Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-05 / 1. szám

megvan a maga csekély közönsége, de hogy ezek közül bármelyik is bármi­féle lépést tenne arra, hogy a város közönségét összehozza, egybeforrassza: ezt még nem tapasztaltuk. Mindegyik megköveteli maga részére az anyagi támogatást, de hogy ezen támogatásért bármi viszontszolgáltatást nyújtana: azt nem teszi. Ezelőtt még a dalárda ren­dezett néha-néhá egy-egy dalestélvt pártoló tagjai részére, ez évben azon­ban ez is elmaradt. Ha nézzük az iparos ifjúság részére alakult egyesületeket, ugv dicsérettel kell megemlékeznünk a Katii. Legény­egyesület és Protestáns Társaskör mű­ködéséről, mert ezek legalább életjelt adnak magukról. Felolvasó-estélyeket rendeznek, hol szavalatokkal, szórakoz­tató és tanulságos felolvasásokkal igye­keznek tagjaik részére egy-egy kellemes órát szerezni. De még ezzel nem volna szabad kimerítve lenni a programúinak, ezekre még más hivatás is várna és nagyon sokat lehetne még tenni. Egyszóval társadalmi életünk pang és pedig — sajnos — igen nagy hát­rányunkra, mert hova-tovább mind nehezebb lesz a szétforgácsolt erőket egyesíteni. Egy-két sikertelen kezdemé­nyezés teljesen megérleli a közönség­ben azt a hitet, hogy mindennek úgy kell lennie, a mint van ; a közügy iránti érdeklődés teljesen ki vész s nem hiszem, hogy legyen még egy város, hol min­den kérdésben oly végtelen közönyös­ség és nemtörődömség mutatkoznék, mint nálunk. Azért minden oly kezdeményezést, mely a mai áldatlan társadalmi hely­zetet megváltoztatni volna hivatva, örömmel üdvözölnénk. De ez a kez­deményezés azután olyan legyen, mely a kitűzött czélnak meg is feleljen és ne szaporítsa a pártoló és alapitó tagok nagy számával rendelkező, mindamellett tétlen és s’emittevö egyesületek számát. —ó.— HÍREK. — Személyi hir. Kristóffy József vár­megyénk főispánja f. hó 2-án reggel Szat- rnámi, onnan f. hó 3-án délelőtt Nagybányára utazott, ahonnan tegnap este érkezett haza. — Újévi üdvözlések. A vármegyei tiszti­kar újév napján testületileg tisztelgett főnöke Nagy László alispánnál, a hol vármegye fő­jegyzője távolléte folytán Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök tolmácsolta azt a ragaszko­dást és meleg érzelmeket, melyekkel a tisz­tikar az alispán iránt mindenkor viseltetett. Az alispán válaszában megköszönte a tol­mácsolt jókivánatokat. Ezután az alispán vezetése alatt a vármegyei és városi tiszti­kar Kristóffy József főispán lakosztályába vonult, a hol Nagy László alispán adott ki­fejezést a főispán iránt érzett tiszteletnek, sze­retetnek és nagyrabecsülésnek. A főispán megköszönve a jókivánatokat, biztositotta a tisztikart jóakaratáról. — A városi tisztikar is tisztelgett ez alkalommal az alispánnál Ion két kis leppentyü rojttal, csipke kalap, nagy tollal, — aztán szalag és csokor, meg csokor és szalag annyi, amennyi csak rátér. És ezt hívják ma egyszerű reggeli öltözék­nek. Szeretnék bemutatni egy báli ruhát is, de attól tartok, hogy némelyek közülünk szégyenleni találnák magukat, mert hiszen ma bálra nem annyira öltözni,"mint vetkőzni szoktak asszonyaink. így van ez minden ru­hánál : A schicket addig versenyez a schick, Míg a boldog férj hányát esik ; mert: Otthon a férjet perli asszonya, Kint a piaczon Sternberg és Vajda. S vájjon a férfiakra nem illik-e megro­vás ? Am lássuk! Ma bálba csak klakk, frakk és lakkal lehet menni, a nadrágnak okvetlen szűknek kell lenni, hogy lássék, kinek milyen vékony és görbe a lába; a kabát magasra gombolandó. — a kalapot a fej búbján kell hordani, a czipö sarka nem elég magas, ha nincs legalább egy deczi- méter. És igv tovább, a jó Isten tudja, micsoda ruhákkal ékeskedünk s ha valaki véletlenül magyar öltözetet vesz magára, utána szaladunk s megbámuljuk, mint a pesti gyerek az ökröt. íme, ilyen képeket tár elibünk ez a kis tükör. Igaz, hogy azt mondhatja valaki ró­NAGYKÁROL Debreczeni István polgármester vezetése alatt. —- A pénzügyigazgatóság tisztikara megjelent Kemény Alajos pénzügyigazgató előtt s a tisztikar jókivánatainak Barthos Zsigmond igazgató-helyettes volt a tolmá-; csolója. —- A városi tisztikart pedig Heley Ahrahám főjegyző vezette Debreczeni István : polgármester elé. — Közgyűlés. Városunk képviselőtestülete ; f. hó 4-én d. e. 10 órakor a polgármester hivatalos helyiségében rendkívül' közgyűlést j tartott, mely igen gyéren volt látogatva. Debreczeni István polgármester a gyűlést megnyitván, üdvözölte a képviselőtestület J megjelent tagjait, mire bemutattatott az 1905.' évi legtöbb adótfizető városi képviselőteslü-1 leti tagok névjegyzéke s elrendeltetett a pót­tagok közül a nyolcz elsőnek rendes tagul való behívása. Ezután Nagy Antal városi adóügyi tanácsos letevén a hivatalos esküt, ezzel a tárgysorozat kimerittetett s polgár- ? mester a jegyzőkönyv hitelesítésére Magyar, Károly. Ráp József, Serly Ferencz, Spitz | Antal és Szabados Pál képviselőtestületi tar-1 gokat felkérvén, a közgyűlést berekesztette. — A föpásztor a szegényekért. Mint minden évben, úgy az idén is kiterjesztette áldástosztó jobbját a karácsonyi ünnepek; alkalmából a püspök egyházmegyéje szegé- ^ nyeifelé. Különböző helyekre kisebb-nagyobb j összegeket küldött kiosztás végett. Szatmáron 300 koronát osztatott ki, M.-Szigetre 200,. : Ungvárra 150, Munkácsra 100, Nagykárolyba 100, Nagybányára 100, Beregszászba 100. Felsőbányára 60, Nagysomkutra 50, Husztra 50 és különböző helyekre 150 koronát kül­dött. Ez összegek együtt 1360 koronát tesz­nek ki. — Választás. A helybeli Takarékpénztár- egyesületnél elnökké Dr. Serly Gusztáv vár­megyei főorvos, helyettes vezérigazgatóvá pedig Schuszteritsch Ferencz földbirtokos választatott meg. — A villanytelep felülvizsgálatnál — mely a múlt hét végén ment végbe — a város szakértőjeként Hollós József kir. főmérnök, a Ganz-gyár Részvénytársaság részéről Stark ; Lipót főmérnök, Fehér, Goldmann, Nagy Tibor és Debreczeni István mérnökök, az Accumulator Részvénytársaság részéről Küh- ; ler József főmérnök, a Danubius Részvény­társaság részéről Gyárfás és Teschler mér­nökök, a Lang-gyár részéröl Iglauer főmér­nök működtek közre. Kifogás nem ősz.lel In­tett, a gépház és összes felszerelések a , szerződésnek megfelelőknek találtattak, i A vezetékek felülvizsgálata még e hó folya­mán fog megtörténni, de a felülvizsgálat ideje ! még végleg megállapítva nincs. Sylvester-estely a kath. legényégve- ; süléiben. Városunk iparos társadalmának | életében nagy szerepet játszó Iegényogyesü- let Sylvester estéjén is jeiét adla életrevaló­ságának. Az agilisán vezetett kör elismerésre ; és érdemre számot tartó tagjai megragad- ; nak minden alkalmat, hogy a kört tagjaik­nak kedves otthonává varázsolják. És mi tagadás, ez sikerül nekik. Bájos női szerep­lőik és ügyes közreműködő férfi tagjaik biz­tosítják a sikert. Lukács Mariska és Balog Margitka szerepeltek ez este. Az előbbi ked­vesen játszotta meg a Hypnolizmus czirnü dialog női szerepét, a férfi szerepben méltó | partnere volt Teinpfli Mihály. Az utóbbi annyi természetes bájjal szavalta Medgyesi „Az év utolsó estéjén“ czirnü darabot, hogy zajos tapsot aratott. A felhangzó táps netn- csak a szép lánynak, hanem az ügyes sza­vaiénak is szólt. A „Fogoly lengyel“-t Kis J. szavalta, Eötvös „Búcsú“-ját pedig Spilka ilgnácz, mig a „Eelsült szerelmesek“-ben lam is, mint a rossz papról, hogy vizet pré­dikál és bort iszik. Hát megiszom én a vizet is és pedig nagyobb kedvvel, mint a bort. csak akadjon olyan kompanistám, aki kitart velem. S nekünk pedig erre kell törekednünk mindenáron. A biblia szerint az Isten gyó- gyithatókká teremtette a népeket. Nekünk sok bajból kell meggyógyulnunk: orvosság az ismeret, a tudás, a nemzeti érzés és nem­zeti nyelv. A tudatlanság, a nemzeti érzés­sel és nyelvvel való nemtörődömség felpénz és előfizetés a minden névvel nevezendő nyomorúságra és elégülellenségre. Az angol azt mondja: ahol akarat van, mód is van. E jelszó mellett a föld első nemzetei között áll s napról-napra halad. Az egyszeri plébános uj gazdasszonya az első héten a pap tyúkjairól igv beszélt: „a pap tyúkjai“, a második héten igv szólt: „a mi tyúkjaink“, a harmadik héten már azt mondotta: „az én tyúkjaim“! No hát nyelvünkre, viseletűnkre nézve maradjunk meg mi is ott, a hol a pap gazdasszonya a második héten tartott, — óvjuk, fejlesszük, ápoljuk azt, tisztítsuk meg a sok idegen zagyvaléktól, szemét az benne s ne feledjük soha, hogy a mely nemzet egyszer nyelvé­ről elfeledkezett, azt az Isten is elfeledte. Kosztka Antal. Gergely Mihály és Kricsfalusi Károly tűntek ki. Szép számú közönség hall­gatta végig az élvezetes programmot és ün­nepelte az ügyes közreműködőket. — Kinevezések a honvédségnél. A király 1905. évi január hó 1-ső napjával a m. királyi honvédség tartalékában hadnagyivá kinevezte, illetve áthelyezte a szatmári 12- dik honvéd gyalogezred tartalék had- apród-tiszthelvettcsét Beke Gyulát a pozsonyi 13- ik gyalogezredhez. — A honvédelmi mi­niszter rendeletével tartalékos hadapródokká kineveztettek a szatmári 12-ik gyalogezred­ben : Kemény Emil és Radetzky Károly volt egyéves önkéntesek.-— Eljegyzés. Kerekes János nagyecsedi gyógyszerész deczember 26-án jegyet váltott városunkban Kerekes Matild kisasszonynyal, Kerekes Ödön helybeli kereskedő kedves leányával. — A ..Nagykárolyi kath. Legényegyesü­!el“ folyó évi január hó 8-án. vasárnap, a Polgári kaszinó nagytermében tartandó táncz- mulatságára ismételve felhívjuk a ni. t. kö­zönség szives figyelmét. — Meghívó. A „Nagykárolyi Kör“ ez utón is tisztelettel meghívja a január 7-iki társas-estély rendező-bizottságának tagjait a f. hó 6-án, d. e. 11 órakora polgári kaszinó kártyaszobájában tartandó értekezletre. — Tárgy: A január 7-iki mulatság részleteinek végleges elintézése. Kelt Nagykárolyban, 1905. január hó 3-án. Csillóry A. e. i. elnök. — Főispáni ebéd. Holnap, vizkereszt napján Kristóffy József főispán és neje ebé­det adnak, melyre városunkból többen —- többnyire vármegyei bizottsági tagok — hi­vatalosak. — Ezüst menyegző. Papp Lajos polgár­társunk és nője Mészáros Róza múlt hó 26-án ünnepelték meg szűk rokoni és baráti körben házasságuk 25-ik évfordulóját. A va­csoránál elhangzott számos pohárköszöntő után u kedélyes társaság a hajnali órákig maradt együtt. — Vármegyei-bizottsági tagok választása. A múlt hó 29-én megejtett választás alkal­mával városunkban vármegyei-bizottsági ta­gokká megválasztattak: a mesterrészen: Janitzky Albert és Kardos Lipót, a nagy- ulczai részen: Serly Ferencz és Stróhmájer Ferencz, az ujvárosrészen : Dr. Rólh Ferencz, végül a svábrészen : König Antal. — Áthelyezések. A m. kir. pénzügy­minisztérium Schnébli Károly pénzügyi segéd­titkárt a dévai kir. pénzügyigazgatóságtól a helybeli kir. pénzügyigazgatósághoz, — Habina Jenő helybeli pénzügyi fogalmazót pedig — saját kérelmére — az egri kir. pénzügy­igazgatósághoz helyezte át. — Közgyűlések. A Mátészalkai Ipar- és Kereskedelmi-bank Részvény társasát) folyó hó 15-én délelölt 10 órakor Mátészalkán, a Központi Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykárolyban pedig f. hó 22-én délelőtt 10 órakor saját helyiségében rendes köz gyűlést tartanak. Utóbbi intézetnél 3 felügyelő- bizottsági rendes és 1 felügyelő-bizottsági póttag állásának betöltése, az alapszabályok bárom szakaszának módosítása és azok ki­egészítése is fel vannak véve a tárgysorozatba. Dalestély. A daiegyesület f. hó 14-én a Polgári olvasókör nagytermében tánczczal egybekötött dalestélyt rendez. Az igen vál­tozatos és élvezetes műsort jövő számunk­ban közöljük. Előre is felhívjuk ezen igen kellemesnek Ígérkező estélyre a közönség figyelmét. — 3irtokváltozás. Nemestóthi Szabó An­tal nagykárolyi lakos kir. közjegyző megvette Németi Lajos és Németi Sándor budapesti. Németi Mária Hintalan Mihályné és Németi Sándor nagykárolyi lakosoknak a nagykárolyi 1893. számú tjkönyvben 259 b. helyrajzi és 989. házszám alatt foglalt belső házastelkét a rajta levő épületekkel 8400 koronáért. — Tanczmulatság. A Nagykárolyi ács- és köinives-segédek szakegylcte folyó évi jan. hó 21-én a Polgári kaszinó összes termeiben saját pénziára javára tánczmulatságot ren­dez. — A meghívók a napokban küldetnek szét. — Al-hir. Folyó hó 2-án a rendőrség azon tclephonjelentést volté, hogy a Somos- erdő egyik árkában egy megfagyott embert találtak. A rendőrség a helyszínére kiment és tényleg talált az erdő bejáratánál levő árok­ban egy helybeli favágót fekve, kinek csupán az a baja történt — kelleténél többet ivott; azonban az első ébresztő szóra felkelve saját lábán tért haza. —- Rablás. A múlt év deczember végén vígan mulatott egy kompánia a domahidai korcsmában. A czigány húzta a mulatozók- nak. Mikor a mulatság végén id. Trapács I Ferencz és ifj. Trapács Ferencz hazafelé í ballagtak, utánuk osont az egész domahidai ! banda: Varga József; Kocze Károly, Antók Gyula és Nyiszás György. Mikor utolérték a hazafelé tartó két embert, ifj. Trapács Fe- renczet leteperték a földre és erőszakkal el- I vették az összes pénzkészletét. Rablás miatt f ÉS VIDÉKE bekísérte a csendörség a három tagból álló egész bandát a nagykárolyi kir. járásbíró­sághoz, a hol letartóztatták őket. Nyiszás György elszökött, mielőtt még letartóztat­hatták volna. A vizsgálat folyamatba tétetett és tettesek vizsgálati fogságba helyeztettek. Az idevonatkozó központi vizsgálóbírói vég­zés jogerőre emelkedett és a vizsgálat foly- tattatik. — Helyreigazítások. Lapunk múlt szá­mában tévesen közölt eljegyzési híreket kö­vetkezőleg igazítjuk helyre: Újhelyi Könes Sándor (és nem Büdeskuthy) földbirtokos és Ugocsamegve központi utbiztosa, jegyet vál­tott múlt év decz. 25-ikén karácsony első napján Tőtös János ev. ref. kántor-tanitó kedves leányával, Ilonkával. — Patav Etelkát pedig Scbuszter (és nem Schmidt) Gyula szatmári fodrász jegyezte el. — Segélyezés. Gróf Károlyi István hely­beli uradalmában szolgáló Havrincsa György gazdasági cseléd baleset következtén meg­halt. Nevezett, mint gazdasági cseléd, az országos gazdasági munkás- és cselédsegély­pénztárnak volt a tagja, ahova munkaadója érette évenként 1 korona 20 fillér tagsági­dijat fizetett be. Most az országos gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár az elhunyt családjának a törvény szerint járó 400. kor. segélyösszeget kifizette. — Eljegyzés. Szeöke József ev. ref. kántor-tanitó K.-Jánosiban, a napokban el­jegyezte bányai Nagy Jenő helybeli lakos, m. á. v. pályafelvigyázó kedves leányát, Ilonkát. — Nyugdíjaztatás. Nagy Antalt, a hely­beli kir. pénzügyigazgatóság számvizsgálóját, a kit városunk adóügyi tanácsosának válasz­tottak meg, 25 éves szolgálat után mint állami tisztviselőt, saját kérelmére nyugdíjazták. — Halálos baleset. Kepecs Márton hely­beli fuvaros a múlt héten bútorokat szálli­i tott Cs.-Ujfaluba, másnap vagyis deczember 30-án reggel Kismajtényon túl, a lápi utat i szegélyező árokban halva találták a fuvarost. Halálát az okozhatta, hogy a viharos éjjelen lova belement az árokba és a valószinüleg szundikáló fuvaros a nehéz stráfszekér alá került, a mely öt agyonnyomta. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Esztegár László buszti járásbirósági Írnokot a szinérváraljai járásbírósághoz segédtelek- könyvvezetővé nevezte ki. Telefon Nagybányán. Nagybánya vá­ros rövid idő múlva telefonhálózatot kap: hir szerint a hálózat, mely a várost Szat- már várossal és városunkkal is összekötte­tésbe hozza, már e hó végén átadatik a közhasználatnak. — A szatmár—mátészalkai vasút ügye ez évben a megvalósulás stádiumába lép, amennyiben a vállalkozó ezég a múlt na­pokban közölte Papp Géza polgármestered, hogy a pótköltségvetést e hó első napjaiban terjeszti fel jóváhagyás végett a kereskede­lemügyi miniszterhez. — Honvédségi kinevezés. A honvédelmi miniszter Schuller Frigyes kezelő törzsőrmes­tert f. évi január hó 1-ei ranggal a szatmári 12-ik honvédgyalogezred állományában tény­leges kezelő tiszthelyettessé kinevezte. — Vasutasok bálja. A nagykárolyi M. Á. V. altisztikar folyó évi február hó 4-én a Polgári olvasókör összes termeiben a létesí­tendő m. á. v. altisztikor alapja javára tom­bolával, drótnélküli távirda és nemzetközi világpostával egybekötött nagyszabású bált rendez, melyre u n. é. közönséget tisztelet­tel meghívja. A mulatságon Horváth Béla és Kis Elemér zenekara fog közreműködni. Az előkészületek már nagyban folynak s a meg­hívók a napokban fognak szétküldetni. — Társas-estely. A Nagykároly! Kör f. hó 7-én, mint lapunk múlt számában inár jeleztük, saját könyvtár alapja javára jóté- konyczélu társaseslélyt rendez. A rendező­ség mindent megtesz a siker érdekében és mint értesülünk egy kis szellemi élvezet is lesz, u. m.: monolog, szavalat s talán zene is, mit titokban meglepetésként tartogat a rendezőség. Tekintve az érdeklődést, a mely minden oldalról nyilvánul, valamint hogy az arany ifjúság még akkor városunkban időzik, igen sikerült mulatság elé tekintünk. A ren­dezőség ez alkalomból a következő meghívót bocsátotta ki: Meghivó. A „Nagykárolyi Kör“ könyvtára gyarapítására 1905. évi január hó 7-én a Polgári olvasókör összes ter­meiben zártkörű társas-estélyt rendez, melyre kívül czimzelt urat és becses családját tisz­telettel meghívja a rendezőség. Belépli-dij személyenkint 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetéseket a jótékonvezél érdekében köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. A zenéről Fátyol Józsi, jó ételekről és italokról pedig Lendek Pál vendéglős gondoskodik. A meghivó kí­vánatra felmutatandó.“ A kik netalán téve­désből meghívót nem kaptak volna és arra igényt tartanak, szíveskedjenek azt a rendező­i bizottsággal tudatni. (Károlyi-utcza 4. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents