Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-13 / 28. szám

XXII. évfolyam.

Nagykároly, 1905. julius 13.

_.\\r rill

műm

28-ik s^árá?v ^

' -mi i4

TáxssLd-SLlxxxi, szé^pixod-Sblxxxi és isrrLexettexjesztő Ixetila/p.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelelt minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

................8 kor. Negyedévre.................2 kor.

Fé

lévre.........................4 kor. Egyes szám.................20 fill.

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Széchenyi-utcza 37. szám.

(A Zárdával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Az érettségi vizsga.

II.

Maga, az egész középiskolai tanítási rendszer hibás, melynek kellő reformálásán sokat dolgozik a sajtóban a tanférfiak egész tömege. A szegény, öngyilkos zombori diák tragikus esete nyomán számos czikkben elitélik a tanítási rendszert, s különösen az érettségi vizsga reformálása, illetve teljes eltörlése képezi az általánosan felhangzó óhajt.

De hiszen nevetséges is az, hogy egy tanuló, ki nyolez osztályon keresztül jó sikerrel tanult, letette az osztályvizsgát a nyolezadik évfolyamról és, — akkor valóságos hazárdjátéknak beillő módon alávesse magát még egy vizsgának, melyre alig van pár hét ideje elökészülni; írásbeli és szóbeli tortúrának tegye ki magát azzal a hátsó gondolattal, hogy ezen a vizsgán igen könyen elbukhatik, sakkor legjobb esetben is két hónapra visszavetik, — ha egy egész évet nem kell neki életéből elveszítenie.

Az érettségi vizsga nem praktikus, hanem tisztán theoretikus vizsga. Igaz, nem uj tárgyakból, hanem csakis azokból kell a jelöltnek vizsgáznia, a melyeket már tanult, de a melyekből már egyszer le is vizsgázott. S nem kiáltó igazságtalanság-e az, hogy a mely tantárgyból már egyszer sikeresen levizsgázott két három héttel azelőtt, ugyanazon tárgyból elbukjék az érettségin.

Mire mutat ez? arra, hogy vagy az osztály vizsgán nem érdemelte meg a

„kielégítő“ osztályzatot, vagy pedig nem érdemelte meg az érettségi vizsgán az „elégtelen“-t.

Ha középiskoláink beszámoló értesítőit forgatjuk, azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb gimnáziumban igen nagy a felsőbb osztályokban elbukottak száma. Eltekintve azon nehány esettől, midőn a tanuló teljesen elhanyagolja magát, a bukások ezen nagy számának két oka is van. Az egyik az, hogy a tanuló a négy alsó osztályban nem sajátította el azt a kellő alapot, melyen haladva, a követelményeknek megfelelni tudna, a másik ok pedig az emberi gyönge- ségben rejlik.

A helyes és megfelelő állapot az volna, hogy ha a tanulót kezdettől fogva végig ugyanazon tanár vezetné mind a nyolez osztályon keresztül, i Mert ahány tanár, annyiféle a tanítási rendszere. Ha ugyanazon tantárgyat, egyik évben egyik, másik évben másik tanár tanítja, feltűnő különbség mutatkozik az osztályzat eredményében. Csak nézzük meg és hasonlítsuk össze az egyes értesítőket s ezen állítás igazsága azonnal be lesz bizonyítva. Az egyik tanár többet-követel, mint a másik. Az egyik engedékenyebb, a másik szigorúbb. Az egyik vezetése alatt a tanulók sokkal nagyobb eredményeket érnek el, mint a másik alatt. Az egyik az emlé- zésre fekteti a fösulyt, mig a másik sokkal czélravezetöbbnek tartja a gyakorlati tanítási módszert.

Nem egy példát ismerünk, hogy az a gyermek, a ki a gimnázium első osztályát jeles eredménynyel végezte,

a másodikban már csak jó eredményt tudott elérni. — A harmadikban már elégségessé degredálódott, mig a negyedikben meg is bukott.

Nem akarunk általánosítani, mert a legtöbb esetben maga a tanuló a hibás, a ki fokozatosan elhanyagolja magát ; de viszont sok esetben ennek a fokozatos hanyatlásnak egyedül az az oka, hogy a tanuló minden évben más és más tanár vezetése alá kerül, — más és más módszert kell megszoknia, úgy, hogy utó végre a legszebb eredménynyel elindult tanuló sokszor kedvét veszítve, csak épen annyit tanul, hogy meg ne bukjék.

Másrészről igen hibásak azok a szülök is, kik gyenge tanuló gyermekeiket minden áron taníttatni kívánják.

/.Elmennek a tanárhoz kikönyörögni az elégséges osztályzatot. Az emberi érzelemre akarnak hatni s gyakran azon .'^érettel, hogy gyermekeiket úgy sem akarják tovább taníttatni, csak még ezen az egy osztályon engedjék keresztül, sikerül is keresztül csúsztatni s akkor — a vakáczió alatt mást gondolva — a kővetkező évben ismét ott van a gyermek a tanulók névsorában, szaporítva a gyenge tanulók anélkül is feltűnően nagy számát.

Természetes azután, hogy az ilyen tanuló mire a felsőbb osztályokba kerül, ott már nem képes a követelményeknek annyira sem megfelelni, hogy jóakarattal is segíteni lehessen rajta.

De bármiképen is legyen a tanítás és tanulás mai állapota, az érettségi

vizsga egyáltalán nem mondható oly intézménynek, mely a középiskolai tanítás zárókövének lenne tekinthető s mint ilyen jogosultságra tarthatna számot.

Vagy megengedi-e a józan logika, hogy az elé a szegény tanuló elé odadobjanak három, négy írásbeli kérdést, abból az óriási tananyagból, melylyel a fiatalság meg van terhelve, — s hányszor megtörténik, hogy a tanuló szerencsétlenségére épen oly kérdéseket húz ki a szerencsevedernek nevez- | hetö ezédulák közül, a melyeket nem tud, s mire a felelet sora reá jön, már előre azzal a gondolattal kell neki küzdenie, hogy a feltett kérdésekre fe- 1 lelni nem fog, s a bukás szomorú rémképe még attól az önuralomtól is megfosztja, a mit különben megőrizni tudna, ha nem látná előre jövőjét.

Összeegyeztethetö-e a logikával, hogy egy különben jeles tanuló alig képes olykor átmenni az érettségi vizsgán, mert véletlenül nem kedvezett neki a szerencse, mig a másik gyenge tanulónak könnyen sikerül a vizsgája, mert a szerencse szeszélyének úgy tetszett.

Nem az érettségi vizsgában kellene rejtenie annak az akadálynak, mely a nem értékes elemeket a tudományos pálya teréről leszorítaná. Mert lépten nyomon tapasztaljuk, hogy épen ennek a vizsgának eredményére czáfol reá legjobban maga az élet. A jelesen érettségizett ifjú elpusztul, elzüllik, — mig a gyenge középiskolai tanulókból válnak igen kiváló emberek. Ez a vizsga épen nem irányadó és azért feTARCZ A.

Czecz Üv£a-t37-i.

Humoreszk.

Irta : Toá-tsi Ealla Jenő.

Már egy hónapja jártam be pontosan a hivatalba, alkalmazkodva a hivatalos órákhoz, de semmi érdemleges dolog sem történt velem. Egy alkalommal... épen az asztalom fölé hajoltam, dolgoztam, amikor az egyik irodatiszt belépett a hivatalba, ahol még ekkor csak én voltam bent, az egyik irodatiszt, meg János a szolga.

Odalépve kartársához, egy igen remek télikabátot mutatott annak, mondván neki:

Nézd Gyurka, ezt potom pénzen vettem ! . .

— Hogy volt?.. — kérdé a másik.

— Képzeld csak, igen olcsó !..

— Ötven forint legalább; már, hogy én taksálom ! ..

— Szamár vagy!., felelte a másik.

— Mégis, hogy vetted ? Talán kéz alatt ? ..

— Természetesen!.. Soha sem is vennék én készen, vagy csináltatnék rendelés után, amikor úgy is lehet venni! . .

— Mégis, hogy vetted?..

— Két forintért!..

— Erre már én is abban hagytam az írást és kezdtem fülelni.

— Kitől vetted ugyan?.. — kérdé az, akivel beszélt az öreg irodaliszt.

— Kitől?.. Na ez is furcsa kérdés, hiszen te nem ismernéd ? .. No ne rázd a fejed !.. Emlékezzél csak ! . . Látom rossz emlékezőtehetséged van; igy hát, hogy ne törd soká ezen a fejedet, hát megmondom neked !.. Hát a Czecz Matyitől!..

Na ezt előbb is gondolhattam volna feleli a másik, az igaz. Ö szokott ilyen olcsó dolgokat... azért mégis túl értékeseket... eladni!..

Aztán csend lett; többé senki sem szólt egy szót sem, ki-ki végezte a maga dolgát. De nekem?!. Mindegyre a Czecz Matyi, a remek télikabát, meg annak az ára, a „két- forint“ motoszkált a fejemben ! ..

Pár nap elteltével... már jött egy másik hivatalnok, aki egy remek öltözetet mutatott, mondván, hogy azt ő Czecz Matyitől vette egy forint ötven krajezárért! Másnap egy harmadik dicsekedett el azzal, hogy ő egy pár lakk-czipöt vásárolt Czecz Matyitől egy forintért!

Ismét a többiek eidicsekedtek, hogy vettek tőle: kalapot, szivartárczát, ezüst-botot, órát, gyűrűt.

— Ennek a fele sem tréfa!.. — gondolám. Hát bizony ez a sok hir úgy megzavarta a fejemet, hogy végre is egészen szórakozottá lettem. Ilyenkor aztán, amikor föltett kalappal ültem le az Íróasztalom mellé, vagy földöntöttem a tentatartómat, bebotiot- tam az ajtó küszöbén, ennek mind az volt az oka, hogy ilyenkor Czecz Matyi járt a fejemben és az, hogy milyen olcsón lehet ettől az úrtól vásárolni!..

Miután több szó nem esett róla a hivatalban, még kiváncsiabb leltem iránta, egyre az forgott a fejemben, uram Isten, ki lehet

ez az úri ember?!. Nyíltan kérdezősködni nem akartam, csak burkoltan.

Ezért hát megkérdeztem azt a számtisztet, aki legelőször dicsekedett el azzal, hogy a télikabátját 2 forintért vette Czecz Matyitől, hogy ... hát... ki is lenne ő ... és vaj’ merre lenne a hazája ?..

Az öreg számtiszt arra a kérdésemre, hogy ki lenne az, akitől ő vette a kabátját, legelőször is levette a szeméről a szemüvegét és megtörölgelve azt kendőjével, újra föltette ; összeránczolta a szemöldökét, aztán . .. igy szólt:

— Maga... azt kérdi kérem, ki az a Czecz Matyi ? ..

— Igen ?!. ismétlém meg szerényen a kérdésemet.

— No, hát miféle hivatalnok lesz maga, ha még ezt sem tudja ?..

— Kérem szépen... én nem ismerem őt!.. mentém tudatlanságomat.

— Nem-e?.. Vagy úgy!.. Pedig minden hivatalnoka az összes minisztériumnak tőle szerzi be azt, amire, szükségük van. Gazdag ’ ember ö uram öcsém ! Egyébként, hivatalnok is és itt van felettünk a számosztályban ! 0 olcsón jut a dolgokhoz, mert nagyban vásárol; másképen aligha adhatna egy téli kabátot 2 forintért ? !

Megköszöntem szépen a felvilágosítást és j alig vártam, hogy haza menjek a hivalból. j Haza érve, rögtön elmondtam Szabina nagy- nénémnek a dolgok állását.

— Ez nagyszerű, ez fölséges... már ha igaz... mondá ö. Épen holnap akartam a szabót elhivatni, hogy rendeljek neked egy télikabátot, meg egy öltözet téli ruhát. így nem rendelünk; de át adom neked a pénzt..

nem vagy már gyermek és vegyél... amilyet akarsz !.. De ... vigyázz, a télikabát ne legyen bö, vékony vagy hosszú! Ép úgy az öltözetet is jól megválaszd, úgy vásárolj, hogy ha nem lenne jó, kicserélhessed a dolgokat. Adok öt forintot, ebből minden kitelik !. .

— Ki, még marad is! — feleltem örömmel és alig vártam, hogy inegvirradjon és a hivatalba mehessek.

Reggel beérve a hivatalba, az egyik számtiszttel találkoztam, aki elujságolta, hogy Czecz Matyi..: ma osztja ki az uj árjegyzékeit !.. — és ö azért siet olyan nagyon, hogy szinte kapjon egyet.

— Képes árjegyzék ? — kérdém és ő már a második emeletről kiáltotta le nekem hogy : — képes!

Végre, annyi időhöz jutottam, hogy fölmehettem a második emeletre a számosztályhoz és félénken nyitva be az ajtót, az egyik utamba akadt hivatalnokot kérdeztem meg, mondván:

— Ugyan kérem? Hol találhatom meg .. . Czecz Matyi urat?

A hivatalnoknak erre a kérdésre még a szája is nyitva maradt; de a másik pillanatban már megadta a kérdésre a feleletet e képen :

— Tessék átmenni a harmadik szobában tetszik reá találni, ott ül ő az ablak mellett. Olyan öreg ember már ő és szemüveget visel. Hiszen a folyosóról is bemehetett volna hozzá, mert onnan is nyílik be ajtó a szobájába.

— Nem tudtam, egyébként köszönöm! — azzal gyorsan ama szoba felé siettem,