Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-05 / 1. szám

XXII. évfolyam.

Nagykároly, 1905. január 5.

1—so szám. /<*

905 I

TársadalirLi, szé^pircd-Silii^CLi és israerexterjeszto iietilap.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

.................8 kor. Negyedévre.................2 kor.

Fé

lévre.........................4 kor. Egyes szám.................20 fill.

Kö

zaégi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Rénnentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési lelfiiíés.

Lapunk az újévvel XXlI-ik évfolyamába lépett.

A közönség támogatása tette lehetővé azt, hogy ezt a szép időt elérnünk sikerült, hogy a közérdek szolgálatában annyi évet tölthettünk.

Lapunk mindenkor különösen Nagykároly város és vidékének érdekeit szolgálta és kívánja szolgálni jövőre is. Felemeltük és felemeljük szavunkat mindenütt, a hol városunk jóléte és elö- haladása követeli s a közönség érdekeinek megvédése mellett' városunk elöhaladásán kívánunk munkálkodni és lapunk múltja biztosíték arra nézve, hogy minden magánérdek vagy befolyástól menten, egyedül a közérdekei szolgáljuk.

Lapunk irányán jövöre sem fogunk változtatni, mert szilárd meggyőződésünk, hogy helyes utón haladunk.

Szépirodalmi közleményeink az eddigi irodalmi színvonalon fognak állani, s hírrovatunkban igyekszünk az eseményeknek hü képét adni.

Hogy feladatunknak megfelelhessünk, kérjük a közönség további szives támogatását s egyben jelezzük, hogy az újévvel lapunkra előfizetést nyitunk.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre ... 8 korona.

Félévre.....................4 korona.

Ne

gyedévre ... 2 korona.

A „NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE"

szerkesztősége és kiadóhivatala.

Egyesületeink.

Szüntelenül panaszkodunk azon, hogy városunkban sok a mindenféle egyesület, mely teljesen szétforgácsolja társadalmunkat. E mellett egyetlen egyesület sem képes megfelelő sikert felmutatni, mindegyik csak épen hogy megél, eredményes munkát várni azonban egyiktől sem lehet.

Hát ez igaz, nagyon is igaz.

Egy ilyen kis városban, mint a milyenk, szomorú társadalmi jelenségekre mutat, hogy úgyszólván mindenféle vallásfelekezetnek, mindenféle fog lalkozási körnek megvan a maga külön egyesülete, mintha Nagykároly városa legalább is világváros volna, a hol az egyes foglalkozási ágak körébe tartozók oly számmal fordulnak elő, hogy azokat 1 okvetetlenül szükséges tömöríteni, mert máskülönben kulturális, vagyoni és egyéb érdekeiket az egyesek nem képesek megvédeni.

A két kaszinón kívül legkevesebb

15-féle egyesület igyekszik áldásdús működésével igénybe venni a társadalom áldozatkészségét. Hogy azonban ez a működés miben nyilvánul, azt az egyes egyesületek legbenfentesebb igazgatósági tagjain kívül alig tudja valaki s a nagyközönség azt is elfeledi, hogy van ilyen meg olyan egyesület s legfeljebb akkor jut észébe ezeknek létezése, ha a rendes, pártoló, vagy nem tudom még miféle tagsági nyugtákkal az egyesületi szolga bekopogtat.

Nincs oly egyesület, mely nem az önművelődés, a szellemi fejlődés és

elöhaladás jelszavait tűzné ki zászlajára — a megalakuláskor, hogy azután ezeket a jelszavakat cserbenhagyva, csakhamar az ismeretlenség homályába merüljön, vagy átváltozzék egy újabb kaszinóvá, hová a tagok csak azért járnak, hogy legyen egy hely, a hol naponként elkártyázhassanak.

Avagy van-e egyetlen egyesület városunkban, mely kitűzött czéljának megfelelne?

Nézzük a két kaszinót.

Az egyik az értelmi foglalkozásúak, másik a polgárság gyülekező helye. Adnak-e ezek valaha életjelt magukról? Ezeknek kellene irányítóinak, mozgatóinak, vezetőinek lenni városunk társadalmi életének. Különösen a Régi kaszinónak — mely fényes múltjánál fogva az ország egyik legrégibb kaszinói közé tartozik — nem kellene-e vezető befolyást gyakorolnia? Nem innen kellene-e kiindulnia azoknak az eszmék- ■'ck, melyek hivatva lennének városunk társadalmi életét pezsgésbe hozni, egy i minden ízében erős, egységes társadalmat létesíteni, mely az önművelődés, a szellemi élet terén igen szép eredményeket tudna felmutatni. E helyett a kaszinó zilált anyagi viszonyai mellett csak teng, egyik napról a másikra.

A Polgári Olvasókör hasonlóképen semmiféle téren sem lép fel kezdeményező gyanánt. Megtartja a maga szokásos téli tombolával egybekötött táncz- estélyét s ezzel ki van merítve a társadalmi téren követelhető programúi.

Látva ezeket a visszás állapotokat, érezle a nagy közönség, hogy valamit

kellene tenni. Legyen legalább egy kör, mely vallás és foglalkozási körökön felül állva, egyesítse a város közönségét, melyen belül jól érezze magát mindenki s egy-egy napot vagy délutánt szentelve az önművelődés nemes eszméjének, megelégedéssel szemlélje, hogy városunk sem áll hátrább más városoknál. És megalakult nagy lelkesedés mellett a Kölcsey-egyesület. Ritkán tapasztalható lelkesedéssel tömörült nemcsak a város, de még a vidék közönsége is a kibontott zászló körül. Nem szabad a közönségre egy szó panaszt sem mondani, mert az egyesület által rendezett fényes sikerű estélyek bizonyítják, hogy igenis kívánta, óhajtotta a közönség az egyesületet támogatni. Sajnos azonban, már második esztendeje azt se’in tudjuk, hogy ez az egyesület fenáll-e vagy megszűnt létezni? Benne vagyunk jó erősen a téli szezonban, mely legalkalmasabb lenne egy kissé pezsgésbe hozni unalmas, egyhangú társadalmi életünket. S vájjon ez a szép anyagi erővel rendelkező egyesület tesz-e valamit? Semmit, — hallgat és nyugszik addig szerzett babérain.

A nöegyesület, a dalárda, kereskedők egyesülete, kereskedö-ifjak köre — egy-egy bálon vagy tea-estélyen kívül mit rendeznek? mit tudunk róluk? Úgyszólván semmi egyebet, mint hogy léteznek!

Sikerült-e ezek közül csak egynek is czélját elérni? Össze tudta-e hozni a társadalmi köröket? Határozottan nem. Minden bálnak, minden estélynek

TARCZA.

Egy kis tükör.

Irta : Osváth Elemér.

Jerünk be egy divatkereskedésbe, ott ok- j vetlen satin-nal, barehet, ruche, peluche, | gouvrirozott,Crepe-deChine, schottis, maschli, escharp, mouslin, manchette, kravatlival s az i Isten tudja micsoda lival, ti-val, bi-val kínálnak. A szabónöhöz okvetlen szótárt kell vinnünk, hogy megérthessük az ilyen kifejezéseket: beh fesch ez a slepp; nem pászol ez a tournier; de jó helyen van ez a korz; rövid ez a schlus; látszik a slitz; szűk a ruha slussba; aztán kell még reá bezetz, pie, volán, zsop, gourli, ringli, jais csipke, ballon, vagy sonka ujj, (nem jobb lenne egy disznó sonka?) igen sepri a port ez a tűnik. (Hely pedig azzal be sok aprópénz tűnik.) A férfiszabónál frakkot, zsakettet, zakót, redingo- lot, kaiserrockot, vagy gérokkot szoktunk rendelni. Házainkat a czokliig czémenttel vonatjuk be. azonfelül malterrel. Az ács plájjal, Vinciivel mér, — montíroz, rámol, grundol. pangeisdit ver a falba, füllungot tesz az ajtóba, sprosznit az ablakba, quaderrel díszít, rezenat tesz a fedél alá. Ma nem is asztalos, vagy ács az olyan, ki nem ismeri s nem használja a következő szavakat: falcz,

kapj tel, dimzistei, nuth. nuthfedeles deszka, riegelvand stb. A csizmadia íleckct tesz a csizmára dikicscsel, musta, stietni, kautni, faczang, oupasz, ovájjal dolgozik, hársponttal mutatja a duíla talpot, branzolt tesz a bélésbe s sluplit a szárra, melyet ványoló géppel tűr ketté. A debreczeni csizmadiáról beszélik, hogy midőn egy egész délelőtt válogatott a kereskedésben a dikicsek közölt s végre sem vett meg egyet sein, igy szólott az egyik segédhez : „Én ezt a dikicset accep- tálnám, sőt honorálnám, ha a végének a karaktere kissé magasabb természetű volna.“

A vendéglőben krieglivel, stuczel vagy schniettel kérünk sört, schnelziderben forraljuk a tejet, vagy a vizet, csuszpájszt, peischlit, kájzerzsemlét s rostbeuföt eszünk. És igy tovább, köteteket lehelne írni azokról az idegen kifejezésekről és szavakról, melyekkel rontjuk a mi drága anyanyelvűnket s nem vesszük észre, nem akarjuk észrevenni, hogy ezzel milyen óriási kárt csinálunk önmagunknak, saját nemzetiségünknek.

De még egyebet is mutat ez a kis tükör, nézzünk csak bele jól s ne engedjük, hogy homályos legyen az üvegje. Látni fogunk abban egy pár divatképet, olyanokat, minőket a divatujságok szoktak pingálni, — hogy én is egy jó magyar szóval éljek.

Az asszonyi rend a Gvadánvi idejében testtoldó abroncs, bullán, filagoris fökölö, pókháló receíice s ezerféle módis, csúfos, majmos, honiból'álló öltözetet viselt, a magyar leány csiplcekötőben, korzikán kalapban, párisi czipöben, spanyol kravátliban piperke- dett. Délfelé szokott felkelni a pehelyböl s a legelső dolga, hogy elkezdi kendőzni magát, előtte a sok bóbita, gyöngy, pántlika, csipke és kenőcs, délben előjönnek a gavallérok, vezetgetik mint egy pávát, vagy nyomorékot, különben kitünően tánczol, bőven költ, putzos, jó franczia, még jobb német, — sütni, főzni, varrni, vagy talán magyarul beszélni, — no ahoz nem ért. Már pedig nincs párja a magyar ruhának, abban a magyar nőt még az Isten is jobban szereti. Miiyen is volt ez abban az időben? A fejen aranyos fökölö, melyre drágaköves reszketöt tűzdeltek a mennyi csak rátért, néha fátyollal kötötték be, melynek csipkés vége lefutott s összeomlott a szoknya reczéjével. A nvakot gyöngysor ékité, a kart bibor bontotta ránezokba szedve bodrosan, fodrosán és pántlikával átkötve módosán. A felső testet feszes derék szorította össze, kétsor gyöngygyei s balról szép bokrétával diszitve, ehez simult a ruha bársonyból, ezüstös vagy aranyos brokátból, elől és hátul félig prémezve, gyöngyös öv* és csinos csizma, vagy saru tette teljessé az öltözetet. .

De nemcsak az asszonyi rend vetkőzött ki a nemzeti viseletből, hanem a férfi nem is. Íme az első alak, kivel a nótárius szembetalálkozik, egy deli ifjú fordított kápáju sarut visel, á két szárán csattal, alsó haczu- kája kurta, mellén az ing taréja kiíityeg,

felsőruhája hosszabb egy araszszal, mint maga s oly szoros, hogy alig állja, kalapja akkora, mint egy malomkő, nyaka — mintha golyvája lenne — valami asztalkendővel háromszorosan van körülcsavarva, ingegallérja négy ujjnyira kimered, mint a juhász kutya örve, bugyogójáról horogra akasztva csüng le békanyuzója, mely nagyságra nézve közel áll egy konyhakéshez.

Ilyen maszkurával cserélték fel őseink a világ legszebb öltönyét, a magyar ruhát.

De jöjjünk csak ismét vissza magunkhoz, ma is láthatunk a tükörben furcsaságokat.

Hogyan is mondja Don Pedro?

„Tegnap divat, hátul hosszú tűnik,

Ma eliil hosszú, hátul eltűnik ;

Crém csipke, piket ma a divatos szövet, Holnap satin, vagy batist foglai helyet. Tegnap a la Dubarri, ma ala Grecque,

Ma madarak a fején, holnap egerek.

Tegnap a kar még hosszú ujjba huj,

Ma szabad ... s az ég alatt semmi uj.

Megpróbálok leírni egy reggeli öltözetet, melyre azt mondják asszonyaink, hogy egyszerű.

Az egyik szoknya fahéjszinü selyem tnoiré volántokkál: az alj harangalaku. nagy sleppel ellátva s czigoria szinü buillonnal szegélyezve. Fahéj . . . czigoria ... bouillon, akár csak egy étlap, vagy szakácskönyv. A derék <7.1.uói.cr>n\r Hnrtorokkal ékeskedik, a vál-