagyon jól tudja mindenki, hogy szinügyünk milyen nyomorúságos állapotban sinlödik immár két év óta.

Mióta a régi kaszinó udvarán épült nyári színkör leégett, azóta a színigazgató egész nyugodtan azzal a gondolattal jöhet városunkba, hogy itt bizony semmiféle kilátás sincs arra, hogy megfelelő előadásokat rendezhessen ; nem számíthat a közönség oly mértékű támogatására, mint azelőtt számíthatott, mert nincs egy alkalmas helyiség, a hol előadásait rendezhesse s mely a színházlátogató közönségnek csak némi kényelmet is nyújthatna.

Akármilyen rozoga is volt a leégett színkör, mégis elég kényelmes volt; tágas és a mi fő, egészségi tekintetekből igen alkalmas volt, mert a nyári hőség ideje alatt — szellös voltánál fogva — nem volt a közönség kitéve a fojtó hőségnek.

A kik a múlt évi sziniszezont végigkínlódták, csak azok tudják megmondani azt, hogy a Polgári Olvasókör nagyterme mennyire nem alkalmas szinielöadások tartására. A terem kicsiny, rosszul szellőztethető és alacsony. Színpadot alig lehet ott felállítani. A hőség benne csaknem elviselhetetlen. A kijáratok szükek s bizony egy véletlen szerencsétlenség esetén el sem lehet képzelni, hogy mi történnék az oda beszorult közönséggel.

Most ebben a teremben, a nyári hőség ideje alatt, két-három órán keresztül — valóságos gőzfürdőt véve —■ élvezze a közönség a szinielöadásokat? Ugyan kinek volna kedve hozzá?

És mégis a mi közönségünk megtette azt, hogy a múlt évben is el-el- járogatott a színházba, mert mit tegyen ? Van-e nekünk más szórakozó helyünk? A rendes nyári daltársulatokon, bűvészeken és tamburásokon kívül alig keres fel más bennünket s ezek is rendesen megbánják, • hogy eljöttek városunkba. A mi közönségünk nem igen részesíti pártfogásába ezeket, s egyedül a czir- kusz az, mely „hálá^ szívvel“ és telt zsebbel vesz búcsút tőlünk.

Az utóbbi években fellendült a színházlátogató kedv s örömmel láttuk, hogy közönségünk szívesen eljár a színkörbe, mely ugyan édes-kevés kényelmet nyújtott, de legalább mégis a város intelligens közönségének megfelelő szórakozást szerzett. Mióta azonban a színkör is leégett, a színházlátogató kedv ismét nagy mértékben hanyatlott s bizony nem valami fényes kilátásokkal kecsegtetheti magát Krémer igazgató a folyó évben sem, ha előadásait a Polgári Olvasókör nagytermének nevezett helyiségében lenne kénytelen megtartani.

Készséggel elismerjük, hogy városunk polgármestere dicséretre méltó buzgalommal igyekszik a színkör kérdését megoldani. Tudjuk, hogy a képviselőtestület is hozzájárult már ennek végleges megoldásához, kijelölve azokat az alapokat, melyek a színház felépítését lehetővé teszik abban az esetben, ha a kormány is megadja a kért államsegélyt. Ez irányban még nem történt ez ideig kedvező döntés, de hisszük, hogy sikerülni fog a segélyt kieszközölni. Reméljük azt is, hogy jövőre a színkör felépítéséhez hozzá lehet fogni s akkor meg fognak szűnni azok a mizériák, melyeket e lap hasábjain inár oly sokszor szóvá tettünk.

De addig is a képviselőtestületnek döntenie kell a Krémer Sándor beadott kérelme s az idei színi szezon sorsa felett.

A képviselőtestületnek az a hivatása, hogy a város a.dózó polgárainak érdekeit szivén viselje, már pedig Krémer kérelme nem kizárólag az ö, hanem a közönség érdekét • i§ czélozza. Vagy nem a közönség érdekében áll-e, hogy évenként legalább 5 —fi héten keresztül megfelelő szórakozásban részesülhessen? Nem a közönség érdeke követeli, hogy egészségi és biztonsági tekintetekben teljesen megfelelő helyiséget kaphasson a színigazgató? Nem erkölcsi kötelességünk-e támogatni a színigazgatót akkor, midőn beléptünk a szinikerületbe s jogunk van az igazgatótól sok mindent követelni, de viszonzásul még csak egy tisztességes helyiséget sem tudunk neki átengedni?

T ARCZ A.

Mara.

Szemedbe nézek, kéklő mélységében Némán borongva lelked kutatom ;

Szavunk sem haitik s a sötét, nagy éjben Lombot sem ingat semmi fuvalom.

Egyedül minket kerül még az álom : Reánk vigyáznak tán a csillagok ....

Ne nézz az égre . . . felhő rá ne szálljon, Hisz' szép szemedben szebb csillag ragyog.

Óh ha e csillag lelked tükörképe,

Ha az is ép oly csodás, végtelen:

Én, gyönge ember, feljutok e végre Olyan magasra, hogy megmérhetem! Reszket a szivem és rajzik agyamban Hollótáborként száz bús gondolat:

Nem tudok hinni már szerelmi dalban, Non tudok szőni én már álmokat.

Érzem : hó kebled lázas dobbanása Égő szerelmed némán vallja meg;

Érzem, hogy égő ajkad csókolása Előttem üdvök zárát nyitja meg.

Puha két karod átölel remegve,

Keblemre hajtod selymes, szép fejed S ajkad susogja csók tiizén epedre Szeretsz, örökre szeretsz engemet.

De szivem kétség habja veti, hányja,

Halld: zörren, sóhajt a hidló levél,

Alig fordult még a tavasz a nyárba Elhervadt már is, letépi a szél.

Alig nyillott ki, már lehullt a rózsa,

Alig zendiilt föl: elhangzott a dal;

Lombos ág zöldje válik hervadóra:

Őszi szél zug itt ismét csakhamar.

Szeretsz: ezt hinni lelkem úgy óhajtja, Hiszen életem fénylő napja vagy;

De tudom, érzem, hogy szerelmünk napja Előbb lenyugszik, mint jő őszi fagy.

Halld; már hull, pereg a fa hervadt lombja De lesz még rajta üde zöld levél,

— Valami titkos, bús sejtelem mondja,

S nekünk már őszi dalt susog a szél.

Ajkamra hullott ajkad ezer csókja,

1 Porrá két karod most is átölel,

De tudom majd csak álmodhatok róla: Válásunk percze, érzem én, közel.

— Lehet összehoz még a sors szeszélye S táti akkor érzed már az igazat:

Mi volt szerelmünk? A nap izzó fénye?

AemEgy kinydlott piros rózsa csak.

Egy égő rózsa, illatát még érzem,

Szirmán a harmat gyöngye még ragyog S széthull a jövő legelső perczében Egy kopár tar galy, a mit ott hagyott;

Nem hangzik azon zengő madárének . ..

A szivünkben is bús ősz üt tanyát S majd hideg, komor napjain a télnek,

Nem lesznek többé csókos éjszakák.

Váry Ferenc».

Egy kéjutazás, melyet inkább a balesetek közé lehetne sorolni.

Irta : O’Oonnel grófné.

A kinek van kidobni való pénze, az ne költse el azt utazásokra idegen országokban, hanem itthon, mert hisz itt is akad elég alkalom a szórakozásra, s hogyha hazánk- i ban költjük el jövedelmünket, akkor csak! azt fizetjük vissza annak a mit tőle kaptunk; ellenben hogyha külföldön költjük el azt, akkor meglopjuk saját anyaföldünket. Még ha üdülési szempontból is akarjuk felkeresni j a külföldet, például a tengeri fürdőket Tro- nerket vagy Dieppet, akkor sem cselekszünk | helyesen, mert megteszi ép azt a szolgálatot a mi szép magyar tengerünk is, Fiume, vagy a szép kék Balaton, a hol a gonosz j I czápáktól sem kell tartanunk, vagy hogy ha hüsülési szempontból Schweiczba vagy Ischlbe küldenek orvosaink, akkor is bátran itthon ; maradhatunk, mert ép oly hatást érünk el j Tátra-Füreden vagy Koritnyiczán is. Kivételekhez tartoznak a tanulmányutak, a melyek által a hazai iparnak is hasznára lehetünk, vagy a nászutazások, melyeknek emléke : egész életünkön át kisér. Én csak az uta- j zási mánia ellen emelek panaszt, mert an-1

Egyébiránt nem is tudunk oly okot elképzelni, mely e kérelem megadását gátolná.

Az a terem teljesen alkalmas és megfelelő, más alkalommal is tartottak benne előadásokat. Nem lehet azzal a kifogással sem elöállani, hogy a színpad felállítása valami nagy rongálást okozna, mert hiszen a terem festése igen egyszerű s könnyen helyrehozható. De különben is kötelezni lehet az igazgatót az esetleges rongálások helyrehozatalára. Azt sem lehet ellenérvül felhozni, hogy a teremre szüksége volna a városnak, mert hiszen az alatt az idő alatt alig lesz egy-két gyűlés s akkor is a városatyák eltekinthetnek a vidám díszletek jelenlététől a komoly adóügyek tárgyalása közben.

Attól sem lehet tartani, hogy a terem átengedése esetén mások is fordulhatnak hasonló kérelemmel a városhoz, mert alig hisszük, hogy fordulnának még elő oly méltánylandó körülmények, mint jelen alkalommal, a midőn a nagy- közönség érdeke legalább is olyan — ha nem nagyobb — súlylyal esik a mérlegbe, mint a színigazgató érdeke. Jövőre nézve pedig már reméljük, hogy nem lesz szükség ilyen irányú kérelem teljesítésére.

S minthogy a fentiek szerint a kérelem megtagadására elfogadható ok nincs, hisszük, hogy a képviselőtestület ez alkalommal figyelembe veszi a közönség érdekét és Krémer kérelmét teljesíteni fogja, annál inkább, mert ezt a város intelligens közönsége joggal meg is követelheti.

—X.—

nak már annyi emberélet és vagyon is esett áldozatul. Én is azért irom le e kis utazásomat, hogy ki-ki rólam példát vegyen, ne hogy saját kárán legyen kénytelen okulni.

1889-ben történt, midőn a párisi kiállítás, de még inkább az Eiffel-tornya annyi embert bolonditott Parisba. Engem is elfogott az utazási mánia, ösmerőseim már mind ott voltak, vagy oda készültek, tehát nem csoda, hogy rajtam is erőt vett az utazási láz, azon pedig nem segít sem chinin, sem salicyl. Nem volt már otthon többé maradásom, el kelle mennem az Eiffell-torony irányába, még pedig rögtön, mert már nem találtam fel otthon magamat. Bécsig hajón utaztam nehány jó barátommal, azért kellemesen telt el odáig az idő; mindegyik barátom nehány, úgynevezett jó tanácscsal gazdagított meg, a melyeknek — köztünk legyen mondva — hasznát sohasem vehettem és minthogy már égett talpam alatt a föld, a pályaudvarra siettem s ott egy jegyet váltva, egy hordárnak átadtam számos kézi pod- gyászomat, hogy azt helyezze el egy első osztályú külön szakaszba, a melyre biztosan számítottam. Oh! de hogy csalódtam! Mert midőn e czélból felkerestem a kalauzt, egy ezüst forintot nyomva annak terebélyes markába, az dadogva fejezte ki a feletti sajnálatát. hogy most a párisi kiállítás tartama alatt nem szolgálhat külön szakaszszal, sőt néha még az utasok számához képest sem rendelkezhet elég helylyel. Ez annyira megrémített, hogy hordárom kíséretében rögtön hely után néztem, nehogy még egy napot Bécsben kelljen vesztegelnem. ;"ok keresés után végre sikerült is egy megfelelő helyre akadnom, mert az utasok még nem voltak