Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-15 / 24. szám
XXII. évfolyam. Nagykároly, 1905. junius 15. 24-ik szám. NAGYKÁROLY Xslxssoő-slIxxxí, szé^pixoö-aj-xxxi és isineretteiiesztő DxLetila,;p_ NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. ~t. >■; Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. |j Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. IÉ_ SZ. E. Ha olvasóim maguktól ki nem találnák e négy betű jelentését, alább megmondom ; de előbb egy pár általános megjegyzéssel tartozom, melyek kellő világítástól helyezik az érintendő kérdéseket. A liberalising uralma alkalmat adott az egyéni kiválóság érvényesülésére; megteremtette minden téren a ma már féktelenségbe csapó versenyt, melyben a küzdők nemigen válogatnak az eszközökben, hanem megragadják az épen kinálkozót, csak a győzelmet biztosítsa. E gyilkos verseny hatásaként jelentkezik épen ennek ellensúlyozására a szövetkezeti eszme, mely a gyengéket egy táborba tereli, hogy igy egyesült erővel védekezhessenek a hatahnasko- dók ellen. E szövetkezeti eszme diadalmas előnyomulását látjuk ma már minden téren ; nemcsak az anyagi, de a szellemi élet terén is. Bizonyítás képen utalok a gazdasági, ipari, kereskedelmi szövetkezetekre, kartellekre, trösztökre; szellemi téren a legkülönfélébb kulturális egyesületekre, a nemzetközi kongresszusokra, melyeken a müveit világ tudósai fognak kezet egy- egy eszme diadalra juttatása végett. így van ez a nyugaton. Hogy állunk mi, a kikhez a nyugat nagy mozgalmainak csak végső hullámverése hat el? Kelet és nyugat halárán, mint ütközőpont, azzal a vi- lágtörténeti hivatással, hogy a nyugat kultúráját egyrészt közvetítsük a keletnek, másrészt azt a kultúrát inegvéd- jük a kelet barbarismusa ellen. E kettős feladat közül azonban eddig csak a védelmet teljesítettük s kevés hálát nyertünk érte ; a közvetítésre harczaink közt nem is gondolhatunk. Ma már megszűntek a támadások, igy hát teljes erővel előtérbe lép világtörténeti hivatásunknak másik követelése: a nyugati kultúra közvetítése. Nézzünk széjjel nyitott szemmel széles e hazában; vessük a mérleg egyik serpenyőjébe anyagi és szellemi erőinket, a másikba eme hivatásunkat: látni fogjuk mint Írja elibénk a sors a bibliai szavakat: könnyűnek találtatunk ! Hivatásunk betöltésére ma képtelenek vagyunk. Ha igaz az, hogy a világtörténeti egyetlen hivatásunk ma csupán ez: a kultúra közvetítése keletre : akkor, — e hivatás betöltésére képtelen lévén, — ott állunk, hogy rajtunk is érvényesüljön, mint élő organizmuson, a szerves életnek az a törvénye, hogy a felesleges szerv előbb visszafejlődik, azután elpusztul. Ne álltassuk magunkat; a mi kedvünkért a mindenség törvényei kivételt tenni nem fognak. Ha megbukott a görög, római, megannyi más nagy birodalom, mikor világtörténeti hivatását betöltötte: mi reánk sem várhat kedvezőbb sor. Az a kérdés tehát : betöltöttük-e már hivatásunkat? ha nem: képesek vagyunk-e betölteni? ha nem: remélhetjük-e hogy rövid időn belül, mielőtt sorsunk végkép megpecsételtetnék a világtörléneti alakulások által, képesek leszünk feladatunk teljesítésére elkészülni ? Történelmünk viharos lapjai tanítják, hogy védelmi feladatunknak eleget tettünk. A közvetítésnek ? már említettem, hogy nem ; mert hiszen csak most kezdődnék; de most meg ennek teljesítésére képtelenek vagyunk, s mi ennek a következménye? az, hogy a vezető szerepre törő német birodalmi kultúra, felhasználva a mai kifejlett közlekedési alkalmatosságokat, föképen a tengert, a mi megkerülésünkkel az orrunk előtt hódítja meg magának a keletet, lépésröl-lépésre hódítva el a francziák elöl az eddig kizárólag az ö befolyásuk alatt állott területeket. Egy pár évtized s azon vesszük észre magunkat, hogy nincs kinek közvetíteni már a nyugoti kultúrát, bennünket meg körülvett a germán gyűrű s aztán csak egy szorítás és összeroppanunk. Mi hát a teendő ? Szervezni társadalmunkat a kultúra minden terén, az egész vonalon: egységes czélra, egységes szervezettel. A mai versenyben azé a győzelem kilátása, a ki többek szervezett erejét képes harczba vinni. Nevetséges volna, ha még most is állami vagy kormánytámogatást várnánk e szervezkedéshez. A siker szinte biztos eszköze az öntevékenység. Erre kell magunkat nevelni. Bátor kezdés szívós kitartás: ez a siker titka. Mi a czél ? rövidesen elkészülünk világtörténeti hivatásunkhoz: a nyugati kultúra közvetítéséhez. E munkához kell, hogy ki-ki legjobb tehetségét, buzgalmát vigye harczba, mert különben czélt nem érünk s akkor, mint már előadtam, vár a pusztulás. És most elértein fejtegetéseimnek ahhoz a pontjához, a hol már leírhatom, mit is akar e négy betű : É. K. K. E. jelenteni? ennyit: Észak Keleti Közművelődési Egyesület. Ebben kell szervezkednie Szatmár, Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung vármegyék értelmiségének, hogy az ország szivétől ezen távolesö helyeken nemzeti kultúránkat kifejthessük s teljessé tegyük azt a gyűrűt, melyet az E. M. K. E„ F. M. K. E„ D. K. E., D. M. K. E. délkeleten, délen, nyugaton és északon alkot. Létesülnie kell még az Alföldi Közművelődési Egyesületnek is, hogy mindezek szerves egyesüléséből megteremthessük a „Nemzeti Közművelődési Egyesületet“. Ekkor fog be- állani az az időpont, mikor már képesek leszünk a nyugati kultúra közvetítésére s ekként világtörténeti hivatásunk betöltésére. Meg kell tehát alapítanunk az É. K. K. E.-t. Hogyan? mily szervezettel? mily részletes programmal? most nein fejtegetem, mert igen messze vezetne. De a czél az: minél élénkebbé tenni először értelmiségünk, aztán a nép széles rétegeiben egy mélyen járó nemzeti kultúra, tudományosság iránti szomjúságot, ebből fog aztán fakadni a homályban késő régi dicsőség uj hatása — egy uj ezredéven át. Azzal a kérelemmel fordulok tehát azokhoz, a kiknek szivét igazán eltölti nemzeti nagylétünk eszményképe : vegyék fontolóra az itt elmondottakat s szegődjenek az É. K. K. E. megteremtésének apostolaivá. így vár nemzetünkre igazi feltámadás! T A RCZ A. Anyós nélkül. — tMToxvolog'. — (A szín agy szobát ábrázol, a háttérben ajtóval A függöny felhúzásakor Kohn ur úti köpenyben bőrönddel a kezében az ajtón belép, a szin előterébe jön s a bőröndöt a földre teszi.) Hála Istennek! (körülnéz.) Itt vagyok tehát ismét ép egészségben benned, te édes, drága kis garzon lakásom! Itt ismét egy tapasztalattal gazdagabban s egy ábránddal szegényebben. (Kezeit összeteszi.) Hála és köszönet neked mindenható Istenem, hogy ebből a veszélyből kimentettél ! Hala és köszönet nektek is, ti ismeretlen mentőangyalok, kik akaratotok ellenére visszaadtátok már-már elveszett szabadságomat, — ifjúságomat! Hogy miért ömlengek én itt s rebegek hálaiinát Istenhez, elmondom Önöknek s azután szívesen fogadom az Önök gratulá- czióit. Az elmúlt héten, illetve kedden — mint minden nap ebéd után felmentem a kereskedelmi kaszinóba és mint rendesen megittam a piccolomat, rágyújtottam a szivaromra s átolvastam a fővárosi lapokat. A „Budapesti Napló“ apróhirdetések rovatában véletlenül a következő sorokon akadt meg a szemem : „E nem szokatlan utón keresek szép, szellemes és gazdag hozománynyal biró leányom részére egy fiatal férjet. — Pályázóktól megkívánta tik, hogy tekintélyes állású hivatalnok, csinos, előkelő megjelenésű és szellemes legyen. Ajánlatok teljes névaláírással „Dárius“ jelige alatt e lap kiadó- hivatalába intézendők. Titoktartás biztositta- tik. (46,954.) Elolvasva ezt a sokat ígérő apróhirdetést, hosszan elgondolkoztam. — Lelki szemeim elé varázsoltam egy Vénus szépségű, rózsás arczu vidor leánykát, ki szellemes, roppantul gazdag s mindezek felett irtózatosan szerelmes belém. Az óra mutatója meghaladta a három órát, — elérkezett a hivatalbamenés ideje. A billiardozó vendégek zaja mind élénkebbé lett, a csészék csörömpölései, a pinczérek és vendégek hangos beszélgetései és kiabálásai pokoli lármát idéztek elő, de mindaz engem nem alterált. Légvárakat építettem s rózsaszínű üvegen keresztül szemléltem mindezeket. Az az átkozott „kis hirdetés“ nagy galibát csinált legény szivemben. írni fogok most mindjárt — határoztam el magamban — pályázom erre a feleségjelöltre, hogy más el ne halászsza előlem ezt a drága kincset, gazdag hozományával. Biztos voltam abban, hogy én leszek a boldog választott, meglesz a díszes esküvő, könyökig fogok markolni a sok aranyban, ezüstben, lesz saját fogatom, birtokom, házam, egész sereg szolgám s mindezeken kívül még egy szép, szellemes feleségnek leszek a férje. Hosszú ábrándozás után elhagytam a kaszinót s lázas sietséggel igyekeztem hivatalomba. Tollat ragadtam és irtain. Midőn készen volt a levél, borítékba zártam, a borítékra pedig ráírtam a következő czimet: A „Budapesti Napló“ tek. kiadóhivatalának „Dárius“ 46954. számú hirdető részére Budapest. Ezek után a levelet elexpediáltam, — leültem és vártam. Három nap múlva a következő tartalmú levelet kaptam Szomaházáról. „Tisztelt Kohn Móricz ur! Leányom kezére Ön is pályázván, értesítem Önt, hogy szívesen látott vendégem ■ lesz, bármikor látogat meg bennünket. — j Nézze meg a leányomat, ki nekem legdrágább | kincsem s ha tetszik Önnek, örömmel adom frigyükre az áldást. Leányom szép, roppantul I szellemes, anyja nincs s amellett adok neki hozományt is sokat, — nagyon sokat. Várom Önt én is, a leányom is. Szomaháza, inárczius i-én. Tisztelettel: Kohn Móricz, disznó- és gabona-nagykereskedő. A levelet elolvasva, annak tartalma feltétlenül tetszett nekem, de nem tetszett abban az a Kohn Móricz név. Hogyan fog majd hangzani az eljegyzési és esküvői meghívó ? Kohn Móricz ur, a szilásbalhási takarékpénztár prokuristája eljegyezte Kohn Móricz ur szép, bájos és szellemes leányát! Hosszú töprengés után végre határoztam s felültem a robogó vonatra, hogy jövendő-i belimet karjaimba zárjam. A kocsiban, amelybe beszálltam, már egy ifjú pár foglalt helyet, elég kényelmesen elhelyezkedve. Egyik oldalon a férj, másik oldalon az asszony s mindkettőjük mellett | egy-egy pincsi kutya. Kis utibőröndömet magam mellé téve, egyik sarokban elhelyezkedtem, kibámulva a kocsi ablakán, szemlélve az el-eltünedező réteket, erdőket, hegyeket, házakat s tudja Isten hányadszor varázsolva lelki szemem elé Kohn kisasszony igéző alakját, — ragaszkodva ahhoz az elhatározásomhoz, hogy megházasodom — most vagy soha. Az utazás monoton, kellemetlen magányos utasra nézve s ez okból szóba erezkedtem a velem szemközt ülő fiatal emberrel elmondva utazásom czélját, megnevezve a várost is, hol jövendőbelim bizonyára már vár reáin. A társalgás azonban csakhamar megszakadt mindketten elálmosodtunk és én nem sokára mély álomba merültem. Nem tudom, meddig pihentem Morpheus karjaiban midőn egy erős zökkenés folytán fölébredtem. — Kívül sötét volt már s igy nem láthattam az állomást megnevező táblát. Hol vagyunk? kérdém utitársamat. — Szomaházán — volt a felelet. Hirtelen odaugrottam az ajtóhoz s mialatt egyik kezemmel bőröndömet ragadtam magamhoz, a másikkal felszakitottam a kocsi ajtaját s egy ugrással a peronon voltam. Keresztül siettem a várótermen, mialatt a vonat egy éles fütytyel tovarobogott, magával vivén az egyedül maradt fiatal párt. Az indóház előtti tér üres volt s igy kénytelen voltam gyalog a városba baktatni. Sötét este volt, mikor elértem az első lámpást, hol megálltam, s körülnéztem, tájékozandó magamat. Keresztülgázoltam nehány sáros utczán, mig végre találkoztam egy élölénvnyel, akit meg is szólítottam.
